Karácsony a Flathead-tónál (Jégvágó, 2013)

Egy kis ajándék az olvasóknak, egy karácsonyi részlet a Jégvágóból. Dan Coolbirth életében először vág fenyőt, találkozik egy grizzlyvel és a szentestét Téával, egy kotenai indiánlánnyal tölti. És térdig ér a hó…

Boldog ünnepeket mindenkinek és jó olvasást!

centauri jégvágóHa jól látom, nincs teljes egyetértés abban, hogy voltaképp mit jelent a karácsony. Egy biztos: anyám számára Rendet jelentett. Évről évre egyre korábban látott hozzá, hogy szentestére valóban megteremtse, ennek ellenére egyre ritkábban járt sikerrel. Hiába búgott a mosógép három nap és három éjjel, hiába kerülgettük a felmosóvödröket egész héten, hiába vikszelte, kaparta, polírozta a padlót, és hiába készített be előre öt tonna félkész ételt, szentestére mégis mindig paff lett. Elég volt hozzá egy pecsét az abroszon vagy egy leégett vajas süti. A karácsony előtti nagytakarítás idejével egyenes arányban nőtt a rosszkedve is. Nem az volt a kérdés, hogy összeomlik-e, csak az, hogy mikor. Legkésőbb szenteste a sikertelenségért – mert nincs lepucolva az összes ablak és nem járt tisztítóban a szőnyeg sem – minket hibáztatott.
– Nem csináltok semmit! Nem győzöm utánatok levakarni a mocskot. Itt az ünneppel senki sem törődik, egyedül én szakadok meg!
Oké, én például valóban nem csináltam semmit. Tudod, miért nem? Ha álló nap a légyszarokat kapirgálom, akkor sem végzünk, mert kiötli, hogy vízkövezzük a klotyót is, hipózzuk a kádat, húzzuk el a szekrényt, poroljuk le az összes könyvet, és mossuk ki az összes függönyt. A rég nem használt tisztákat is. Ergo: ha megszakadunk mindannyian, akkor sincs esélyünk, így aztán fölösleges ebbe a ringlisbe beszállni, szentestére anyám így is, úgy is totál félőrült lesz. Sértetten és sápadtan, olyan ábrázattal ül majd az asztalnál, hogy a komplett ünnepi kaját örömmel cserélnéd hot-dogra, csak őt ne lásd. Nagyinál persze univerzális a gyógymód: uccu, a kocsma! Starbuck hatkor zár, tízkor viszont megint kinyit, indulhat a dínomdánom; nyilván más családoknál is necces a karácsony. Igyekszem én is lelécelni, naná, csak épp ilyenkor a legnehezebb. A fater pedig csodára vár, esetleg Guzmán hívására. Pocsék volt ez is. Guzmán karácsony délutánján minden évben whisky-t küldött üdvözlőkártyával: „Remélem, a jövőben is számíthatunk rád!” Tudod, mit jelentett ez valójában? „Ugye zavarhatlak az ünnepek alatt is?” Nemegyszer még a füstölt lazacból sem szedtünk, már jött az SMS:
John, nézd meg a mailjeidet, sajnálom, fontos!
Apám meg dörmögve ugyan, de előhalászta a laptopot, és mire eljutottunk a borjúsültig, már telefonált. Az Egg Nog-ot pedig rendszerint már csak a nagyi itta.
Anyám persze odavolt Guzmánért:
– Látod, John, milyen figyelmes? Futárral küld ajándékot!
Ja, kő gazdag hülye fasz, szabályosan csicskáztatja a fatert szenteste, jó hogy nem szól át hozzánk:
– Hé, John nem ugranál át kinyalni a seggem?
Amennyire tudom, se nője, se gyereke, a dobermannjait is más eteti, agyatlan-farkatlan barom, szerintem impotens az ilyen, máskülönben miért nyúzná a fatert állandóan. Lövésem sincs, mi a gond évről évre, hisz a tőzsde zárva, szenteste még a maffiózókat is szabira küldi a Capofamiglia, tehát csak az lehet, hogy Guzmán számára a nemi öröm egyetlen forrása a beosztottak baszkurálása.
Igazi karácsonyt csak filmen láttam, most viszont itt az alkalom: végre egyedül vagyok, ha a ház merő retek, az is okés. Jó, ne túlozzunk: egyszer már volt jó karácsony, konkrétan az utolsó, együtt töltött évben, amikor is a muter már huszadikán kiborult:
