2016.01.12. Most először nem tudom, hol leszek éjjel (1. nap)

jack londontúra2016. január 12. 8:39
facebook-buttonELSŐ NAP
amikor nem tudom, hol leszek majd éjszaka. És még jó pár dolgot szintén nem tudok. Ébredéskor azt vizsgáltam, mit érzek, és – szokatlan állapot már ez is – nem jutottam semmire. Viszont azt tudom, hogy arra kérdésre, hogy megszakíthatom-e az utamat, ha meghívó közelébe érek, elsöprő többség válaszolt igennel. Köszönöm a támogatásotokat, és bízok benne továbbra is. Ezt a szavazást is lezártuk, most megyek a cuccomért, és úgy 9 óra körül kiállok az útra. Hála Jacknek. 200 névjegy van nálam, adok mindenkinek, aki segítőkész. Vajon mennyit passzolok el ma? És ígérem, mihelyst tudok, jelentkezem!
Addig is hallgassátok meg, mit mond Jack a születése napjáról:
“Rajtam kívül nem szült senkit. Alighanem velem is véletlenül esett teherbe. Talán csak azért hordott ki, mert az állapota jó ideig fel sem tűnt neki. Ha rajta múlik, halva születek vagy elvetél, s hogy nem így történt, apámnak köszönhető, aki úgy etette kedvtelen és étvágytalan anyámat, mint a beteg madarat. Falatonként. Anyám rosszkedve és étvágytalansága mellett akár fel is szívódhattam volna, akár a tályog. Voltaképp apám hordott ki, amint a későbbiekben is ő volt egy személyben a férfi és az anya a mi szomorú családunkban.
Január 12-én jöttem a világra, mint mondják, az évszázad leghidegebb reggelén, anyám testén át, apám jóvoltából. Négy és fél kilóval születtem a Harmadik és a Bryant utca sarkán álló közkórházban. Nem kereszteltek meg, semmilyen egyháznak, felekezetnek tagja nem vagyok, szándékomban sem áll változtatni ezen, és azt is bátran kijelentem, hogy jóravaló apám igenis a kapitalizmus könyörtelen, emberellenes működésének esett áldozatul. Anyám kedélyhullámzása pedig nem pusztán egy különös és érzékeny nő depresszív hajlama, hanem a felső középosztálybeliek kényelméből, túlzott kifinomultságából fakadó dekadencia. Olyan ez, mintha a púder gyakori használata elmebajt okozna, az elmebaj pedig halált. Végső soron a púder lenne a felső középosztálybeliek elhalálozásának oka, amint a prolik haláláért a vég nélküli munka és a féktelen éhezés felel.
Anyám elegáns és finom, mint egy kámea. Tömjénillata van, elesett, szép, s ugyanakkor kulturáltan érzéketlen. A családjától örökölt sötét arisztokratizmus és melankólia annyira kínozza szegényt, hogy annak idején szoptatni sem tudott.”

jack londontúra

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.