Facebook Blog 2016 TAVASZ

MÁJUS

2016. május 28. 15:01
DÁRIA ÁGYA (Rudolf és a Zafír a Népszabadságban)
Emlékszik még valaki a Zafír-túrára? Én nagyon is, bár különös dolog történik a túra emlékeivel. Rudolf Portestein gróf így fogalmazna: „Időnként olybá tűnik fel, hogy az zafírnak keresése csak délibáb volt. Nem igaz valósága e világnak, mint inkább a legjobban tiltott vágy frontális betörése az álomba.” A mai Népszabadságban olvasható jelenetet a túra nyolcadik napján írtam, „midőn zafír híján, nyolc napnak bolyongásival a lelkemben újfent az rossz emlékű, gyilkosságok visszhangjától máig terhes vasbányához, a Jákoby-táróhoz tartottam”. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor komolyan megfordult a fejemben, hogy visszafordulok a hegylábtól, és inkább beülök írni a kocsmába. Ám aztán úgy gondoltam, nem fog elveszni egy szó sem, hisz talán ezt – és más történeteket – kaptam zafír helyett. Bár későn szólok, itt-ott talán még kapható Népszabadság. Fogadjátok szeretettel! Cen’
„A faluvégi kőfal mögött egy szemrevaló, Dária nevezetű nő a zöldséget kapálta.

Anyaszült meztelenül. Egy szál pendely, annyi sem volt rajta.

„Különös látvány volt az – írta a gróf később. – A női bujondárság és egy oly puritán eszköz, aminő a kapa, egy képben.” Tény, hogy a látvány úgy megragadta, hogy nem átallott lassítani. Sőt!
„Van az esztétikumnak az a magasb minősége, miről nem illő nyíltan beszélni. Szokás ennek okát abban keresni, hogy e tárgy puszta említése is szennyezi a méltóságot, lévén oly közönséges, de midőn a kőfalnál állottam, s volt szerencsém Dária bájait színről színre látni, úgy véltem, ennek épp ellenkezője igaz. Azért kerüljük a pőre test és az érosz említését, pláne tüzetes leírását, mert a nyelv az, mely a testhez képest közönséges.”
Fotó: Zafír-túra (ezt a hármat nem raktam ki még)

2016. május 27. 20:58
FÖLDÖNKÍVÜLI-E A FÜLEMÜLE?
Tegnap jót fülemüléztünk itt többekkel, s valaki azt is írta, hogy füttyögésem a fülemülének olyan volt, “mintha egy földönkívülivel való eszmecserére gyakoroltam volna”. FÖLDÖNKÍVÜLI-E A FÜLEMÜLE? Innen akár elindíthatnánk egy hosszabb sztorit is. Van olyan elbeszélésem, ahol egy orvos azért tart a hátsó kertjében fókákat, mert meggyőződése szerint ők a földönkívüliek. Ez esetben tételezzük fel, hogy a fülemüle nem földönkívüli, hanem közvetítő. Amolyan mediátor a Föld és az Ég, az ember és a földönkívüliek között. Azért is énekel éjjel, ilyenkor zavartalan az éter, és azért oly hangos és ritmikus az ének, mert az egyfajta kódolt jel az ufóknak. Ezt a státuszt csalogánygenerációk sokasága adja át egymásnak évezredek óta, de üzenetük az ufóknak lényegileg mindvégig ugyanaz:
AZ EMBER NEM ÁLL KÉSZEN A TALÁLKOZÁSRA.
Ezt az ufóközpontban évezredek óta tudomásul veszik, nem is igen szomorkodnak, hisz egy ufó átlagos életkora köztudottan 12.542 év, tehát ők minden egyes este úgy érzik: ráérnek, s alig várakoztak még. Egy májusi éjjelen azonban, egy kissé felelőtlen író, erősen hiányos nyelvtudással, felületes természettudományi ismeretekkel a fejében felkeres egy szépen daloló csalogányt – immár tudjuk: mediátort –, és esetlen kísérletet tesz arra, hogy felvegye vele a kapcsolatot. Füttyög is lelkesen, ám oly hamisan, esetlenül, és – ez a lényeg – véletlenszerűen, hogy azt találja füttyögni: VÁRUNK BENNETEKET! A csalogány valójában azért hallgat el hirtelen, mert nem hisz a fülének. Erre a pillanatra várt a nagyapja, de hiába. Erre várt az ükapja, és megannyi felmenője, de hiába. És most… Aztán elérzékenyül: “Ó nagy pagony és csalit! Micsoda kiváltság, hogy a sok millió fülemüle közül épp én adhatom tovább a sok ezer éve oly hőn áhított jó hírt!” Miután a füttyögő ember nagy nyugodtan elsétál, a csalogány boldogan adja tovább a hírt: VÁRNAK BENNETEKET! VÁRNAK BENNETEKET! Másnapra ufók, kicsi és nagy, zöld és kék, nagy szemű és kis szemű, bundás és csupasz, sima bőrű és ráncos, szkafanderes és mezítelen ufók milliói landolnak a Föld különböző pontjain lelkesen, akiket sajnos pár héten belül halomra lövünk és nyakon szórunk DDT-vel meg napalmmal.

