2016.04.23. Üzletelő hegyek

2016.04.23. ÜZLETELŐ HEGYEK

Centauri író irodalom Jákob botja irodalomNem mondanám, hogy a túra óta unatkozom, így aztán a fotók, videók feldolgozásával is csigalassan haladok, csak kisebb rendszerezésekre és etűdökre futja. Mint erre itt. Félálomban azóta is gyakran hallom halkan a patakot. Ahogy ezt a csörgedező etűdöt összeraktam, úgy éreztem, valami ott maradt a hegyek között. Nem állítom, hogy a zafír-túra elvett belőlem bármit is, mindössze arról van szó, hogy a hegy nem kegyes, ha ad is valamit, teszem azt zafírt, behajtja az árát. Nem adományoz. A hegy inkább a kiegyensúlyozott bartell-ügyleteket kedveli. Szóval, megkaptam mindent, amit kerestem és kértem, cserébe ott maradt nála valami belőlem. Kicsit nyugtalanító, de alapvetően mégis jó ez. Mert mostantól közünk van egymáshoz. Eszembe jut egy kedves filmem, Herzogtól a Kegyetlen hegycsúcs. Van egy jelenet, ahol a főszereplő hegymászó (Roccia) egy másik, lököttnek tűnő hegymászóra bukkan. Ott ül egy sziklapárkány alatt és azt állítja, ő már feljutott a Cerro Torre tetejére. Azt is állítja, hogy diadalát egy nőnek, Mae Westnek ajánlotta, aki egyszer válaszolt is neki, és azt írta levélben: „Hé, hegymászó, gyere le a hegyedről!” Roccia persze faggatja, de voltaképp csak annyit tud meg, hogy a mászás során a félnótás otthagyta néhány ujját a hegyen. Ebben a párbeszédben hangzik el a film legszebb mondata. Roccia megkérdezi: „És mi a neved?” A rongyos alpinista vizenyős szemekkel Rocciára mered, és pillanatnyi szünet után ugyan, de egyfajta büszkeséggel azt válaszolja: „Azt is fennhagytam.”
Ezért a pár sorért mindig is rajongtam, de csak most értem meg igazán, hogy ez valóban lehetséges. Elvett, elkért belőlem valamit a hegy, s ha nagyobb lett volna a tét, a feladat, és hosszabb az idő, talán ismét új név után kellett volna néznem.



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.