Dan Isteni színjátéka rappelve – Jégvágó – Centauri

Centauri Jégvágó Téa2019.01.04. 19:14 Az utóbbi hetekben két olyan írást is hoztam, melyek eddig nem jelentek meg nyomtatásban, egyet a Kalandos tél című regényből, egyet pedig a legújabb regényből, a Galambokból. E két regény előbb-utóbb megjelenik majd (a Galambok hamarabb), most azonban olyan részlettel indítom a hétvégét, ami nem fog megjelenni talán soha. Hogy még cifrább legyen a dolog, ez egy már megjelent regény, a Jégvágó egy részlete, mégsem olvashatta senki.

Miként lehetséges ez?

Egy regény eredetije gyakran jóval bővebb, mint ami aztán a polcokra kerül. Az amúgysem karcsú Jákob botja eredetije például két és félszerese annak, ami végül megjelent. Ilyenkor rendszeresen visszatérő kérdés, hogy ki húzza meg a kötetet: a szerkesztő vagy a szerző? Esetemben mindig én húzom meg, általában drasztikusan. Akad pár rész, ami szerkesztői javaslatra kerül ki a szövegből, de az oroszlánrészt én magam húzom ki.

Egy könyv megírásának ez legalább olyan fontos mozzanata – hosszantartó, kegyetlen meló egyébként –, mint az írás maga.

Akik olvasták a Jégvágót – s úgy sejtem, zömmel ilyen emberek látják ezt a posztot J – talán emlékeznek rá, hogy Dan északon, a nagyapja házában, az Isteni színjátékot olvasgatja, míg odakint havazik, az ágyon pedig Téa, az indiánlány hever. Dan arról is beszél – többször is –, hogy jó volna az Isteni színjátékot átírni, ha tetszik újra fordítani. Ugyanakkor nem esik szó arról, hogy végül is mire jutott ezzel az ötlettel.

Ez a 30. fejezet végén derült volna ki, de azt a részt tokkal-vonóval együtt kihúztam, pedig Dan bizony nekilátott a „fordításnak”.

Helyesebben, a saját élettörténetét kezdi megírni montanai magányában, de az Isteni színjáték szerkezetét hűen követve, méghozzá rappelve. Az eredeti kéziratban ebből kisebb részek még ott voltak. Mivel úgy látom, szerettek mazsolázni, közreadom ezt a fejezetet, húzás nélkül, újra. A könnyebbség kedvéért a húzott részt más betűszínnel jelölöm. Így most nemcsak egy regény eredetijébe olvashattok bele, hanem kicsit jobban bele láttok egy regény megszületésének folyamatába is. Fogadjátok szeretettel! – s gördüljetek lejjebb 🙂 🙂