2016. május 26. 16:58
A VÁGY MADARA
Sokak szerint a fülemüle a legszebben éneklő madár Európában. Egyszer volt szerencsém részt venni egy konferencián, ahol három napig ornitológusokkal laktam együtt. Emlékszem egy estére, amikor órákon át azon vitáztak, vajon a fülemüle éneke a legszebb vagy a barátposzátáé. Lenyűgöző volt. Az a jártasság, az a szenvedély, ami a vitázok minden szavát átjárta. Később én inkább „fülemülepárti” lettem.

Ha meghallom az éjjel éneklő fülemülét, felszökik az adrenalin-szintem.

Az idén sok a fülemüle és a minap találtam egy könnyen megközelíthető helyen, remekül éneklő hímet. Gyerekkorom óta vágyam, hogy egyszer felvehessem az énekét. A Zafír-túrán tűnt fel, hogy az új okostelefon viszonylag értékelhető minőségben készít hangfelvételt, ezért nemrégiben egy éjszakát az említett fülemülével töltöttem. Nemcsak gyönyörködtem az énekében, hanem provokáltam is őt kicsit. Ezt láthatjátok-hallhatjátok ezen a videón, a végére pedig egy rövid fülemüle remixet raktam. Fogadjátok szeretettel! Üdv: Cen’

 


