Búcsú a fenyvesektől – klímaváltozás és erdő

 
Centauri Fenyőzombi

Fotó: Centauri (Alpok)

Ncen_logo_circleemrégiben mutattam két fotót (ITT) arról, hogy egy komplett fenyves tűnt el a szemközti domboldalból 🙁 , így sok ezer fával és madárral kevesebbet látok tavasz óta – megváltozott a kilátás, s nem előnyére. Most azért írok erről részletesebben, hogy minden esetben, amikor levágott erdőt látunk, igyekezzünk megőrizni a hidegvérünket, s bármennyire is fájó minden egyes fa eltűnése – főként abban a fakitermelési dühben, amit az utóbbi években tapasztalatunk és amiről a sajtó is rendszeresen cikkezik – tartsuk fent magunkban továbbra is a mérlegelés képességét.

Az erdőt, a vadont kedvelő és védő embert érzékenyen érinti minden egyes fasor, erdőrészlet elvesztése, de mielőtt dühbe gurulnánk, mindig mérlegeljünk.

Sok fotót láthattatok az udvaromról, a panorámáról az utóbbi években, így aztán talán könnyű elképzelni, milyen rosszul érint, ha nem egy távoli favágásról van szó, hanem arról, hogy egy fakitermelés hatására megváltozik az a környezet, amelybe az udvarom illeszkedik. A panoráma nem tulajdon – mégis annak érzi az ember. Részint joggal. Nem véletlenül létezik olyan is, mint tájvédelem. A szemközti fenyves fontos, meghatározó eleme volt a kilátásnak, főként télen, amikor az egyetlen örökzöld foltként díszítette a tájat.

centauri író irodalom szerző fotó könyv regény jákob botja jégvágó writer

Két éve még nem láttam tarvágást sehol. A saját fáim sem takarták el a kilátást, de ez hamarosan változik. A fáim megnőnek, és már nem látni majd olyan messzire, de ez nem is baj már, hisz nem lehetek biztos abban, hogy 10 év múlva a patak túloldalán lesznek-e még erdők 🙁


 
gombák Centauri író természet természetfotó nature naturephotography wild wildlife

Ez a kép egy közeli fenyves szélében készült. Ez az erdő áll még, de már haldoklik. Lábon száradnak el a fák, és akár puszta kézzel is kidönthetők – de még mindig ez az egyik legjobb gombaszedő hely, míg végleg ki nem szárad vagy utol nem éri ezt az erdőt is tarvágás. (Fotó: Centauri)

gombák Centauri író természet természetfotó nature naturephotography wild wildlife

A környékbeli fenyvesekben csapadékos őszökön szó szerint lépni sem lehet a rengeteg gombától (Fotó: Centauri)

De ennél többről van szó. A lucfenyvesek a legjobb gombatermőhelyek errefelé, abban tenyészik nagy tömegben a legnagyobb kedvencem, a lila pereszke, és jó pár olyan madárfaj akad, mely a fenyvesekhez kötődik. Ahogy ezt most leírom, már elszorul a torkom. Évekig dicsekedtem azzal, hogy nálam háznál van egész évben a búbos cinege (ITT). Ez így volt kereken 20 évig! Idén már nincs itt. Eltűnt.

 
búbos cinege

Kereken 20 évig a mindennapok része volt ez a kis madár, a búbos cinege. Folyton behallatszott jellegzetes “berregése” a házba. Március óta egyszer sem hallottam. (Fotó: Centauri – 2017)

Az a gyönyörű fenyves adott otthont a királykáknak, a fenyvescinegéknek, de olyan fajok számára is fontos volt, melyek csak remek fészekhelyet találtak ott. Rengeteg szajkó fészkelt ott, és ott nevelte a fiókáit a karvaly is. A legszebb emlékem erről a fenyvesről, hogy az egyik évben keresztcsőrűek is szép számmal költöttek benne. A keresztcsőrű az Alpok (és általában a magashegyvidéki fenyvesek) tipikus madara, amely nálunk csak igen kicsi számban, szórványosan költ, főként az Alpokalján. Ám én messze vagyok az Alpoktól, ez már itt egyáltalán nem szubalpin vidék, mégis volt egy év, amikor a szemközti fenyvesből egész nyáron, minden délelőtt 10 óra felé, 30-40 keresztcsőrű jött az itatóra, s egy pár nálam is költött, a legmagasabb fenyőmön.

Centauri kismező2 2500

A nagy fenyősorom kaszálás után – újabban aggódva figyelek, akárhányszor rájuk nézek (Fotó: Centauri)

Esztétikai szempontból pedig ez a fenyves adott egy vigasztalóan zord, vad északi vonást a tájnak – ami nekem, mint Jack London és a magas Észak hithű rajongójának – nem egyszerűen fontos volt, hanem bizonyos szempontból életbevágó. Ránézni arra a fenyvesre olyan volt, mintha egy óriási zöld akkumulátorra kapcsolódnék rá, mely a látványával tölt fel – tölt el nyugalommal és reménnyel.

