Aki még látta a csíkosfejű nádiposzátákat – Kovács Gergely Károly

csíkosfejű nádiposzáta

Csíkosfejű nádiposzáta (Acrocephalus paludicola) (Forrás)


Találtam valakit, aki elkötelezett madárbarát, kutató, és nem mellesleg úgy nőtt föl, hogy látott még csíkosfejű nádiposzátákat.


2019.11.29. Talán emlékeztek még rá, nemrégiben írtam a csíkosfejű nádiposzáta váratlan és titokzatos eltűnéséről (ITT). Ez a madár a Hortobágy kincse volt, egészen unikális, különleges jelenség a magyar madárfaunában. De amikor az eltűnéséről írtam, az okokat illetően én is csak találgathattam. Ezért kerestem valakit, aki tudhat valami közelebbit a váratlan eltűnésről.

Kovács Gergely Károly abban a kiváltságos helyzetben van, hogy a Hortobágyon nevelkedett, egészen pontosan abban a faluban, amelynek határában a csíkosfejű nádiposzáta is élt. Volt olyan kedves, hogy válaszolt pár kérdésemre, s a levelezésünkből voltaképp egy kis interjú kerekedett. Fogadjátok szeretettel!


Fotó: Centauri

C.: Alapvetően két kérdésem lenne. Egyrészt látom, hogy megjelent egy könyved Pátkáról, ez nagyon érdekelne. Másrészt azt olvastam, hogy a mai napig hortobágyi madarásznak tartod magad, és úgy emlékszem, hogy láttad még a csíkosfejű nádiposzátákat is.

KGK: Aki a Hortobágyról indul és nem haraggal jön el onnan, az mindig hortobágyi marad egy kissé. A csíkosfejű nádiposzáta kb. 6 vagy 7 éve tűnt el a Hortobágyról, meglehetősen érthetetlen módon. Volt egy komoly visszaesése 2006-ban, abból talpraállt, de aztán következett egy teljes összeomlás és eltűnés.

C.: A kérdésem laikusnak tűnhet, holott nem vagyok az, de érdekelne, hogyan történt ez? Oké, egyik évben nem jöttek, de mégis, keresték őket? Várták a következő évben? Volt találgatás azt illetően, mi történhetett velük?

KGK: 1971-ben jelent meg az első néhány példány, előtte senki nem látta-észlelte őket. Ez vagy köthető Szabó László Vilmos 1970-es Nagyivánra költözéséhez vagy nem, sosem derül ki. Az állomány innen ment fel 700 éneklő hímig (poligám faj). 2006 árvizes év volt, a régi helyen méteres víz állt, 60 éneklő hím egészen másutt (Zám) került elő. 2007-ben visszatértek a régi helyükre, a létszám is 200 éneklő hím fölé emelkedett. Ezt viszont összeomlás követte, csupán kb. tucatnyi hím énekel, a következő évben egy sem, de felbukkant egy fióka, azaz talán 1 pár mégis volt. Azóta is minden tavasszal keresik, ahogy addig is minden tavasszal tudatos keresése volt. Az eltűnés okait illetően csak találgatni lehet. Egy faj általános megritkulása mindig a perempopulációknál érezhető először. Az élőhely nem romlott le olyan mértékben, ami a teljes eltűnést indokolná. Azóta a helyzet rosszabb (túllegeltetés, kaszálás korábban a faj védelmében kaszálatlanul hagyott helyeken), de még így is találna magának megfelelő költőhelyet (avas füvű mocsárrét), ha akarna.

C.: A perempopulációk sebezhetőségéről én is írtam. Arról is, hogy egy létszám alatt genetikailag is rendkívül sérülékenyek az ilyen állományok. Te is foglalkoztál velük? Volt egyáltalán valaki, akire a csíkosfejűeket “rábízták”, vagy aki kimondottan őket kutatta?


dr kovács gábor A_Kunkápolnási-mocsárKGK: Édesapám mindent megírt A Kunkápolnási-mocsár című könyvében (kiadta a Nimfea), ennél bővebbet nem tudnék, max. kiírnám abból. Ha érdekel a téma, mindenképpen szerezd be. (C.: Édesapja Dr. Kovács Gábor, akiről a napokban írtam ITT)

C.: Oké, beszerzem. Jól emlékszem, hogy annak idején a házatok Nagyivánban épp arra a pusztára nézett, ahol a csíkosfejűek voltak?