 
2016. május 21. 13:20
NŐSÜL JÁKOB MEGMENTŐJE (2.)
“Hajózni muszáj.”
Történt egyszer, hogy a Jákob botját írtam. Akkortájt Jack volt a címe (2008-ban) és még azt sem tudtam biztosan, hogy regény lesz belőle. Novellának indult, aztán kisregénnyé alakult. Pár évvel később (2010 körül) már egy regény formáját mutatta. A megjelenés évére (2016) több mint egymillió karakteres szövevény lett. Bár a történet mindvégig növekedni akart, néha úgy tűnt, a Jákob megszületését gátolni igyekszik a végzet. Kevésbé misztikusan úgy fogalmaznék: síkhülye voltam. Jó ideje számítógépen írok, ennek ellenére a biztonsági mentések terén igen hanyag vagyok. Nem mintha nem tudnám, hogy a gépről könnyebben tűnik el anyag, mint az asztalfiókból. Több mint 400.000 karakteres volt a Jákob (alig kevesebb a Jégvágónál), amikor egy szép napon bekövetkezett, amitől az író leginkább tarthat. Már ha olyan hülye, mint amilyen én voltam. Elreccsent a gépem és a félkész Jackből egy betű sem maradt. Akkor már két éve írtam, s az eltűnt részt aprólékosan kidolgoztam. Fölösleges részletezni, hogyan éreztem magam, amikor rájöttem, hogy minden munkám odaveszett. Ilyenkor az első természetes reakció: hagyjuk az egészet a francba! Ugyanannak a regénynek másodjára is nekifutni? Nulláról? Nem hiszem, hogy élő ember kívánhatja. Ráadásul épp akkortájt írtam egy rövid novellát egy íróról, akit épp így üldöz a sors, és „rettentő nagyregényét” újra és újra megsemmisíti.
(Itt olvasható: http://centauriweb.hu/novellak/villanovellak/spiler-kazmer/)
A düh körülbelül 24 órán át tartott. Másnap átnéztem a megmaradt doksikat és találtam pár korai vázlatot. Továbbá: mivel a baleset előtti héten a Jacken dolgoztam, viszonylag pontosan emlékeztem mindenre. Tudni kell, hogyha sokat bíbelődik az ember egy szöveggel, újra és újra átalakítja, fúrja, faragja, kalapálja, mondatról mondatra, egy idő után – legyen bármekkora terjedelmű – egyfajta memoriterként van a fejében, s hosszú passzusokat szó szerinti pontossággal képes felidézni. A düh állapotából kétfelé ágazik az út: vagy reménytelenségbe vagy dacba fordul. Az én dühöm – akkor még – daccá alakult. Kihasználva, hogy még ott van a fejemben a szöveg, hamar nekiláttam újra. Viszonylag hamar újra megírtam. Ezt követően tovább dolgoztam rajta, kisebb-nagyobb kihagyásokkal úgy még két évig – csak épp továbbra se mentettem ki a gépről, és akkor még az sem volt szokásom, hogy a nap végén legalább mailben mentsek.
A „Garp szerint a világ” című film jut eszembe. Garpék lakást keresnek, és az egyik házba épp akkor csapódik be egy kisrepülő, amikor Garpék háznézőbe érkeznek. Épp csak kimászik a pilóta a romok közül, amikor Garp odafordul az ügynökhöz: „Megvesszük”. A feleségének meg csak annyit mond magyarázatul: „Mennyi a valószínűsége annak, hogy ugyanarra a házra kétszer zuhanjon repülő? Ez a világ legbiztonságosabb háza!” Így voltam én is a Jackkel. „Mennyi a valószínűsége annak, hogy ugyanaz a regény kétszer is elszálljon? Ez a világ legbiztonságosabb regénye.”
Telt múlt az idő, a Jack haladt, a korábban elveszett majd visszahozott szöveget több körben ismét átírtam, és szépen bővítettem is, addig-addig, míg a Jack hosszabb volt már a Jégvágónál is. Ha jól számolom eltelt még két év.
Egy este a konyhában dolgoztam. 10 körül álltam neki a munkának. Azt hiszem ősz volt. Először az előző nap írt új részt javítottam, aztán egy újabb kávé mellett nekirugaszkodtam a folytatásnak. És akkor elsötétült a képernyő. Tök fekete lett. Kikapcsoltam a gépet, bekapcsoltam. Semmi. Talán csak egy kis kurzorjel villogott a sarokban. Begyulladtam. Szörnyű sejtésem támadt. És persze fogtam a fejem. Két dolgot tudtam. Az egyik: ha most is elszáll, nem lesz már bennem dac. A másik: túl hosszú, túl szövevényes már a szöveg ahhoz, hogy fejből visszahívjam. Elmúlt éjfél, én mégis telefonálgatni kezdtem. Ha csak egy kicsit is higgadt vagyok, várok reggelig. Mégis mi a túrót lehet kezdeni ezzel a helyzettel éjjel? Nyilván semmit. De engem levert a víz, kezem-lábam remegett, rémideges voltam. Elviselhetetlennek éreztem, hogy reggelig nem tehetek semmit. Tehát. Felhívtam azt a barátomat, akit Szakadt Lélek néven szoktam volt emlegetni. Ő valami olyasmit mondott: „Hát ez tényleg para.” Aztán megadta egy közös ismerősünk telefonszámát. Nevezzük őt M-nek. „Hívjam nyugodtan – mondta Szakadt Lélek –, sokszor van ébren éjjel.” Rendben. Hívom a megadott számot, fél egy körül jár az idő, 78 kilométerre vagyok M lakhelyétől. A szám kicsöng, míg várok, a sötét teraszon járkálok eszelősen, csúnyán anyázok, „hogy lehetek ekkora állat?”, végül M a vonalban, mondom neki, mi az ábra, M nem tudja, hogy írok, csak azt mondom, nagyon fontos és hosszú word dokumentum van a gépen, és ha elszáll, én lehidalok. Próbálok kicsikarni belőle valami biztatást, azt várnám, hogy megnyugtasson: „Ja, ez előfordul, csak a nem tudom én mivel lehet gond, és az a dokumentumokat biztos nem érinti.” De M diplomatikus. Nem hiteget, azt mondja, amíg nem látja, nem mondhat semmit. Kérdezem nagy pofátlanul – éjfél után egy körül – odavihetném-e a gépet most? „Persze, hozd csak.” „De – mondom – 78 kilométerre vagyok tőled, másfél óra is lehet, míg odaérek.” „Nem gond” – mondja M halálnyugodtan, holott alig ismer. Oké. Máris a kocsiban ülök és hajtok M-hez. Hogy nem tartom be a sebességhatárokat? Finom kifejezés. Irtó gyorsan címre érek. Ezzel együtt is elmúlt éjjel kettő. M úgy fogad, mintha délután négykor ugranék be hozzá egy pofa sörre. Megkínál, leültet. Hogy én milyen vagyok, fogalmam nincs. Majd szétrobbanok. Út közben már arra készültem, hogy kiderül: kidobhatom a gépet a kukába. M felcsattintja az övére, övéire, mert nála persze több gép is van, meg legalább két vagy három monitor, és hozzálát. Beszélgetünk néha, de amúgy szűkszavúnak érzem, mert a gépről, A HELYZETRŐL nem mond semmit. Aztán olyan, mintha a Mátrixot nézném. Hosszú számsorok jelennek meg, mindenféle kód meg izémizé pereg, számol, villódzik az egyik monitoron. M hol csinál valamit, hol meg vár. Gondolom, ha érteném, mi történik, nyugodtabb lennék. Mint az orvosnál. Ha már egyszer műtenek, tudjam legalább, mit vesznek ki belőlem. Kérdezem is, mit csinál, ő készségesen el is magyarázza, persze egy mukkot sem értek. Egy a biztos: félelmetes, hogy valaki így belelát egy gép belsejébe, a virtuális térbe, hogy szemlátomást valamiféle meccs zajlik egy vírus?, egy hiba? és M között, és ő mindeközben végtelenül derűs, nyugodt, és professzionális. Egyszer talán még rákérdezek: „Na, mi a helyzet?” M olyasmit mond, hogy még nem tudni. Klassz. Megadom magam. Üldögélek és bámulom a számsorok, kódok pergését, villódzását. Bő másfél óráig. Aztán M újraindít – vagy ilyesmi –, megfordul a forgószékkel és azt mondja: „Mázlid volt.” „Működik?” „Megmaradt minden, de ha csak egyszer is ütsz egy karaktert, elszáll minden.”
Szóval. Itt vagyok Szakadt Lélekkel. Készülődünk esküvőre. Vasalunk például. Ez sem szokványos. Szépen felöltözünk. Azért van az a helyzet, amikor a szakadtak is szépítkeznek. Mint a lányok. Várjuk Szakadt Lélek messziről érkező barátnőjét. Izgatottak vagyunk. Próbáltunk aludni az éjjel, hogy ma a toppon legyünk. Borotválkozunk. Beszélgetünk. Megisszuk a második kávét is. Figyeljük a híreket, ki hol tart, ki mikor érkezik. Szervezkedünk: ki, mikor, kivel megy a kastélyba. Sárga Haj már tegnap megérkezett. Tőle tanultam honlapot készíteni. „Emlékszel arra, mikor egyszer nagyon kétségbeesetten hívtalak éjjel?” – kérdezem Szakadt Lélektől. „Melyik éjjel?” Jogos. „Amikor elszállt a gépem” – és elmondom neki is, hogy akkor éjjel a Jákob szállt el. És M hozta vissza. Ma délután pedig M megnősül. Az ő esküvőjére megyünk. Négyre. Az idő remek. A menyasszony csodálatos. M nagyon jó fickó. Nem csak azért, mert annak idején kirántott a bajból. Egyébként is. És már megvan élete párja. És ez őrült jó. Megyünk, gratulálunk. Jó nap ez. Örülünk velük mi is. Ismét valami jó történik. Hajózunk mindannyian. Egyszer hasítunk, egyszer evickélünk. Ki így, ki úgy. Hol együtt, hol külön-külön. Mert – mint tudjuk – hajózni muszáj. De azért nem véletlen, hogy vannak kikötők is.
Fotó: Centauri (sok szeretettel, nagy drukkal az ifjú párnak!)

