Facebook Blog 2015-16 TÉL

2016 JANUÁR

2016. január 31. 22:31
facebook-buttonKedves mindenki! Elvackolodtam az automosoban, remek helyem van. Irto jo most vizszintesben lenni. Persze egy magara valamit is ado iro ezerszer meggondolja, mikor hasznaljon, hasznaljon-e egyaltalan olyan szavakat, mint peldaul a “boldogsag”. De talan egy vandor lehet ennel szabadabb. Sot azt mondom, meg egy iro is. Szoval en itt most boldog vagyok. Merem allitani. Mert a moso eleve jo hely telen. Mert az a ket ember, aki felajanlotta, onzetlenul segitett. Mert lett volna mas valasztasom. Mert lehetnek most egy harmadik joember kandallojanal is. Mert vegigjartam az utat. Mert nem egyedul jartam vegig. Mert elni jo. Mert sokan akarjak ezt az eletet. Mert ez az ut igy sikerult. Mert jobb lett, mintha en terveztem volna meg. Mert volt egyszer egy ember, ugy hivtak jack london. Mert vagyok. Mert meg vannak sokan masok. Jo ejt nektek a “garazsbol”. Egy boldog es almos ember.

2016. január 31. 19:14
facebook-buttonUTOLSÓ EST (19. nap)
Elfáradtam. A bal vállam már annyira fáj, hogy délután többször is csak két-háromszori próbálkozásra tudtam felvenni a nagy zsákot. Azt hiszem, meghúztam, és talán be is durrant, nem tudom, mindenesetre úgy érzem, hogy a bal oldalam tűzforró. És ha emelek, remekül nyilallik.
Szakad az eső, 18 óra körül váratlanul feltámadt a szél, fagyos lett a levegő. Tihany nem sikerült. Nem is próbálkozom tovább. Sötétben még a benzinkutaknál sem vesznek fel. Visszajöttem a benzinkútra, hogy posztolhassak.
Reggel a BAH-csomópontról kezdtem stoppolni, ahonnan az M7 elejéig, az Agip kútig jutottam. Hogy ott milyen váratlan és valószínűtlen meglepetésben volt részem, már posztoltam dél körül: https://www.facebook.com/centauriweb/posts/1072391799458236
Később azt is írtam, hogy egy újabb Agip kúttól folytattam az utat. Mivel a budaörsi intermezzo miatt vészesen fogyott az idő, passzív stoppolásból átmentem aktívba. Alig hagyott magamra Laci, beállt pihenőre egy autó. Egy szőke hölgy szállt ki. Megszólítottam, röviden elmondtam, mi járatban vagyok. Ezek után megállás nélkül mentem vele Balatonakarattyáig. A dolog különlegessége, hogy a hölgy a „vándorasztalos Rostás Árpád kedvese”. Ezt így, ebben a formában az ő hozzájárulásával közlöm. (A vándorasztalosról itt: http://rostasarpad.hu/sajto/).
Még Budaörsön, ebéd közben kérdeztem rá Lacinál, hol van a Nene? Mint megtudtam, miután kiszabadították a jég fogságából, visszavitték Balatonakarattyára. Ahová ma a „Vándorasztalos” kedvesének jóvoltából visszakerültem. Mivel akkor már nem sok esély látszott arra, hogy eljussak emberi időben Tihanyba, felmerült bennem, hogy alhatnék a hajó alatt is. Ezt meg is szavaztattam veletek. Az eredmény meglepett: elsöprő többség szavazott Tihanyra. Próbálkoztam is, de hamar besötétedett, és a 71-es most nem volt annyira kegyes, mint amikor Lovasról mentem Keszthely felé. Vasárnap van. A forgalom zöme épp ellenkező irányba, Budapest felé tart. Ráadásul időről-időre csepereg az eső, most már esik.
Írtam a túra végére egy jó forgatókönyvet Tihannyal, amit ti az utolsó pillanatban meg is erősítettetek, de az élet felülírt mindent. Azt hiszem a mai nap mikéntje akkor dőlt el, amikor Lacival összeakadtam az M7 elején. De ahogy írtam Budaörsről: bármi legyen is ma, ez már csak jó lehet.
Itt, a benzinkúton felismertek és szívesen fogadtak. Ezért tudok most posztolni. És mivel ez az utolsó éjszakám az országúton, úgy döntöttem a maradék pénzemet – mert ha nem is sok, de maradt – itt költöm el. Az éjszakázást illetően is tépelődöm még. Van itt a közelben egy lezárt büfé, a teraszán „kényelmesen” alhatnék. A part messze van, minden csupa sár, és egyelőre a lámpámat sem találom. A barlangi éjszaka óta nem láttam, de talán az anorákban van. Meglátom. A Nene előnye viszont, hogy nyugodt, csöndes helyen van. Nem jár éjjel arra senki. Sötét van. Közel a jég. A büfé környékén forgalom van, lámpák, jövés-menés.
Posztolás után elköltöm a pénzecskémet, legalábbis egy részét, és kitalálom, hogyan tovább. Itt a net időnként ledob, s nem enged vissza, de töltök a mobil akksijára és jelentkezem még az éjszakából is. Ha mód lesz rá. Remélem, igen.
Szép estét, nyugodt éjt kívánok nektek! Üdv: Cen’

2016. január 31. 14:52
facebook-buttonTudjatok hol vagyok? Ismet a balatonakarattyai benzinkuton. Es mint delelott kiderult, a hajo, a nene vissza kerult ide. Keves idom marsdt, ezert felmerult bennem, hogy ejszakazhatnek a partra vont nene alatt is. Annak is lenne egy diszkret baja. De most dontsetek ti. 40 perces szavazast tartunk errol a szokott modon. Tihanyt probaljam meg vagy legyen a hajo? Elorr is koszonom! Cen

2016. január 31. 12:10
facebook-buttonLEHETSÉGES ÉS LEHETETLEN (20. nap)
Reggel, ahogy álldogáltam a BAH-csomópontnál – fölöttem felhők, kora tavaszi szél, csepergő eső – gondoltam: milyen csöndes ez nap. Posztoltam egy rövidet a mobilról, a net is csöndesebb volt a megszokottnál, érthető, vasárnap, lassú ébredések, kényelmes-csöndes vasárnapi lét. Jó is ez így, ilyen szépen, csöndben menni az utolsó napon, még ha az igyekezet pont ugyanolyan, mint volt az első napon, próbálok előre jutni mindenáron, pontról pontra, lépésről lépésre, hogy a nap végére Tihany és a hegyen éjszakázás meglegyen.
De tévedtem. Ez a nap nem ilyen. Lehet, ilyennek tűnt a csepergő esőben, de az M7-esen, úgy fél órával ezelőtt kiderült, az utolsó nap is az emelkedés, a meglepetések, a valószínűtlen találkozások napja.
Nem hiszem, hogy emlékeztek rá, de egyszer már stoppoltam Agip kútnál. Ez volt a második eset. Először Budapesttől úgy 50 kilométernyire. A harmadik napon. Akkor vett fel Laci a Nene kapitánya. A folytatásra talán már jobban emlékszik mindenki: a hajó kitörése a jégből, az első fagyban töltött éjszakám a Nene kabinjában, másnap aztán a kalandos hajózás a jeges Balatonon.
Álldogálok ma az M7 kivezetőjénél, szintén Agip kútnál, árad a sok autó, de csak egy áll meg. Mehetnék vele Bécsig, ha nem ez lenne az utolsó nap, Bécsig el is mennék, de most maradok. Megint fütyürészek, énekelek, integetek az autósoknak, ha visszamosolyognak, s gondolom: nem valószínű, hogy lejutok Tihanyig. Ez most sem biztos. És akkor, egyszer csak, kivágja az indexet egy Suzuki, megáll előttem, a sofőr átnyúl az anyós ülés fölött, kilöki az ajtót, és csodálkozva bámul rám. Én meg lehajolok, hogy jobban lássam, pár pillanatig csak annyit értek, ismerős ez a fazon valahonnan. Aztán „képszakadás”. Nem hiszem el! Laci, a Nene kapitánya az, futok az autóhoz, nagy mosoly, nagy ölelés, és megint csak az a nehezen csillapítható csodálkozás, ami az egész utat és az első találkozásunkat is jellemezte. Kérdezem tőle: „Láttad a Facebookon, hogy itt vagyok?” És nem! Csak annyi történt, hogy szolgálatból tartott hazafelé. És még valami. Nyújtották a műszakot, s ezért. Amikor először találkoztunk, akkor is az történt, hogy Laci elbeszélgette az időt a barátaival. Mondja is Laci később: „Tanulság: ha nem kapkodsz, akkor érsz oda a kellő helyre a kellő időben.”
Őt is úgy kell felmosni a meglepetéstől. Reggel azt írtam, keresek majd egy helyet, ahol lesz wifi. Most van. De mondjátok meg őszintén: mennyi a valószínűsége annak, hogy most a Nene kapitányától posztolhassak? Matematikailag igen kicsi. Amúgy pedig semmi. Laci mondta szintén: „Keretes szerkezet”. „Ezt nem fogja elhinni senki, hogy ezt nem mi találtuk ki.” „Hogy ez nem szándékos.” „Hogy nem tervezett.” „Hogy egyszerűen ilyen az élet.” Ha ott vagyunk az úton, ha merünk, ha vállalunk, adott esetben kockáztatunk, akkor megtörténik, aminek meg kell történnie. De csak akkor – máskülönben nem is tudnánk róla. Minderről. Egymásról. A lehetségesről – ami ténnyé lesz.
Laci ma is kapott egy köszönömkártyát. Ő az egyetlen, akivel kétszer találkoztam az úton. Így két kártyája van. A másodikra már írtam is:
„Laci! Kapitány Úr! A Lehetségest szoktam keresni és veled a Lehetetlent is megtaláltam.”
Igen, reggel azt gondoltam, csöndben múlik ki, múlik el a Jack London-túra. Tévedtem. Az utolsó nap, ez a találkozás magába foglalja a túra minden napját, minden találkozását, veszélyét és szépségét. Kimentünk az erkélyre. Egyetértettünk abban, hogy ezt nem lehet meghaladni. Kell még pár nap, míg napirendre térünk mind e fölött. És nem csöndben, lassú ereszkedéssel lesz vége az útnak, mert ma is, mint mindig, a csúcsra vezet. És mint tudjuk, ott kell abbahagyni.
Köszönöm nektek is. Maradjatok még velem. Ma és az elkövetkező hetekben is!
Ja és, köszönöm Jack!
Üdv: Cen’
Utóirat: A terített asztal Laci édesanyját dicséri. Most készít kettőnknek ebédet.
És még valami. Innen természetesen tépek tovább ebéd után. Nem tettem le arról, hogy elérjem Tihanyt, De jutok, ameddig jutok, ez a nap már így is, úgy is csúcs.