KGK: Nem, a csíkosfejűek a falu ellentétes végénél levő mocsarakban voltak, vagy pedig tőlünk délre, már Kunmadaras határában. Az írásodban pár apróság szintén nem stimmel, legfőképpen a 600-800 pár = 1200-1600 madár, hiszen több tojó van, mint hím. Sosem nálunk volt Európa legnagyobb állománya, hanem Fehéroroszországban.

C.: Köszönöm a kiigazításokat. Kicsit még “rugóznék” a csíkosfejű-kérdésen. Először is, te láttad őket még, ugye? Talán furcsa a kérdés, de szerintem ez fontos. Személy szerint nekem is. Épp egy olyan emberrel levelezek, aki valószínűleg látott egy olyan madárfajt, amit én idehaza soha, és már valószínűleg nem is fogok. Ehhez kapcsolódóan pedig az érdekelne még: Te személyesen mit gondolsz az eltűnésükről? Van ilyenkor valamiféle érzelmi viszonyulás is, túl a szakmai szempontokon? Azért is kérdezem, mert engem például érzékenyen érint egy pár búbos cinege eltűnése is.

KGK: Alapvetően érzelmi viszonyulás van. Szakmai szempontok eltűnéssel kapcsolatban nincsenek, csupán annak megítélésekor, hogy visszatérhet-e, van-e rá esély, alkalmas-e a terület.

C.: Jó, hogy ezt írod – ez lett volna a következő kérdésem. Van bárki is, aki esélyesnek gondolja a csíkosfejű nádiposzáta visszatérését?

KGK: Sokkal könnyebben el tudom képzelni, mint a keselyűk természetes visszatérését. De a hód visszatelepülése is pl. egy irracionális folyamat, mégis megtörtént. A fajt tudatos, célzott pusztítás nem fenyegeti, a Hortobágy van akkora, hogy költőhelyet néhány madár biztosan talál, a korábban említett negatív dolgok egy 700 éneklő hímes állomány meglétét teszik kétségessé. Igen, én gyerekkoromtól kezdve minden évben láttam, ismerem a hangját, megismerném az énekét, ha hallanám. Még fényképeztem is, gyér eredményekkel.

C.: Szerencsés ember! Úgy tudom, hogy a Hortobágyon madárgyűrűzés csak módjával zajlik. Az eltűnésük óta nem került elő csíkosfejű hálózás során sem?

KGK: Már van gyűrűzőállomás a Halastón, de nem tudok fogásról. 

C.: Azt mondod, hogy a hód visszatelepülése is irracionális folyamat. Mit értesz ez alatt? 

KGK: Irracionális, hogy olyan köpetnyi patakokban is megjelent, amik nincsenek összeköttetésben normális vizekkel.


Gólyatöcs (Himantopus himantopus) – szintén az alföldi szikes élőhelyek egyik jellegzetes faja (Fotó: Centauri)

C.: Értem. Maradjunk még a Hortobágynál. Vannak esetleg még olyan fajok, melyek vészesen meggyérültek a Hortobágyon? Amiért aggódsz vagy aggódhatunk?

KGK: Szikipacsirta: eltűnt; székicsér: a pusztáról eltűnt, csak szántókon költ; ugartyúk, fogoly: nagyon kevés van. Ugyanakkor elképesztő sikertörténetek is vannak: rétisas, parlagi sas, kék vércse, szalakóta, kékbegy. Óriási fluktuációk is fellépnek a csapadék vagy vésztározás függvényében: haris, pettyes- és törpevízicsibe, szárcsa, szerkők, vöcskök. Minden eltűnt fajra jut 1-2 betelepülő, látványosan gyarapodó. Ugyanez igaz országosan is. Negatív oldal: kis héja, törpesas, kerti sármány, kövirigó, vízirigó. Pozitív oldal: kis kárókatona, nagy kócsag, kerecsen, parlagi sas, füleskuvik, uhu, erdei énekesek.