2016. május 20. 19:28
NŐSÜL JÁKOB MEGMENTŐJE (1.)
Voltak az Úrnak zseniális és józan napjai is. Zseniális és emelkedett lehetett, mikor a világot teremtette. Bár se én, se az emberiség egésze nem jár annak közelében, hogy e világ komplexitását megközelítőleg is felmérje, mégis annyit látunk, és annyit látok én is – elég csak a madarakra tekintenem –, hogy az Úr a genezis napjaiban fullextrás űberzseni volt. Nincs mese, meg kell hajolni előtte. Amint a józanodás, a belátás, az éberség képessége előtt is. Mert egy ilyen nagyszabású világteremtés – legalábbis én úgy képzelem – nem akármilyen fless. Nehéz is lehet kijönni belőle. Mégis, a kezdeti örömködés után volt olyan bölcs az Úr, hogy megállt, és végignézett a művön. Immár színjózanul. Hagyván, hogy felülkerekedjék a kritikai szellem. Tán azt sem túlzás állítani, önkritikusan pásztázta a sötétlő semmiből teremtett Édent. És az Úr bátor volt és nagyvonalú, nem csinált a dologból önérzeti kérdést. Megállt, látta Ádámot az Édennek édes közepében, körötte megannyi lenyűgöző növény és állat, pompás felhők, ragyogó nap és frissítő záporok, szaftos gyümölcsök, annyi-annyi minden, hogy nézni is teher, mégis mondá az Úr: „Az embernek nem jó egyedül.” Emberek! Micsoda szerencse, hogy az Úr ezt az utolsó pillanatban belátta! Máskülönben ma este is csak robotolnék, s nem készülődnék egy holnapi esküvőre.
(Folyt. köv. – holnap mesélem, hogy a vőlegénynek mi köze a Jákob botjához; mi szerepe van abban, hogy 2016-ban megjelenhetett. Nem csekély!)
A legjobbakat!
Fotó: Centauri

2016. május 19. 9:42
JÁKOB BOTJA A NAPPALI MENEDÉKHELY OLDALÁN
– Ha egyszer semmije sincs, legalább az életét félthetné az ilyen, nemde?
Az életét? Mégis mit kezdjen vele? Mégis mi az élet? Az olyasmi, ami mindenkinek van? Tévedés. Az egyik élet tervet, esélyt foglal magába, a másik „élet” a fájdalom forrása csak.
http://nappalimenedekhely.ro/jakob-botja/

2016. május 18. 9:33
AKÁR A NAGY FOLYÓK
Terepszemlét tartottam a hét elején otthon. Az idei tavasz, akár a nagy folyók: sokat épít, sokat rombol. A korai melegre érkező késői, igen kemény fagy minden korábbinál több kárt tett. Nálam a dió rendszeresen elfagy, ám ezúttal nem csak a dió ment el. A második képen láthatjátok, hogy a szemközti dombtetőn virágzik az akácerdő, alatta viszont van egy széles sáv, ahol mintha kiszáradt volna. De nem kiszáradt, hanem az alacsonyabban fekvő részen kopaszra fagyott. Látványosan jelenik meg itt, hogy májusi fagy esetén milyen sokat számít a fekvés. Bizonyos magasság alatt minden fagyérzékeny növény károsodik. A dión és az akácon kívül feketére fagyott a szelídgesztenye, a bálványfa és a cserszömörce teljes lombja, a babérmeggy virágzata és a normand fenyő friss hajtásai is. A cserszömörcét még sosem láttam elfagyni. Pünkösd hétvége is megtette a magáét. Jó állapotú fészerem látta kárát. A szél bedöntötte a tetőt. Gőzöm sincs, hogyan volt erre képes. Távol voltam a hétvégén, nem tudom, mekkora szél lehetett, de a nyírfák csúcshajtásait is letördelte. A fagykárok nagy részét helyreállítja majd a meleg – a többi rám marad.
Vége a tavasznak. Jön a nyár. Ezt jelzi, hogy véget ért a nagy virágzás, s utolsónak virágba borult a seprűzanót (harmadik fotó)
Legyen szép napotok! Üdv: Cen’