2016. január 31. 8:59
facebook-buttonJo reggelt! Este mar nem jutottam wifihez, igy aztan nem tudtam feltolteni uj anyagokat. Most egy budai benzinkuttol probalok kijutni az m7-re. Log az eso laba, ebbol a napbol valoszinuleg brutalis elazas lesz. Ha sikerul elore jutnom, megallok valahol wifit keresni. Legyen szep vasarnapotok. Nincs valaki kocsival a bah-csomopont kozeleben? Udv. Cen

2016. január 30. 18:47
facebook-buttonDARVAK, DARVADOZÁSOK (19. nap) – 1694 km
Szép, de húzós nap volt. Szegedről legalább akkorát gyalogoltam, mint Debrecenben. Háromszor tartottam pihenőt, végül már az M5 feljárójánál jártam. Nem tudom, mennyi a belvárosból a pálya, de jó pár kilométer. Ezt érzem is erősen a vállamban. Ezen a napon láttam a legtöbb autót elhaladni lassítás nélkül mellettem, de az is igaz, hogy majd mindegyik tele volt. Vásárolni mentek a családok. Lehangoló kezdés lett volna, ha Szeged határában nem zajonganak darvak. Daruhangokat szinte állandóan hallottam, s úgy 200-250 példányt láttam is. A daru az egyik gyengém. Különösen festői volt, amikor az átszűrődő napfénytől fluoreszkáló ködben felbukkantak, általában egészen alacsonyan.
Szegeden olyan későn vettek fel, hogy biztos voltam abban, hogy ma már nem érem el Budapestet. Hacsak nem fogok ki egyből egy budapesti fuvart. Amikor végre felvett egy nagyon mosolygós egyetemista lány, és azt mondta, Kiskunfélegyházára megy, két dologban biztos voltam. A lány hallott valamit az útról, máskülönben miért mosolyogna ennyire. És kizárt, hogy én ma feljussak Pestig. Tévedtem. A lány nemcsak az útról nem hallott, de még stoppost sem vett fel soha. Szemlátomást örült a történetemnek. Jót beszélgettünk, többek között elmesélte, hogy egyik barátja stoppal ment fel Lappföldre a Mikuláshoz. Csakhogy menetközben egy kamionban felejtette a mobilját. Mikor sikeresen felért egy másik barátnak is kedve támadt egy lappföldi stoppoláshoz és utánaeredt. Az a legszebb a történetben, hogy az első stoppost követő barátot felvette ugyanaz a kamion és meglett a telefon. „Mennyi ennek a valószínűsége?” – kérdezte a lány. Semmi. De van ilyen.
Az M5 kiskunfélegyházai feljárójánál gyérebb forgalmú helyen nem jártam az elmúlt 19 napban. Egy óra alatt 8-10 autó ment le a pályára ott. Csináltam mindenfélét. Megettem az útra kapott bundáskenyeret. Kávéztam. Sétáltam. Annyit töprengtem mindenfélén, amennyit még a barlangi éjszakán sem. Aztán fütyürésztem. Meg fejlesztettem az egyensúlyérzékem. Végül már zenéltem is. Hogy az utóbbi kettőt miként tettem, majd videón mutatom.
Esélyesnek tűnt, hogy ott éjszakázom. A pályától nem messze kiszúrtam az aranysárga puszta közepén egy romtanyát. Teteje nem volt, és a falak zöme is leomlott. Pár csenevész fa állta körbe. Szinte kérte, hogy éjszakázzak benne. Nem mellesleg a közelben volt az autópályamérnökség is. Gondoltam, végső esetben ott is kérhetek egy zugot, nekem jó akár az udvaron is. De az utolsó pillanatban felvett egy Mercedes, s benne megint csak egy nem akármilyen fazon. Először az út során – engedéllyel – felvettem egy embert. Egy viccet mesélt el, ami szerinte tökéletesen írja, le hogy mifelénk mi a gond a néppel. Ezt a videót – ha használható – szintén felteszem.
A pali Budapest határáig vitt, Soroksárig. Ott az Auchan parkolójában asszonyok szólítottak meg, honnan jövök?, kérdezték, s olyan kedvesek voltak, hogy végül az egyikük buszjegyet adott, hogy azzal menjek a városba, végül átölelt és arcon csókolt. Remélem, viszontlátom őt még itt, az éterben.
Ez a nap trehány vázlata, ne haragudjatok érte, hogy most csak ennyi, ez a gond az egész túrával, hogy minden találkozásról oldalakat kellene írni, ehhez képest, csak skicceket közlök, leginkább azért, mert a nap végére nem futja többre tőlem. A budapesti meghívóknak írom nagy köszönettel és a megértésüket kérve, hogy amint beértem a városba a legközelebbi meghívót választottam. Most egy western kocsmában ülök, jó kis blues szól, és a meghívómra várok. Nem tudom, lesz-e wifi, ha igen, próbálok videót feltölteni. Ha esetleg annyit kell itt várni – és engedik a pultosok – akkor talán már innen is. És igyekszem majd válaszolni a kérdésekre is.
Szép estét nektek! Cen’

2016. január 30. 13:25
facebook-buttonKiskunfelegyhaza. Egy vegzos gyogypedagogus lany hozott idaig. Es van szamotokra egy klassz sztorim ket fickorol, akik stoppal mentek ki a mikulashoz lappfoldre. Este elmeselem, ha minden jol halad. Udv. Cen.

2016. január 30. 9:54
facebook-buttonUjra uton. Ilyen sem volt meg. Tablaval megyek, viszem magammal jack londont is. Amugy kod van, ha fak alatt megyek, szepen kopog a kalapon az agakrol hullo viz.

2016. január 30. 7:36
facebook-buttonUTOLSÓ ETAP (19. nap)
Jó reggelt, szép hétvégét!
Mozgalmas hétvége áll előttünk. Január 12-én, Jack London születésnapján azt ígértem, megpróbálom kihúzni legalább február elejéig. Már csak két nap maradt. Tegnap, nem kevés tépelődés után, úgy döntöttem, nem hosszabbítom meg ezt az utat. Teljesítem, amit ígértem, s ott lesz vége. Viszont azt szeretném, hogy ez a két nap se maradjon el a többi mögött, próbálok akkorát haladni, amekkorát csak lehet. Az idő rövidsége miatt most nem szavaztatok.
Az utolsó éjszakáról is döntöttem. Nem ott lesz vége, ahol épp kilyukadok, s nem is egy meghívón. Az utolsó éjjelt a szabadban töltöm, egy tihanyi hegyen. Ott, ahol 10 évvel ezelőtt az első kalapos, „háttal-ülős” fotót készítettem. Az a hely, azt az embert jelöli, aki ír. Vasárnap éjjel vándorból visszavedlek íróvá, amint Jack London is az országútról, a tengerről, a kalózéletből, az alaszkai hegyek közül indult az irodalmi élet sűrűjébe. Szinte esélytelen innen Szegedről egy nap alatt elérni Tihanyt. Az is necces, hogy két nap alatt elérem-e. Most újra arra kérlek benneteket, segítsétek a túrát megosztásokkal. Hátha – mint oly sokszor eddig – elértek az út széléig.
Röviden így néz ki a hétvége: most elindulok Szegedről Budapest irányába (kiadós kutyagolás a Dorozsmai úton a ködben). Ha estig sikerül elérnem a Fővárost, még egy utolsó éjjelt meghívón töltök, másnap pedig irány Tihany. Ha sötétedés előtt elérem, lesz még egy nagy menet a málhával, fel a hegyre. Nem vészes táv, de a zsák azért húzni fog. Ott töltöm az utolsó éjt, aztán lejövök. Hétfőn reggel. S ha minden igaz, az országútról egyenest az egyik rádióba megyek, hogy elmondjam: segítőkész, élő, érző, gondolkodó emberekre találtam mindenütt, a leghidegebb, legmogorvább hónapban, ebben a húsz napban, bármerre is küldtetek, bárhová is vitt az út.
Mellékelek egy térképet, amely az eddig megtett utat és a következő két nap tervét is jelöli. Ahogy látjátok, sokat fejlődött a térkép. Réges-régi cimborám szerkesztette. Innen is hála neki.
Az akksikat feltöltöttem. Épp olyan kíváncsisággal indulok el, mint az első napon. Már nincs kétségem afelől, hogy ma is jó emberekkel találkozom. Amikor csak lehet, jelentkezem. Főzzetek finomakat, olvassatok regényeket, hódoljatok hobbiknak, pihenjetek – és néha a Szeged-Budapest út szélére is vessetek egy oldalpillantást!
Üdv: Cen’
Utóirat: Idáig 1523 kilométert tettem meg. Ha minden a tervek szerint halad, végül 1954 kilométernél állok meg. Ja és a következő két napban még simán előfordulhat, hogy elakadok valahol.

2016. január 29. 19:31
facebook-buttonSZÉLVÉDŐ (18. nap)
Sokaknak mondtam az elmúlt hetekben, hogy örülnék, ha hallanék még róluk. Sofőrök, benzinkutasok, vendéglősök, pultosok, diákok, postások. De kevesen jelentkeztek azóta, hogy útbaigazítottak, hagyták, hogy megmelegedjek, elvittek egy darabon. Az első igazán pusztai szakasz elején, ködben, sárban, reményvesztettnek tűnő helyen, reggel megállt egy zsírúj, hollófekete Passat. Benne jól szituált úr. Aztán egy számomra is meghökkentő történetben találtam magam. Órákkal később, mondtam neki: örülnék, ha találkoznánk még, ha másként nem, hát az éterben. Van egy kis füzetem, ahová címeket írok fel az út során. A művelt és megnyerő úrban azonban éreztem valamiféle visszahúzódást is – talán rosszul? –, így hát nem kértem mail-címet. Csak annyit mondtam: örülnék.
Ma furcsa, szép levél jött Facebookon. Darabokban. Apró szakaszokban írták. Engedéllyel közlöm, de név nélkül. Pont olyan kis szakaszokban, ahogyan jött, mert ez így szép. Ilyen darabosan. Ahogy lassan, mozaikokból áll össze. S az, ami összeáll, azt üzeni: még ha ott is hagyom az országutat hétfőn, visszatérek hozzá még. Az ilyen darabokból, lassan összeálló történetek, eszmélések miatt nem hagyhatom ott végleg. Sokan vagyunk. Házakban, életekben, kocsik melegében, jólétben, szegénységben, szélvédők mögött. Tudom, veszélyesen emelkedek, meredekebben a szokásosnál, pátosz húz, a nyakamba frázis liheg, de az útszél kicsit más, ott az esztétika és talán az irodalom is mást jelent. Abban a reményben nyújtom át nektek ezt az alighanem töredékesen átküldött levelet, hogy amikor már nap mint nap fűtött szobában leszek, ez az út akkor sem ér véget. Se azokkal, akikkel találkoztam, akik követték-követik, és azokkal sem, akikkel majd csak ezután találkozom, holnap, holnap után, vagy a távoli jövőben.
“SZÉLVÉDŐ”
„Legyen akkor itt egy történet más szemszögből: Reggel a gyereket vittem iskolába, az úton a legelésző őzekben és az út melletti fákon ülő sólymokban gyönyörködtünk.
A nap át-át süt a felhőkön, és látok egy fura alakot az út mellett álldogálni. Túra ruházat van rajta, kalap, mellette olyan pakk, amivel nyáron szoktak az emberek túrázni. Nagyon nem illik a környezetbe. Egyszerűen nem oda való.
Visszafelé stoppol, megállok neki. Nyitom a csomagtartót, be is dobálja a málhát, és beül. Innentől kezd érdekessé válni a történet. A stoppos el van kicsit tájolódva az útirányokkal, és az utak számozásával kapcsolatban, aztán kikerekedik a túra története.
A kispolgári létből, a taposómalomból nézve a túra célja, maga a tény, hogy van egy mókus, aki egy ilyet bevállal, elindul egy ilyen útra ma, megfoghatatlan, hihetetlen, valószínűtlen. Végül a távoli ködbe vesző fiatalságomat juttatta eszembe, amikor minden nyáron végigkajakoztunk egy folyót lefoglalt szálláshely nélkül, amikor stoppal lementünk a Balatonra, a barátommal, ott beálltunk büfékbe dolgozni szállásért, kajáért és némi fizetésért… ez már olyan messze áll a mai kényelmes, előre kiszámított megszervezett élettől, hogy mellbevágó. Valóban. Mi is voltunk ilyenek fiatalon. Volt kalandvágy, volt carpe diem érzés és akkor sem voltunk boldogtalanok. Figyeltem a stopposomat: választékosan beszél, magáról gyakorlatilag semmit nem mond. Jack London szinte minden könyvét olvastam. Egyre szimpatikusabb a fickó. A kalandvágy bennem…
Irigylem a fickót.
Na, akkor hová is megyünk? Eszmélni kell egy kicsit… Jó társaság a stoppos, más világ. Ha már így alakult, akkor éljük együtt egy kicsit ezt a történetet… Felteszem a kérdést: „Ha már itt vagy megmutassam a környéket?” Igenlő válasz után elindulunk. Körbe a kis városon, mesélem a város történetét, mutatom régebbi részeket, az újakat… Kattog a fényképezőgép, van helyzet, amikor arra gondolok, hogy itt még menteni is kell a Tiszából, ha az óvatlan művész beleesik….
Biztos, hogy más világból érkezett utazó. Űrlény, vagy nem tudom…
Nézem az órát, sok az idő. Lassan várnak rám, menni kellene. Mivel ígértem egy kávét, elviszem a kedvenc csárdámba, egy barátomhoz, aki szintén különc, nem kicsit. Meg is találják a hangot egymással, látom, hogy a barátom teszteli az idegent, valós-e a tudása a halakról, Jack Londonról mielőtt bármit mondana… Hozza a kávét, nem enged fizetni engem sem, szó nélkül összerak egy pakkot. „Szeretjük a vándorokat!” – mondja a barátom.
Idő van, menni kell. Ha itt hagyom, senki nem veszi fel, az biztos. Megegyeztünk, hogy Debrecen a cél, elviszem a debreceni 35-ös útra. 10-15km, nem gond. A gázra lépek. Haladunk. Buszmegálló.
Kiszáll.
Hirtelen üres lesz az autó. Szürkébb a táj. Úristen, az irodában már várnak!
A gázra lépek. 200…
Dolgozom.
Nem tudok figyelni. A fura fickón jár az eszem. Meg sem kérdeztem, szüksége van-e valamire, tudom-e valamivel segíteni az útján. Eszembe sem jutott pénzt kínálni, hiszen így volt teljes és kiegyensúlyozott a Vándor.
Nézem a facebook oldalát és még mindig hihetetlen. Mesélem a feleségemnek a történetet.
A végén megjegyzi. „Ilyen is csak veled fordul elő…”
Tényleg… De előfordul!

