• Slider
  • previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider
  • Slider

2016.04.07. Halsütés, nagymosás, mélyálom (9. nap)

2016.04.07. (9. nap) 12:28.

HALSÜTÉS, “NAGYMOSÁS”, MÉLYÁLOM

Centauri író irodalom Jákob botja irodalomAz elmúlt három napból csak vázlatos híreket adtam, most összefoglalom, mi minden történt.
5. NAP. Posztolás után felmentem a tóig, és ott, a tavat őrző fiatalembertől vettem egy zsebpecát, egy kis etetőanyagot és 10 darab csontit. Mondtam, mi járatban vagyok, és hogy engem csak a biztos, de kicsi keszeg érdekel, mire ő felvilágosított, hogy a tóban inkább csak pontyok vannak, keszegek egy másik tóban. Sebaj, gondoltam, én azért megpróbálom. Az eredményt már láttátok: 1 vörösszárnyú keszeg, 1 bodorka, 1 dévérkeszeg. Mindhárom „tenyeres”. Aznap már csak azt a két fiatalembert akartam megtalálni, akik az első napon segítettek. Henriket és Pétert. A terv szerint megbeszéltem volna velük, ha lehet, hadd lehessen náluk a bázisom. Mint kiderült, ugyanannak a háznak két különböző lakásában élnek. Mikor felértem a gangra – gangos ház a patakparton, az se rossz! – Henrik ajtaja nyitva volt. Ahogy megállok az ajtóban, rögtön jobb kéz felől mit látok? Egy tűzhelyet, rajta wook, abban pedig csirkecombok. Illatfelhő. Hús. Le is fényképezem.
Lenyergelek a gangon, mondom, élnék az első napon felkínált lehetőséggel, ha áll még az ajánlat. Nem sokkal később előkerül a másik lakásból Péter is, mondják, hogyne, kerüljek beljebb és egyek is. Van leves is. Jól esne a hús, de nem élek vele. A terv szerint lezsírozom a bázisügyet, felcsattintok egy-két dolgot a hálózatra, aztán vissza az erdőhöz halat sütni, de kérik, maradjak, legalább egy pálinkát igyak. Először azt is elhárítom, de aztán Henrik azt mondja: „Inni azért lehet, nem?” Inni végül is lehet – csak épp attól tartok, hogy fáradtan, éhgyomorra megárthat. De nem. Igen jó szilvájuk van, négy-öt pohárka után is csak annyi történik, hogy a kelleténél kicsit beszédesebb vagyok (józanul is megesik ez). Jót beszélgetünk írókról, filmekről, Péterrel például azon „vitázunk”, hogy Black Sabbath vagy Zeppelin koncert után égett-e le a BS. Szerintem Zeppelin után (ott voltam), Péter szerint Black Sabbath után (ő ott volt). A halakat a hűtőbe teszem. Iszok még náluk gyümölcslevet. Egy ponton egy tányér zöldséglevest nyom a kezembe Henrik, én meg alighanem a legrosszabb megoldást választom. Félig meddig elfogadom, vagyis leeszem a levét, ám úgy tűnik, nem veszik zokon. Az utolsó koccintásnál tósztot is mondok. Kijelentem, hogy megtaláltam a zafírt. Ott, akkor, náluk. Amikor mennék kifelé, hogy valahol a ház közelében éjszakázzak, megkérdezik: „Biztos, hogy ezt akarod? Kimenni arra a pár órára? Minek? Ott egy dívány.” Jó, legyen, hajnali háromkor felveszem az anorákot, és ledőlök a díványra.
Étel: 1,5 l víz, 0,4 l gyümölcslé, 0,2 l szilvapálinka, egy tányér zöldségleves-lé

Centauri zafír-túra keszegreggeli

Kókuszzsíron, leveskockán sült keszegek reggelire. Ez volt a legfinomabb, legkiadósabb étkezésem a 12 nap alatt.