– Nem leszek egy fedél alatt szenteste egy ilyen bagázzsal! Takarítok, mosok, főzök rátok, ti meg szartok az egészre! – és pá, eltiplizett Watsonville-be Barbarához.
Erősen drukkoltunk, vissza se jöjjön. Hál istennek nem tette. A szenteste persze kínos volt, még kínosabb arra gondolni, hogy anyám Barbaráékon lóg, ott is takarít, és talán még a szalvétára is megjegyzést tesz. Nem hiszed? Jobb tudnod, hogy amikor Chihuahua közelében vakációztunk, anyám ott is takarított, még ablakot is pucolt – a négycsillagos hotelben! A csillárban frissen cserélt izzó ragyog, celofánba csomagolt, bontatlan kefe a klotyóban, anyám meg suvikszolja az éjjeliszekrényt! Apám persze anyám helyett a nagyit pirította, mivel secperc alatt kiitta a mini-bárt. Hiába kérték:
– A sarkon vedelj, máskülönben itt mosogatunk őszig!
Mondjuk én megértem a nagyit, pia nélkül nehéz mindezt elviselni. Mindegy, a lényeg csak annyi: anyám simán gajra vágja az ünnepet a barátnőjénél, ez viszont már nem a mi gondunk, nem igaz?
Másnap a fater is lelécelt, bement az irodába, és mint oly sokszor, ha túlórázott, éjjel sem jött haza. Persze azt gondolod: biztos becsajozott, de nem, tényleg robotolt, és ha engem kérdezel, bárcsak lenne igazad. A nagyi meg Roger jobbján tűnt el napokra. Egyedül maradtam. Apám azt hitte, hogy a nagyival karácsonyozok, a nagyi meg fordítva, ehhez képest négy napig tök egyedül döglöttem a kégliben. Kaja és pia a szokottnál is több volt. Faterék biztosra mentek, nehogy anyám távolléte meglátszódjék a terítéken. Úgy feltankolták a hűtőt, hogy már egy rúd szalámi sem fért volna be, ráadásul száztíz dollárt tejeltek Barrymore néninek, hogy ötfogásos házi kosztot üssön össze. Amikor ráébredtem, mi az ábra, átmentem Jeffbe: kihordtam a kajákat, megágyaztam a kanapén, felbasztam a dohányzóra a virgácsot, aztán csak moziztam és zabáltam. Mindig volt valami a számban, egy kis pite, csoki, husi, az ágy mellett meg egyre csak gyűltek a maradványok: csontok, papírok, narancshéjak, de fel nem keltem volna, csak a budiba jártam ki. Se fürdés, se fogmosás, egyáltalán semmi. Ezt látta volna a muter! – lepratelep lett a ház, én meg olyan voltam benne, mint egy hajléktalan.
Leginkább háborús és horror filmeket néztem, aztán krimiket, a 2001 Űrodüsszeiát, a Farkasokkal táncolót, a Pestist, a Hetediket, ezekre emlékszem, és alig aludtam valamit. Néha csillagszórót gyújtottam és gyertyákat égettem, úgy nézett ki a nappali, mint halottak napján a Lone Mountain temető. Életemben először gondoltam rá, hogy elköltözzek – karácsony lehetne egész évben.
És most megint azt csinálok, amit csak akarok. Itt a remek alkalom egy jó kis dőzsölésre! Ráadásul most először egyedül sem lennék, mert azért bevallom: abban a négy napban kurva szar volt, hogy nincs csajom. El is képzeltem, ahogy a tévé kék fényénél Rose-zal hancúrozunk. Megmondom: ez piszkosul hiányzott, mert egy életkor fölött állati hervasztó újra meg újra a pornóadóra ugrani. Nem mintha unalmassá válna, s nem is azért, mert kigyúrt tagok olyan ribancokat kefélnek szénné, akiket én gázálarcban sem dugnék meg. Csakhogy mások szexelésére recskázni gyakorlatilag elmélet. Két dolog van a világon, amit akárhogy képzelek is el, nem az igazi, ez a két dolog pedig a steak és a szex. Ezekről fantáziálni szánalmas. Hát most esetleg lehetne mindkettő.
Centauri Vadon