2016. január 29. 13:59
facebook-buttonŐRLŐDÉS (18. nap)
Nem is olyan kicsi. Talán ma vártam legtovább egy újabb poszttal. Már késő este is erős kérdések rohantak meg, és most nem arra gondolok, hogy szavazásra bocsássam-e Zentát. Ezt a kérdést ugyanis voltaképp eldöntötte pár külső körülmény. A legfontosabb tényező az, hogy az út során semmit sem foglalkozhattam a regénnyel, bár a szerzőnek közvetlenül a kiadás előtt is vannak teendői, és most – ez voltaképp jó hír – ott tartunk már, hogy a borítótervekről is dönteni kell. Már csak egy hónap és a boltokban a Jákob botja. Ezért ismét élek a 48 óra jogával. Ráadásul a barlangi kaland óta nem mostam. Jó helyen vagyok, csendben, nyugalomban, elvégezhetek pár dolgot, és ami a legfontosabb, mielőtt döntenék a hogyan továbbról, alaposan átgondolhatom az eddigi utat. Mivel ma nem utaztam tovább, Zentára már nem jutok el. Viszont tegnap óta egy jóval fogasabb kérdés foglalkoztat.
Hétfőn február elseje. Ez az a dátum, ameddig mindenképp menni szerettem volna, állni a sarat-havat. Halkan, de talán már mondhatom, ez sikerülni fog. S hétfőtől mi legyen? Tegnap este sokat gondolkodtam. Sajnálom, hogy sok meghívásra nem jutottam el. Szép történeteket, visszajelzéseket kapok, és még egy olyan pillanatom is volt, amikor úgy éreztem: ha hétfőn befejezem, elárvul az út. Üres lesz a széle. Ez persze nem igaz. Amíg út az út, mindig lesz a szélén valaki.
Utóirat: De ne aggódjtok, mint mindig, ha 48 órázok, sok anyagot osztok meg ma is, és számos ötlet formálódik a fejemben.

2016. január 28. 20:24
facebook-buttonABSZURDUM ÉS DILEMMA
Jó estét! Kezdjük a végéről. Címen vagyok, nem akármilyen címen. A történet a következő. Csak röviden, mert véges az idő. Volt egyszer egy meghívóm Szegedre. Láttam is az illetőt az fb-n időnként, sőt volt egy pillanat, amikor olyan hozzászólást írt, ami kissé gyanússá tette. Néha olvasók gyanakodnak arra, hogy esetleg ismernek civilben – általában ok nélkül. Most egy pillanatra én gyanakodtam. Ma, Szegedre érve, jó szokás szerint felvettem a meghívómmal a kapcsolatot, fb-n kaptam hozzá egy telefonszámot, ami ismerősnek tűnt. Keresgéltem a telefonkönyvemben, és igen hamar rájöttem: basszus, ez a szám nekem megvan! Ez az első eset, hogy ismerős „csal lépre”. Igaz, olyan ismerős, akit évek óta nem láttam. De ne higgyétek, hogy csak futólag ismerjük egymást. Már a házamban is járt, nem egyszer, hogy csak egyet mondjak: ő fúrta fel a konyhámba és fürdőmbe a mennyezet alatti bambuszrudakat. Például. Viszont azt nem tudta, hogy Centauri én vagyok. Közös ismerősök miatt lett neki gyanús a „szerző”, míg pár hónapja végre rájött, hogy én vagyok az. És most, kihasználva a túra adta lehetőségeket, idecsalt. Ügyes. Túlvagyok egy meggyes-ágyas pálinkán. Meghívóm – most már régen látott cimbi – azt mondja: „Ha ahhoz van kedved, hogy letolt gatyával ugrálj az ágyon, azt is megteheted, csak ne rajtam”. Remélem, elnézitek, hogy idéztem, de ilyen sem volt még. Valaki azt írta ma, hogy ez az út színes. És tényleg! De még mennyire.
Akkor nézzük a mai nap másik érdekességét. Délután megírtam, hogyan esett a túra első vonatútja. Itt olvashatjátok:
https://www.facebook.com/centauriweb/photos/a.913866455310772.1073741829.913824748648276/1070963906267692/?type=3&theater
A szegedi állomáson egy fiatalember kéregetett, és ezzel nincs is semmi baj. Szoktam volt adni, arra is volt példa, hogy hontalannal töltöttem az éjjelt, ám ezúttal teljes menetfelszereléssel épp egy lépcsőn ereszkedtem le. Mondtam: „Bocs, ne haragudj, látod épp miben vagyok” – és szépen ballagtam tovább. Mármost az a helyzet, hogy mivel a zsák hátuljából játszi könnyedséggel lehet elemelni dolgokat, és én sem most jöttem le a falvédőről, a hátam mögé is figyelek. Mindig. (Lásd reggeli bejegyzésem – az éberség erre is vonatkozik.) Ezért pár lépés után, az állomás bejáratánál váratlanul megfordultam. A srác már a hátizsákomon volt. Amikor hirtelen szemben találta magát velem, a válasz egy fanyar mosoly. Megálltam, s kérdeztem: „Valami gond van?” Erre ő „tisztesen” szembe állt velem: „Milyen gond lenne?” És akkor következett az a filmekből untig ismert, westernes szemezés. Nemigen rettent meg. Mondjuk a rettentő málha miatt viszonylag könnyű dolga lett volna, ha csak lök egyet rajtam. Másfelől úgy gondoltam, nem kell feleslegesen keménykedni, mert ha ott és akkor nem is történik semmi, előfordulhat – ha nagyon megbosszantom –, hogy utánam jön, esetleg többedmagával. Ezért némi várakozás után csak annyit mondtam: „Na, Isten áldjon!” – és oldalvást araszolva, hogy hátrafelé is lássak, elléptem az állomásról. Vissza-visszatekintve láttam, hogy nem egyedül van, az állomás oldalában várakozó cimboráihoz ment. Jó, hogy nem vittem lándzsatörésig a dolgot. És mielőtt nagyon elítélnétek ezt a srácot, halkan mondom, Jack London épp ilyen srácok közé állt egy időre Sacramentóban.
(Ehhez még talán idézek a Jákob botjából, új posztban, vagy hozzászólásban)
De muszáj haladni. A Dóm-téren, a lépcsőn üldögélve megszólított egy matematikus hallgató lány. Azt kérdezte: „Messziről jön?” Mit mondhattam volna? Röviden elmondtam, mi járatban vagyok, s ahelyett, hogy nektek posztoltam volna telefonon, bő fél órát beszélgettem vele. Szorgosan kérdezgetett, majd tovább állt. Aztán próbálkoztam a megyei könyvtárban wifihez jutni, de mondták, legalább egy napijegyet kell vennem. Kértem, ajánljanak wifis kávézót, de nemigen tudtak. Így aztán elsétáltam, s rátaláltam egy Blues Cafe nevü helyre. Ott a pultos, Péter azzal a kérdéssel fogadott: „Egyenesen Ausztráliából?” Mondom neki: „Igen, ugye nem gond, hogy a lovat az ajtó elé kötöttem?” „Dehogy – válaszolja Péter – Dobjunk neki esetleg egy kis zabot?” Így indult a Blues Caféban a történet, ahol aztán olyan kedvességben volt részem, hogy ez még ezen az úton is ritka. Enni-inni kaptam, és nyugodtan posztolhattam nektek.
Ez a hely, az a fickó külön posztot érdemelne, de inkább menjetek oda sörözni. Ez a reklám helye, de megérdemli!
https://www.facebook.com/bluescafe.7esmegallo
Ami, a holnapot illeti. Van egy meghívóm a szerb oldalra, Zentára. De bizonytalan vagyok. Oda még csak-csak eljutok, de nem tudom, sima ügy lenne-e visszajönni. Hétfőn reggel vége a túrának – bár ötleteim vannak azért a jövőre nézve is – és jó lenne itthon lenni az utolsó napokban. Tépelődöm, feltegyem-e szavazásra, hogy innen Kecskemét-Budapest vagy Zenta irányába induljak. Röviden ennyi. Érdekelne a véleményetek. Ennyire tanácstalan még nem voltam a túra során.
Legyen szép estétek. És most osszátok a posztot megint. Milyen jó lenne, ha valaki menne Zentára! Hátha még vissza is jönne! Másik kérdésem: nem ismer valaki a szegedi reptéren valakit? Esetleg északnak, Kecskemétnek, Budapestnek repülhetnék is.
Üdv: Cen’

2016. január 28. 17:21
facebook-buttonJACK LONDON SÍNEN – ÉS AZ ELSŐ RABLÁSI KÍSÉRLET.
Szóval, egyelőre csak röviden, s a lényeg. Tegnap este Laci, épp csak megérkeztem hozzájuk, máris felvetette, hogy átsegít Szegedre, ha akarom, akár rögtön. Mint mondta, önmaga ellen beszél, de hát ez az út egy kicsit játék is (megerősítettem), és az is érdekes, mennyit haladok. Végül az én döntésemet múlt, hogy nem mentem tovább már tegnap este. Nem bántam meg és szerintem – játék ide-oda – ti sem. Laci ajánlata (vonatjegy Szegedig) ma is élt. Délelőtt felajánlottam neki, hogy szívesen segítek neki valamiben, mondjuk az állatok körül, cserébe a jegyért, de nem fogadta el. Én viszont elfogadtam a jegyet. Már csak azért is, mert Jack London hosszú útja is egy ajándék jeggyel ért véget. Az én verziómban, a Jákob botja szerint, a hosszú út utolsó helyszíne Montana, ahol Jack hónapokat tölt egy nyugtalanító ír hölgy, Mrs. McSweney és egy nem kevésbé különös jankton sziú lány, bizonyos Dowanhowee társaságában. Titokzatos, Jack számára is érthetetlen szerelmi háromszög alakul ki az indiánlány, az ír asszony és közte. A több hónapos montanai intermezzo hirtelen, rapid módon ér véget, épp olyan titokzatosan, ahogy kialakult. Íme, az a pillanat a regényből, amikor Jacket útjára bocsátják:
„Egyszer az járt a fejemben, hogy berontok a házba, fel a lépcsőn, át a küszöbön, másszor a fák között bolyongtam azt remélve, hogy valahol Dowanhowee-ba botlok, de őt mintha a föld nyelte volna el. Hunyást sem aludtam azon az éjen. Éjfél körül feltámadt a szél, Mrs. McSweney függönye egész éjjel az ablak előtt lobogott, én meg csak ültem a bungaló előtt a holdvilágban. Aztán kimentem a folyóhoz. Később kisétáltam a kukoricaleshez. Végül hajnalban elnyomott az álom. Pár óra alvás után Dowanhowee ébresztett.
– Jó reggelt, Jack! Itt a reggeli.
Sonka, kolbász, paprika, kenyér. És egy pohár bor.
– Egyél, aztán siess, asszonyom vár – és mielőtt átölelhettem volna, kisurrant.
Bekaptam a reggelit, megmosakodtam, felöltöztem, s rohantam a házba.
Mrs. McSweney az alsó hallban fogadott. Szűk nadrág, lovaglócsizma, széles öv és ostor, akárcsak az első napon, lent a Musselshell partján.
– Ülj le, Jack, kérlek.
Soha az életben nem ültem le ott. Vagy az udvaron beszéltünk, vagy a szalonban, de ott egyszer sem. Zavarba hozott, de engedelmeskedtem. Kerestem egy széket, és leültem. Mrs. McSweney becsukta az ajtót.
– Ez a tiéd – és átadott egy borítékot. – Ne nyisd ki, nincs benne semmi különös. Száz dollár a vonatra.
– Na de…
– Kérlek, ne szakíts félbe. És itt van ez is – adott át egy másik borítékot. – Ezt csak akkor bontsd fel, ha már otthon vagy. Csak akkor, ha baj van. Érted?
Mrs. McSweney az órára nézett.
– Rögtön indulsz. Reggeliztél? A kocsin van víz és ebéd. Elvisz Kleinig. A poggyászban találsz új ruhát is, hogy ne utazz rongyokban. Dowanhowee pedig arra kér, hogy ezt az amulettet dobd majd az óceánba. Ja és még valami. Ne gyere vissza! Eszedbe ne jusson – mondta Mrs. McSweney, s oly mereven dőlt hátra a székben, mint akiben még sosem volt élet.
Utólag ezer magyarázatot találtam, de akkor csak annyit kérdeztem:
– Teherbe esett?
– Hogy én?
– Mrs. McSweney, árulja el! Várandós?
– Ahhoz neked semmi közöd.
– Téved, már hogyne lenne közöm hozzá?
– Te tévedsz, Jack. Tiéd a gyönyör, miénk a gyerek.”
(Jákob botja)
Köszönet Lacinak, a vendéglátásért, a beszélgetésekért, és a vonatjegyért, ami lehetővé tette, hogy Jackhez hasonlóan az utam egy részét én is vonattal tegyem meg. Szegedig tehát kényelmesen, biztosan utaztam. Más kérdés, hogy ma, a 17. napon esett meg először, hogy a vasútállomáson megpróbáltak „könnyíteni” rajtam, magyarán lopni akartak tőlem, de ezt majd az esti posztban, amint arról is, hogy ezt a kis konfliktust leszámítva, végül is milyen valószínűtlen meglepetésékkel, kedvességgel fogadott Szeged.
Üdv mindenkinek! Cen’