Centauri Jégvágó Téa


A zsír új dolgozósarokban gondolom át, mi mindent beszélek meg Goblinnal, na de komolyan: mire elég három nap? Sebaj, valahogy csak rábírom a maradásra. Basszus, mennyi minden történt, amiről Goblin mit sem tud. Ha mázlim van, Polsonból még kihozzuk, de visszapaterolni már nem tudjuk, nem kizárt ebben az évszakban, talán itt ragad tavaszig.
Pár dolog komoly fejtörést okoz. Például mi a szent szart mondjak Angelicáról? Ne hidd, hogy egyszerű ez. Angelicát ő is jól ismeri, s miután a nagyi titkairól nálam is többet tud, talán ez az ismeretség is közelebbi, mint gondolnám. Goblin megbocsátó, csakhogy még sosem közöltem vele, hogy lepuffantottam valakit. Valószínűleg sejtése sincs a viszonyunkról, hát ez aligha lesz könnyű menet. Rohadtul az elején kell kezdenünk, nagyjából onnan, hogy Chihuahuában nyaraltunk, nem vicc, tényleg onnan, mivel Goblin azon a nyáron húzott át Washingtonba; mielőtt kimentünk a reptérre, találkoztam még vele a Webster úti könyvtárban, s mire visszajöttünk, már nem volt Oaklandben.
Gőzöm sincs miért, de ez a kérdés egyszer csak azzal az ötlettel kombinálódik bennem, hogy jó volna elrappelni az Isteni színjátékot. Igen, akármilyen meredek is, az a határozott érzésem, hogy kizárólag az Isteni színjáték átiratával mesélhetem el Goblinnak, hogy mi a bánat történt az utóbbi hét évben. Tudom, mit gondolsz. Jogos. Bárhogy is, most nem vekengek annyit, mint rendesen, és eltökélem, hogy amennyit csak bírok, megírok belőle szilveszterig.
Téa szunyókál. Előhalászom Dantét, és új oldalt nyitok a wordben. Eddig majd megvesztem, úgy vártam Goblint, most meg azt kívánom, bárcsak késne két hónapot. Fellépek a netre, Goblintól rövid levél jön, azt írja, későbbi géppel érkezik, 18.10-kor. Klassz. Haladéknak nem mondanám, de jobb az esti érkezés, a kivilágított ház a legszebb. Ki sem lépek a bokszból, hadd lássam, ha ismét jelentkezik, aztán nekilátok a munkának. Nyilván azt hiszed, nem sokra jutottam, és ez igaz is, csak a harmadik ének 31. soráig vergődtem el, és ha érdekel, megmutatom.
De még előtte. Utálom, ha elöljáróban mondanak valamit, most mégis muszáj. Lefogadom, hogy nem olvastad az Isteni Színjátékot, nem csodálom, ki olvas ilyet? Piszok egy szöveg, megmondom, belevaló tag, aki átrágja rajta magát, nem csoda, hogy én is elakadtam. Voltaképp arról szól, hogy Dante bejárja az alvilágot, persze nem tök egyedül. Vergilius vezeti, de nekem ez sok, és nem azért mert legyeket ajnározott. Őszintén! Ki a franc ismeri Vergiliust? És egyébként is, nem sokkal jobb egy családtag? Már ha van odaát közülük valaki. Ha én vagyok Dante, akár válogathatok is, és engem holt biztosan a fater vezet. Gondolod: hülye vagy, Dan? Pont a faterod?
– Hát nem is anyám!
Erre mondhatod:
– Az is csoda, hogy összejöttél neki, te is tudod. Gondolod, hogy képes lenne normálisan körbevinni az alvilágban? Ez hamvába holt ötlet, lásd be!
Most persze felkaphatnám a vizet.
– Ne fikázd a fatert! Ha én pirítom, az egy dolog, a fia vagyok, megtehetem, de te? Akármilyen volt is az öreg, ne vedd a szádra. Hagyjuk is ezt. Nyomós okom van rá, hogy Vergiliust a faterra cseréljem, és legyen elég ennyi.
Tudod, rémálmaim vannak, értem jön Angelica a zsarukkal és effélék, pár napja pedig a faterral álmodtam. Rögtön vágtam, hogy halott, bár eleinte nagyon is élőnek tűnt. És legalább ennyire furának is. Pont olyan volt, mint amilyennek utoljára láttam, de a képességei egy hat éves kissrác szintjét sem érték el, fel is ötlött bennem, hogy lobotómiát csináltak neki. És most kapaszkodj! Én vezettem őt körbe a világban. Azokra a helyekre vittem, ahová régen ő vitt kiskoromban; a partra, a Cliff House-hoz vagy épp Chihuahuára; aztán – és ez a durva! – elráncigáltam egy kurva nagy erdőbe. Sosem jártunk ott, mégis úgy tettem, mintha jártunk volna.
– Látod, apa? Ide hoztál gombát szedni – csakhogy gombaszedésen sem voltam soha, nemhogy abban az erdőben. Vörös fák alkotta, ménkő nagy és szeles erdő. És hogy megfejeljem: álmomban akkorka voltam csak, mint egy hatéves. Azért volt ez pokoli fura, mert a fatert kézen fogva vezettem lépésről lépésre, holott csak a derekáig értem. Átvittem egy vízhez, de ne hidd, hogy a Tahoe-tóhoz, és ahogy megállunk egy szakadt stégen, így szólok:
– Látod, apa? Itt tanítottál horgászni.
A fater meg csodálkozó szemet mereszt és ragyog a boldogságtól:
– Csakugyan?
Aztán megállunk valahol a városban egy sarki cukrászdánál.
– Itt vettél nekem hókiflit minden nap, amikor óvodába vittél.
Mondani sem kell, sosem horgásztunk, a büdös életben nem ettem hókiflit, azt sem tudom, mi az, óvodába meg a nagyi hordott.
Aztán fogom a kezét, vontatom tovább, apám botladozva követ, közben ámul és bámul, csodálkozva néz hajót, lovat, felhőt, rendőrt. Jól látszik, hogy semmire sem emlékszik. Megállunk egy szűk utcában, ez végre ismerős, valahol a Webster út végén, közel a kikötőhöz.
– És apa, itt, ezen a kis úton tanítottál bicajozni! – holott sosem jártam vele ott, biciklizni pedig nem ő, hanem Barrymore néni nagyobbik fia tanított, ennek ellenére kiül az arcára az öröm.
– Ügyes voltál, ugye ügyes? – kérdezi, és így haladunk tovább, álló éjjel bolyongunk Oaklandben, San Franciscóban, a nyugati parton mindenütt, járunk a hegyekben, a sivatagban, az óceánon; megyünk autókon, metrókon, hajókon és léghajókon; süt a nap, ver az eső, szivárvány, köd és hurrikánok. Fölöttünk felhő, nap, Hold és csillag; alattunk homok, hullám, gránit. Sétálunk lefelé, kapaszkodunk egy égig érő lajtorján a hetedik égbe, hasalunk a világ leglaposabb mezején, borozunk a Livermore-völgyben, bebarangoljuk az Újvilágot, de bármerre járunk is, a fater semmire sem emlékezik – és egy idő után én sem.

