Angelicáról (Jégvágó, 2013)

Már épp haragudnék, amikor elmosolyodik – az utolsó utáni pillanatban megkegyelmez –, és ez mindent megold. Leesik a tantusz: sokkal korábban is, éveken át éppígy oldott meg mindent. Hajdanán a viszonylagos családi békénk – hogy apámék nem rontottak egymásnak késsel –, baszki, mindez a montanai Angelica Warrennek volt köszönhető.

Centauri Jégvágó Magvető Kiadó 2013 irodalom író Kék angyal könyv Ice Pick novella AngelicárólEgyik este – ne kérdezd melyik napon –, ülök a nappaliban és bámulom, hogyan mosogat. Pár napig azon agyalok, miről akar beszélni, de mivel nem rukkol elő semmivel, máson problémázok. Maradnak a fura, újszerű testélmények. A helyzet Angelicával kapcsolatban is változatlan. Tök új és idegen. Szép és meghitt, mégis nyugtalanító az együttlétünk.
Mégis: ki a fene nekem Angelica? Barátom? Nővérem? Egyik is, másik is, ugyanakkor valahogy egyik sem. Végül addig jutok, hogy megváltoztunk, már csak az a kérdés: én alakultam át vagy ő?
Ezen agyalok és bámulom őt. Nincs mit nézni rajta, pont úgy mosogat, ahogy eszik: feltűnés nélkül, abszolút természetesen. Egy mellbevágó pillanatban viszont feltűnik, milyen jó a segge. Tényleg, miért nincs Angelicával pasi? Miért nem láttam senkit vele? Emlékszem, tettek rá megjegyzést, dicsérték, kerülgették nagyi barátai, fiatalabbak is, jut eszembe, a lengyel fickó, Karel annyira rácuppant, hogy Szerafina nem engedte le többé Starbuckhoz. Sőt néha úgy tűnt, hogy Miszaki sem tudja levenni róla a szemét. Tényleg, Angelica talán leszbi? Aligha. Magányos, de nem leszbi. Olyan, akár egy ikon. Nem vett észre az egészből semmit, egyáltalán nem reagált Karel ízléstelen megjegyzéseire, és azt sem fogta fel, hogy Miszaki epekedve bámulja a nyakát. Hogyan lehetséges ez? Az agyára ment Moniz? Esetleg ez még a családjából jön?
Bárhogy is, újabb testélményem van: felfedezem, hogy Angelicának is van, méghozzá igen jó teste. A segge meg éppenséggel pokoli jó. Ez jel: hamarosan felépülök. Jó stírölni megint. Hússzínű harisnyát hord, majdnem pont olyat, mint Una. Milyen formás a vádlija! Cseppet sem látszik rajta a kor. Nem vagyok százas, Angelica az anyám lehetne, de hát, mondd meg, ember, ki tudja, hogy a szemem legeltetem? Még ő sem, hisz háttal áll. Egyébként Una sem fiatalabb. Végre van valami örömöm és meg kell hagyni, Angelica tényleg szép; gömbölyű a válla, a csípője telt, a combja nem vastag, de azért hál’ istennek van. Gyönyörű, na.
Ha megfordul, látom az arcát is; mindig is megnyugtatónak és kedvesnek láttam, de most hátha kimondottan vonzó lesz. Ki tudja? Sosem néztem ilyen szemmel, hogy is tehettem volna, elvileg most sem tehetném, illetlenség, tabu, tudom, mégis bitang jó a tilalmakat megsérteni – és akkor Angelica hirtelen megfordul, nem tudni, miért, folyik a víz, a kezében csöpögő tésztaszűrő, én meg rajta feledkezem. Mire észbe kapok, késő. Angelica se most jött le a falvédőről. Látom, megütközik. Pontosan tudja, hogy nem bámultam őt még így soha. Egyszer sem. Mégiscsak megváltoztam, ez egy másik Dan, a maratoni alvásból egy másik ember kelt fel, nem tudom, a régi hová lett, csak az a biztos, hogy nem jön vissza többé. Ezt Angelica velem együtt, ugyanabban a pillanatban szintén felfogja. Ott van a szeren, kétségtelen, mindig is tudtam, hogy okos és éber, ezt nagyi is kedvelte benne, de azért most meglep. Szurkál, hasít, szabdal a szeme, fel nem foghatom, egy ilyen szent természetű nő miként zúdíthat magából ennyi halálos sugarat.
Lövésem nincs, hová legyek, nincs a kezem ügyében könyv, a tévé távirányítója, még egy kispárna sem, hogy az arcom abba temessem, szóval tök kiszolgáltatott vagyok. Levehetné rólam a szemét, mégsem teszi, rászegez a falra, akár a bogarat. De ember, még ilyen édes döfést! Soha senkivel nem voltam ilyen nyílt partiban. Édes döfés? Na és! Hogy jön ahhoz, hogy kíméletlen legyen, amikor ez hozzá talán nem is passzol, nem ezt szoktuk meg tőle; ő csöndes, rebbenős, lehajtott fejű, asztalvégi, marginális, de a rohadt életbe is, orbitális gyönyör, és talán félreismertem.
Már épp haragudnék, amikor elmosolyodik – az utolsó utáni pillanatban megkegyelmez –, és ez mindent megold. Leesik a tantusz: sokkal korábban is, éveken át éppígy oldott meg mindent. Hajdanán a viszonylagos családi békénk – hogy apámék nem rontottak egymásnak késsel –, baszki, mindez a montanai Angelica Warrennek volt köszönhető. Ne hidd, hogy azért, mert tanú jelenlétében nem gyilkoljuk egymást, nem erről van szó, csak épp ez a mosoly úgy boronál el mindent, hogy észre sem veszed.
Következő részlet
Centauri: Jégvágó (Magvető Kiadó)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.