2016. január 28. 16:43
facebook-buttonÉs itt vagyok most. Kicsit más, mint a Szeleta volt a Bükkben, de ez is egyfajta barlang. Hihetetlenül jófej emberekkel. Innen próbálok most tisztes-rendes posztot írni Nektek. Üdv: Cen’ (egy kalandos nap végéhez közeledve)

2016. január 28. 16:41
facebook-buttonA mai nap se akármilyen. Jack London után szabadon – így kezdődött a nap.

2016. január 28. 12:27
facebook-buttonIsmet uton. Ha wifihez erek, irok reszletesebben. Legyen szep napotok! En megint kemeny dontesek, extrem lehetosegek elott allok.

2016. január 28. 10:51
facebook-buttonTÉLI MELEGSZENDVICS
Figyeljétek az utolsó másodperceket! A felcsapó lángok azt jelzik, hogy kigyulladt a szendvics. Épp csak annyi időre támasztottam le, míg kikapcsolom a kamerát, s máris lángra kapott. De egy kis kapargatás után teljesen jó és finom volt. Viszont ebből jól látszik, mekkora ereje volt ennek a kis erdei hősugárzónak.

2016. január 28. 10:22
facebook-buttonA MAJDNEM ELVESZETT GYŰRŰ (17. nap)
Este jót beszélgettünk a gyerekekkel, aztán – miután ők lefeküdtek – Lacival irodalomról, kiváltképp az írásról. Na és sokat Gréti rajzáról. Mert amikor először láttam Gréti rajzát, azt mondtam: de hisz ez olyan, akár egy regény. Mert kép, vízió, látomás, történet van benne, és jól látszik az is, hogy a létrejöttéhez nemcsak tehetség, hanem nem kevés kitartás, átgondoltság, tudatosság és precizitás is kellett. Ha az a kérdés, hogyan írjunk regényt, azt is válaszolhatnám: úgy, ahogy Gréti rajzol.
Aztán éjjel volt egy álmom. Arról a gyűrűről, ami az egyik ismertetőjegyem. Talán emlékeztek még, az út elején felraktam egy képet ide három ékszerről, azzal a megjegyzéssel, hogy akinél ezek vannak, az vagyok én. Köztük egy egyedi ezüstgyűrű is volt. Ezt a gyűrűt évekkel ezelőtt készíttettem. A mintázata nyomtatott áramkörökre emlékeztet. Akkortájt – körülbelül 5 évvel ezelőtt – úgy éreztem, olyan közegben vagyok, ahol könnyen veszik el a valóság, a realitás, hamar elvész az éberség, s nem annyira színesek a dolgok, mint inkább színezettek. A nyomtatott áramkörök a nagy hálózatokra emlékeztettek, a mátrixra. Azokra a hazugságspirálokra, amiket oly gyakran építenek fel különböző társadalmak, kisebb-nagyobb baráti társaságok, sőt családok is, olyan közeget teremtve, ahol igen gyakran az ég színe is vitás. Gyermekkorom óta időről-időre olyasfajta vitákba botlom, ahol az a kérdés, hogy az ég sárga-e vagy zöld. És ha felnézek, majd azt mondom: „De hisz az ég kék!” – megbántódnak, megsértődnek, megtámadnak. Újabban ez a vita már gyakran arról szól: vajon az ég csíkos-e vagy négyzetrácsos. Ha felnézek? Én még mindig kéknek látom. És nem vagyok hajlandó aláírni se a sárga, se piros, se rózsaszín verziót, a csíkos vagy négyzetrácsos verziót meg főként nem. Ezt a gyűrűt azért hordom évek óta, hogy el ne hagyjon az éberségem. Hogy ne engedjek az igazságból, miszerint az ég kék, akárki akármit mond, s bárhogy érvel is.
Álmomban ezt a gyűrűt levettem. Ahogy alvás előtt szoktam. Leraktam volna valahová, a szokottnál lazább mozdulattal, mire a gyűrű valósággal életre kelt, és hatalmas szökellésekkel elpattogott. Történt mindez egy nagy hajó fedélzetén. A fedélzeten átláthatatlan rumli volt, hordók, zsákok, kötelek mindenhol, és piszok. Olyasfajta elhanyagoltság, amiben egy hordót is bajos megtalálni, nemhogy egy gyűrűt. A gyűrű vad szökellését látva, biztosan tudtam, hogy soha többé nem találom. Miután eltűnt, az esélytelenek nyugalmával indultam a keresésére. És lássatok csodát, a gyűrű a fedélzet olyan pontján állt meg, ahol már messziről láthattam. Az egyetlen tiszta, kacatoktól mentes terület kellős közepén.
Ritka, hogy egy álomnak eleje legyen, közepe és vége is. A vége szinte mindig hiányzik. Ez az álom szokatlanul kerek. Leveszem a gyűrűt, a gyűrű faképnél hagy, majd mégis meglesz.
Rátok hagyom, mit jelent ez. Én csöndesen örülök, hogy álmomban meglett, nem hagyott ott, talán csak figyelmeztetett, és most, amikor mindezt leírom, itt van az ujjamon. Továbbra is arra int, maradjak éber, ne hajoljak meg nyilvánvaló hazugságok előtt, ne felejtsem el, ki vagyok, mindig tudjam, hol vagyok, mindig tudjam hová tartok, és vegyem észre, ha túl messzire mentem.
Legyen szép napotok!
A beszélgetések miatt tegnap elmaradt videó-feltöltést pótlom és persze hamarosan beszámolok a további tervekről is.

2016. január 27. 19:02
facebook-buttonKAVARÁS KAMUTIG (16. nap)
Jó estét! Kalandos napon vagyok túl, bár másként volt kalandos, mint az eddigiek. A debreceni „Volt egyszer” kávézóban kezdtem a napot, mivel a meghívón nem volt wifi. Miután összeállt a fejemben a stratégia és ezt megosztottam veletek, alapvetően már jól alakult minden, csak épp a fejemben keveredtek össze a dolgok, mert a reggeli órákban még oly távolinak tűnő Kamut helyét rosszul lőttem be, s mint utóbb kiderült, egész nap kevertem, hogy Békéscsabához vagy Hódmezővásárhelyhez van-e közel. Ez meg ugye nem mindegy.
Debrecenből ismét ki kellett gyalogolnom. Hamar jutottam abba az állapotba, mint előző este a 33-asnál. A vállaim szétszakadtak és elkeserítő volt látni, hogy minden kanyar után újabb és újabb lámpa jön, és sehogy sem akar véget érni a város. Ezért aztán egy benzinkútnál úgy döntöttem, nem kutyagolok tovább. Megszólítottam egy pirosnál várakozó urat, aki aztán kivitt a város peremére. Ott jó darabig reménytelennek tűnt a helyzet, míg meg nem állt egy rendőrnő, aki elvitt a derecskei Dühöngő kocsmáig. Derecskén még többet dekkoltam, mint Debrecen határában. Végül már azt fontolgattam, hogy a környéken nézek valami védett helyet. Ahogy ezt gondoltam, megállt egy autó, és benne egy népművelő úr, aki azért állt meg, mert hallott az útról a rádióban. Hozzátartozik, hogy reggel egy hölgy az fb-n írta: megpróbálja bemondatni a dolgot a Best FM-be. Az illető úr pedig már azért állt meg, mert hallotta a rádióban. Nagyon örültem ennek, s posztoltam is róla Berettyóújfalu határából. Aztán szépen kipakoltam a Békéscsaba felé vezető útra, ám alig szusszantam egyet, máris megállt egy kisteherautó. A sofőröm egy jópofa, közvetlen, belevaló srác volt. Először abban maradtunk, hogy elvisz Szeghalomra a Puszta csárdához, ahová ugyanaz a hölgy, aki a rádiót intézte, meghívást is intézett. Mivel a csárdásokkal én magam nem vettem fel a kapcsolatot, a srác megvárt, míg érdeklődöm. Ott kedvesen fogadtak, valóban tudtak rólam, egy ebédre invitáltak, viszont úgy értettem, hogy szállásuk nincs, ráadásul úgy gondoltam, talán jobb is lenne haladni. Így aztán megköszönve a kedvességet, továbbmentem a békéscsabai sráccal.
És akkor aztán végképp bekavartam mindenkinek. Mint kiderült, már a reggeli posztban sem jól adtam meg, hogy Kamut mihez is van közel, de útközben még rátettem egy lapáttal, amikor azt posztoltam a kisteherautóból: „Békéscsabán kötök ki, ahol nincs a közelben meghívásom.” A követők persze írták is rögtön hozzászólásban, hogy mi van Kamuttal? – és a többi, csakhogy én menet közben nem lógok a neten, sőt – kímélve az akksikat – általában kikapcsolom a készüléket. Abban a tudatban zötykölődtem Békéscsaba felé, hogy talán majd a megosztásoknak köszönhetően akad szállás, ám a sráccal már azt is megbeszéltem, hogy a Szeged felé vezető útra tesz ki, hogy esetleg még tovább menjek. Ekkor rezgett a privát telefonom, felvettem, és egy ismerősöm volt a vonalban. Mondja: épp Kamut felé tartok, merthogy az Békéscsabánál van. „Tényleg? Kamut felé megyek?” – kérdezem én. Mire felkiált a srác: „Itt egy Kamut tábla!” „Hol?” – kérdezem. „Itt ni!” És tényleg. „Most akkor lekanyarodjak?” – kérdezi a srác. „Persze, ha megtennéd.” Fékezés, hirtelen kanyar. Negyvenöt másodperccel később megálltunk Kamut közepén, a meghívómtól pár száz méterre, három póniló mellett.
A meghívómmal sikeresen felvettem a kapcsolatot és sötétedés előtt jóval már a címen voltam. Itt még értesültem arról, hogy a debreceni rádiót és a szeghalmi meghívót intéző hölgy napközben újabb kreatív ötlettel támogatta az utat, betelefonált a Class FM-be is, így aztán mire Kamutba értem, mailek, fb-üzenetek tucatjai vártak azzal, hogy már megint hallottak rólam a rádióban. Hogy mik vannak! Ez a hölgy miért nem megy menedzsernek? Vagy talán az? Akárhogy is, köszönet neki.
Kamutban pedig csodás helyre kerültem. Egy boldog és gyermekeire büszke apa, és három ragyogó és okos gyerek fogadott itt. László szerint a gyerekek is követik egy ideje az utat. Nagyot néztek pizzázás közben, amikor megláttak az ajtóban, de aztán kedvesen fogadtak. Újra olyan házban vagyok, ahol gyerekek vannak, és ez jó. Főként, hogy ilyen ragyogószemű gyerekek. Mindennél többet mond erről a házról, családról, a gyerekekről és Lászlóról a nyolcadikos nagylány, Gréti gyönyörű rajza. Az Ő engedélyével rakom ki ide. Kamut e házában egy gyönyörű, meleg, barátságos otthont találtam. Rossz arra gondolni, hogy a szétszórtságom (fáradtságom?) miatt kis híján elrobogtam mellette. Most viszont boldog vagyok, s örülök, hogy holnapig – míg újabb etap nem jön – itt lehetek.
Köszönöm enapi figyelmeteket és támogatásotokat. Üdv: Cen’
Ma sokat haladtam megint. Most 1420,4 megtett kilométernél tartok összesen.
Utóirat: Ha a technika engedi, még ma feltöltök egy elmaradt bükki-jégkorszaki konyhajelenetet.