„A holtak között jártam az éjjel”
„Elkísérlek legközelebb” – válaszolja Téa.
Ez erős, nem csoda, ha az átiratnál Vergilius helyett a faterra voksolok. De vajon miért álmodtam ezt? Mert olvastam az Isteni Színjátékot? Vagy azért, hogy átírjam tényleg.
Tudod, mire jöttem rá? Képtelen vagyok gondolkodni beszéd nélkül. Nem tudom, másoknál hogyan van ez, de talán azért imádkoznak istenhez, mert nem fordulhatnak minden kérésükkel a haverokhoz vagy a családhoz, Isten tehát arra való, hogy ne lógj folyton mások nyakán. Régen, ha szünet nélkül löktem a dumát, csak annyit kellett volna mondani:
– Dan, most már inkább csak imádkozz!
Szóval, ha nem lenne kihez szólni, nem tudnék gondolkodni sem; címzett nélkül a gondolat eloszlik, akár a pára, és ha állandóan eloszlik, bizonyos idő után nem is keletkezik már. Ebben a gondolat kurvára hasonlít a ködhöz.
Olvastam, hogy az aranyláz idején egy pali úgy elkavart Alaszkában, hogy csak huszonöt évvel később bukkantak rá. Addigra elfelejtette a nevét is. Nem lep meg. Hidd el, kell valaki – egy isten vagy egy szomszéd –, akinek mindent elmesélhetsz, máskülönben begolyózol. Azt hiszem. Téával is úgy beszélünk néha, mintha egy temetőben volnánk. Ott mindenki kussol, fölösleges is pofázni, minek, ha egyszer mindnyájan ugyanarra gondolunk. Tudod mit? A szót is, akár a zenét, lehalkíthatod. Le, és le, egyre lejjebb, míg a végén már nem más csak gondolat. Persze, te ettől még tudod, hogy mit raktál be, csak épp rajtad kívül már senki más nem tudja. Ha nem akarsz tök egyedül maradni, ki kell erősíteni megint. Téában az a zseniális, hogy nála ez szükségtelen. Ő úgy is tud zenét hallgatni, ha csak kézbe veszi a diszket. Nem kell hozzá kütyü, nem kell hozzá áram. Azért ez brutális. Ja, Téa tök olyan, mint egy kurva nagy és univerzális leolvasófej.

