Képmutatásról (Jégvágó, 2013)

Ugyanakkor a legnagyobb titokban ötvenezer kotont rendeltek a frontra, és amikor ez kiszivárgott, közleményt adtak ki: a gumióvszerek a géppuskacsövet védik a korróziótól. Nem is az a legrosszabb, hogy úgy kell tenni, mintha a katonák két roham között nem kurváznának, hanem az, hogy hülyének nézik az embert.


A lap alján egy videót is találsz!

Centauri Jégvágó Magvető Kiadó 2013 irodalom író Kék angyal könyv Ice Pick novella a képmutatásrólOlvastam én már korábban is olyan könyvet, amit nő írt híres íróról, például Mrs. Jack Londontól, csak épp kifordult a belem is. Az egekbe ajnározza a férjét, miközben árva szót sem ejt a forró helyzetekről.
Valahogy így megy ez nála:
Ó, az én édes, nagy Jackem a legszebb, legerősebb, legokosabb, akit valaha láttam! Ő is azt akarná, hogy írjak róla, hisz én voltam az, aki mellette voltam minden szépben, rosszban, jóban, bajban; én voltam az, aki őt imádta, istenem, mi mást is tehetnék, minthogy megörökítsem és elmagyarázzam felfoghatatlan zsenijét az utókornak, hisz Jack volt az életem, Jack egy hős volt, egy zseni, egy isten!
Mármost jóval a könyv megírása előtt Charmian Kittredge London gondolhatta volna, hogy isten szeme mindent lát, így aztán Jack London szeme is, már ha valóban isten volt, de ha csak egy izgága amerikai, Charmainnek akkor is tudnia kellett: előbb-utóbb kiderül, ha félrekúr. Julia is lebukott, Elizabeth is, és persze Mrs. Jack London is.
Bizony, akadtak pikáns helyzetek. Mrs. Jack London néha, isteni Jackje mellett, kiegészítésként imádott földi halandókat is. Olyannyira, hogy némelyiket le is szopta, és ez, mint hírlik, nem kis szerepet játszott abban, hogy az isteni Jack, Charmian Kittredge Jackje, a fater Jackje és Coolbirth nagyi Jackje istenhez igazán méltatlanul, egy kötél segedelmével és önkezével vessen véget emberi és isteni mivoltának. Mit gondolsz? Mrs. Jack London kitér erre? Szentel legalább egy bekezdést ennek a kényes és fájdalmas kérdésnek? Tesz rá egyetlen utalást? Soha. Egy büdös szó nem esik erről, mindent az imádott, egekbe lőtt Jack dicsőítésének pudingja fed. Nem vicc. Ki nem állhatom, amikor valaki azért szépítget, hogy önmagát jobb színben tüntesse fel.
Mondjuk, mit várhatok egy olyan állam polgáraitól, ahol mindig mindent szépítenek? Különösen háborúk idején. Az amerikai hadseregről mindig van egyfajta hivatalos álláspont, totál meghatározzák, mit kell vetíteni; cenzúráznak és listák járnak kézről kézre azok nevével, akiket tilos kritizálni, az amerikai katonát pedig minden körülmények között családcentrikus, mélyen vallásos hazahősének kell feltüntetni. Így volt ez a második világháborúban is. A hivatalos álláspont szerint az összes katona vőlegény, és csak arra vár, hogy miután szarrá lőtte a tetű nácikat meg a kurva sárgákat, hazajöjjön és kimondja a boldogító igent egy fejőlánynak. Ugyanakkor a legnagyobb titokban ötvenezer kotont rendeltek a frontra, és amikor ez kiszivárgott, közleményt adtak ki: a gumióvszerek a géppuskacsövet védik a korróziótól. Nem is az a legrosszabb, hogy úgy kell tenni, mintha a katonák két roham között nem kurváznának, hanem az, hogy hülyének nézik az embert. Ki veszi ezt be? Lefekvés előtt kotont húznak a karabélyra, nehogy reggelig megegye a rozsda? Tudod mi a legszebb? A többség lazán felszívta ezt a csíkot. Nem is értem. Oké, a hadsereg a katonáival – ha már egyszer kitolt velük – legalább bizonyos értelemben lojális, és nem várja el, hogy a lövészárokban recskázzanak, de miért kell ebből nemzetbiztonsági kérdést csinálni? Csakhogy ehhez az alakoskodáshoz szoktunk hozzá, ezért aztán a privát ügyeket is plasztikázzuk, akárcsak Charmian.  
Bármit mondhatsz, csak egyre ügyelj: ne a teljes igazságot!
Hallottam azt a verziót is, miszerint Jack Londont egyszerűen megütötte a guta. Az sem verne mellbe, megütne engem is, de nem ez lenne az első eset, amikor szemrebbenés nélkül tagadják le, hogy súlyos beteg, AIDS-es, transzvesztita vagy öngyilkos van a családban.