2016. január 27. 17:49
facebook-buttonÁtkelés a debreceni vasutak fölött.

2016. január 27. 15:00
facebook-buttonJogos! Nekem nem esett le, hogy epp kamut fele tartok, de meg idoben figyelmeztettek, ki is raktak itt, kamuton, konkretan harom ponilo mellett. Most megprobalom felvenni a kapcsolatot a meghivommal.

2016. január 27. 14:22
facebook-buttonEljutottam szeghalomig, ahol be is ugrottam a puszta csardaba. Ott kedvesen fogadtak, hivtak ebedre, viszont szallasuk nem volt. Mivel a soforom megvarta a fejlemenyeket, ugy dontottem, egy nagy koszonet utan inkabb kihagyom az ebedet es folytatom az utat bekescsabaig. Igy legalabb szep nagyot haladok szeged iranyaba. Bekedcsaban es kornyeken nincs meghivom es valoszinuleg tovabb menni se tudok, ezert arra kerlek benneteket, osszatok a posztot hatha jelentkezik valaki. Elore is koszonom! Udv a kodos pusztakrol! Cen
Utóirat: Már tárgytalan! Ráadásul elnéztem az irányokat, és valójában épp egy meghívó felé tartottam! S már ott is vagyok. (16:49)

2016. január 27. 13:23
facebook-buttonEz meger egy kulon posztot. Eloszor is, ahogy latjatok, sut a nap. Masodszor: reggel olvastam az oldalamon, hogy az egyik kedvelo-olvaso bemondatja a debreceni radioban, hogy egy iro jack london emlekere a kornyeken utazik. Gondoltam: milyen kedves gesztus ez! De nem hittem, hogy az uton ez segithet. Es megis! Olyan ember hozott berettyoujfaluig, aki hallotta. Koszonet a segitonek es a radionsk is! Es gyerunk tovabb szeghalomra!

2016. január 27. 11:54
facebook-buttonFekete szanto, sarga torpenadas. Itt vagyok, a termeszet ” lagy” olen. Oriasi a forgalom, megsem tunik konnyu etapnak. Kemeny lesz -de mondjuk azt, hogy en is az leszek. Az idojaras javult, nem potyog a szutyok, mar csak a kamionok permetelnek. Csodaszep felezovonalak, abrandos tablak, szurken romantikazo utszeli latyak.

2016. január 27. 9:46
facebook-buttonKELETRŐL DÉLNEK – KÖD ÉS NYIROK (16. nap)
Gondolkodtam, döntöttem. Ha jól látom a hozzászólásokban, van egy meghívóm dél felé, Szeghalmon a Puszta csárdában, még délebbre, Hódmezővásárhely közelében pedig Kamutban. Talán még emlékeztek, az út előtt szavaztatok arról is, milyen messziről fordulhatok rá egy címre. Legtöbb szavazatot az „50 kilométerről” opció és a „bárhonnan” kapta. Utóbbi a nyert, de még nem éltem vele. Most úgy gondolom, itt az ideje. Durván 6 nap van hátra a túrából, jó lenne haladni, esetleg abban gondolkodni, hogy legyen még lehetőség egy ismételt rajtra Budapestről. Ezért úgy döntöttem, célra fordulok és megpróbálok végigmenni a Debrecen – Berettyóújfalu – Szeghalom – Békéscsaba – Szeged vonalon. Szegeden is van meghívó. Azt hiszem, ez önmagában is elég nagy kihívás. Csodálkozni fogok, ha simán végigmegyek rajta. De egy próbát megér. Az időjárás belátható időn belül nem változik, szóval ez nem lesz egy napfényes, látványos menet. Miután a Bükkben totálisan összefüstölődtem, most átázok. Tegnap estére is nyirkos lett mindenem. Most pakolok és kicaplatok Debrecen szélére, célba veszem a szeghalmi csárdát, s mint annyiszor az elmúlt 15 napban, meglátjuk, mi lesz. Legyen szép napotok. Mihelyst tehetem, jelentkezem! Üdv: Cen’
Búcsúzom a debreceni Volt egyszer kávézóból.

2016. január 27. 9:40
facebook-buttonÍgy találtuk meg a Bükkben, a Szeletánál a geoládát. A lámpának álcázott ládikóba egy kézzel írt regényrészletet raktam.
“Éjjeli erdőben, holdvilágnál, erős szélben látni így a fákat. Ha nem figyel az ember, és engedi, hogy tudatra ébredjen benne a szüntelenül jelen való rettegés, hamarosan az öreg tölgyek mindegyike démonná lesz, s mire észbe kap, hideg veríték mossa, míg szakadatlanul fut. Úgy látja, hogy a fák ágai óriási karok, a zörgő gallyak a karmaik, úgy látja, hogy érte nyúlnak ki a sötétből, végül szent meggyőződésévé válhat, hogy üldözi a széltépte, holdfényjárta erdő, loholva vágtatnak utána a vérszomjas fenyők, sziszegve követelik a vérét, holott csak ő rohan – méghozzá lélekszakadva, valóban úgy, hogy a lelke szakad tőle ketté. De mindehhez sűrű erdő kell, kóros magány, eleve elrendelt vérbe oltott félelem, nyirkos szél és holdvilág.”
(Jákob botja)
Félelem nem volt azon az éjszakán, holdvilág annál inkább! Emlékezetes, szép éj.

2016. január 27. 7:17
facebook-buttonJo reggelt! Nyirkos, csoporgos, paras az ido, nem sok jot iger. Hamarosan keresek egy wifis kavezot, ahol rendes posztot irhatok es atnezhetem a hozzaszolasokat, uzeneteket. Kiadosat aludtam, valamivel frissebb vagyok, mint tegnap, de egyetlen porcikam se kivanja, hogy ismet at kelljen kelni debrecenen. Ma sulyos dilemmak elott allok. Tobbek kozott azert is, mert lassan a tura vege fele kozeledem. Eddig nem eltem azzal a lehetoseggel, hogy barhonnan celra, meghivasra fordulhatok, ma viszont ennek lehetoseget is fontolora kell vennem. Hamarosan jelentkezem.

2016. január 26. 19:34
facebook-buttonSzep estet mindenkinek. Van egy jo meg egy rossz hirem. Debrecen hatarabol nem jutottam tovabb, viszont a meghivon vagyok. Ez a jo hir. A rossz az, hogy itt nincs wifi, szoval ma este nem tudok reszletesen beszamolni a mai naprol. Roviden annyit irhatok, hogy csodas delelott utan estere kicsit osszecsusztam. Sok oka lehet ennek, de most nem reszleteznem. Nem vagyom masra, csak egy forro furdore meg alvasra. Orulok, hogy eljutottam idaig, orommel gondolok mindenkire, aki figyeli az utat, segit, tanacsot ad, aggodik, orul, de most nemigen banom, hogy nincs wifi. Nem toltok le es fel semmit, furdok, vacsorazok, alszom egy nagyot, es bizok a reggelben. Holnap pedig mihelyst tudok jelentkezem es valaszolok mindenre. Jo ejt nektek is! Udv: centauri

2016. január 26. 15:23
facebook-buttonKicsit szetszakadtam, mire kiertem – mert debrecen igen nagy varos – de vegre itt vagyok a 33’ason. Lassuk jutok-e meg valahova estig?

 2016. január 26. 13:59
facebook-buttonDEBRECENI SZAVAZÁS UTÁN
Oké, köszönöm a figyelmet! 13.50-ig 42 szavazat érkezett arra, hogy arra menjek, amerre akarok. Ez igen nagyvonalú Tőletek. A második legtöbb szavazatot a Hortobágy kapta. Időközben érkezett egy debreceni meghívó is. Mindezt figyelembe véve a következőt teszem. Megpróbálok kijutni a 33-as, Hortobágy felé vezető útra. Ha estig nem jutok előre, elfogadom a debreceni meghívást, és másnap reggel próbálkozom a hortobágyi útiránnyal. Még egyszer nagy köszönet! És további szép napot. Most lelépek a netről, de okostelefonon igyekszem továbbra is hírt adni magamról. Viszlát! Cen’
Fotó: Ma hajnalban Mezőkövesden. Az indulás pillanatában nem hittem volna, hogy így alakul a nap.

2016. január 26. 10:35
facebook-buttonDel sincs, es mar meselhetnek estig. Komplett idegenvezetesben reszesultem tiszaujvarosban, jegzajlast lattam a tiszan, nemreg egy olyan szakacsolimpikon kavejat ittam, aki jart azokon az alaszkai tajakon, ahol jack london aranyat mosott, akkora pakkot kaptam, hogy nem tudom hova tenni, azzal bocsatottak utra a sziget csardabol, hogy “szeretik a vandorokat”, es most itt allok megint a puszta kozepen, debrecentol 50 kilometerre a nyugati focsatornanal. Az eszem megall, hogy milyen ut ez! Udv: centauri

2016. január 26. 7:43
facebook-buttonEs itt a puszta! Mezocsat utan allok. Ez eddig a legkietlenebb, legkevevesbe ismert videk a turan. Koran indultam, igy van idom ra, hogy kivarjak egy joembert. Boldok volnek, ha eljutnek mondjuk a hortobagyig. Forro kave es bizakodas van velem. A tobbit pedig meglatjuk.

2016. január 26. 6:02
facebook-buttonKELETI ETAP – PRÉRI-SZAKASZ (15.nap)
Jó reggelt, szép napot!
Tegnap este kaptam egy kedves videót mailben. A videó készítője engedélyezte, hogy feltegyem ide, “egy kedves, ismeretlen hölgy” megjelöléssel. Ez az illető első videós munkája. Ma ezzel a videóval a fejemben, jó kedvűen indulok az út szélére. Kell is ma a bíztatás, mert hosszú utak húzódnak előttem, és ez a legnagyobb olyan terület, ahol nincs meghívóm. Tiszaújvárosban van legközelebb s aztán Szegeden. A kettő között semmi, csak a “préri”, a “puszta”. Legyen jó utatok ma nektek is, és kérlek benneteket osszátok a bejegyzésemet, hátha mire esteledik, lesz meghívóm Tiszaújváros és Szeged között is. Igyekszem majd bejelentkezni útközben, és ha elakadok valahol este, onnan is. Üdv: Cen’
Az út mibenlétéről korábban itt: https://www.facebook.com/centauriweb/photos/a.913866455310772.1073741829.913824748648276/1060635973967152/?type=3&theater