Mindezek fényében nem kell magyarázni, mit éreztem, amikor ősszel megszólalt a szemközti domboldalban az első láncfűrész.


búcsú a fenyvesektől v

2017 április – még ott van (Fotó: Centauri)

Eleinte csak nyugtalanság volt bennem, hisz a kitermelésből szinte semmi sem látszott – azt reméltem, csak tisztítás zajlik. Aztán egyre hangosabban, egyre több géppel zajlott a munka, és pár nap után megjelent az első seb a domboldalban. Távcsővel figyeltem, hogyan dőlnek ki a fák egyre másra. Siralmas volt. Újra északra vágytam, Alaszkába, ahol mindennek sokkal kisebb az esélye. De ott sem nulla. Végül egyértelművé vált, hogy búcsút inthetek az egész fenyvesnek – ez bizony tarvágás lesz.

Ilyenkor szeretnék mérhetetlenül gazdag lenni – hogy felvásárolhassam az erdőket és mocsarakat. 

A bő 2 hónapig tartó kitermelés végén átkeltem a területemet határoló patakon és tettem egy kört a szemközti domboldalban. Beszéltem is ott egy emberrel, akitől megtudtam, hogy a fát Ausztriába viszik egy hőerőműbe. Gondolhatnánk: az osztráknak van esze, nem a sajátját vágja ki, inkább máshonnan megveszi – és amennyire tudom, ebben van is igazság, de a dolog sajnos nem ennyire egyszerű.

 
fenyők 2

A szemközti oldalból nézve az én udvarom örökzöld – és ameddig rajtam múlik, az is marad (Fotó: Centauri)

 

A lucfenyő (a klasszikus „karácsonyfa”) a nyirkos, hűvös éghajlaton honos, így aztán Magyarországon csak a nyugati határvidék kisebb fenyvesei tekinthetők őshonosnak, az ország többi fenyvesét telepítésnek köszönhetjük. A lucosok intenzív telepítése Trianon után indult el, amikor az ország elvesztette a hegyvidéki fenyveseit – márpedig a fenyő fontos alapanyag. Sok olyan vidék volt, ahol a fenyvesek szépen fejlődtek, többek között errefelé is.

Csakhogy az utóbbi évtizedekben betett nekünk a klímaváltozás. Íme egy eset, amikor a felmelegedés közvetlenül érint minket.

Konkrétan engem is. Főként a 90-es évektől gyakorivá váltak az extrém aszályok és hőhullámok, amit a luc nehezen visel. A fáknál is az a helyzet, mint az állatoknál: ha legyengülnek, ha kevésbé virulensek, könnyebben támadják meg őket betegségek. A luc esetében a legyengült állományokat elsősorban a szú és a gyökérzet gombásodása támadta meg. A szemközti fenyves – az „én fenyvesem” – egészséges volt még, de a környék fenyveseiben mindenütt mutatkoznak a jelek: százával száradnak el lábon, és dőlnek halomra (ha időm engedi, megyek egy kört ezekben a fenyvesekben, hogy megmutassam ezt a pusztulást). Ezért a fenyvesek kitermelése szinte már mindenütt napirenden van.

fenyő a B

Valaha ez is fenyő volt. Ma már nem kell “egyéni baromság” ahhoz, hogy eltűnjön egy fenyves – elég a kollektív hülyeség: a klímaváltozás elintéz már mindent (Fotó: Centauri)


Nemrégiben írtam arról is – örvendezve –, hogy az utolsó európai őserdőben, a lengyel Białowieża-erdőben végre abbahagyták a fák kitermelését, de már ott is megjegyeztem, hogy a helyzet koránt sem annyira egyértelmű, mint ahogy azt az erdővédők egy része látni szeretné vagy láttatni akarja (ITT).

Az őshonos fenyveseket is utoléri a végzet, a lengyeleknél is a fenyvesek megbetegedéséhez vezet a talajvízszint csökkenése, és az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a fertőzés megállításának egyetlen esélye, ha a fertőzött erdőket letermelik.

Továbbá tudni kell azt is – és bármennyire is fájdalmas, tudomásul kell venni –, hogy ezek a letermelések általában nem hoznak hasznot, még akkor sem, ha hőerőmüknek adják el, a fenyő ugyanis csak egészséges állapotában és egy bizonyos kor fölött ad igazán értékes faanyagot. Könnyű belátni, ha egyszer azokon a területeken, ahol a luc őshonos, ott is ezer és ezer hektár betegszik meg, akkor mennyire nincs jövője nálunk. (Ez a jelenség egyébként nemcsak a lucfenyőt érinti, hanem a fekete fenyőt is 🙁 ).