Fotó: Centauri

Thomas irtó rendes, nemcsak a slusszkulcsot nyomja a kezembe, hanem egy borítékot is. Röhej. Mintha azt a kárt fizetné ki, amit én okoztam, de ne hidd, hogy visszautasítom; kezemben a steksz és a kulcs, nyugodtan furikázhatok, oldalamon Téa, Stirling meg bekaphatja! – amint ezt gondolom, pityeg a telefon, az eszem megáll, SMS Stirlingtől.
Boldog Karácsonyt kedves Tim!
Hűha, talán félreismertem? Aligha, de nincs kedvem az agyaláshoz. A Ford kész pusztulat, eldönthetetlen, hogy kívül vagy belül sárosabb. Először visszahajtok a kéglihez, Téa tüzet rak, én meg papírt halászok elő és akkora listát hozok össze, hogy jó anyám is elsápadna. Oké, a pénz új kocsira kell, tudom, csakhogy a karácsonnyal nem számoltam, egyáltalán semmi rendkívülivel. Ki gondolta volna például, hogy nem leszek egyedül? Hol érdekel most az új verda? Kizárt, hogy épp most kuporgassak.
Irány az első benzinkút, full tankolás és kérünk komplett kézi mosást is extra waxszal. A srácnak tíz dollár csúszót adok, elszürcsölünk két capuccinót, aztán tűz Polsonba! Téának téglavörös szoknyát, blúzt, sálat, mellényt, hosszúkabátot és magas szárú csizmát veszek, nekem meg két új farmert, garbót, laposüveget, dóznit és Zippót. Határidőnaplót, hisz a nyakunkon a szilveszter, egy zsír új év, és ez végre jelent is valamit. Fényfüzérből kéttucatnyit pakolok be, plusz a hozzávaló kábelek, végül kajával tömjük tele a bevásárlókocsit. Rengeteg gyümölcs, édesség, mirelit cuccból, amit csak elképzelhetsz, a gurulós málnától a lazacig.
Hazafelé – életemben először – bekanyarodok az intézet udvarára. Téa totál befeszül, úgy kapaszkodik, mintha padlógázzal tepernénk egy szerpentinen. Nyilván attól tart, hogy lepasszolom, viszont amikor csak én szállok ki, megnyugszik. Csöngetek, és bár Stirlinget keresem, erősen remélem, nincs ott, elhúzott haza és szobalétráról már a fát díszíti. Úgy is van. Alleluja! Mondom az ügyeletes nővérkefélének, hogy Téa gyógyszerei hamarosan elfogynak, kéne még úgy kétheti adag. Jaj, csak ne tudja, hogy Téa elvileg már nem is lehetne velem! Ha kell, hazudok, de úgysem hívja már fel Stirlinget, szenteste kizárt. Ez süllyedt. Gond nélkül kiporciózzák a dilibogyókat és már tiplizhetünk is. A fatelepnél sem járunk, amikor hófelhő ereszkedik alá – ez nem is igaz, ilyen havazás nincs, ilyet csak rajzolni lehet! Persze, láttam már hasonlót, például Jeff bácsi képeslapjain.
Sötétedik, mi meg sehogy sem állunk még, elröpült a nap, holott a bevásárlás csak egyetlen tétel a listán, a kályhában alig pislákol parázs, a ház meg egy jégverem; nekem végül is száz, mikor ünnepelünk, lehet ma éjjel vagy holnap délben, tök mindegy. Mit számít a dátum? – ennek ellenére iparkodok. Téát kérni sem kell, csodálatos kis keze van, zseniálisan bánik a tűzzel, alig ér a piszkavassal a hamuba, máris felcsap a láng. Felkapcsolok minden lámpát, hogy lássak valamit az udvaron is, basszus, még fenyőnk sincs. Azt már nem! Fenyő az lesz, punktum. A hegylábnál épp elég fiatal fa áll, az egyik formásabb, mint a másik, otthon ilyen klassz fenyők nincsenek, szóval fogom a zseblámpát, a fűrészt meg a puskát, és irány az erdő.
