2020.03.17. Koronavírus-járvány idején karanténban

2020.03.15. Itthon

Lassan két évtizede szajkózom: lehetnek még olyan helyzetek – akár történelmi helyzetek is –, amikor az olyan helyek a legjobbak, ahol élek. Most épp ilyen helyzet van.


2020.03.17. Bajban vagyok. Jövök-megyek itthon, a völgyben, vadkamerát ellenőrzök, a patakpartot rendezem, fákat ültetek, és a híreket figyelem, ebből a több hete tartó önkéntes karanténból; abból a karanténból, amely eltarthat hónapokig is, és ahogy múlik az idő, egyre kevésbé tudom, mit akarnék írni-mondani, hogyan kellene megszólalni, kell-e, érdemes-e írni bármit egyáltalán.

Intő jel a járvány, egy világot minősít, egy világ minősíti önmagát ebben a helyzetben, ugyanakkor az én életem alapvetően nem sokban különbözik járvány idején a járvány előtti élettől.

Igaz, épp az év elején vettem a nyakamba a félvilágot, s ha a járvány nem lép közbe, az egész világot is a nyakamba veszem, utazni akartam, de milyen ironikus, hogy épp most bénul le a világ, szűnik meg a közlekedés, zárják le a határokat. Mennyire ironikus, hogy épp amikor eldőlt: a máltai utazás Marával nem csupán egy fellángolás, hanem folytatjuk, megyünk és megyünk, s épp amikor leszálltunk Bordeaux repterén, akkor megjelent Európában is a koronavírus, alig pár nappal korábban, s épp Bordeaux repterén.

Négy hete is van már, hogy felhívtam pár embert, hogy figyelmeztessem őket: ez a járvány nem kamu. Akkor még sokan kételkedtek. Hetek óta úgy gondolom, hosszú időre itthon rekedek.

Lassan két évtizede szajkózom: lehetnek még olyan helyzetek – akár történelmi helyzetek is –, amikor az olyan helyek a legjobbak, ahol élek. Most épp ilyen helyzet van.

Ha a virágzó bokrok-fák között sétálok, ha kiülök a teraszra, ha figyelem, hogyan duzzad a patak vize, ha a borzvárhoz megyek, itt semmit sem érzékelek a változásból. Ezt a helyet, ezt az életformát alig-alig érinti egy járvány. Nyugodtabb is itt az ember, itt azért minden van, bevásárlás nélkül is. Ha minden kötél szakad, itt akkor sem szakad minden.

Ugyanakkor szomorú megnyugvással veszi tudomásul az ember, hogy jól látta: a civilizált világ homokra épült, a dicsőített urbanizáció valójában zsákutca, a tömeg szokásai kockázatosak, az államok képességei korlátosak, az ember, mint faj, és mint oly sokszor, és oly hosszú ideje, újra és újra rossz lóra tesz.

Amint az egyén, úgy egy egész civilizáció is mindig a könnyebbik, adott pillanatban csábítónak tűnő álperspektivákat választja, felégeti a menekülőutakat, és amikor csalódik, amikor a rendszer megcsúfolja, cserbenhagyja, már nincs hová mozdulnia. Szomorúan szemlélem ezt, és ugyanakkor bizonyos megnyugvással. Sok olyan reflexeket, áltevékenységet, mítoszt, működésimódot dönt romba a vírus, ami valójában sosem volt tartható, vírus nélkül, járvány nélkül sem. Száz és száz oldalt írhatnék erről, de vajon érdemes-e? És ízléses-e? Egyébként is: sokat írtam erről a működésről, sok emberrel beszélgettem erről, de alig láttam olyat, hogy ennek bármiféle hatása lett volna. Ebből a szempontból a koronavírus sokkal jobb nálam. Ezt írni pedig cinizmusnak tűnhet. De őszintén szólva, nem tudom, sajnálom-e, hogy járvány van. Hogy összeomlanak eddig jónak kikiáltott rendszerek, hisz ezek a rendszerek sosem voltak jók valójában, és némi józansággal könnyű volt belátni, hogy egy összeomlás csak idő kérdése.

Tudom minden reggel, hogy az égen nagy ívben átvonuló, ragyogó nap estére magunkra hagy.