C.: Azt mondod ezzel, hogy összességében nem annyira vészes a helyzet? – Hozzátenném, hogy ma már kimondottan gyakori a régen egészen ritka holló is, betelepült a pásztorgém, valóban hosszú a sor, de azért olyan fajokat elveszteni, mint amilyen a sziki pacsirta vagy a csíkosfejű, mégiscsak érzékeny veszteség, különösen akkor, ha a faj világállománya is erősen veszélyeztetett. Ahogy a csíkosfejű esetében. Összességében nekem nem tűnik annyira kiegyensúlyozottnak a helyzet. Az erdei énekesek például egész Európában egyre pocsékabbul állnak, számos gyakori faj állománya drasztikusan csökken, hogy csak a legismertebbet említsem, a fecskék is “vergődnek”.


kék vércse Falco vespertinus Hortobágy

Kék vércse (Falco vespertinus) a Hortobágy talán legjellegzetesebb ragadozója. Ő jól áll. (Forrás)

KGK.: A cigányréce, a rétisas világvöröskönyves fajok voltak. A szalakóta hatalmas bajban volt. Erdei énekesekkel semmi baj nincsen, a mezei fajokkal inkább. Ahogy tudom, minden erdei énekes állományában pozitív trend mutatható ki. Megsúgom, a Hortobágyon a fecskének sincsen semmi baja. A gyurgyalag közönséges madár lett. A holló is nagyon jó példa.

Én azt mondom, hogy nincs általános érvényű “helyzet”. Van hollóhelyzet, csíkosfejűhelyzet meg harishelyzet. Van, amikor két vagy több faj kéz a kézben „helyzetel”, mert hasonlóak az igényeik, így együtt gyarapodnak vagy fogynak. Biztosan van kompetitív kizárás, mint 90 éve a vadgerle és a balkáni gerle esete. Ilyet ma annyira nem érzékelek, de nem vagyok országjáró alkat. Minden eltűnés érzékeny veszteség. De minden gyarapodás hatalmas nyereség. Mindannyiunknak osztódni kell hetvenfelé és mindent megtenni azért a 70 növény- és állatfajért, amelyet aktívan védeni tudunk lakóhelyünk környékén. És ha ezt sokan csináljuk, lesz eredménye. (Ha kevesen, akkor is.)

Nem akarok 200. lenni abban a kórusban, amely sír, hogy nagy baj van, de nem látom, hogy bárki tenne közülük bármit. Nagyon nem trendi, amit mondok, de az utóbbi 3 évben a fecskeállomány az Észak-Mezőföldön nőtt, stabilizálódott. Nem azért, mert vannak fecskés programjaink. Azért, mert életképes fajok ellenszélben is. 3000 éve egy darab fecske nem fészkelt az Alföldön. 200 éve rengeteg fészkelt. Be fogják lőni az állományukat akkorára, amekkora szúnyogirtás, lebetonozott útpadkák, gyérülő állattartás mellett maximális lehet. És ha egy rossz időjárású év után megmarad egy törzsállomány, vissza fogja küzdeni magát a plafonig, ami alacsonyabb, mint 200 éve, de mégiscsak valami. Ez a magánvéleményem a fecskehelyzetről.

C.: Imponáló ez a hardcore őszinteség. Ha jól sejtem, most már az időd javát a Dunántúlon töltöd, és talán itt is dolgozol. Én is itt élek, és az én vidékemen a fecske még mindig csak vergődik. Épp azok közé tartozom, akik a saját területükön is igyekeznek visszaadni amennyit csak lehet, a természetnek, a madaraknak, szóval nem csak sírnak (annak idején még vetési varjú telepekért is megküzdöttem, amikor az még nem volt védett 🙂  – írtam is erről 🙂 ). De azért errefelé a fecske nemigen állt még talpra. De értem, amit mondasz a hosszútávú folyamatokról. Még annyit, a fecskékhez hasonlóan reccsentek el az énekes rigók (évekre) vagy a cigánycsuk. Persze, reméljük, hogy beállnak ezek az állományok egy fenntartható szintre, ugyanakkor látjuk, hogy néha egy-egy ilyen “elreccsenés” hosszú távon is veszélyes lehet. Erre épp az általad említett fogoly is remek példa. Ott is közrejátszottak pl. nagy telek, és hiába védelem, kutatás, bármi, a fogoly évtizedek óta nem talál magára, holott régen minden árokból felugrott egy csapat. Kár érte.


fecskék madarak madárvédelem természetvédelem irodalom Centauri természet természetfotó

Fotó: Centauri – A nagy fecskepusztulás idején; a legyengült fecskéket ezrével csapták el az autók.

