Facebook Blog 2015 ŐSZ

2015 NOVEMBER

2015. november 30. 19:57
facebook-buttonAMIT NEM TETTEM MÉG
Hihetetlen, de igaz: az életemből eddig kimaradt a borotválkozás, az arcomat sosem érte penge, s ebből a szempontból szűz. Elmaradt az a nap is, amikor apám megmutatja, hogyan borotválkozik a férfi, hisz mire ez aktuális lett volna, ő már a mennyei kert meggyfáit metszette. Az első villanyborotvára rosszul reagált a bőröm, így aztán maradt a szakállvágás. Szóval én mindig borostás vagyok, azaz voltam, mert a minap egy érdi szupermarketben megvettem életem első borotváját, egy békásmegyeri fodrászt pedig kifaggattam a borotválkozás tudományáról. A fickó olyannyira fellelkesült azon, hogy létezik korombeli sosem borotvált férfi, hogy végül nemcsak a borotválkozás rejtelmeibe vezetett be, hanem jónak látta pár szót szólni a fanszőrzet vágásáról is. Tegnap pedig átestem a tűzkeresztségen. 2015. november 29-én, délután hat körül, felnőtt fejjel, érett férfiként végre megborotválkoztam. Bíztató a tudat, hogy sok olyat tehetek ezentúl is, amit nem tettem még. Ha tehetek és tervezhetek, akkor érezhetek is, ha érezhetek, akkor élhetek is, ha élhetek, akkor érdemes itt lenni, ha érdemes itt lenni, egyszer majd érdemes lesz elmenni is. Amikor Sámson haját Delila levágta, elvesztette az erejét – az enyém viszont épp visszatér.
Fotó: Egy kép a Nevem Senki borotválós jelenetéből – De esetemben nem volt ennyire súlyos a helyzet.

2015. november 30. 17:00
facebook-button(Fotó: Centauri)

2015. november 29. 15:17
facebook-buttonA Jákob írásának idején sokan megértően vették tudomásul, hogy a szerző egyszer jelen van a neten, másszor felszívódik. Bármikor jelentkeztem, zavarba ejtő kedvességgel fogadták az életjeleket, ezért úgy gondoltam, a regény végére érve megköszönöm a türelmet és figyelmességet. Azt az empátiát, ami akkor fogadott, mikor előkerültem a virtuális s egyéb terekből. Valószínűleg nem annak tekintem a facebookot, aminek tartani szokás, nekem inkább egyfajta otthon (amint a hon-lap is), s még ha otthon vagyok is, az ajtó nincs mindig nyitva. Ha vendégséget adok, akkor sincs itt ezer ember. Sokakat személyes ismerősként érzékelek a facebookon, és amint a barátaim se kérdezik, hová tűnök néha, miért nem főzünk, borozunk együtt az én konyhámban, úgy ezen az oldalon is vannak, akik a közeli jó barátok megértését sugározzák. A kitartásuk jelentős támogatást jelentett, többek között a regény írása során is. Ezt köszönöm meg 4 kézzel írt Jákob részlettel. Összesítettem az utolsó 4 hónap kedveléseit, hozzászólásait. A három legaktívabb látogatónak postán küldöm el a kéziratot. Mivel ez nem verseny egy plusz látogatót sorsolással választottam ki. A három legaktívabb látogatóm (sorrendben): FAZEKAS ZSUZSANNA, SMAUS NOVÁK MÁRTA, SZÚTOR VIVIEN. Akit pedig kisorsoltam: NYÍRŐ ÉVA. Kérem őket, mailben küldjék át a postacímüket. A köszönetem viszont mindenkinek jár, aki megtisztel a figyelmével. Üdvözlettel: Centauri.

2015. november 23. 23:53
facebook-buttonRégóta készülök ajándékot adni azoknak, akik megtisztelő figyelmükkel és türelmükkel tüntetnek ki. Az ajándék elkészült, hamarosan át is adom.

2015. november 23. 18:34
facebook-buttonElőkerültem. Megvagyok. Részint önhibámon kívül tűntem el egy időre, nem a sztrádán kaszaboltak le, csak épp egy ideig nem jutottam be a facebook-fiókomba. (Ezt valószínűleg egy “jóakaróm” intézte el nekem.) Volt is, aki azt hitte, blokkoltam, de semmi efféle nem történt. Akikre frász jött, azoktól elnézést kérek. Most egy régi-régi barátnál vagyok, akivel nehéz időket éltünk át; súlyos, deliriumos éveket, amelyek szerencsére elmúltak. Főzéshez készülődünk, míg Floydot hallgatok, és arra gondolok, talán már az út napsütötte oldalán járunk. Üdvözlettel, szép estét kívánva: Centauri
https://www.youtube.com/watch?v=tiF-q2h7tSA

2015. november 3. 20:14
facebook-buttonÉs még valami. Ha valaki holnap az M7 mentén lát egy barnanadrágos, zöldkabátos, zöldkalapos, hátizsákos stoppost, legyen oly kedves, és vegye fel. Én leszek az.