centauri grizzly2Téa tudna róla, ha a medve a közelben van, nem igaz? Bárhogy is, én megyek, és hozok fát, méghozzá jó nagyot. A lámpával hol az erdőt, hol a havat pásztázom, ám nincsenek nyomok. Szakad a hó, ez jó, megközelíthetetlenek leszünk, Thomas nem ül be a John Deere-be az ünnepek alatt. Nagyobb a csönd, mint a hegy; elképzelhetetlen, hogy ezekben az órákban a világ bármely medvéje éhes vagy vérszomjas legyen. Pont most? Kizárt. Tök sötétben választani fenyőt bajosabb, mint gondoltam, bő fél órát téblábolok, mire találok egy megfelelőt. Nem kis kínlódással egy ágvillába ékelem a lámpát, aztán nekigyürkőzök a fűrészelésnek.
– Ha ezt látnád, nagyi!
Adok a fenyőnek. Még arra is futja, hogy egyenesre vágjam, így könnyebb lesz felállítani. Dús és illatos Douglas-fenyő, örvénylik a hó, az arcom szurkálja, a távolban a ház ablakai. Kidől a fenyő, fogom a lámpát, vállra a fűrész meg a flinta, indulhatunk. Megragadom a törzset, alig lépek párat, amikor roppan a hó. A hátam mögé világítok, és ember, el sem hiszed: ott feszít a kibaszott grizzly! Tényleg basszus, tök olyan, mint egy body-builder, kész röhej, és fel is röhögnék, ha nem tűnne minden korábbinál nagyobbnak; azt hihetném, hogy valójában egy oltári nagy szikla. Nem dobom el a fenyőt, a lámpát viszont olyan magasra tartom, amilyen magasra csak lehet. Lassan hátrálok, az ágak barázdákat húznak a hóba, a medve meg csak áll, és foszforeszkál a szeme, nem is értem, mit akar, most lazán kinyírhatna. Aztán horkant egyet. Eldobom a fenyőt meg a fűrészt, és leakasztom a flintát, rászorítom a lámpát és pásztázom az erdőt, keresem a dögöt erre, arra, de hiába, a föld nyeli el, hirtelen már azt sem tudom, hol van a hegy. Pillanatra leengedem a puskát és a lámpát, hogy jobban lássam a házat, majd amikor ismét felemelem a medve épp előttem áll, jóval közelebb, mint először, gőzöm sincs, hol az istenben volt eddig. Gomolyog a lehelete, a bundájára tapadó hópelyhektől merő csillogás, csupa fénylő pötty az egész állat. A homlokára célzok. Mintha ezer szem bámulna. Nincs mese, épp szenteste kell golyót repíteni az agyába; nem szeretném, de ha nem húz vissza a vackába, biz isten megteszem. Eltűnik a lábamból a remegés, surrog a hó, a fénycsóva rezzenéstelenül világít a képébe. Talán ez hat, talán más, nem tudom, egy biztos: végül megfordul és nekivág a hegyoldalnak. Sokáig követem a fénycsóvával, ám egyszer sem néz vissza.