 

2016. május 18. 9:33
AKÁR A NAGY FOLYÓK
Terepszemlét tartottam a hét elején otthon. Az idei tavasz, akár a nagy folyók: sokat épít, sokat rombol. A korai melegre érkező késői, igen kemény fagy minden korábbinál több kárt tett. Nálam a dió rendszeresen elfagy, ám ezúttal nem csak a dió ment el. A második képen láthatjátok, hogy a szemközti dombtetőn virágzik az akácerdő, alatta viszont van egy széles sáv, ahol mintha kiszáradt volna. De nem kiszáradt, hanem az alacsonyabban fekvő részen kopaszra fagyott. Látványosan jelenik meg itt, hogy májusi fagy esetén milyen sokat számít a fekvés. Bizonyos magasság alatt minden fagyérzékeny növény károsodik. A dión és az akácon kívül feketére fagyott a szelídgesztenye, a bálványfa és a cserszömörce teljes lombja, a babérmeggy virágzata és a normand fenyő friss hajtásai is. A cserszömörcét még sosem láttam elfagyni. Pünkösd hétvége is megtette a magáét. Jó állapotú fészerem látta kárát. A szél bedöntötte a tetőt. Gőzöm sincs, hogyan volt erre képes. Távol voltam a hétvégén, nem tudom, mekkora szél lehetett, de a nyírfák csúcshajtásait is letördelte. A fagykárok nagy részét helyreállítja majd a meleg – a többi rám marad.
Vége a tavasznak. Jön a nyár. Ezt jelzi, hogy véget ért a nagy virágzás, s utolsónak virágba borult a seprűzanót (harmadik fotó)
Legyen szép napotok! Üdv: Cen’

2016.05.17. 3:19 (amit nem raktam fel a Facebookra)

fonyód szerelem 3Centauri író szerző irodalom regény irodalom Jákob botja Magvető kiadó writerCentauri író szerző irodalom regény irodalom Jákob botja Magvető kiadó writerCentauri író szerző irodalom regény irodalom Jákob botja Magvető kiadó writerCentauri író szerző irodalom regény irodalom Jákob botja Magvető kiadó writer


2016. május 15. 20:07
VISSZAVEHETJÜK A SZABADSÁGUNK
Itt pedig egy interjú a Könyvesblogon. Hadd ajánljam ezt is szeretettel. Cen’
“Gyerekkoromban majdnem levágták a jobb lábamat. Azért maradt meg mégis, mert anyám orvos volt, és nem hagyta a dolgot annyiban. Olyan gyerekekkel feküdtem együtt, akiknek már amputálták egy, vagy akár mindkét lábukat. Fontos tapasztalat volt ez, már akkor is világos volt, hogy a rendszer nem igazságos, mert ha anyám mondjuk szabó vagy takarítónő, akkor ma csak egy lábam van.”
http://konyves.blog.hu/2016/05/13/centauri#more8713254

 

2016. május 15. 15:41
Szép hétvégét! Ma este 7-kor a Civil Rádióban a Jákob botjáról beszélgetek Hajós Verával. Az interjú végén játszhattok is nyereménykönyvért! Minden jót: Centauri a Balatontól.
http://kronika.civilradio.hu/

 

2016. május 12. 9:30
SZABADON MOZOGNI TÉRBEN ÉS IDŐBEN
(Interjú – Líra Könyvklub)
Kicsit hallgatag vagyok mostanában, de a csönd mögött sok minden történik. Főként munka. Vannak időszakok, amikor a rendszerezés van soron, 2016 első negyedéve pedig rengeteg feldolgozni- és rendszereznivalót adott. Ráadásul a Zafír-túra után olyan ötletlavina zúdult rám, hogy újabban már mosdóra se merek menni jegyzetfüzet nélkül. Ez persze jó. Évekre elegendő terv született, újabbb regényeket vázlatoztam, és persze túraterveket is, némelyik annyira vonzó, hogy szívem szerint rögtön belevágnék, de mielőtt bármit tennék, kell egy nagy rendrakás és feldolgozás. Most épp ebben vagyok. Írok, jegyzetelek, rendszerezek, többek között azt is, amit a Jack London-túra és a zafírvadászat során láttam, tapasztaltam, fotóztam, videóztam. E munka egyik helyszíne a honlapom, ahol sok minden változik. Ott olvasható online az alábbi interjú is, amit a Jégvágó szerkesztője, Király Levente készített velem. Fogadjátok szeretettel. A jövőre nézvést pedig annyit mondhatok, hogy bár lassan lepereg a második negyedév is, ez sem múlik el eseménytelenül. A legjobbakat mindenkinek! Centauri

“Amint a Golden Gate volt az a kapu, ahol a szerencsevadászok kiléptek a nagyvilágba, úgy az írónak is vannak kapui, amelyek segítségével szabadon közlekedhet térben és időben. Talán ez a legjobb az írásban, és az olvasásban is.”