Goblin esetében viszont sok-sok szóra fordított gondolat sem elég, ezért kell az Isteni Színjátékot 5.1-ben kihangosítani. Ne parázz, nem fárasztalak le az egésszel, de azért hallgass bele. Az a rész, amit jó múltkor idéztem, így szól:

Rappelni könnyű, élni viszont nehéz,
nem olyan bonyolult, ennyi az egész,
szembe kell most nézni eggyel-mással,
nem mintha kijuthatnék egycsapással.
Nyugalom, kapsz időt a feldolgozásra,
de most csak rám figyelj, semmi másra.
Imádott a nagyi, de ivott, mint a gödény,
a fater meg gürizett a szenteste közepén.
Muterom drogozott, de nem szítt füvet,
az volt a flesse, ha betett mindenkinek,
hogy véletlenül se mondta ki az igazságot,
az dobta át apám palánkján a hullazsákot;
jó hülye volt a fater, hogy ezt is benyelte,
de legalább anyám lelécelt örökre keletre.
Tudom, nekem se rosszabb, mint másnak,
az én saram, hogy híján vagyok a tudásnak.
Akkortájt, azt hiszem, álmodozva jártam,
gőzöm sincs, miért, de a jó útról leszálltam,
megáll az ész, hogy a picsába kerülök ide,
a baszom sötét montanai vadon közepibe.
Oakland szült és Dan Coolbirth a nevem,
nekem itt az életből semmi jó nem terem,
nincsenek jó kocsmák és pocsék a térerő,
fa van csak, őrült szél és őrült nagy jégmező.
Amúgy vágom, hogy nem akárhol járok,
hisz rég halott apámmal diskurálok.
Szikrázik a szeme, mégis totál kába,
én meg azt gondolom:
köszi, talán elég is lesz ennyi mára…

Ha egyszer Dante Vergiliusszal fut össze az alvilágban, le kell pacsizni nekem is egy hírességgel, ez tiszta sor. Szerintem már vágod is, hogy kivel. Jack Londonnal persze.

Halott ez is, talán még a faternál is jobban,
a szívem totál kihagy, aztán mégis dobban.
Szeméből úgy világít a két skarlátlézer,
mint akit az Alva Edison tröszt pénzel.
Ismerlek, Jack London! – szólok végre,
mire Ő gúnyosan emeli arcát az égre.
„Alohe! Jó, hogy észhez kaptál, öcsém,
azt hittem, hogy elakadunk a legelején!”
„Tudom, ki vagy és olyan titkod őrzöm,
amihez foghatót nem találsz a földön.”

Tudod, ugye, hogy mire célzok? Attól Jack London is lehidal, hogy a tata az ő törvénytelen fia! Bár tudja a fasz, a halál után talán minden ilyen szarság eleve világos. Pláne, ha a halottak találkoznak egymással. Kötve hiszem, hogy egy ilyen helyen Jack London és a dédi, előbb vagy utóbb ne akadna össze, és azt sem gondolnám, hogy akkor a dédi ne tálalna ki. De ezt most hanyagoljuk, inkább ugorjunk az elkészült rész legvégére, ahol a hangulat már keményen alvilági.