6. NAP Hatkor kelünk, kapok egy kávét, röviden posztolok még, aztán Henrik és Péter dolgozni mennek. Kiveszem a halakat a hűtőből, a felesleges holmit náluk hagyom, és a patak mentén (ami szinte a ház lábát nyaldossa) elindulok folyásiránnyal szemben. Kétszáz méterrel feljebb egy fekete gólya rugaszkodik el a patakmederből, sikerül lekapni, amikor átrepül a műút felett. Felsétálok az első éjjeli táborhely közelébe, egy tűzrakó helyig, fát gyűjtök, tüzet csiholok, megtisztítom a halakat és a Henriktől kapott kókuszzsíron, 1 db leveskockával aranybarnára sütöm őket. Evés közben azon gondolkodom, vajon csak azért érzem annyira finomnak, mert az elmúlt napokban kevesebbet ettem a megszokottnál? De nem! Először is ezek a hegyi keszegek nem iszap ízűek, és jót tett a kókuszzsír meg a leveskocka is. Leginkább mintha pisztrángot ennék. Evés után sokat fotózok – akkor süt be a nap a völgybe először –, aztán felcuccolok, megnézni egy másik patakot, amiből állítólag került elő már zafír is. Először elérem azt a tavat, amiről azt mondják, jóval több a keszeg benne, mint abban, ahol én horgásztam. És valóban. Százával sütkéreznek a víz színén a vörösszárnyúak. Jól jöhet ez még később. Szállásnak tökéletes rom is akad a parton. Aztán tovább, a közeli kőfejtőbe. A bányaudvarban lemálházok, alaposan körbenézek, találok is gránátokat, de nem túl nagyok, és még ha van is az itteni kőzetben zafír, azt az én felszerelésemmel kifejteni lehetetlen. Gyerünk a patakhoz. A kis patakkal ugyanaz a helyzet, mint a vasbányánál volt. Kicsit feljebb már egy csepp víz sincs benne, tehát nem moshatok. Nincs értelme továbbmenni, inkább lefelé ereszkedem a mederben, és ahol végre elég víz van, mosni kezdek. Némi gránáttörmeléken kívül semmi.

 

Centauri zafír-túra Jack London Börzsöny Bajdázói-tó

Ebben az épületben is szerettem volna éjszakázni, mivel a kis tóban hemzsegett a keszeg, s a közelében akadtak lelőlhelyek is. De mivel a lelőhelyek nem bizonyultak igazán jónak, az időm pedig fogyott, kevésbé érdekelt a horgászat, az étel, sokkal inkább az: mikor és hogyan lesz meg a zafír? Meglesz-e egyáltalán?

Elment a nap fele, úgy döntök, visszamegyek a biztos lelőhelyekhez, és azok közelében keresgélek. Már csak a gránátra koncentrálok. Lebandukolok a reggeli patakhoz, és nagy elánnal munkához látok. Jó darabig ott sem találok semmit, visszatérek az első napon talált helyre, ott még akad pár szép darab, aztán gondolkodom: miért épp ott találtam, és másutt miért nem? Egy helyen a patak közepében álló jókora szikla mögött gazdag lelőhelyre bukkanok. A legjobb az eddigiek közül. Végképp nem értem a dolgot. Az első két hely part közelben volt, például alámosott gyökérzet árnyékában, ez meg itt a patak kellős közepén. Akkor hol keressek mostantól? A kanyarok belső ívén? Alámosásokban? Kövek mögött? Végül rájövök: mindegyik hely hasonlít abban, hogy áradáskor ezeken a helyeken visszaforgók keletkeznek, ahol úgy örvénylik a víz, mint egy kád lefolyójában, így aztán a nagyobb, nehezebb kövek középre rendeződnek. Ezért van az, hogy arasznyival odébb már egy sincs, s hogy minél mélyebbre ások, annál nagyobb kövek kerülnek elő, hisz az örvény alján forognak a legnagyobbak, amikor pedig az áramlás lassul, s végül leáll, rátelepszenek a kisebbek, föléjük pedig a könnyű üledék. Attól kezdve visszaforgókat keresek. Nem hiába. Akad hely, ahol egyetlen bökéssel 8-10 db, centi körüli, hibátlan gránátkő jön fel. Végül nem is üvegcsébe szedem őket, hanem ládikóba. Közben persze figyelem a zafírt is, elvileg lehetne, egy helyütt találok is egy kis kék lemezt. Valószínűleg zafír, de még nem vagyok biztos benne. Már hanyatlik a nap, amikor abbahagyom a mosást, és elindulok a bázisra. Amint megérkezem, rögtön töltőre rakok mindent, és azonnal letöltögetem a videókat és fotókat. Ezen a napon fotóztam-videóztam a legtöbbet, de már posztolásra nemigen jut idő, Péteréknek vendége érkezik, és kiderül, hogy másnap hajnalban elutaznak. Az előző esti 3 óra alvás, és az egész napos túrázás/mosás után alig állok a lábamon, mégis jobbnak látom éjszakára is magammal vinni minden holmit. Összecsomagolom a teljes málhát, és elbúcsúzom Henrikéktől. Az úton tanácstalan vagyok. Tök sötét van és hideg. Először a falu felé indulok, de már 9 felé jár az idő, az első bázisomra jó esetben 11 felé érnék oda, szóval, túl későn van, marad a hegy, az erdő. Visszasétálok az első éjjeli helyemre. Rossz éjszaka volt, de gondolom, majd most jobb lesz. Lefekszem, most már rutinosabban, mint először, szőlőcukrot eszegetek, és ahogy az várható, 11 körül elalszom.
Étel: 1 kávé cukorral, 1,5 l víz, 3 kókuszzsíron leveskockával sütött keszeg, 1 tábla csokoládé, 20 g szőlőcukor

Centauri almandin gránát Börzsöny Jack London túra irodalom

Csodaszép, szabályosan kristályosodott, ép gránátkövek.