2016. január 25. 19:46
facebook-buttonA HAJÓTÓL A BARLANGIG – 1203,3 kilométer
Íme, itt egy rövid összefoglalás a Jack London-túra kétharmadáról. Fogadjátok szeretettel! A mellékelt fotót pedig Lacinak köszönöm, ő készítette, amikor a barlangos éjszaka után összeszedtek Alsóhámornál. Szép, aranyásós hangulatú kép lett.
ÖSSZEFOGLALÓ
Aludtam jégbe fagyott hajó kabinjában, aludtam írónál, szerkesztőnél, két költőnél és olvasóknál, aludtam gyerekszobában három okos-aranyos gyerekkel, aludtam szállodában, aludtam öt hosszú házban, aludtam a tizenötödik emeleten Budapesten, aludtam színpadon és barlangban holdvilágnál fagyban havazásban.
Az út számokban:
MEGTETT ÚT SZÁRAZON: 1181,3 kilométer
MEGTETT TÁV VIZEN: 22 kilométer
MEGTETT ÚT LEVEGŐBEN: 0 kilométer
MEGTETT ÚT LÓHÁTON: 0 kilométer
MEGTETT ÚT ÖSSZESEN: 1203,3 kilométer
ELFOGADOTT MEGHÍVÓK SZÁMA: 9
BEKÉREDZKEDÉSEK: 1 (Budapest – Nyitott Műhely)
ELFOGADOTT MEGHÍVÓK HELYE: Esztergom, Szentendre, Balatonakarattya, Lovas, Keszthely, Kozármisleny, Budapest, Füzesabony, Mezőkövesd
48 ÓRÁS PIHENŐK SZÁMA: 3 (Lovas, Füzesabony, Mezőkövesd)
ÚTVONAL: Budapest – Leányfalu – Esztergom – Visegrád – Tahitótfalu – Szentendre – Budapest – Érd – M7 Fejér megye határa, AGIP kút – Balatonakarattya – Balatonfüred (hajón) – Lovas – Keszthely – Balatonszentgyörgy – Siófok – Szekszárd – Mohács – Kozármisleny – Pécs – Kaposvár – Fonyód – Balatonszentgyörgy – Budapest – Gödöllő – Hatvan – Füzesabony – Eger – Miskolc-Lillafüred – Szeleta barlang – Alsóhámor – Miskolc – Mezőkövesd.
SZABADBAN TÖLTÖTT ÉJJELEK SZÁMA: 2
LAKÁSBAN TÖLTÖTT ÉJJELEK SZÁMA: 11
A kezdő tőkéből, az 5000 forintból maradt 2.745 Ft.
Holnaptól nagyban megy tovább a “keleti etap”. Most jön a “pusztai” rész. Kérlek benneteket, ismét osszátok a posztot. És már most gondolkodhattok azon, hogy Debrecen térségéből merre akartok majd küldeni, és lassan már az is felmerülhet, hogyan tovább az út legvégén?
A barlangos napról itt találhattok anyagokat:
Amikor először kerestem a barlangban szállást:
https://www.facebook.com/centauriweb/videos/vb.913824748648276/1069090319788384/?type=2&theater
Amikor fát gyűjtöttem éjjel:
https://www.facebook.com/centauriweb/videos/vb.913824748648276/1069396853091064/?type=2&theater
Amikor Jack London helyett dedikáltam: https://www.facebook.com/centauriweb/posts/1069523346411748

2016. január 25. 18:29
facebook-buttonHA EGY KUTYÁNAK KÖSZÖNHETED AZ ÉLETED
Említettem már, hogy átkelve a Bükkön, tettünk egy kanyart Répáshután is, mivel sok-sok éve, egy téli éjjelen meghaltam volna ott, ha nem szegődik mellém egy kutya. A kutya. Kevés olyan írásom van, amiben nincs fikció, de ebben a történetben – talán épp azért, mert a megmenekülésem története – csak a nevek mások. Ez egy beszámoló. Répáshutára rá se ismerni már, nagyon kiépült azóta, mégis, ha több az idő, biztosan beülök a kocsmába, felmegyek a hegyoldalba és elmélázok ott egy kicsit. Szeretettel ajánlom azoknak, akik este szívesen olvasnak valami havas-kalandosat. Úgy is sokfelé havazik. Nem túl hosszú, s talán érdemes.
“Alig világosodott, mikor eretnek hordánk már a kocsma oltalmazó melegében ült. Tökmagolajon pirított, snidlinges főzőkolbászt faltunk Erős Pistával, s egy tűzről pattant nénikétől, aki csak párszáz évesnek tűnt, és aki úgy itta a törkölyt, mint a szódát, megtudtuk, hogy az Újfalun élő gonosz sógornő ötödik szomszédjának testvéröccsét valóban úgy hívták, hogy Erős Pista, isten nyugossza, hogy dögölt volna meg sokkal korábban, mondta a néni, akit a kocsmáros Banyókának hívott, igazított az oldalán spárgáról lógó és folyton vergődő csirkén, beverte a hetedik kupicát is, fogta a mellig érő fejszét, és elment fát aprítani a fészerbe, meg lenyakazni a tyúkocskát, mi pedig pálinkáztunk és kávéztunk tovább, majd tíz óra felé kivonultunk a faluból, egyenest a szánkópályához. Ez nem volt egyéb, mint egy barátságtalanul nagy, körülbelül másfél kilométer hosszú, és kétszáz méter széles, kopár oldal, a kellős közepén egy körtefával.”
A novella itt olvasható teljes terjedelmében:
http://centauriweb.hu/novellak/elbeszelesek/vitro-veritas/

2016. január 25. 18:02
facebook-buttonA NEVEM JACK
Bár ma nem voltam úton, mégis ma adódott a Jack London-túra egyik legszebb pillanata. Dedikálnom kellett. De ne gondolja senki, hogy most végre kibújt belőlem a mérhetetlen s eddig viszonylag jól titkolt hiúság és dicsvágy. Hogy ennek a történetnek hol az eleje, nehéz megmondani, de a vége ott kezdődött, amikor Alsóhámorban, nem messze a Szeleta barlangtól Laci és Magda megérkezett. Rögtön kaptam forró kávét, reggelit, ott az útszélen, majd amikor kocsiba szálltunk, Laci a kezembe nyomott egy kis üveg Rézangyalt meg egy Jack Daniel’s-t, de mint mondta, ezért meg kell majd dolgoznom. Oké, semmi gond, hisz írtam már: bármit elvállalok, az úton lévő nem válogat, mindent szeret, mindent elfogad. A munka – mint kiderült – két könyv dedikálása volt. Az egyik a Kék angyal. Rendben. Örülünk? (Vincent) Örülünk. És a másik kötet? Az Jack Londontól A vadon szava. Lehet-e ennél szeb és megtisztelőbb a Jack London-túrán, hogy én Jack könyvét dedikáljam? Úgy gondolom, ritka az efféle kérés, és ezt a lehetőséget nem felejtem el soha. Hogy mit írtam Jack könyvébe, elolvashatjátok a fotón.
Szeretettel: Jack

2016. január 25. 15:56
facebook-buttonÁt a Bükkön – itt még kocsival.

2016. január 25. 14:12
facebook-buttonVEDD ÉSZRE, HA TÚL MESSZIRE MENTÉL
Talán van még, aki emlékszik az ír mondásra, amit elindulás előtt iránytűnek jelöltem ki. “Mindig tudd, hol vagy. Tudd, hogy hová tartasz. És vedd észre, ha túl messzire mentél.” Az út során első ízben a barlangi éjszakázás előtt merült fel bennem, hogy talán túl messzire merészkedem. Konkrétan akkor, amikor megtudtam, hogy előző éjjel mínusz 28 fokot mértek a Bükkben. Azt hiszem azért nem hátráltam meg, mert már nem ment volna a visszavonulás az önérzet legázolása nélkül. Ha jól érzékeltem, közületek páran szintén a barlangos éjjelen éreztétek úgy, hogy “ezt talán már nem kellene”. Utóbb kiderült, hogy vállalható volt az a túra, az az éjjel. Bár az is igaz, hogy a havazás sokat könnyített a helyzeten, nem hűlt le annyira a levegő, mínusz 10-nél aligha volt hidegebb, és egyébként is bőven volt fa, és jól boldogultam.
Ma nem a hegyen vagyok. És mégis tudom: ha most tovább mennék, akkor túl messzire mennék. Korán reggel, 6 órakor ébresztettek, de alig rémlik valami. Talán motyogtam valamit – “köszönöm” -, legalábbis remélem, ám a következő kép már az, hogy itt vagyok egy tök üres házban, az asztalon levél, kávé, reggeli. A levélben azt írják: “Hosszú és nehéz út áll előtted, ezért hagytalak aludni.” Aztán jött pár üzenet, arra figyelmeztetnek, hogy ónos eső van-lesz, és így nem kellene megint tovább menni, meg azt kérik, éljek megint a 48 óra jogával, és effélék. Félig alélva még beleiszok a kávéba, kilépek az ajtón, megállok a teraszon, és akkor úgy elszédülök, hogy muszáj belecsimpaszkodni a félfába, aztán visszaaraszolni az ágyra. Ne szépítsünk. Ébredés után rosszul lettem. Ilyen nem volt még az út során. Valószínűleg kimerültem. És órák múlva sem jöttem helyre igazán, hiába ittam vizet, hiába mosakodtam, üldögéltem. Be kell látnom, hogy ma nem mehetek tovább. A vendéglátómat megkérdeztem, gond lenne-e, ha csak holnap reggel indulok útnak. Megvártam a válaszát, és csak azután írom ezt a posztot. Szóval maradok. A szavazás eredménye Debrecen. Jöttek a környékről új meghívók is, ezeket köszönöm, és igyekszem mihamarabb válaszolni. De most kicsit még pihenek. Tegnap, a hegyen is volt pár nehéz óra, és megfájdult a fejem, azt hiszem a sok füsttől.
Idetartozik az is – főként a jövendőbeli vendéglátóimnak üzenem -, hogy a hegyi éjszaka után mindenem füstös. A kalapom, minden ruhám, a zsákjaim, de még talán az olyan apróságok is, mint a késtok, notesz, névjegy. Ha most érkeznék újabb helyre, az felérne azzal, mintha egy zsák faszenet vagy egy hetven kilós füstölt sonkát fogadnának be. Ezért talán nem lenne hülyeség a holmik nagy részét holnapig kimosni.
A hegyen is gondoltam rá: milyen szerencse, hogy eddig nem voltam beteg, nem fáztam meg például. Most sem vagyok az. De kimerültem. Ígérem, holnap folytatom az utat. Harmadszor élek a 48 órával. Érzem, hogy ez most így jó, így a helyes. Feltölthetem azokat az anyagokat, amiket eddig nem tudtam, feltölthetem kora reggelre magamat is, aztán pedig megújulva, kis Phoenixként röppenek ki innen a nagy Alföldre.
Üdv: Cen’
Fotó: Centauri

2016. január 24. 19:38
facebook-buttonNem sokkal az érkezés után szemrevételezzük a Szeletát. Figyeljétek a jeget! Hát nem szép?

