Hiszek egy Földben – Föld napja

földkelte Föld a Holdról

 
Ha azt hallom: „Oly sok mindent megoldottunk már!”, azt felelem: csak a legfontosabbat nem. Ezt háromezer éve nem! Lecseréltük a gyertyát izzóra, de talán még sosem nyúltunk a legfőbb problémához: miért nem szabadulunk a pusztítás kényszerétől?
Mindig volt ellenség. Mindig voltak kategóriák. Nem vitatom el senkitől, hogy egy ügy nevében őszinte jóindulattal harcol, de a belharcainknak végsősoron semmi értelme. Legalábbis kétkedem a jelentőségében. Ha egyszer ezer és ezer éve ugyanaz ismétlődik, nehéz hinni az újabb kör fontosságában. Nem tudom, mikor, de egy ponton az ember elhitte: ő áll a világ csúcsán – s attól fogva csak leigázásban gondolkodott. Törvényszerű, hogy egymást is leigázzuk. Féktelen pusztításunk csak akkor szűnik meg, ha lejövünk a kiválasztottság ópiumáról.

Nem vagyunk kiválasztottak. Senki sem az. Nem mi vagyunk fölül. Hanem a Föld.

Nem vitatható, hogy mindenki boldogan szeretne élni. Az sem, hogy a többség ezt nem kapja meg, s azért nem, mert nem egyenlőségen, hanem egyenlőtlenségeken alapuló világ épül. Most is. Egyenlőség pillanatnyilag sehol sincs. Csak akkor léphetnénk át egy jobb működésbe, ha belátnánk: fölöttünk is áll valami. Valami, ami nagyobb, összetettebb, bölcsebb és erősebb nálunk. Ennek belátására tett kísérlet a vallás, a vallásosság azonban hit dolga. Amint ennyi kudarc után aligha várhatjuk a történelem jobbra fordulását, nem bízhatunk abban a pillanatban sem, amikor ugyanaz a hit itat át mindenkit. Mégis egy ideje volna már lehetőség, hogy felismerjünk valamit, ami a szemünk előtt van, nem tagadható, nagyobb nálunk, erősebb, ha tetszik bölcsebb – hisz már rommá fotóztuk az űrből a Földet.
Látjuk, hogy a hatalmas légkör, mely öntöz és villámlik, mely véd a sugárzásától, mindössze leheletnyi celofán fölöttünk. Mégis a régi köröket futjuk és nem alakult ki közös tudat.

Az emberiség a legkülönfélébb tudatállapotok foglya, egymással harcolnak népek, nézetek, klikkek.

Emberiség voltaképp nincs is. Vagy csak azt a csatateret jelöli, ahol egy faj különböző csoportjai egymás ütik, míg szisztematikusan irtják a többi fajt is. Az ember még mindig olyan, akár a pár éves gyermek, aki véletlenül meggyújtott egy szál gyufát, de mivel ennél többre nem képes, benne ég a gyönyörűen lángoló gyerekszobában. Még csak a függöny ég az ablak előtt, de előbb-utóbb lángra kap az ajtó is.

Hiszek a Földben. A helyben, ahol élek. Élőlények és ásványok közösségében.

Hiszek abban, hogy nem véletlenül vagyok itt. Hiszek abban, hogy nem véletlenül vagyok én a kisebb. Nincs más kívánságom, csak hogy láthassam ezt, amíg lehet. Hogy itt lehessek. Hogy tapinthassak, ízlelhessek, szagolhassak. Hogy kérdezhessek. Hiszek a Földön élő minden fajban. Mind a 40 millióban. Bárcsak így hihetnék a sajátoméban is. Bárcsak egyszer meggyőzne valami arról, hogy a gyermek felnő, elteszi a gyufát, kijut az égő szobából, nem ront rá többé a másikra, s nem ront rá arra sem, akivel szemben ráadásul esélytelen is: nem ront rá a Földre. „Csak” él és élni hagy, akár a többi 40 millió. A Földön – s nem a Föld ellenében.
FORRÁS
Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!
És kérlek, légy oly kedves, oszd meg ezt az írást másokkal is 🙂 Köszönöm.

 
ökológia jeles napok föld napja termsézetvédelem környezetvédelem

Fotó: Centauri


Novella tíz percben: A Föld árvái

Az öldöklő civilizáción túl

Greta Thunberg és Centauri szindróma

A Föld, ahol élek

KERT & VADON

Madarakról mindenkinek

LEGSZEBB EMLÉKEIM

Galilei fiai

5 Comments:

  1. Ibolya Nagy

    Ma reggel emlékeztetett a Fb, hogy egy éve megosztottam ezt a nagyszerű posztot, mivel az alkalomhoz méltóbbat nem találtam, újra megosztottam. Köszönöm Cen’!🌳🌺🌿🐦💚

  2. Ibolya Nagy

    Nem adom fel, újra megosztom, mert minden benne van, ami fáj.
    Kérlek, ne köszönd meg!

  3. Marsovszki Viktória

    Gyönyörű ima, mondom veled.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.