Visszaugranék még egy percre a Hortobágyhoz – egy kicsit személyesebb vonatkozással. Ha valaki a Hortobágyra születik, és a madarakat is megismeri és megszereti, nem fér a fejembe, hogyan hagyhatja ott. Én is büszkén gondolok az udvaromban költő búbos cinegére, ebből a szempontból totálisan lokálpatrióta vagyok, legalább annyira vagyok büszke, mint egy hortobágyi a kék vércsére vagy a székicsérre, de azért végig a tudatomban van: búbos cinege sokfelé van. Hiába imádom a helyet, ahol élek, azért mindvégig tisztán tudom, akadnak még ehhez hasonló helyek, viszont a Hortobágy az más tészta. Akárhányszor rá gondolok, pláne ha épp ott járok, tisztán tudom: ez szó szerint páratlan. Ilyen nincs több. Kiváltság ott lenni is, hát még ott élni. Akkor hogyan lehet elhagyni? Milyen itt lenni-élni, a Dunántúlon? A Hortobágy után…

KGK: Meg lehet szokni, meg lehet szeretni, de a Hortobágy nagyon hiányzik.

C.: A természetvédelemben dolgozol most? Ha esetleg ahhoz az egyesülethez tartozol, ami kiadta ezt a könyvet, lehet őket-titeket támogatni valahol?

KGK: Ökológiai gazdálkodással foglalkozunk a feleségemmel, szabadidőben a “VÖLGY-HÍD” Természetvédelmi Alapítvány égisze alatt  természetvédünk (ötödmagunkkal). Lehet minket támogatni “VÖLGY-HÍD” Természetvédelmi Alapítvány  11736006-20404798-00000000. Örömmel fogadunk odúkészítésre alkalmas deszkákat, 10 mm-es OSB-lapot, esetleg kész odvakat, költőládákat is. Tevékenységünkről amúgy itt olvashatsz: www.volgy-hid.blogspot.hu


Látogassátok meg a „VÖLGY-HÍD” Természetvédelmi Alapítvány oldalát, és támogassátok őket, ha gondoljátok 🙂 Ezt a cikket pedig osszátok meg másokkal is 🙂



Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!


Regisztrálj, hogy értesülhess a legfrissebb, legfontosabb bejegyzésekről 🙂

Név*

Email cím*


Észre sem vettük, mikor pusztult ki a csíkosfejű nádiposzáta

A mezitlábas doktor, a székicsér és a szakirodalom

Természetfilm – Európa legnagyobb pusztája, a Hortobágy

Madarakról mindenkinek

Madárkalauz az őszi Balatonhoz – A Balaton legjobb madármegfigyelőhelyei

15 Comments:

  1. Szuper interjú! Nagyon jó kérdező vagy és nagyon érdekes embereket is találsz interjúalanynak! Csak így tovább! Én várom a folytatást!

  2. Remek interjú! 🙂 Jól kérdezni (is) csak az tud, aki nem idegen abban a világban, amiről riportot ír. Biztos megnézem az alapítvány oldalát, sőt lehetőség szerint támogatni is fogom.
    Jó volt olvasni, köszönöm!

  3. Szabó Edit

    Pont azt akartam írni, amit Rajna Edit. Majdnem szó szerint. 🙂

  4. Ibolya Nagy

    Nagyon jó beszélgetés, köszönet érte.
    Támogatásra érdemes az alapítványuk, minden elismerést megérdemelnek!

  5. Nekem is meg van az említett könyv, mikor megjelent egyből megrendeltem. Nagyon tetszett a cikk. Na és itt van még egy jó példa a kövirigó ami eltűnt, de ezeknek a fajoknak szerintem a világállománya is megrottyant és ilyenkor egyből a perifériákról tűnnek el. A fogolyról annyit, hogy én még sohasem láttam errefelé teljesen eltűnt. Érdekes állítólag a határhoz elég közel az osztrák oldalon még vannak, itt nyugaton.
    Ugartyúkhoz egy érdekes adat innen tőlünk
    http://birding.hu/megfigyeles/adatlap/626620
    Akár erre is lehetne egy kisebb populáció, el tudom képzelni. Simán nem veszi észre őket senki, egy ilyen rejtett életmódú madarat.

    • A kövirigó például a Keszthelyi-hegységben még a hatvanas években is költött, keresztes verébnek mondták. Gondolom, azért is érdekes a számodra, mert sok potenciálisan kövirigós helyen dolgoztok. Annak idején róla is összegereblyéztem minden adatatot a Keszthelyi-hegységből. Úgy tűnik, hogy a szőlőhegyeken régen majdnem annyira közönséges volt, mint mondjuk ma a házi rozsdafarkú. Idemásolom, hátha hasznodra lesz.

      // Homeyer (1893) Lovassy gyűjteményében egy friss fészekaljat látott 6 tojással, mely 1892-ből a Várvölgy-völgy bejáratánál fekvő Szeles-féle kőfejtőből származott. Bontz azt írja 1896-ban, hogy a kövirigó a kőfejtőkben mindenütt költ, népies helyi neve “keresztes veréb”. Lovassy – 1913 – szerint mindenfelé költ a szőlőkben. Gyűjteményében 5 fészekalj található, melyek a Dobogóról (Keszthely mellől) és a fenti pontról származnak. Keve (1970) is többször észlelte, és fészkelésen is megtalálta. 1950-1963. között rendszeresen megtalálta a Gyenesdiás feletti murva-fejtőkben. Keve megfigyelései szerint fészkelőhelyét a különböző kőfejtők közt aszerint változtatta, hogy melyiket találta épp felhagyottnak. 1951. 05. 16-án a nagy kőfejtő alsó peremén egy bokor alatt találta meg fészkét; a hím és a tojó is állandóan a kőfejtő ellenkező végében a talajra szállt, s onnan rovarokat hordott etetésre. 1953. 05. 10-én ez a kőfejtő fejtés alatt állt, így a kövirigó pár a szemközti Vadlánylik dombjának oldalában álló kis kőfejtőbe költözött át; ezen a napon egy késői havazás volt, de a teljesen átázott hím a havazásban is szorgalmasan etetett. 1966-ban a nagy kőfejtőt igen intenzív termelés alá fogták, de hogy a kövirigó mégsem költözött el, azt bizonyítja G. Windirsch 1966. 06. 30-án, igaz 4 órai várakozás után, de látott egy madarat ott. Ezt követően már csak egy észleléséről tudunk: a ’90-es években a Kis-Balaton gátjainak egyikén láttak egy hímet. További adatokat találunk, például Lesencefaluról és Sümegről (ahol fészkelt is). Eltűnése szinkronban van azzal, ahogy az ország más területein található fészkelőterületeiről épp a hetvenes évekre tűnt el. //

      Az ugartyúkotok akár a környéken költő madár is lehetett. A Dunántúlról is vannak költéséről adatok, például Nagykanizsa környékéről, a Mura környékéről, ahol mezőgazdasági területeken költött.

      Én még naponta láttam foglyokat gyerekkoromban. Most hirtelen nem tudom megmondani, mikor láttam utoljára. Nem is igen értem, miért nincs valami komolyabb védelmi program rá – bár rémlik, hogy a Hanságban mintha kísérleteztek volna a telepítésével is.

  6. Marsovszki Viktória

    Roppant szimpatikus számomra az az ősbizalom, amivel ez az ember a természet
    (itt a fecskék) felé fordul. Messzire néző és látó emberek, ő, és az édesapja is.
    Dr. Kovács Gábor milyen szépen fogalmazta ezt meg: Negyven esztendő a Hortobágyon, a puszta életében, egy füttyentés csupán. ♥
    Szívesen megtámogatom a munkájukat.
    Jóleső volt olvasni Ákost is, hogy egy jó példát hozott a balatoni posztodhoz, Cen’!

    • Kicsit “szakmáztunk”, ami nem mindenkinek érdekes vagy releváns, de hát ez már csak ilyen. Mindenesetre ez érdekes kérdés: melyik madárból mennyi van, mi természetes folyamat, és mi nem, mennyire legyünk bizakódók. Egy azonban biztos: amikor KGK azt mondja, tegyen meg mindenki mindent a maga helyén, akkor a lényegről beszél. 🙂

  7. Marsovszki Viktória

    Te jól értesz engem, azt hiszem, én értettelek félre. Így nem is írom ide, hogy fordítottam “magyarra”, mert személyes sértésnek vettem, amit írtál. Próbálkozom megtalálni a valós jelentését. Ne segíts! Sikerülni fog. Köszi, hogy észrevetted!
    Korrigálok. 🙂

  8. Marsovszki Viktória

    Szegény csíkosfejű nádiposzáta! 🙂
    Ilyen szók kerülnek a képe alá, hogy nem releváns. Biztos észrevetted, Cen’ milyen jelentésárnyalatot hordoz újabban ez a szó! Észre kellett, hogy vedd, mikor az online-sajtó nyelvét kutattad. Meglehetősen sokat aláznak ezzel a szóval. Utálom! Ez okozta a félreértést, mert te nem ebben az értelemben használtad. Remélem! 🙂 🙂
    Most már nyugodtan olvasom tovább Franzent, mert eddig nem sikerült odafigyelnem rá.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.