Figyeld meg, titokzatos haláleset, meg olyan, hogy valakinek csak úgy, hipp-hopp megáll a szíve vagy megüti a guta, mint egyesek szerint Jack Londont, akkor van, ha valami rohadtul hibádzik. Ha takargatnak valamit. Tudod, kinek a családjában vannak ilyen halálesetek? Anyáméban. Miután már a fater is meghalt, felhívott egy Puerto Ricó-i telefonfülkéből az éjszaka kellős közepén, rohadtul nem foglalkozott az időeltolódással.
– Sajnálom, hogy nem tudtam ott lenni – mondta. – Tudod, Dan, nagyon megváltozott az életem, és jó darabig fogalmam sem volt arról, mi lesz velem. Ezért nem jelentkeztem. Nem tudtam, mit mondhatnék, azt sem, hogy másnaptól hol leszek. Arról is csak a temetés után értesültem, hogy Jeff leesett a hídról.
Így mondta: leesett. Sokszor csúsztatott, szépített így korábban is. Megszoktuk. Bizonyos estéken egy kicsit mindent másként mondott, mint ahogy valójában volt.
– Nem igazán ropogós – mondta a vértől csöpögő húsra.
Miután Jeff bácsi egyik látogatása kínosan hosszúra nyúlt, anyám fergetegesen belejött a ferdítésbe. Megint tök üres a frigó, mert Jeff gátlástalanul kizabálta?
– Istenem, Jeffnek milyen jó az étvágya!
Tárva-nyitva hagyta a bejárati ajtót megint?
– Jeff imádja a friss levegőt.
Mindenkit megelőzve beront a konyhába, a nagyit szinte félrelöki, hogy előbb érjen a vályúhoz?
– Jaj, hogy ez a Jeff milyen szórakozott!
Egész napos herevere után este másfél órát ül a kádban, míg elgyötört, robotoló apám az előszobában türelmesen vár?
– Jeff sokat ad a higiéniára.
Tudod mi ebben a legjobb? Komolyan elhitte, hogy Jeff egy jó étvágyú, friss levegőre vágyó, szórakozott, higiénikus fickó, nem pedig egy mohó, trehány, faragatlan, hedonista tuskó. Apám csak egyszer jegyezte meg:
– Ez nem egészen így van – de épp csak kimondta, meg is bánta.
Anyám habzó szájjal ordított:
– Mi az, hogy nem egészen? Talán hazudok? Azt mondod, hogy hazudok?
A fater csak a bajsza alatt dörmögött:
– Nem állítottam ilyesmit.
Hiába. Lefagyott az amúgy sem rózsás hangulat. Anyám kényesebb volt Jeff bácsira, mint a nagyi Jack Londonra. Pedig anyám csakugyan hazudott, apám nyugodtan mondhatta volna akár a szemébe is:
– Martha, igenis hazudsz.
Mert a sok apró szépítgetés végül is egyetlen nagy és nyomasztó hazugsággá állt össze. Valamiféle fojtogató köd terjengett anyám miatt; különösen pocsék volt ez, hisz nagyiék viszont azért küzdöttek, hogy például a Nobel-bizottság ismerje be végre: 1949-ben hatalmasat tévedtek! Kibírhatatlan ellentét feszült a két hozzáállás között.
Nálunk apránként nőtt a feszültség, napról napra – kivéve a verségetést – és néha én sokalltam be. Általában csak elhúztam otthonról, nem ritkán a nagyival és Angelicával, ám arra is akadt példa, hogy a poharat a falhoz kentem. Még én is meglepődtem. Vajon miért tettem ezt? Meglepő volt az is, hogy a dühtől akkora, de akkora erő lett bennem, ami józanul sosincs. A pohár ripityára tört. Nem is tört, inkább porladt. Pár nagyobb szilánkot leszámítva csak üvegpor maradt a padlón, a falban meg ott maradt a lenyomata. Anyám épp előtte lépett ki a konyhából, ám a csattanásra visszafordult.
– Mi történt ezzel a pohárral?
– Eltörött – válaszoltam ártatlanul.
A pohár eltörött. Jeff bácsi meg higiénikus.
Persze, és Virginia Woolf is jókedvében ment a folyónak, és Marilyn Monroe is véletlenül vett be annyi gyógyszert, amitől fejre áll két elefántbika is, és végső soron Lee Harvey Oswald is csak az Elm Street galambjait ritkította, más kérdés, hogy szarul célzott, és helyből lőtte ki John F. Kennedyt. Igazán szerencsétlen napok voltak azok, főként, ha figyelembe vesszük, hogy aztán a balfék Oswaldot két nappal később szintén lelőtték. Ütős kérdés, hogy Jack Ruby mire lövöldözött, hogy véletlenül épp Oswaldot pörkölte telibe? Csodás dolgok vannak. Titokzatos összefüggések. Jeff bácsi leesett a Golden Gate-ről. Persze, tudjuk. Miért is ne állíthatnánk ezt? Micsoda pech, hogy az a gép is épp a Word Trade Centerre zuhant, nahát! Bizonyos időszakokban meg – például 1941 és 1945 között – kirívóan nő a halandóság. Ki érti ezt, ember?

 

További vélemény
Jégvágó (Magvető Kiadó)

Csak erős idegzetűeknek!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.