Sajnálom-e azt is? Aztán egy hosszú éj után majd felkel. Ahogy járvány után is felkelünk majd. De vajon miként? Milyen állapotban? Logikus lenne, ha nem állna vissza többé a régi rend. Legalábbis okulva a járványból új rendet próbálnánk felépíteni. Sokan azt hiszik, hogy most ennek reális az esélye. Nem állítom, hogy ez az esély nulla, de inkább azt tartom valószínűnek, hogy a járvány után nagyvonalakban ugyanazt a rendszert állítjuk vissza, ami most tehetetlen egy vírussal szemben, és aminek erejét, hatalmát elsősorban a civilizált világ életmódja adja. Ez az életmód aligha változik meg, és ha ezt látjuk majd valójában, fél év vagy egy év múlva, akkor lesz bennem igazán erős érzés a sajnálat. Most azt mondom: van remény a járvány túlélésére. Van remény rá, hogy levonjuk majd a konzekvenciákat. De azt is mondom:

ha nem következik belőle majd radikális fordulat, az nagyobb gond lesz, mint most a járvány. Akkor lesz súlyos ok, el nem múló indok a sajnálkozásra, szomorúságra.

Egy olyan életmódból írom ezt, amely mindig számolt karanténnal. Amely most karanténban találja magát, és amely karanténhelyzetben sem különbözik gyökeresen a korábbi létformától. Mindössze annak egy némiképp következetesebb kiadása.


 karantén koronavírus blog

2020.03.15.

Úgy érzem magam itt, mint egy tűzálló tisztáson. Körös-körül terjed a tűz, ám itt még a füstjét sem érezni. Az én életem ezekben a hetekben, hónapokban semmit sem mond másoknak, a többségnek biztos nem, hisz nem releváns. Ha felteszem a kérdést: mit tegyünk karantén idején? – nem mondhatok újat. Itt azt kell tenni, amit tenni kellett a karantén előtti időben is. Épp ez jelzi, hogy ez egy sziget. Ez itt, velem és azzal az élettel együtt, amit mindig is akartam, csak korlátosan része annak a rendszernek, amely vírusok útját úgy jelöli ki, mintha a tűz előtt benzinnel locsolnák fel az utakat. Ide ilyen utak nem vezetnek.

Egy apró különbség azért van. Egyrészt meg kell oldani, hogy boltba se kelljen menni. Másrészt jó pár dolog kivitelezése most nem aktuális, hogy egy példát mondjak: nem mostanában fogok Budapestre menni interjúra. Viszonylag sok terv és kötelezettség aktualitását veszti egy időre, így a fennmaradó dolgokra több idő jut, és elvileg koncentráltabban lehet azokon dolgozni. Sőt, akadnak olyan tennivalók is, melyekre eddig nem futotta, most viszont nagyon is. Ennek köszönhetően a napokban jelentős változtatásokat léptem meg.

Ha csak magamnak teszem fel a kérdést: mit kell tenni karantén idején? – egyértelmű válaszok születnek. Itt az a veszély sem fenyeget, hogy unatkoznék, s nemcsak azért, mert író vagyok. Az udvaron nem áll meg az élet, a patakon, az erdőben semmiképp. Én nem vagyok bezárva egy harmadik emeleti lakásba, a kilencedikre, egy utcába vagy kerületbe, de még egy kertes házba se. Mivel itt eleve nagy területen mozoghattam eddig is, ezentúl sem lesz másként. 11 hektáron bőven van hely, látnivaló, tennivaló. 11 hektár bőven ad annyi lehetőséget, amit két éves karantén idején sem tudnék kiaknázni, és mintha az élet is úgy alakítaná, hogy ezek a lehetőségek még bővüljenek is. Hogy csak egy példát említsek: az utóbbi négy napban körülbelül 350 fát ültettem, és várhatóan további 400-500 fát ültetek el.

Egy bérlakásban, a hetedik emeleten, alagsori bérleményben, de még egy kisebb kertes házban sem könnyű olyasmit tenni, ami maradandó lesz. Most nem erről szól az élet. Most dekkolás van. Figyelés, fokozott hírfogyasztás, fokozott csetelés, hol mérlegelés, hol pánik, alapvetően túlélés vagy kivárás. Itt azonban más a helyzet. Tegnap világossá vált a számomra az is, hogy itt másképp kell működni. A járvány alkalom arra is, hogy ez ne csak egy kieső időszak legyen, hanem olyan, ami létrehoz valamit. Jó volna egyszer a patakparton sétálni, s rámutatni fákra:

Látod? Ezeket a nagy koronavírus-járvány idején ültettem. Látod ezt a szomorú fűzfát? Azt is. Látod ezt a gázlót? Ez is akkor készült. Látod ezeket a felvételeket? Na. Azokat is a járvány idején vettem fel. Olvasd el ezt a könyvet! Több okból is érdemes elolvasnod, nem utolsó sorban azért, mert a nagy koronavírus-járvány idején írtam.