2016. január 24. 18:13
facebook-buttonTELIHOLD, BARLANG, ÉS NOMÁD HAVAZÁS
Aludtam négy órát délután és wifi is van! Kicsit fáradt vagyok, itt-ott sajgok, az ajkaim kiszáradtak, holott 2 liter vizet ittam az éjjel, de alapvetően minden rendben. És ami a Facebookon várt rám az első csatlakozáskor, olyan volt, mint amikor gyermekkoromban hosszú utazás után hazaérve terített asztal várt. Mintha hazaérnék. Köszönöm!
A tegnapi nap a túra egyik legkalandosabb napja volt, sok felvételt készítettem, s megint csak az a gond, hogyan tudom ezt röviden elmesélni. Kezdjük talán az elején.
Arról még délelőtt beszámoltam, mi a terv füzesabonyi vendéglátóimmal, Árpiákkal. Tartottuk is magunkat hozzá, vagyis Eger érintésével nekimentünk a Bükknek. Egy benzinkúton és az egri OBI-ban próbáltunk a gázfőzőmhöz cserepalackot szerezni. Fontos lett volna arra az esetre, ha a Szeleta környékén kevés a tűzifa. Az már látszott, hogy nem sokkal sötétedés előtt érünk fel. Nem számolhattam azzal, hogy majd kényelmesen, fényes nappal gyűjtögetek a környékről. Cserepalackot viszont egyik helyen sem találtunk.
Egeren át, Felsőtárkány érintésével átvágtunk a Bükkön. Ez az ország egyik legszebb útvonala. Tettünk egy kitérőt Répáshuta felé is, mivel ott fiatalkoromban egy nevesincs kutya a szó legszorosabb értelmében megmentette az életemet, amit meg is írtam egy novellában. Sajnos nem olvasható a honlapomon, de hamarosan felrakom és kiposztolom. Répáshutáról átcsorogtunk Lilafüredre, majd Alsóhámorban, a Szikla presszónál leparkoltunk.
Ott jött az első kihívás: feljutni a teljes menetfelszereléssel a barlanghoz. A túraútvonal könnyű, viszont a letaposott, eljegesedett hó próbára tette az ügyességünket, engem pedig a málha is. Tegnap az első örömöm: felvittem mindent gond nélkül, bár háromszor-négyszer meg kellett állnom szusszanóra. A második öröm: a barlang környékén bőven akadt száraz fa. Én rögtön a fekhely, a tűzhely kiválasztásába kezdtem, Árpiék pedig egy kis GPS segítségével megkeresték a geoládát. Erről videót is készítettünk. Én a Jákob botja egy kézzel írt részletét helyeztem bele.
Miután elbúcsúztam füzesabonyi vendéglátóimtól, végül is úgy döntöttem, nem a barlangban leszek, hanem a barlang szájánál. Tiszta idő volt és szélcsend. Elsőként beöltöztem éjszakára, anorákba, és perceken belül tüzet csiholtam, ágyat vetettem a tűz mellett, a szabad ég alatt. Örültem, hogy van térerő és internet. Utóbbi egy időre elment, de aztán éjszaka többször is sikerült posztolnom. Hidegnek ígérkezett az éjjel, ezért kínosan ügyeltem a telefonokra, egészen másnapig folyton ki-bekapcsolgattam, és időnként a tűznél melengettem őket. Ennek köszönhetően egész tisztesen tudtam hírt adni magamról és bár a netre reggel már nem tudtam felmenni, és a leereszkedésről sem tudtam felvételeket készíteni, annyim maradt, hogy a telefonos kapcsolat ne szakadjon meg teljesen. Az éjszaka a telefonok ki-bekapcsolgatásán túl fagyűjtéssel, a tűz karbantartásával, főzéssel, szundikálásokkal telt. 10-15 perceket bóbiskoltam, legtöbbet hajnali 2 és 3 között, összességében összehoztam vagy másfél óra alvást. A tűz eleinte nem sok meleget adott, és az első levest is ímmel-ámmal főzte, de úgy éjfél körül – amikor az első hideghullám elérte a hegyet – nagyobb törzseket húztam fel a hegyoldalból, és készítettem egy hősugárzót. Ez annyit jelent, hogy nem gúlába raktam a fát, hanem két nagy fatörzset egymással párhuzamosan fektettem, közéjük szorítottam be a parazsat. Az egyik törzs magas volt, a másik – a fekhely felőli – alacsonyabb. A két törzsre újabb ágakat és törzseket raktam, de úgy, hogy az így kialakított parázzsal telített katlan a fekhely felé nyitott legyen. Így a hőt egy irányba, a fekhelyemre irányította. Attól fogva voltaképp jó dolgom volt, és a hidegből sem sokat éreztem. Jó darabig úgy világított a telehold, hogy szinte olvasni lehetett. Ha mindvégig nyitva marad az ég, hajnalra jóval hidegebb lett volna, de hajnali háromkor arra riadtam, hogy hó bökdösi-szurkálja az arcom, havazik. Attól kezdve kalapban szundikáltam, raktam a tüzet, hajnali 5-ig.
Este sikerült felvenni a kapcsolatot az egyik meghívómmal, aki kocsit is szervezett Lilafüredre. 7-re kellett leérnem az útra, emiatt sötétben, havazásban mentem le a hegyről. Sajnos addigra már minden eszközöm lemerült, pedig jó lett volna felvenni valamit a leereszkedésből. Tényleg egy alaszkai éjszakában érezhettem magam. A havazásnak köszönhetően koránt sem volt annyira hideg, mint amire számítottam. Alsóhámorban reggel hétkor mindössze mínusz 6 fok volt.
Innen is köszönöm Lacinak és Magdának, hogy eljöttek értem. Most jó helyen, melegben vagyok, és próbálok pihenni, és feltölteni nektek videókat. Azok talán többet mondanak a Szeleta barlangnál töltött téli éjszakáról, mintha hosszú posztot írnék. Na és igyekszem erőt gyűjteni, mert holnap vándorlok tovább. Holnapra a kérdés az, merre menjek?
Budapest felé?
Debrecen felé?
Szavazni – jó szokás szerint – ismét a hozzászólásoknál lehet. Beírom a két irányt, lájkoljátok a nektek tetszőt.
Köszönöm a türelmeteket és kérlek benneteket, szavazzatok, és továbbra is osszátok a posztokat. A Tiszántúlon már csak hébe-hóba vannak meghívások. Szükség lehet a segítségetekre. Előre is köszönöm és remélem, igazán szép hétvégétek volt! Üdv: Cen’

2016. január 24. 11:42
facebook-buttonMinden rendben. Mihelyst wifihez jutok es feltoltottem az akksikat, jelentkezem! Addig is szep vasarnapot!

2016. január 24. 4:09
facebook-button3ora ota havazik. Most megint jo szolgalatot tesz a kalap. 7-kor lilafuredrol miskolcra megy egy kocsi. Hogy leerjek idoben a hegyrol, legkesobb 5.30-kor el kell indulnom. Erdekes tura lesz sotetben a kis 46 kilos malhammal a sotet erdon, havazasban, a csuszos, jeges meredelyeken. Aligha felejtem el ezeket a napokat.

2016. január 23. 20:17
facebook-buttonJo nap ez a mai. Kenyelmesen elhelyezkedtem, hatradoltem es a “tuz a holdvilagban” cimu filmet nezem 5d-ben. Egy barlang elott jatszodik minusz husz fokban. Nem hiszitek el, de ez az 5d cucc olyan penge, hogy a hideget lassan a csontjaimban is erzem. Ha ennek vege, atkapcsolok a “bagoly a barlangnal” cimu pszichotrillerre, ami egy orult iro vad es ketsegbeesett szerelmerol szol. Franko szombat este ez, csak az szomorit el kisse, hogy nem rendelhetek pizzat, es persze – szomoru vilag – popcorn es cola sincs. De a musor iszony jo, szinte a hideg is kiraz tole.

2016. január 23. 15:41
facebook-buttonHazaertem! Orult jo itt. Jelentkezem amint es amikor csak lehet!

2016. január 23. 14:50
facebook-buttonLilatured. Innen indulunk fel a bsrlanghoz. Izgalmas lesz. Udv. Cen.

2016. január 23. 11:17
Sfacebook-buttonZELETA ÉJSZAKA – MÍNUSZ 20 (12. nap)
Szép hétvégét! A szavazás eredménye alapján ma Eger felé indulok, de a sok miskolci szavazat sem vész kárba. Rendkívüli nap lesz, az már biztos. Vendéglátóim felajánlották, hogy kirándulnak velem egyet a Bükkben, és elvisznek Eger felé. Mint kiderült van egy hobbijuk, ami igencsak passzol az én utamhoz, nevezetesen a geocaching, vagyis elrejtett ládikók megkeresése a legelhagyatottabb helyeken. Miután „engem is megtaláltak”, most elmegyek velük megkeresni egy ládikót a kedvenc helyemen. Eger irányából átkelünk a Bükkön, aztán Lilafürednél kötünk ki, ahol állítólag a Szeleta-barlang közelében van egy eldugott ládikó. GPS segítségével fogjuk megkeresni. Minden ilyen ládikóban van valami meglepetés, amit a megtaláló el is vihet, de illő cserében valamit hátrahagyni. Én a Jákob botja egy kézzel írt, rövid részletét hagyom majd a ládikóban, ha megtaláljuk. És itt jön a lényeg. Mivel annál a barlangnál régen sokat jártam, a legszeretettebb barlangom, és egyfajta természetes menedék, az ősidőkben barlangi medvék és ősemberek lakhelye, megpróbálok eltölteni ott egy éjjelt. Nem tudom térerő hol és meddig lesz, próbálok majd jelentkezni útközben is, de ha netán megszűnne az adásom holnapig, nem kell aggódni, egyszerűen csak nincs térerőm. Az éjszaka rendkívül fagyos lesz, a hegyek között mínusz húsz is lehet, ezért nem alvással töltöm majd az éjjelt, hanem tűzrakással és főzéssel. Ha kibekkeltem ott reggelig, megpróbálom felvenni a kapcsolatot valamelyik közeli meghívómmal. Hosszú éjszaka lesz, az már biztos, de a legősibb menedéken tölthetem. Az ősember kibírta.
Legyen nagyon szép hétvégétek! Üdv: Cen’

2016. január 22. 19:39
facebook-buttonMÍNUSZ 17, 48 ÓRA
Sziasztok! Ma „pihenős” napot tartottam, ami annyit tesz, hogy reménytelen kísérletet tettem arra, hogy behozzam a lemaradásaimat. Nem számoltam be még arról sem, hogy miután a Nyitott Műhely színpadán találtam Budapesten szállásra, másnap éjjel hol aludtam. A Nyitott Műhelyben sokáig maradtam, és igyekeztem időleges eltűnésem után megnyugtatni minden aggódót. Aztán felvettem a kapcsolatot Borissza Kittivel. Emlékeztek még arra a férfira, aki Balatonfüredtől vitt Tihanyig? És arra a hatalmas fekete kutyára? Nos, az ő lányától kaptam egy meghívást, így aztán 21-én egy tizenötödik emeleti lakásban volt szállásom a „nyóckerben”, ahol többek között egy Mia nevű boxi is lakott. Köszönöm Kittinek a meghívást, és azt is, amit az fb-oldalán írt erről:
„Tegnap este vendégem volt. Későn jött és korán ment, így kevés beszélgetésre volt lehetőségem, de ha felétek jár, fogadjátok be ti is! És szavazzatok a Centauri Facebook oldalon az útvonalra! Az út célja nem csak a Jack Londonra való emlékezés, hanem az is, hogy bebizonyítsa, hogy telis tele van a világ jó emberekkel. Szerintem igaza van.”
Másnap – a szavazás eredményének megfelelően, az M3-on indultam az Eger-Miskolc irányba, ám ez az útvonal próbára tett. Alig haladtam, Hatvan magasságában pedig egy benzinkúton ragadtam estére. Most fagytam össze a leginkább, de mivel volt benzinkút, és az ott dolgozókkal megbeszéltem, hogy ha végleg ott rekedek, időnként melegedhetek náluk és posztolhatok is, nem volt igazán vészhelyzet. Más kérdés, hogy aludni például nemigen tudtam volna. 80 kilométerre voltam az első meghívótól, Füzesabonytól. Amikor sikerült posztolnom, a meghívóm kerített valahonnan egy kamiont, ami Budapestről Füzesabonyba tartott. Így aztán másodszor állt elő az a helyzet, hogy a Facebook, a követők nélkül szabadban kellett volna tölteni az éjjelt, de „kimentettek”. A Scania este 9 körül ért a benzinkútra. A fülkében keleti kárpitok, kígyóbőrrel bevont műszerfal (ültem már kamionokban, de ehhez foghatót sosem láttam!), meleg, finom illat, és ringatózás Füzesabonyig. A sofőröm rengeteget mesélt a kamionos élet nehézségeiről, közvetlen volt és vidám, olyan, aki igazán imád a volán mögött, úton lenni. Este 10 óra után érkeztem meg a vendéglátó családhoz. Nagyon jó helyre. Mint kiderült jelentős munkájuk volt abban, hogy előző nap az Eger-Miskolc irány nyerjen, mint mondták, még Kanadában is mozgósítottak. Ennek ellenére nem lehettek biztosak abban, hogy tényleg náluk kötök ki. Itt vagyok még mindig, úgy érzem magam, akár egy családban, s meggyőztek arról, hogy most, amikor a környékre mínusz 17 fokot jósolnak, éljek a 48 óra jogával. Szóval, maradtam itt, és csak holnap reggel indulok tovább. A kérdés most az: Merre induljak Füzesabonyból?
Eger felé?
Miskolc felé?
Tiszafüred felé?
Az irányokra a megszokott módon szavazhattok reggel nyolcig. A három opciót beírom hozzászólásban, és azt az irányt lájkoljátok, amelyiket szeretnétek!
Ma ismét fáradt voltam-vagyok, gyakran zsibbadt a bal karom (arra veszem fel először a nagy zsákot), sajog a vállam, időnként leragad a szemem, elfelejtettem, hogy mikor lesz a beszélgetés a Kossuthon, meg ilyen apróságok, de remélem, holnapra összekapom magam, és lesz elég erőm-kedvem egy nagy hajrához! Köszönök nektek mindent, üdv: Cen’
Legyetek kedvesek, tetszikeljétek a posztot is. És persze örülnék a megosztásoknak is, mert holnap még nagy valószínűséggel meghívók közelében mozgok, de aztán játszi könnyedséggel keveredek fehér foltra, távol minden meghívástól és ismerőstől.
Legyen szép hétvégétek, kuckózzatok be a kandallók előtt, radiátorok között, ha meg esik a hó, hógolyózzatok, forraltborozzatok, ródlizzatok – meg néha azért nézzetek rám.