A fa csúcsát horgász-damillal kötöm a gerendához, mivel a karácsonyfatalp kimaradt, aztán a Ford refijével megvilágítom az udvart, áramot húzok a fészerből, közben Téa figyeli, tiszta-e a terep, és fényfüzéreket aggatok a bokrokra. Tudom, nem vagyok komplett, ez nem új, de úgy érzem: megéri. Ráadásul a sok fény talán a vadakat is távol tartja, így aztán nyugton lehetünk; álló éjjel ezer izzó ragyog, és ez, ha medve lennék, nekem sem tetszene. Mire végzünk, a kégli ismét meleg. Jöhet az ünnepi vacsora. A mirelit cuccokat kisütjük, amennyit csak lehet, őrjítő illat gomolyog, az ágyban eszünk, és mivel tévé nincs, kajálás után bekapcsolom a laptopot.
 Most nem mehetek hozzád, bármennyire is szeretném, talán megérted, elvégre karácsony van. Nem hagyhatom itt anyámékat, de mihelyst lehet, jelentkezem, addig is, boldog ünnepeket, Dan!
 Goblinban fel sem merül, hogy megfeledkeztem az ünnepről. Nyilván azt hiszi: a szokottnál is bunkóbb vagyok: karácsonykor akarom iderendelni pár ősrégi napló miatt. Nem baj, ha eljön, kidumálom magam. Jól ismer, tudnia kell, hogy gyakran vesztem el az időérzékem.
Gondolom, vacsora után nézhetünk filmet. Utálom a filmeket, de karácsonykor az is elmegy, csak ne legyen nyálas családi mozi. Szörfözgetek a youtube-on, ám mielőtt választanék, betesz nekünk a havazás.
Nincs kapcsolat.
Jól laktunk, meleg van, Téa szunyókál. Unatkozom.
Nem sokkal jobb a helyzet, mint hajdanán a Tahoe-tónál, hisz itt még egy sakktábla sincs. A könyvekből persze gátat építhetnék, belepörgetek egyikbe-másikba, de ki a szar akar szenteste olvasni? Még Dantéhez sincs kedvem most. Bő két órát pasziánszozok és flipperezek, aztán kis híján nekivágok az éjszakának, hogy keressek egy kocsmát, ám hamar belátom: ez hülyeség, a Flathead-tónál ilyenkor nincs nyitva semmi. És ha elmennénk Oaklandbe? Ha már egyszer megcsapoltam a megtakarítást, tök mindegy mennyit költök még. Szívesen szűrnék most a Destinationben, talán ott találnám még Unát is. Ez persze totál szar ötlet, annyi pénzem nincs, Oakland rohadt messze van, mire odaérnék, megbánnám az egészet. Normális embernek ilyen marhaság eszébe sem jut. Mégis, mi a szart csináljak? Pont olyan érzés, mintha elfogyott volna a cigi vagy a kávé. Elvonási tünet. Csak heverjek itt, akár egy kurva nagy marharépa? Nem ezt akartam! Se tévé, se net, tényleg keményen szar lehetett annakidején Alfának és Bétának; egyszerűen zabszem van a seggemben, ne kérdez, miért.
Centauri KALANDOS TÉL

Fotó: Centauri

Beszélgetnék akármiről akárkivel, na de kivel, mondd meg? Téa csöndben szendereg az új, téglavörös szoknyában és még csak nem is áll jól neki. Túl nagy a csönd, nem kaffog anyám, nem dörmög fater, nagyi sem hív Starbuckhoz, nem hallom a forgalom zaját, nem villog a tévé, csak a tűz. Thomas Bonow is beszélget, ha minden igaz, Goblin is, a régi iskolatársak már a rock-kocsmában töltögetnek, Stirling épp ajándékot bont, mindenhol történik valami, csak itt nem. Nincs jobb ötletem – ki jönne ma éjjel? –, levetkőztetem Téát. Így már sokkal jobb, pattog a tűz, árnyékok táncolnak a hátán, ő a legszebb ajándék, amit csak kaphatok.


További részletek itt

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.