És valóban. Ha minden igaz, egy év múlva más lesz már a tavaszi patakpart látványa, hisz az utóbbi napokban legalább 350 fát ültettem mintegy másfél kilométer hosszban. Tennivalóimnak, lehetőségeimnek se szeri, se száma, voltaképp boldog lehetek, hogy nálam a karantén nem azt jelenti, hogy háromszor annyit vagyok közösségi oldalakon, nem az fáj, hogy nem járhatok kávézókba, nem az fáj, hogy ez a helyzet bármiben is korlátozhat, mert engem ugyan ki korlátozhat itt bármiben is? Ki tiltja meg, hogy kifeküdjek az udvarra? Ki tiltja meg, s miért is tiltaná meg, hogy fát ültessek szakmányban. Ki és miért tiltaná meg, hogy kilométeres sétákat tegyek és elsüppedjek az alkonyati csöndben, s közélettel fertőzött tudatomat ciklámen-alkonnyal fertőtlenítsem minden este?

Boldog is lehetnék, ha ugyanakkor nem volna bennem az a sejtés, hogy amikor ez az időszak véget ér, nem változik majd odakinn semmi.

Teszem a dolgom, mérsékelt boldogan, és baljós sejtelemmel a zsebemben. Nézem, ahogy éled, él és lüktet a vadon. S figyelem, ahogy az ember hálózatait szétzilálja a civilizációba betörő, zabolátlan őstermészet.

A legjobbakat kívánva: Cen’

Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!


Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!

Név*

Email cím*


Miért vagyok beteg? – Üzenet a halhatatlanság bűvköréből

Feltámadó rigók – Madarakat tizedelő időjárás és vírusok

Az Ellingwood-dilemma – Fabula barátságról és árulásról

Ámorszérum – A szerelem ellenszere

2020.02.09. A második út és az elbeszélés turbulenciái

2020.03.13. Járvány idején az a legjobb hely, ahol semmi sincs

 

26 Comments:

  1. “Ciklámenalkony”…ez gyönyörű,s nekem ebben minden benne van.🌅”örökkarantén”💓
    Nyugodt, ” csendes”, természetes, színes, dalos…
    S ez így is marad …Irigykedem.Vigyázz Magadra!
    Tevékeny, mozgalmas, mosolygós,”karanténos “napokat!🤠

  2. Ibolya Nagy

    Annyira örülök, hogy újra láthatok képeket a Vadonról, talán ehhez is a járvány….

  3. Nagyné Ica

    Fura! Épp ma gondoltam Rád Cen’, milyen szerencsés is vagy, hogy a Te önkéntes karanténod egyben a szabadságod is.
    Nagyon tetszik az írás, ahogy mindig is, hihetetlen milyen jól látod és szemléltedet a dolgokat.
    A próféciák, jóslatok beteljesülni látszanak. Lesz e Új Világ? Reméljük!

    “Ki és miért tiltaná meg, hogy kilométeres sétákat tegyek és elsüppedjek az alkonyati csöndben, s közélettel fertőzött tudatomat ciklámen-alkonnyal fertőtlenítsem minden este?” …imádtam! ❤
    Szeretettel kívánom neked/mindannyiunknak a legjobbakat ( ahogy tőled tanultam ) … a 13.emeletről 😊

  4. A szívemből írtál-köszönöm-egyszerűen “csak”megosztom- minden egyes szó manna csepp 🙂

  5. Aki nem olvasta ezt az írást pár napja, annak azt mondom, olvasd csak el, és lehet átgondolni néhány dolgot!
    http://azonnali.hu/cikk/20200309_milyen-valtozast-hozhat-az-eletformankban-a-virusvalsag?fbclid=IwAR275HXN3n93eH_FOB1qA8YOoN105iV5pEwqFAfGorfT_vVfkDsnee5k4o8

  6. Szabó Edit

    Sajnos, nem mindenkinek adatik 11 hektárnyi hely – én például bármennyire szeretném is, nem bírnék el vele. 🙁 Én mostanság még azokat is irigylem, akik ki tudnak menni a kertjükbe.
    Mindenkinek megváltozott most az élete, mindenki próbálja túlélni ezeket az időket. Nekem is megfordult a fejemben – az előző posztod alatt írtam is -, hogy hátha ez a járvány majd gondolkodásra készteti az embereket, és megváltoztatja, kicsit jobbá teszi a világot, de ahogy haladunk előre az időben, és látom az emberek viselkedését, egyre kevésbé látom ezt valószínűnek. 🙁

    Én mégis azt kérem: Írj, Cen, írj! Sokaknak segítenek most a könyvek, gyógyír most az olvasás. És persze ültess még több fát! 🙂 Te megteheted.