 
érzés 1

Ennek a tavalyi képnek az “érzés” munkacímet adtam – valóban, egészen varázslatos érzést ad egy fenyves, de még egy fenyősor is. A kérdés csak az: meddig?

Apró kitérő: sok fényképen láthattátok, hogy a házamat is hatalmas lucfenyők veszik körbe, az egyik a környék legmagasabb fája, kilométerekről is látni, most kb. 27-28 m magas! (Ezen fészkelt annak idején a keresztcsőrű.) Az út túloldalán, a telekszomszédomnál 10 éve még több fenyő állt, legalább 30-40, ám közülük ma már csak 3-4 van meg. Ott is megjelentek a betegségek, egyik napról a másikra kellett őket kivágni. Én eddig megúsztam, de egyáltalán nem lehetek biztos abban, hogy egyszer nem arra lépek ki az ajtómon, hogy megbetegedtek az én szeretett, hatalmas fenyőim is.

És akkor nem lesz mit tenni. Eltűnik az árnyék, eltűnik a hatalmas fenyők suhogása, eltűnnek a hatalmas törzsek, melyek között most még függőágy vár, és jó ideig úgy érzem majd, hogy az udvar sívó pusztaság.

fenyő 4

Íme, a 20 évig csodált fenyves hűlt helye – a kép felső szélén pedig az én udvarom, az én fenyőim. Az utolsó örökzöld szigetek egyike? (Fotó: Centauri)

Többek között ezért is van bennem „faültetési-düh”. Hogy valamelyest javítsak a nem igazán rózsás jövőn. Vadul ültetem a fenyőket is. A fentiek után indokolatlan, hogy lucokat is, nem is tudom ezt védeni. Ez inkább dac és valamiféle halvány remény. Ám épp a klímaváltozás miatt sokféle fát ületetek, és sokféle fenyőt, abban a reményben, hogy lesznek köztük olyanok, melyek bírják majd a hektikus időjárást, az időnként beköszöntő hőhullámokat és drasztikus száraz időszakokat is.

Ha a szemközti irtásra nézek, dühös vagyok persze. De nem azokra, akik kivágták. Még az erdő tulajdonosára sem. Sokkal általános düh ez: miért kellett tönkretenni a légkört?

Miért kellett ilyen drasztikus és ostoba módon megbolygatni azt a nagy egészet, amelytől ember és fenyő is függ. Minden, ami él; minden, amit az ablakból is látok; minden rész és minden részlet. A jelen minden órája és a jövő beláthatatlanul hosszú ideje is.

fenyő 3a

Fenyőerdő “másképp” 🙁 Ez lett belőle. Biomassza. Fűtőanyag. Mehet az erőműbe, elég majd pár óra alatt, fűt majd pár óráig – de ez a kalória sehol sincs ahhoz az életerőhöz képest, ami lábon még benne volt, és amely kilóméterekről is életkedvet és biztonságot sugárzott.

 

Végre nyugodtan legelhetnek a Białowieża-erdőben élő bölények

 

 

 

 

 

5 Comments:

  1. Ibolya Nagy

    😔😥😥

  2. Szabó Edit

    Nehezet kérsz, Cen’! Nem tudom, hogyan tudok higgadtan mérlegelni abban az esetben, amikor a mérleg egyik serpenyőjébe több évtizedes, egészséges fák kivágása kerül, a másik serpenyőjébe pedig pl. egy mélygarázs. 🙁 (Az viszont érdekelne, hogy akik a döntést meghozták, azok hogyan mérlegeltek.)
    Más a helyzet persze, amikor beteg fákról van szó. Akkor az ember szomorú. Ám megint más, ha a fák betegségét közvetve – most a klímaváltozásra gondolok – ő maga idézte elő. Akkor már dühöt is érzek.

    Szép a birtokod messziről, a túlsó domboldalról nézve is! Remélem, még ilyen tud maradni nagyon sokáig.

  3. marsovszki viktória

    Hát, Cen, megsirattam a fenyvesed! Ugyanúgy, mint Tbányán 3. emeleti ablakomba bebólogató három gyönyörű nagy tiszafát, akiket már a magaménak is éreztem. Havas teleken létráról söpörtem, vertem águkról a havat,, tavasztól őszig pedig élveztem a madársokadalom ricsajozását. Térkövezés okán kegyetlenül kivagdosták őket.
    Bevallom én hangosan sírtam és átkozódtam, mikor még napokig, ablakomban téblábolva, kétségbeesetten keresték a madarak lakásaikat. Együtt érzek veled! És a pusztuló, kipusztított fáinkkal! Új lakhelyemen már ültettem fát én is. Te meg “dühödten” ülteted fáidat. Mi egyebet tehetnél?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.