Férfi és nő szeme egyaránt zavaros,
indulatuk hol dagadoz, hol apadoz,
bőrük renyhe, málló és vattafehér,
hajuk színe a kenyérpenészével felér.
„Főnök, kik jajongnak itt a sötétben?
Kifordultam tőlük, amint beléptem.”
„Ezt a rohadt lukat a közönyös lakja,
akinek nem volt se kulcsa, se lakatja,
akinek egyszer sem ízlett igazán az étel,
aki szakított az összes szenvedéllyel;
akinek az a gond volt egyedüli társa,
miként cserélje a kínt bármi másra;
akinek nem volt se vétke, se erénye,
semmije, hogy az okokat megértse.
Most pedig az fáj nekik, hogy elfeledte őket a világ,
de ne többet róluk, nézd meg jól, és menj tovább!…

HOZZÁSZÓLÁSOK AZ OLDAL ALJÁN 🙂


Kalandos tél hóval, lóval, hullával – regényrészlet – Centauri

Galambok – Damien és Elise / Centauri – regényrészlet

Jégvágó (Magvető Kiadó, 2013)

Jákob botja (Magvető Kiadó, 2016)

2017 – Szeméttelep felett rajzó varjúfélék – Prae évvégi körkérdés

Szilveszter a Flathead-tónál – Jégvágó, 2013

Pataki Anita: Életed filmje pereg le

20 Comments:

  1. Húúúúúúúúúú! 🙂 A könyvben ez a részlet több okból nagyon megérintett, (tudod álom, apám…..) Feszültségoldó lett volna a rappalés, és talán Dan egyénisége is elbírta volna, de nekem jobban tetszik így, hogy kihúztad. 😀
    Dan(te)! bocsánat! 🙂

    • Sejtettem, hogy ráharapsz, mivel kéziratnak is a gombás-álmos írást kérted 🙂 De ha már itt tartunk, akkor Dan álma az én álmom is – egyszer álmodtam ilyet apámmal. Megrendítő volt.

      • Az van, hogy én is nagyon sokat álmodom apámmal, álom közben tudom, hogy csak álom, tudom, hogy már nem lehet, mert nem él. Sosem akarok felébredni ezekből az álmokból, mert rettentő jó vele lenni. Mellesleg engem ő tanított horgászni, talán három éves sem voltam még, amikor már vitt magával. Nagyon sok olyan kalandunk volt, mint neked a Lápi antropoidban, igaz ilyen lényt sosem fogtunk. 🙂

        • Nagyon hasonló a helyzet, én pl. emlékszem, hogy vitt őzet, fácánt, vadat nézni olyan kicsi koromban, hogy még a karján tartott, mert én elakadtam a fűben is 🙂 Épp ezért volt megrendítő álmomban őt kézen fogni, és vezetni a nagyvilágban, mutogatni mindent, ahogy annak idején ő mutogatott (csak ő szemben Dan apjával, valóban elvitt magával).

  2. Ibolya Nagy

    Olyan izgalmas ez a poszt, mint te magad, Cen’! Apám erdeje, v. hasonló című posztod volt régebben, engem is megrendített és talán nem véletlenül írsz ilyen “megrendítő” apafigurákról.
    De a rap, briliáns, már ötlet is az, nem különben a kivitelezés. örülök, hogy megosztottad velünk, de a könyvben is örültem volna neki. 🙂

  3. Idelinkelem azt a bizonyos álmot, amiről Rajna Edittel és Nagy Ibolyával diskurálunk, hátha nem tudja valaki, miről is van szó – meg aztán én látom az analitikában, hogy nemcsak azok “vannak itt”, akik kommentelnek is. Szóval, ez volna az a poszt: http://centauriweb.hu/legszebb-emlekeim/6-apam-sotet-erdoi/

    • Ibolya Nagy

      Megnéztem a fb-on, 2016 június 22-én tetted fel ezt a posztot. Elképesztő, mert ekkor még sem a Jégvágót, sem a Jákobot, de még A meccs hősét se olvastam, de azóta sok minden sokkal árnyaltabb lett, sokat adtál Cen’! 🙂

  4. Marsovszki Viktória

    Jól rapelsz, Dan öcsém, még erre ia futja,
    lazán lepacsizol Vergiliusszal,
    apáddal és Jack-kel hiphop megdumálod,:
    vágod, hogy miattuk az alvilágot járod,
    pokol fenekén is gazdálkodsz a szóval,
    élő írót, iiyet, fognak ma lasszóval.
    🙂 🙂 🙂
    Van még, Cen? Nagyon bírom olvansi !!! 🙂

    • 🙂 🙂 🙂 van még persze, amint Danténél Beatrice, úgy Dannél Téa is felbukkan, de most egyelőre többet nem vennék elő – mondjuk, hirtelen azt sem tudom, pontosan hol keressem, mert a hosszabb verzió egy még korábbi Jégvágó-verzió valamelyikében ragadt 🙂

    • Ibolya Nagy

      Kezdetnek a tiéd se rossz, Viktória! 🙂 🙂

  5. Szabó Edit

    Kaphatunk majd egyszer egy kimaradt részt a Jákobból is?
    Én most annak is örülnék. 🙂

  6. Nagyné Ica

    Köszi, hogy olyan titkokat is megosztol velünk, mint a regényírás, megjelenés folyamata. Kiváltság ez nekünk, azt hiszem.
    Régóta biztos vagyok benne, hogy személyes élményeid, álmaid, tapasztalataid megjelennek azt írásaidban. Így biztos voltam abban is, hogy ez az álom a te álmod.
    Nem “műfajom” a rap, de neked ez is jól áll, ezáltal ismét egy újabb arcodat ismerhetjük meg.
    Azt hiszem újraolvasom én is a Jégvágót, talán könnyebb és màsabb lesz mint elsőre. Mert valljuk be, nem könnyű olvasmány, mellesleg nem tucat regény.

  7. Kedves Cen! Nagy örömöt szerzett ez a poszt. Legelőször olvasva a regényt ebbe a részbe a legjobban beleszerettem, ahogy a szó halkításáról és erősítéséről beszélsz, körülötte az apai álomképek sora..a kéziratkérésnél is ez volt az egyik alternatíva. Amióta a látogatód vagyok, még jobban kiteljesedett a jelentése, a rap megosztása így egy külön ajándék itt, köszönet érte! A szerkesztésnél biztos okkal maradt ki, sajnálhatom azért 🙂?

  8. Bence Mikházi

    Imádtam az Isteni színjátékot. Akárhányszor is olvasom a Jégvágót (mert mostanra bebizonyosodott, hogy minden évben karácsonykor veszem elő, az utolsó oldalakat pedig az újévre tartogatom), mindig várom, hogy jöjjön részlet a Dan-féle átiratból – és most itt van. Köszönet, Cen!

    • Kedves, Bence! Egy író számára annál nagyobb megtiszteltetés aligha képzelhető el, ha akad olvasója, aki újra és újra előveszi a könyvét. Szóval, örülök nagyon 🙂 🙂

  9. Nah egy hét éhség után a posztjaidra, ez a rap csúcs:-) gurultam a nevetéstől:-)))
    “Szeméből úgy világít a két skarlátlézer,
    mint akit az Alva Edison tröszt pénzel ”
    Elképzeltem Cen ahogy mutogatsz és tolod a szöveget, hajlongsz a sötét erdődben a fák közt, pörgeted a fejszéd, szórod a szót és madarak rebbennek szét, csobban a patakod, kiugrik egy pisztráng, forog a szemed s elázik a gatyád:-)))) Milyen lenne a patakban rapelő Dan:-)))
    Adós vagyok a Jégvágóval, még mindig talonban, nem jutok hozzá az olvasásához, ha az egész ilyen zseniális akkor érdemes kivárni:-)))

    • Hajrá, Lívia! Olvasd csak el! A nevetéshez: minden híreszteléssel ellentétben a regényírást – bár rohadt nagy meló – az író is élvezi. Ha mégsem, akkor valami nem stimmel. De minden regény más és más örömöt ad. A Jégvágó írásának egyik öröme épp az volt, hogy Dannek van humora is, és gyakran engem is szórakoztatott. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.