    • Szkeptikus vagyok – jobban, mint korábban. Annyi szarságot láttam az utóbbi időben, hogy igen nehéz arra gondolni, észhez kap bárki is. Függőségekben él a világ, az új generáció – melyben sokáig hittem (interjúban is beszéltem erről, s valóban hittem) – nem okosabb, nem progresszívebb lett, hanem egyszerűen infantilis, minden korábbi generációnál több függőségbe ment bele, s ez most is látszik – most látszik csak igazán. De természetesen bármi megtörténhet – elvileg.

      Igyekszem jönni, írni, tovább

      • Szabó Edit

        Emlékszem arra az innterjúra. Csodálkoztam is kicsit, mert én nem egészen úgy gondoltam már akkor sem.

  7. Ibolya Nagy

    Én is kérem, írj, kérlek és ne várj sokat a megjelenéssel, most számít minden perc, úgy szeretném olvasni, mint ezt a nagyszerű, bölcs posztot itt !🙏☀️🌳🌳🌳

    • Köszönöm, Ibolya. “bölcs” poszt – tegyük fel, igazad van, s van (már) bennem (némi) bölcsesség, de mire való ez? Sokra tartalak titeket, sokat számít a támogatásotok, ugyanakkor amit mondok, az is a szigeten marad – nem igazán olt el a lángoló világban semmit.

      Az ember világa érinthetetlennek tűnik, mert végzetesen bezárult. Belterjes belharcok lángtengere – mindig is az volt. Nem teszek úgy, mintha semmibe venném magam, nem fogom azt állítani, hogy egy vagyok a sok közül, mert nem, nem vagyok az, de rohadt fárasztó egy idő után, hogy az ember egyéneknek, csoportoknak újra és újra elmondja, hogy öt vagy tíz méter után ott lesz egy fal, s szüntelenül azt látja, hiába mondja, egyén és az úgynevezett társadalom újra és újra, minden esetben nekimegy, nekirohan, fejjel a falnak, amit akár nélkülem, és sok hasonszőrű nélkül is, akár önmaga is bőven s időben láthatott volna.

      Értelmiségiek? Hányszor választottak az utóbbi évtizedekben olyan témákat, amely valóban méltó lett volna az ún. értelmiségiekhez? Hányszor volt annyi erejük, s hányaknak, hogy VALÓBAN életbevágó problémákkal foglalkozzanak? Hányszor és kik vállalták be, hogy lényegi-alapi problémákkal foglalkozzanak, bevállalva, hogy semmiféle sodornak nem felelnek meg majd?

      Egy pillanatra azt hittem most, hogy paradigmaváltás jön ezügyben is, de nem, úgy tűnik, ez sem történik meg.

      De igazad van neked is, és a többieknek is, írni kell tovább, ahogy lenni és élni is kell(ene)

  8. Patai Mária Zsuzsanna

    Most inkább keserű vagy, mint szkeptikus, ezt megértem. De én sem tartom az egész fiatal generációt egyöntetűen infantilisnek, bár kevesebben vannak, mint a még nem eszmélők ( már amennyire rálátásom van).

  9. Patai Mária Zsuzsanna

    Most inkább keserű vagy, mint szkeptikus, ezt megértem. De én sem tartom az egész fiatal generációt egyöntetűen infantilisnek, bár kevesebben vannak, mint a még nem eszmélők ( már amennyire rálátásom van).

  10. Patai Mária Zsuzsanna

    Megint kétszer mond, véletlenül ismét rányomtam.

  11. Szabó Edit

    Rég hoztam idézetet. Ezt most találtam és úgy gondolom, hogy itt a helye:

    “Ne aggodalmaskodj a holnap felől. Bármi jön, légy nyugodt és szilárd. Ne menj elé. Aki rosszul várakozik, nem tud örülni annak, ami van. Álmai csak annak teljesednek, aki a jelenben is megtalálja magát.”

    ~ Müller Péter ~

  12. Holsky Péter

    Sajnos, én osztom – tapasztalataim alapján osztani kényszerülök – Cen pesszimizmusát, amely nem rosszkedv, hanem nagyon is reflektált (és, úgy látom, személyesen is megélt-megszenvedett) borúlátás.
    A járvány szerintem (bár tudom, hogy az ilyen metaforák veszélyesek) tkp. a természet bosszúja az emberiségen: azért, amit vele szemben elkövet, azért, amit magában az egyes emberben – mint eredendően természeti lényben – elrontott. A kérdést ott látom: ami az emberben és az emberi csoportokban megmaradt természeti mivolt, az van-e még olyan erős, hogy egyfajta természetes immunválaszt adjon erre a “bosszúra”? Ami eddig történt, az nem igazán ad erre igenlő választ.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.