Kedves Cen, nekünk is van egy írónk, akinek az élete legalább olyan kalandos volt, mint Jack Londoné. Úgy hívják, hogy Rejtő Jenő.
Nem tervezed véletlenül, hogy az ő életéről is írsz egy regényt majd egyszer, valamikor?
Jó ötlet, különösen az “eltűnése” (a légiós korszak), és a szomorú vég vonzana, és az is izgalmas, hogy a munkásságát hol ponyvának, hol szépirodalomnak, hol határesetnek tartják, és ez a köztesség izgalmas, nekemvaló, kézre álló, csak az a helyzet, hogy nemcsak a napokban voltak ötletrohamaim, hanem korábban is, a publikálást megelőző 20 évben is gyakran, és sok kész-félkész regény fekszik az asztalomon, amiket időről időre összerendezek, hogy kitaláljam, melyik legyen a soronkövetkező, s egyáltalán mi legyen a hosszútávú sorrend. A napokban szintén bíbelődtem ezzel nem keveset, és azon túl, hogy igen nehéz megtalálni azt az ideális sorrendet, ami könnyen bejárhatóvá teszi a különböző regények közötti utakat-átjárókat, arra is rájöttem, jó ha sikerül végeznem mindegyikkel. Szóval a bőség zavarából nézve igen erősnek kell lennie egy “témának”, hogy aztán tényleg hozzányúljak. Rejtővel van is annyi problémám, hogy sok szempontból túlzottan is Jackes figura, ha pl. olyan konkrétumokat nézek, mint a munkamódszere, legalábbis annyiban, hogy mániákusan, iszonyú tempóban dolgozott, és gyakorta túlhajtotta magát. (Ez tőlem se áll távol smile hangulatjel ) Inkább más, új, az eddigi szereplőktől markánsan különböző karakterek felé veszem az irányt. De ahogy látható, minden érdekel, és semmi sincs, amin ne gondolkodnék el komolyan. A napokban például “elém hullott” egy olyan regény terve, amely kivitelezésében is őrültségnek tűnik (megint egy őrültség?), mégis, ahogy telnek a napok, egyre inkább kivitelezhetőnek látom, sőt, akár eredményét tekintve is remek lehet. Megint homályos vagyok. Bocsánat érte, de ez tőlem lassan talán már megszokott, s ugyanakkor tudott, hogy előbb-utóbb minden homályt eloszlatok. Legalábbis eddig így volt, s remélem, így is marad. smile hangulatjel (De azért rendesen bogarat ültettél a fülembe. Sok érdekes aspektusa lehetne egy Rejtő-regénynek. Voltaképp fegyelmezni kell magam, hogy ne fogjak hozzá a vázlatkészítéshez.) smile hangulatjel
http://centauriweb.hu/…/magyar-jack-london-lira-konyvklub-…/

2016. május 10. 15:29
MADARAK ÉS FÁK
Ma van a Madarak és fák napja. Eszembe jut Chernel István gróf, aki ezt a napot először ünnepelte, és kollégája Herman Ottó is, aki a következő regényemben fel is bukkan majd, annyiban biztosan, hogy egy helyütt a főhős, Rudol Portestein, az árnyékszéken üldögélve őt idézi:
“Bekallantyúzza az ajtót, ám így túl sötétnek találja, annál is inkább, mert számos dolog jut eszébe, és a helyzetet épp alkalmasnak tartja arra, hogy a naplóírást folytassa. Kinyitja tehát az ajtót, kissé kihajol, sehol senki, csak néhány madárka repked a fenyők alsó ágain, a gróf előveszi és kinyitja a naplót, majd elmereng. A szükség már nem tűnik oly sürgetőnek, mint amilyennek a Nagytöbör túloldalán tűnt, s nem is siet. Megállapítja, hogy kimondottan nyugalmas ott üldögélni. Arról filozofál, hogy ez a helyzet, hogy emberi építményen – tákolmányon – ül, s ugyanakkor mégis tökéletesen egyben van a természettel, sokkal komfortosabbnak tűnik, mint egy előkelő ház illemhelysége, bizonyos értelemben még egy kényes úrinő budoárján is túltesz. Különös paradoxont vél felfedezni abban, hogy a közjó felől nézve egészen jelentéktelen dolgot művel ott, másfelől viszont, amint kitekint a Marble erdőibe, s ahogyan szabadon jár ki-be a levegő, amint szinte az ősvadon lélegzik körötte és vele, valamiféle kapcsolatban áll e pillanatokban az univerzummal; azzal a teremtett világgal, amely általában felfoghatatlan a köznép, de általában bármilyen rangú és nemű ember számára. Már azon van, hogy a pascali magasságokat ostromló eszmefuttatásokat vesse papírra, de úgy dönt, ez mégsem volna egészen illendő. Pascalról eszébe jut, hogy ezen a napon ő már a második jelentős gondolkodó, akit magában megidéz. Az első Shakespeare volt. Amikor azt kérdezte, mikorra várható javasasszony a forrásvízzel, és Ljuba azt válaszolta: Attól függ, hányan tévednek el ma a hegyekben, egy Hamlet citátum ugrott be – Though this be madness, yet there is method in’t.
A fentiekből Rudolf Portestein csak ennyit jegyzett le:

Őrült beszéd, de van benne rendszer

Aztán, átesve a székelés első, leginkább intenzív fázisán, a Nagytöbör szabatos leírásához keresgélt szavakat. Nehezen talált, mert a szemét ellenállhatatlanul vonzotta a környék. Bár minden csöndesnek és mozdulatlannak tűnt, mégis úgy érezte, minden nyüzsög, él, és teljes színpompájában virul. Legvégül az árnyékszék sarkaiban látható pókhálók kötötték le a figyelmét, s eszébe villant, hogy nemrégiben, a jegyzettömbjébe átmásolt egy neves szerző tollából származó, a modern tu-dományos szemléletet szépen demonstráló részt, épp a pókok és az árnyékszék viszonyáról. Átkutatta a válltáskát, és szinte felkacagott örömében, amikor rátalált a jegyzetfüzetre. Némi lapozgatás után meg is találta a szóban forgó részt:
„A házak lakályossága nem csekély mértékben a pókoktól függ. Ha meggondoljuk, hogy az árnyékszékek rothadó anyaghalmaza légiószámra fejleszti a rovarokat, s látjuk, miként tartja megszállva a pókok serege e helyek minden nyílását, rését és zugát: semmi merészséget sem találunk az előbb felállított tételben.
Nem a pók az, mely tisztátalanságot csinál, hanem a pók ott jelenik meg, ahol fennálló tisztátalanság rovarokat csábít és fejleszt. Ismerek kitűnő tisztaságú hely-ségeket, hol a házakban pókokat nem találtam, és ismerek palotát, hol csak a pókoknak köszönhető, hogy a pompás bútorzatot nem eszi meg a moly. Ennyit egészen gyakorlati szempontból.”
Ezen túl pedig, ebből az alkalomból, fogadjátok szeretettel ezt a két évvel korábbi klubrádiós beszélgetést. Az állatfajok kiirtásáról, egy erről szóló novelláról, írásról, az emberi viszonyok javításának lehetőségeiről beszélgettünk. Üdv: Centauri
https://www.youtube.com/watch?v=epWavSrjpyY

2016. május 8. 19:01
KRISZTUS SZAMARA NEM VOLT ÍGY FELMÁLHÁZVA
Szép estét! Remélem, szép hétvégétek volt. Ha csak fele annyira volt jó, mint nekem, akkor már nincs okotok panaszra, mert ez a hétvége emlékeztet arra, hogy mindig vannak olyan napok, amelyekért érdemes átevickélni a kevésbé derűsökön is. Míg én e víg-szép napokat éltem, a VS.HU-n megjelent egy videó. A Zafír-túra során nem árultam el, de Arányi Vanda és a kameraman Horváth Dani a VS-től ott voltak az indulásnál, elkísértek Budapesttől egészen az első patakig, és egy teljes napot töltöttünk együtt a túra végén is, s amit lehetett megmutattam, s amiről lehetett, beszámoltam. Ebből a bőséges anyagból készítettek egy szép beszámolót, ami tegnap óta látható a neten. Köszönet nekik ezért, de még inkább azért a napért, amit együtt tölttünk. Mindkettejük őszinte kíváncsiságának, közvetleneségének köszönhetően hamar elfeldkeztem arról, hogy interjúhelyzetben vagyok, remekül éreztem magam, annak ellenére, hogy az volt a hegyekben a 13. napom. Erősen remélem, hogy ők is legalább ilyen jól érezték magukat az interjú során. Nektek pedig jó szívvel ajánlom a videót, és arra kérlek benneteket, hogy osszátok meg másokkal is. Köszönettel és a legjobbakat kívánva mindenkinek: Centauri
Utóirat: Külön ajánlom azoknak, akik néha túlzott aggodalommal figyelték a túrát. Remélem, ebben az interjúban az is látszódik, hogy végül mennyire boldog voltam – nem kis részben persze a zafír megtalálásának köszönhetően.
http://vs.hu/…/krisztus-szamara-nem-volt-igy-felmalhazva-05…

2016. május 4. 19:59
KESZEG A’LA JACK
Íme, egy derűs videó. Fogadjátok szeretettel! Cen’
“A Zafír-túra során azt vállaltam, hogy ameddig nem találok aranyat és zafírt, addig csak azt eszem, amit a tavaszi erdő ad. Ez egyrészt soványabb étrendet jelentett, mint amire számítotam, másrészt a túra is tovább tartott a tervezettnél. Arany viszonylag gyorsan lett, ám a zafír alaposan próbára tett. Összességében 13 napot töltöttem a hegyekben, és csak a 12. napon vásárolhattam ételt. A rosszul induló túra első napjai után be kellett látnom, hogy legalább egyszer tisztességes élelemhez kell jutnom. Ez meg is történt a túra 5-6. napján. Ez volt 12 nap alatt az egyetlen értékelhető étkezésem. Mondhatom, ritkán esik olyan jól a falat, mint akkor esett. A videó végén a “keszeg a’la Jack” receptjét is megtaláljátok!”
https://www.youtube.com/watch?v=AUN3uAQEsjc

2016. május 4. 16:48
JACK LONDON REINKARNÁCIÓJA?
(A Jákob botjáról)
http://www.nowmagazin.hu/?p=30102