7. NAP. Hajnali háromkor arra ébredek, hogy megint fázok. Ismét azon tépelődöm, miért nem tudok jól aludni itt, mikor oly édes volt az álom januárban, az ennél jóval nagyobb hidegben is. Gomolyog a leheletem. Tűz kell, gondolom, körbejárok a környéken, van-e tűzrakó hely. Megkísért a gondolat, hogy ott rakok tüzet, de aztán úgy döntök, keresek kijelölt helyet. Megint csomagolok, hajnali 3.20 körül jár az idő, fel minden cucc, és átmegyek a keszegsütő helyre. Zseblámpával gyűjtök fát a mederben. Még előző nap reggel találtam a közelben egy uszadék torlaszt, amiből ölszám vehetek finom, csontszáraz gallyat. Egyetlen gyufával sikerül meggyújtanom. Utána a környékről vastagabb ágakat hordok össze, parazsat csinálok, végül pont olyan hősugárzót, mint a Bükkben. Megágyazok a tűz mellett, és végre állati jól érzem magam. Átüt a parázs sugárzó melege az anorákon, a kabátot a fejem alá gyűrűm, dereng az ég a hegy fölött, megszólalnak az első vörösbegyek, és elalszom. A következő pár órában néha felriadok még, igazítok a tűzön, új ágakat rakok rá, és amikor már átsüt a nap a hegy fölött, hagyom a tüzet leégni. Elmúlik dél, mire megint magamhoz térek. Anorákban fekszem a napon, a nyárias melegben. Fáradt vagyok és továbbra is álmos. Kihúzom a holmikat a fák alól, ahol kicsi árnyék sincsen, és gatyára vetkőzöm. Csodálkozom: nemhogy valamiféle edződés látszódna rajtam, inkább minden korábbinál renyhébb vagyok. Eldőlök, akár a zsák, hagyom a mosást a fenébe. Egyébként is: tegnap erős napom volt – gondolom. Három óra tájban felkelek, s látom, az erdei út szélén szürke golf parkol. Rágyújtok, eszek csokoládét, iszok vizet. Az erdőből egy fiatal srác meg egy lány tűnnek fel, egyenesen a kocsihoz mennek. Mivel tudom, hogy vissza kell jutnom az első bázisra, hozzájuk szaladok, kérdezem, a falu felé mennek? Mondják, igen. Hamar összekapok mindent, és velük megyek. Nagyon kedvesek, érdeklődők, és szépirodalmat is olvasnak! Pontosan a bázisom előtt raknak ki. Itt a házinéni kedvesen fogad, szörnyülködik, hogy mekkora holmikkal mászkálok, aztán megnézi a gránátköveimet. Nagyon tetszik neki, adok is belőle neki kettőt a legszebbek közül, aztán töltök, szerkesztek, és naplót írok, később pedig megint csak alszom. Nagyon mélyen.
Élelem: 2 l víz, 0,3 cukros tea, 20 g szőlőcukor, fél tábla csokoládé
TERV mára és holnapra. Ma még fel kell mennem a tóhoz halat fogni. Muszáj ma jól laknom, enni valami embereset, mert holnap erős nap lesz. Bele kell húznom, mert eső is jön. Mivel a gránátos patakban sokat mostam, és egy zafírgyanús töredéken kívül – túl a gránátokon – mást nem találtam, úgy döntöttem, visszamegyek a vasbányához. Van másik zafíros hely is a hegységben, de arrafelé megint azon görcsölhetnék, hol lesz bázis, és szöget üt a fejembe az is, hogy már a második kiszáradt patakot találom. Mi van, ha átvergődök a hegy túloldalára, és abban a patakban sem lesz víz? Inkább újra megpróbálom a vasbánya alatti patakot, de nem úgy, mint először, hanem nagyban. Hajnalban megyek ki, és egész nap csak mosok. Átmosom, mondjuk az opálos torlasz nagy részét. Ha akkor sincs zafír, és arany sincs értékelhető mennyiségben, akkor valóban nincs más választás: át kell települni a hegység túloldalára. Egyelőre még nem akarom szokni a gondolatot, hogy talán meg sem lesz a zafír. Szóval ma délután horgászok, este töltök, posztolok, holnap vasbánya, „nagymosás”.
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük