Búcsú a csodafától, búcsú egy erdőtől. Szerettelek fenyvesek!

tarvágás pusztuló fenyvesek

2019.10.09. (Fotó: Centauri)

És mivel ez a régió egyúttal Európa legjobb gombatermő vidéke is, állíthatom, hogy a csodafenyves egyúttal egész Európa gombában leggazdagabb erdeje is!


2019.11.10. Szeretnék bemutatni röviden három fenyvest. Ezek egyike sem nagy kiterjedésű, vad vadon, de egyrészt nekem mindhárom rendkívül fontos, másrészt kettő közülük, annak ellenére, hogy telepített erdőkről van szó, és tájidegen fajról, a lucfenyőről, ökológiai szempontból is érdekes.

A luc nem őshonos ezen a tájon, bár ez sem 100 százalékosan biztos. Az viszont igen, hogy egyre kevésbé érzi jól magát nálunk. Ennek legfőbb oka az évről évre csökkenő csapadékmennyiség, az emelkedő hőmérséklet. Azok, akik mereven ragaszkodnak az őshonos fafajok telepítéséhez, és a tájidegen fajok kiirtásához, nem is igen siratják a fenyveseket. Én viszont igen.

Szerintem a helyzet bonyolultabb, semmint az őshonos fajok kontra tájidegen fajok dichotómia keretein belül oldhatnánk, érthetnénk meg mindent.


pusztuló fenyvesek lucfenyő

2019.11.07. Sajnos ezen a képen is jól látszik, hogy a fenyők egy része kiszárad, korhad, és kidől 🙁 (Fotó: Centauri)

De ebbe most részletesen nem megyek bele. Viszonylag aprólékosan írtam erről akkor, amikor a három nevezetes fenyves közül az egyiket két éve elvesztettem.

Kezdjük akkor ezzel. Ez a fenyves a birtokommal szemközti domboldalban sötétlett, és nemcsak a panorámát határozta meg, hanem a környék élővilágát is. Párszor jártam benne, gombát is szedtem ott, főként lila pereszkét. Amikor aztán tarra vágták, elbúcsúztam tőle. Olvassátok el, ha még nem olvastátok (Búcsú a fenyvesektől).

A CSODAFENYVES: Pénteken hoztam hírt egy másik fenyvesből is, amikor gombászás közben rábukkantam életem legnagyobb hullott szarvasagancsára. Ezt a fenyvest több mint húsz éve csodafenyvesként emlegetem. Higgyétek el, okkal. Bár a csodafenyves elnevezés azt sugallhatja, hogy valamiféle vadromantika uralkodott el rajtam. De nem. A csodafenyves elnevezés mögött némi kutatás is áll. Amikor elkezdtem gombászni, kb. 20 éve, ahogy a madarak vagy ahogy a Zafír-túra esetén is, végeztem egy kis kutatást. Természetesen az érdekelt, vajon merre lehet a legtöbb gomba. Legnagyobb örömömre találtam egy tanulmányt, mely szerint épp ez a régió Európa gombában leggazdagabb vidéke. Mármost ezt a vidéket alaposan ismerem. Gyerekkorom óta bújom, kutatom, barangolom, járom. Mikor elhatalmasodott rajtam a gombaőrület, pontosan úgy, ahogy a madarakat kerestem, ugyanúgy, ugyanazzal a szisztematikussággal végigjártam minden erdőt. Hamar rájöttem, hogy bár a környékbeliek a lomberdőket járják, főként vargánya után (de népszerűek a galambgombafélék is),

mennyiségre a fiatal fenyvesek adják a legtöbb ehető gombát.


légyölő galóca

A légyölő galóca az egyik legjellegzetesebb, dimináns gombafaj ezekben a fenyvesekben (Fotó: Centauri)

Ezek persze nem őserdők, ezek telepített fenyvesek, de gombászás szempontjából ez a legkevésbé sem számít. Főként pereszkékben, őzlábban, fenyőcsiperkében, pöffetegekben, sereges tölcsérgombában gazdag erdők ezek. Ha másutt nincs gomba, ezekben a fenyvesekben mindig akad. Közülük is kiemelkedik egy fenyves, amely ráadásul egy viszonylag forgalmas műút mellett található, mégsem járja senki. Soha senkivel nem találkoztam ott, sosem láttam gombaszedők nyomait. Holott nem ritkán olyan mennyiségben teríti be a gomba, hogy az ember nem hisz a szemének. Ahogy korábban is írtam valahol:

előfordul, hogy lépni se lehet benne anélkül, hogy ne gombára lépnénk.

A legkedvezőbb őszökön szó szerint beteríti az alját a gombák, és még ha volna is szünet a pereszkegyűrűk, a tölcsérgomba-mezők között, ezeket az űröket ilyenkor hézagmentesen töltik ki a korallgombák, csengettyűgombák sokasága – gombák tízezrei és milliói. Egészen valószínűtlen látvány.


…és ez száz hektáron. Az ember csak keresgéli az utat, merre menjen úgy, hogy a lehető legkevesebb gombát tapossa le. (Fotó: Centauri)

A csodafenyves specialitása, hogy ott mindig találni ánizsgombát – ez egy igen finom fűszergomba – méghozzá többnyire meglepően sokat, és szép példányokat. Aki annál több gombát vizionál maga elé, akárcsak álmában, amennyit ez a fenyves fénykorában a legjobb időszakokban adott, annál valóban elgurult a gyógyszer, az valóban egy gyógyíthatatlan, a földtől menthetetlenül elrugaszkodott vérromantikus elme.

Annak idején nem hagytam ki a régió egyetlen fenyvesét sem. Mindegyikben jártam! A legkisebben is. Nemcsak a gombák, hanem a fenyvesekben élő madarak miatt is. Többek között az érdekelt, mennyi búbos cinege élhet ebben a régióban (sok! – valamennyi ezekben a fenyvesekben). Így magabiztosan állíthatom – megismétlem – ezek a fenyvesek a leggazdagabbak gombában. De toronymagasan a csodafenyves a legjobb.

És mivel ez a régió egyúttal Európa legjobb gombatermő vidéke is, állíthatom, hogy a csodafenyves egyúttal egész Európa gombában leggazdagabb erdeje is!

Ez azért nem semmi. Imádom.


A fenyvesek nemcsak gombalelőhelyek, nemcsak fenyveshez kötődő madárfajok otthona (fenyvescinege, búbos cinege, keresztcsőrű, királykák…), hanem a vadak számára is menedék. Nemcsak azért találni ott könnyebben koponyákat, mert gyér az aljnövényzet, hanem mert a sebzett vadak is előszeretettel bújnak meg a védett fenyvesek mélyén. A képen egy szarvas és egy őzbak koponyája. 2019.11.07. (Fotó: Centauri)

A harmadik fenyves a birtoktól alig tíz perc séta. Kiterjedésre valamivel kisebb, mint a csodafenyves, nagyjából egyidős vele (középkorú), de ami a legfontosabb: a második legjobb. Volt olyan év is, amikor a csodafenyveshez hasonló gombadömpinget produkált. Életem egyik legszebb emléke, amikor annyi gomba volt benne, hogy több száz méterrel arrébb is intenzíven gombaillatú volt a levegő. Képzelhetitek, mennyi gomba kell ahhoz, hány tonna vagy száz tonna, hogy az erdő körül a levegő is pereszkeillatot árasszon. Azon az őszön először azt hittem, elment az eszem; annyira vágyom már a gombára, hogy gombaillatot generál az agyam, hacsak egy fenyvest messziről látok, akkor is. De mivel az illatot makacsul és erősen éreztem, elbizonytalanodtam, végül átvágtam a mezőn, és be az erdőbe. Amint beléptem a lucok sötétjébe, döbbenetes látvány fogadott. Fától fáig gomba, gomba és gomba. Nem tudom, látok-e még ilyesmit valaha. Annyira szép volt, annyira lenyűgöző, hogy még egy regényemben is szerepel az a nap és ez a fenyves (bár ez a regény nem jelent meg egyelőre – de ha időm engedi, idehozom azt a részletet is).

A három fenyvesből egyet elvesztettem.


Fotó: Centauri

2019 őszén pedig úgy tűnik, hogy valamennyi fenyvesre kiadták a „kilövési engedélyt”.

Számos helyen látom, vágják – méghozzá tarra – a fenyveseket. A tavalyi poszthoz képest, azt hiszem annyit mindenképp változtam, hogy bár tudom, mi az oka a kitermeléseknek, tudom, hogy e fenyvesek betegek, vagy minden bizonnyal hamarosan azok lesznek, azt azonban nem értem, miért kell mindenütt tarvágással operálni. Miért ne lehetne legalább mutatóba meghagyni párat, vagy sorokat. Nem hiszem el, hogy akkora veszteség volna ez a tulajdonosoknak.

Összefoglalva: a három szívemnek kedves fenyves közül egyet elvesztettem. A csodafenyves áll még, úgy tűnik, egyelőre nem bántják, bár a szomszéd parcellát már levágták.


2019.11.07. Kitermelés a csodafenyves tőszomszédságában (Fotó: Centauri)

A harmadik fenyves viszont napokon belül eltűnhet. Már dolgoznak a láncfűrészek.

Ha ezt letarolják, a közvetlen környéken nem marad számottevő lucos egy sem. Az én fenyősoraim válnak a környék legjelentősebb örökzöld, fenyves területeivé. Talán ennek köszönhető az is, hogy sosem mozgott még nálam az etetőn ennyire rendszeresen, ilyen sok fenyvescinege. Ezek egy része talán nem is az Alpokból érkezik, hanem a környék megsemmisülő fenyveseiből.

Tegnap elmentem abba a fenyvesbe, ahol talán a legtöbbet jártam. Elbúcsúzni. Bár az idő rossz volt, eső esett, pára volt, fény pedig alig, de muszáj volt, nincs már sok idő, nem várhatok. Fényképezem, járom, amíg lehet, ha esik, ha fúj. A fenyves közepén van egy magányos-mitikus fa. Róla írok, róla hozok képeket a folytatásban.

Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!


Pár másodperces regisztráció után értesülhetsz a legfrissebb posztokról 🙂

Név*

Email cím*


Búcsú a fenyvesektől – klímaváltozás és erdő

Beteljesült álom – felejthetetlen őszi barangolás itthon

Melyik Magyarország és Európa legkisebb madara?

Nem minden madár az, aminek látszik

Fenyvescinege a háznál – ablaknak repült madarak

13 Comments:

  1. 🙁

    Zseniális a vadkoponyás fotó!

    Kiállítást most már követelek! 🙂

  2. Marsovszki Viktória

    De jó olvasmány ez, Cen’! Gyönyörű, gazdag vidéken gombamezőn ámulni. 🙂
    Fájdalmas viszont a fenyvesek pusztulása. Azért az neked lehet vigasz, hogy kicsike egyensúlyt te visszacsempészel a területeden, sok-sok munkával. Kapsz cserébe fenyvescinegéket! 🙂

  3. Ibolya Nagy

    Elkeserítő, és nem is értem, az idén is tavaly is viszonylag sok csapadék volt.
    Biztos, hogy ez az oka ennek az esztelennek tűnő pusztításnak?

    • Ibolya Nagy

      Olyan csodás fotókat posztoltál megint.
      Hogy készíted el az imádott lila pereszkét?

      • Sokféleképp. Leggyakrabban tejfölös gombának (+ nokedli = eszméletlen); de a kis fejeket rakom levesbe is (sok zöldséggel együtt), apám viszont sütötte, kivajazott tepsibe, a hátukra fordítva bepakolta a kalapokat, “megcsapta” őket kicsit tejföllel, és kisütötte. Az is remek volt! De lehet rántani épp úgy, mint a csiperkét – olyankor különösen jól érezni, mi a különbség egy bolti és egy erdei gomba között.

  4. Szép képeket hoztál ismét! 🙂 Lucfenyvesi rizikében is gazdag lehet ott minden erdő. Most próbálom a fenyőim alatt “meghonosítani” . 🙂

    • A rizikével az a helyzet, hogy az egészen fiatal fenyőültetvényeken terem; amikor a fenyves már erdővé cseperedik, nemigen találni benne. Nem is igen kaptam rá – bár vannak rajongói sokan – mivel ezekben az erdőkben épp belőle csak ritkán lehetett találni. Viszont az udvaromban megjelent, hála a fenyőtelepítéseknek. Írtam is róla már! 🙂 🙂

      http://centauriweb.hu/szinnel-lelekkel/cinege-rizike-halozatepites-itthon/

      Érdekelne, hogy te miként készíted, mert én egyszer próbáltam, de nem igazán ízlett 🙁

      • Rizikét csak rántani szoktam. Igaz, a szoktam, enyhe túlzás, mert én ritkán szedek rizikét. Nem rég a Zemplénből hoztam párat, azokat szórtam a fenyők alá. Én a galambgombát, és az őzlábgombát is rántva szeretem, bár az utóbbit, ha kinyílt a kalap, és nem dobverő, akkor csak megpirítom egy serpenyében kevés fűszerrel. Ma sikerült óriás termőtesteket találni, majd megy róla fotó. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.