2016. május 3. 13:36
A LEGPOCSÉKABB NAP VÉGE (COUNTRY)
Haladok, és egyszer mindenre odaérek. Itt egy újabb videó a Zafír-túráról.
Meglepő módon a túra második napja volt a legpocsékabb, nem a vége. Konkrétan ez volt életem egyik leggyötrelmesebb napja, melynek végén egy pickup szedett össze a marhalegelőről. Akkor már 24 órája nem ittam, és napközben többször is rosszul lettem, nem érdekelt már se az arany, se a zafír, csak egy vágyam volt: kijutni a hegyek közül. Mentem is – amikor tudtam – árkon bokron át, egészen egy farmig. Utóbb átnézve a felvételeket – mert fotózni, videózni akkor is igyekeztem, ha épp kifogyott belőlem a szusz – meglepve láttam, hogy az utolsó órákban készült fotók mindegyike túlexponált. Egytől egyig, csak a telefonnal készített képek között van pár hasznavehető. Ez sosem fordult elő velem, el is gondolkodtam rajta, vajon van-e összefüggés az akkori állapotom, és a képek túlexponáltsága között. Miután úgy láttam, hogy igen, van, az “elrontott” képek voltaképp egész hűen adják vissza az akkori látásmódomat, némi sötétítés után akad köztük használható, legalábbis olyan, ami dokumentálja a napot, mikor is holdbéli tájnak láttam az egyébként gyönyörű vidéket. Ezért úgy döntöttem, hogy ezeket a képeket házasítom a pickup platóján készült videóval, aláfestésnek pedig egy countrys zene épp megteszi. Fogadjátok szeretettel. Üdv: Centauri
Utóirat: Ígérem, hamarosan jövök egy szerencsésebb nap videójával is! Bár szerintem összességében ez sem rossz hangulatú.
https://www.youtube.com/watch?v=SZE7d2DCa2I

2016. május 2. 19:11
INTIMITÁSOK ÉS INDOKOK
Lassan végére érek a Zafír-túra feldolgozásának (bejegyzések, fotók, videók), így aztán készül néhány új videó is. Olyan is, ami az eddigieknél “bizalmasabb”. De ezt a Youtube-leírásban megindoklom:
“A Zafír-túra harmadik napján, két nagyon kudarcos nap után, épp csak valamivel jobb erőben, mint korábban, megálltam pihenni egy dombtetőn, és annak örömére, hogy aznap nem kell már hegyet másznom, lamentáltam egy kicsit, s végül érintettem pár intimitást is, amiket csak azért nem vágtam ki a videóból, mert ezen a túrán értettem meg, miért volt gyakori az alaszkai aranyásók között, hogy életerős, egészséges férfiak – bár a céljuk eredetileg nem ez volt – végül sosem tértek vissza a városokba, és egyedül, nő és család nélkül, remeteként fejezték be az életüket. Olvastam is valakiről, aki eltűnt a vadonban, majd amikor 24 évvel később rátaláltak, már a nevét sem tudta megmondani. Kissé elképzelhetetlen ez, amint sokszor Jack London történetei is valószínűtlennek, hol sült-realistának, hol romantikusnak hatnak, mégis, ha valakit sokkszerű megterhelés ér, radikálisan rövid idő alatt alakulhat át, fizikailag is gyakorlatilag napok alatt. Például a hirtelen megvont étel szinte leállít minden anyagcsere-folyamatot. Talán a legfontosabb, amit a Zafír-túra 12 napjában megértettem: ha néha úgy érzem, Jack London túloz, pusztán arról van szó, hogy semmiféle tapasztalatom nincs, mely kulcs lehetne az ő világához. Főként a regényeiből készült filmeknél húztam a számat gyakran, amikor a “zöldfülűeket” az első hágó megfogta. Miután a Zafír-túra első két napján – jóval szelídebb körülmények között, mint annak idején az aranyásók – kis híján feladni kényszerültem a túrát, s bizonyos értelemben fel is adtam, hisz pár nap után már nem tudtam vinni a teljes málhát, és inkább bázis után néztem, ahol a nehezét hátrahagyhatom, szóval azóta nem tartom túlzásnak Jack London leírásait, és meggyőződésem, hogy jelen állapotomban ott hagynám a fogam én is egy ilyen hágón. Az is világos már, hogy miért a legelején hullnak el a legtöbben. Az első sokkon kell túl lenni, aztán – ha az megvan – minden könnyebb. Napról napra.”
https://www.youtube.com/watch?v=QFYfHxPSKa0

2016. május 2. 7:38
RUDOLF A NOL.HU-N
“Gróf létére szigorúan egyedül, mert úgy véli, jobb, ha senki sincs jelen a kutatásnál, mert még a végén, ha találna valamit, a dolognak híre kél, s a lelőhely ebek harmincadjára jut. A gróf napokig kutat, de nemhogy aranyat vagy zafírt, gránátot sem talál, még egy törött gránátot sem.”
A szombati elbeszélés már olvasható a Nol.hu-n. Azoknak, akik követték a Zafír-túrát jó pár “motívum” ismerős lehet. Jó olvasást, szép hetet! Centauri
http://nol.hu/velemeny/rudolf-es-a-nephit-1613741
Fotó: Centauri (Zafír-túra, 2016)

Hozzászólások lezárva.