2015. november 3. 18:51
facebook-buttonMOST SZABADULTAM
(de van még hat év felfüggesztett)
A regény befejezésének alkalmából megajándékoztam magamat egy aprósággal. Legyen az egy rendes öngyújtó! – gondoltam. Extrém körülmények között fejeztem be a Jákob botját, nyáron hőhullámok, vissza-visszatérő betegség, az utolsó hetekben akadozó majd elreccsenő számítógép meg a többi. Tudtam, hogy mindez maradandó nyomott hagy rajtam. De hogy ennyire? Történt, hogy a kisbolt tulajdonosa – rokonszenves, ráérős, gizda fickó – angyali türelemmel hagyta, hogy az összes gyújtót végignézzem a vitrinben. „Ez nem vihargyújtó.” „Ez nőies.” „Ez nem ég.” „Ez szép, csak mintás” És így tovább. Teljesen belassultam, korábban már az utcán is úgy sétálgattam, mint aki folyvást csodálkozik: Jé, emberek! Nahát, ott egy fa! De szépen süt a nap! Ah, levegő! „Más állapotom” igen látványos lehetett, mert egy ponton a fickó halál komolyan azt mondta: „Ne haragudjon, hogy ilyet kérdezek, de látom, most szabadult. Mennyit ült, ha nem titok?” „Két és fél év letöltendő, hat év felfüggesztett.” Ám a pali nem nevetett. Arcizma se rándult. Mikor a pénztárhoz mentem, szánakozva méricskélt, láttam, tombol benne a részvét. Majd fizetés közben annyit tett még hozzá: „Pedig ennyi idő alatt nem sok minden változott idekinn.”
Fotó: Centauri

2015. november 3. 7:56
facebook-buttonHalottak napja után
“Ha utoljára látunk valakit, ajándékot adunk; a halott matrózzal a vízben végzi a Bibliája is, a földnek adott polgár meg virágot kap. Gyertyát gyújtunk és emlékezünk, amint szegény apám évekig próbált szellemek segítségével kapcsolatba kerülni rég halott, első feleségével. Bár ne tette volna! Az ő példája mutatja leginkább, milyen fontos elengedni a múltat. Azután már ne tartsuk a régi barátokat, szeretőket talonban, ellenfél köszönését jó idő elteltével se fogadjuk, halottainkhoz csak az illendőség kedvéért járjunk, s ne hetente, főként ne naponta. A temetés után már ne nézzünk vissza, mert még úgy járunk, mint John Griffith, az apám, aki nem tudván átadni asszonyát a földnek, jó időre démonok, s egy másik, nagyon is húsvér nő, az anyám rabja lett. Ezt a leckét apám miatt alaposan megtanultam. Azért kell megadni az óceáni Jacknek a valódi végtisztességet, hogy aztán hamar elfelejtsem, s ne váljék belőle démon.”
Jákob botja
Fotó: Centauri

2015. november 2. 14:30
facebook-buttonItt az új Moby Dick film legújabb trailere. Nálunk decemberben mutatják be. Ha módom lesz rá, ott leszek.
https://www.youtube.com/watch?v=K-H35Mpj4uk

2015. november 1. 19:06
facebook-buttonAPÁM EMLÉKÉNEK
Mikor ezt írtam a Jákobban, rágondoltam. Tényleg sokat voltam vele így az ültetvényen.
“Öt éves koromban belekóstoltam a sörbe is. Apám a munkaszünetben nagy élvezettel iszogatott, s egy alkalommal a maradékot a mandulafa tövében hagyta, én meg gondoltam, ihatok belőle. Mivel nem ízlett, csak pár korty volt az egész, mégis a fejembe szállt, ráadásul az ebéd utáni első lepke épp apám felé vette az útját. Szaladtam utána, estem-keltem a mély barázdákban, a csapongó lepkével együtt többször is megkerültem a lovakat, apám rám se bagózott, megszokta, hogy virradattól alkonyatig pillangókat űzök, egyre csak noszogatta a lovakat, mert precíz ember volt, és naponta csak egyszer állt meg, délben húsz percre, hogy bekapjon valamit, és a sörét megigya. A lepke – mivel az erdő messze volt – a lovak között keresett menedéket. Átszállt a hasuk alatt, aztán vissza, én meg egyszer csak átszaladtam az eke előtt, és elbotlottam. Az eke pont felém tartott, apám már nem tudta megállítani a lovakat, ezért, mint egy sas, lecsapott rám, és egy mozdulattal kiemelt az eke elől, én pedig láttam, hogy ahol az imént feküdtem, a vas kettészeli a földet. Nem vert meg, nem is szidott, úgy lógtam a levegőben, mint a báb, aztán óvatosan talpra állított, hozzám guggolt, megfogta a vállam és az arcomba hajolt:
– Az eke közelében nem futkosunk. Érted?
Könnyekkel küszködve sűrűn bólogattam.
– Akkor sem, ha ezer lepke röpköd ott. Soha. Ezt jegyezd meg!
Megmentette az életemet. Azt az életet, amiről sosem éreztem, hogy az anyám szívesen adta.”
Fotó: Centauri

Hozzászólások lezárva.