2016. január 22. 17:31
facebook-buttonFÜTYÜLÖK RÁ
amikor egy helyen sokat kell várni. Ezen az úton az első ilyen hely az M7 érdi feljárójánál volt. Akkor a Guns N’ Roses Patiente című száma állt a számra. Tegnap Hatvannál, alkonyatkor már fütyürésztem, didergősen, csúszkálósan, ezúttal a másik gyakran fütyürészett dallamot a Pink Floyd The Wall című albumának utolsó dallamát. Hozzászólásban mellékelem a videót is, de aki nem akar groteszk képeket és némi rosszkedvet csak a legvégét nézze. Este jövök a részletes beszámolóval, és szavazás is lesz. Köszönettel: Cen’

2016. január 22. 16:57
facebook-buttonSzia, Cen! Régóta megvan, de eddig még nem olvastam el. Most elővettem. Az 1957-es kiadás

2016. január 22. 16:35
facebook-buttonBORS ÉS KOSSUTH
Tegnap az M3-ason, a bagi feljárónál adtam interjút a Bors magazinnak. Hosszú, nagyon jó beszélgetést folytattunk Balajti Péterrel. Hamarosan pedig a Kossuth rádió Közelről című műsrorában hallhattok beszélgetést az útról (17.15-től). Fogadjátok szeretettel! Üdv: Cen’
http://www.borsonline.hu/20160122_a_balaton_jegen_fozott_le…

2016. január 22. 10:38
facebook-buttonSzép napot! Ha minden igaz, 10.45 és 11.30 között valamikor élőben jelentkezem a Kossuth rádión (a Közelről című műsorban). Ha még nem hallgatjátok, tekerjetek oda. S aztán jövök a posztokkal. Üdv: Cen’
Utóirat: Nem törlöm ezt a posztot, bár rossz infót osztottam. A műsor valójában délután lesz, 17.15 és 17.30 között.

2016. január 21. 22:14
facebook-buttonHát, kedves barátaim, nem állítom, hogy a mai nap unalmas volt. Megérkeztem, bár nem tudtam még este sem, hogy ide tartok. Konkrétan Füzesabonyba. Iszony jó kamionban, ahogy látjátok, kígyóbőrmintás műszerfal, szabóval varratott keleti kárpit, baldachin, jópofa sofőr, s amit csak egy vándor magának kívánhat, és ahová érkeztem! Az – ahogy a költő mondja – nem semmi. Köszönöm enapi aggódásotok, figyelmeteket, támogatásotokat, legyen szép éjszakátok, én most a vendéglátóim asztalához ülök. Üdvözlettel és köszönettel: Centauri

2016. január 21. 18:01
facebook-buttonELSŐ KELETI ETAP – BUKTA? (11. nap)
Nem akarok elhamarkodottan ítélni-ítélkezni semmiről, de mintha a mai nap világosan jelezné: átjöttem a Dunán. Az M3-ason haladok keletnek, de mint a csiga. Ez egy dolog. Hogy Hatvannál kábé négy órát álltam a fagyban, s nem állt meg senki, a „megesik” kategória, de láttam pár dolgot ma, amit korábban, 10 nap alatt egyszer sem. Ma esett meg először, hogy egy autós beintett (l…sz a seggedbe). Egy órán belül kétszer láttam autót a sztrádáról a benzinkútra szemből (SZEMBŐL) befordulni. Hogy érthetőbb legyen, túlmentek a benzinkúton, de ez nem zavarta őket, lazán bekanyarodtak ott, ahol a kijáró van. Egy ukrán meg egy magyar holdjáró. 10 nap alatt összesen nem láttam annyi öltönyös, nyakkendős embert, mint itt két óra alatt. Temérdek az ukrán autó, s bennük jól öltözött „üzletemberek”, na jó, ne legyünk előítéletesek: üzletemberek (idézőjel nélkül). Aztán 10 nap alatt összesen nem láttam ennyi kopaszra borotvált, szétgyúrt, BMW-s Michelin-embert, mint itt ma délután.
Lényeges különbség a Dunántúlhoz képest, hogy erős a tranzitforgalom. Az M3-ason sosem stoppoltam. Hát most igen. Talán csak a kezdet nehéz, aztán fordul a kocka. Mindenesetre rekordot döntöttem ma, mert ennyi időt egyhuzamban még nem töltöttem egy helyen.
Rájöttem: ritkán gondol az ember arra, hogy van arca. Mire besötétedett, én másra már nem is tudtam, úgy lefagyott. Végül attól is tartottam, hogy a benzinkúton is más fogad, mint nyugaton. De szerencsére itt kedvesek.
A stratégia a következő. Most posztolok nektek, nem mintha ideje lenne, de addig is melegedek. Aztán iszok a kávémból, eszek szendvicset, csokit, felhúzok a lábamra még egy zoknit, és amikor úgy érzem, készen állok, kiállok a lámpák alá és próbálkozom. Ha sokáig nem vesznek fel, újra bejövök melegedni. És ezt addig-addig csinálom, míg előre nem jutok. Ha kell reggelig. Mezőkövesd közelében egyébként van meghívóm, de hát az innen még 80 kilométer. De ne aggódjon senki, jó helyen parkolok, lámpák vannak, benzinkút és egy éjjel-nappali étterem is. Nem mintha vacsorázhatnék, de melegedni azért talán ott is lehet. Üdv: Cen’
(Csak álmos ne lennék!)

2016. január 21. 15:40
facebook-buttonEljutottam a hatvani benzinkutig, meg mindig az m3-on. Lassan haladok, viszont ma vett fel eloszor olyan ember, aki hallott az utrol a radioban. Kepet nemigen enged a telefon, de probalom. Udv: centauri

2016. január 21. 14:28
facebook-buttonAz m3 bagi lejárojanal jarok. Nehez lesz innen tovabb jutni, metszo a hideg, de a kedvem nagyszeru. Meg mindig nyitott kerdes, hogy meddig es hova jutok. Jo erzes, hogy 10 nap utan is van bennem kivancsisag. Hegyeket remelek es erdoket. Udv nektek: centauri

2016. január 21. 9:21
facebook-buttonRÉV ÉS FÉLÚT
Jó reggelt! Lezárult a szavazás. 8 órakor az állás a következő volt: Eger-Miskolc irány 61, Kecskemét-Szeged irány 48. Tegnap este nagy csata zajlott a két irány között, jó darabig Szeged volt az élen, de késő estére Eger átvette a vezetést. Ez idáig nem volt még ennyire szoros, izgalmas „meccs”. Én örülök az Eger-Miskolc iránynak is. Hegyek között még nem vitt az út, most előfordulhat az is. Szóval hamarosan elindulok az M3-ason.
Emlékeztek még a Nenére? Arra a kis jégbe fagyott hajóra, ahol aludtam, s amivel viharba kerültünk a jeges Balatonon? A napokban rákérdeztem a kapitánynál, hogy mi lett a kis hajó sorsa, hisz amikor Balatonfüreden végre kikötöttünk, világos lett, hogy onnan aligha mehet haza vízen. Némi túlzással a Nene a jég fogságába esett Füreden. Laci volt olyan kedves, és tegnap képeket küldött a Nene útjáról. Végül is vontatón ment haza szárazon. Lacinak üzenem, örülök, hogy minden rendeződött.
A Nene már hazaért és pihen. Én pedig ma vagyok a tervezett út felén. Boldog vagyok és izgatott, az első naphoz hasonlóan kíváncsi, most küldtetek először keletnek. Nem mellesleg, annak idején az ifjú Jack London is nyugatról keletnek tartott. Kövessetek továbbra is, én pedig igyekszem bejelentkezni, amikor csak lehet. Üdv: Cen’

2016. január 20. 19:08
facebook-buttonMERRE TOVÁBB? (10. nap)
Ma egy budapesti meghívást fogadok el, holnap pedig ismét elrajtolok. Az útirányokra a szokott módón a hozzászólásoknál tudtok szavazni. (Ne beírjátok, hanem lájkoljátok azt a hozzászólásomat, ami nektek tetszik.) Kivételesen kiveszem azokat az irányokat, amerre jártam már. Ha valaki nem ért egyet ezzel, nyugodtan megírhatja. Kíváncsi vagyok a véleményetekre, ugyanakkor azt gondolom, jó lenne a lehető legtöbb helyre eljutni. Mától tehát az a kérdés: Merre induljak holnap?
KECSKEMÉT-SZEGED FELÉ?
TATA-GYŐR FELÉ?
SZOLNOK-DEBRECEN FELÉ?
MISKOLC-EGER FELÉ?
Kíváncsian várom, hová küldtök. (Holnap reggel nyolkor zárjuk a szavazást.)
LEVELEKRŐL, MEGHÍVÓKRÓL, MEGOSZTÁSRÓL
Volna egy kérésem is. Ha netán valakinek nem válaszoltam a napokban, elnézését kérem. Egyrészt csak kapkodom a fejem, és nem mindig könnyű átlátni a dolgokat. Van, aki a jacklondontura@gmal.com-ra ír, de van, aki a Facebookon vagy a szerzői mail-címen keres. Kicsit nehéz rendet tartanom így. Ha valakinek nem sikerült felvenni a kapcsolatot velem, arra kérem tisztelettel, hogy a jacklondontura@gmail.com-ra küldje át még egyszer az üzenetét. Így talán könnyebb átlátnom a dolgokat és hamarabb tudok rendet rakni. Különösen köszönöm az eddigi meghívókat. A Dunántúl hasít, az Alföldről gyérebb a figyelem, azért a megosztásokra továbbra is szükség lehet, főként, ha a szavazás eredményeként, holnaptól keletnek tartok majd. Előre is köszönöm a megértéseteket és jó szándékotokat. Üdv: Cen’
A Jack London-túráról bővebben itt:
https://www.facebook.com/centauriweb/photos/a.913866455310772.1073741829.913824748648276/1060635973967152/?type=3&theater
És egy új tapasztalat: a főtt paprika épp olyan, mint a fagyott. Tegnap előtt találtam egy régi, kaliforniai paprikával készült szendvicset a zsákomban. Az anyagtakarékosság jegyében természetesen megettem. És lássatok csodát, a paprika a fagyban megpuhult. Pont olyan volt, mint a lecsóban. Finom.
És légy szíves tetszikeljétek a posztot is (ha lehet, osszátok is), ne csak az irányokat. Nagyon izgulok, mi sül ki ebből. Hová kell mennem holnap…?
Fotó: Tegnap a fonyódi mólón.

2016. január 20. 17:34
facebook-buttonKöszönet! (Épp az imént) A cél nem ez volt, de örülök. Nagyon. És megint mondom-írom: ugye, lehetek egy kicsit büszke arra, hogy az itt lévő emberek a szokásosnál aktívabbak. És ahogy azt a Jack London-túra megmutatta (talán már mehet a múltidő is) segítőkészek. Nem vagyok fb-párti, egyáltalán nem, de bevallom, jó ideje szeretek erre járni. Legyen brutálisan szép estétek! Nagy köszönettel, baráti üdvözlettel: Cen’

 2016. január 20. 15:56
facebook-buttonMEGLEPETÉSEK ÉS LEGEK (10. nap)
A 9. nap a legek és a „nem volt még” napja volt. A vége pedig megint a meglepetéseké. Nehéz is összefoglalni, de teszek egy próbát. Reggel Ákossal indultam Kozármislenyből, Pécsen és Kaposváron át (a 66-os úton – ez tetszett, mert a Jákob is 66 fejezetből áll) Fonyódra. A Balaton tegnap a szelídebbik arcát mutatta, szél alig volt, csak fagy és jég. Készítettem pár videót, főztem a jégen, aztán a mólón. Erről itt számoltam be:
https://www.facebook.com/centauriweb/videos/vb.913824748648276/1066614800035936/?type=2&theater
Aztán felmerült bennem, hogy keresek a parton egy szélvédett bódét, öltözőt, bármit, mert azt vettem a fejembe, hogy az utóbbi napok agresszív fáradtsága abból fakad, hogy hol hidegben vagyok, hol melegben, hol egyik helyen, hol egy másikon, s gondoltam, pihentetőbb huzamosan fagyban lenni, mint menni megint. Csakhogy nagyon megleptetek a Nagykanizsa útirányra szavazással, kicsit megijedtem, hogy a továbbiakban már csak ebben a régióban, a Dunántúlon bolyongok, ezért nem akartam a továbbindulást halogatni. Gondoltam, ha már így alakult a szavazás, legalább haladjak. Fonyódról estére Balatonszentgyörgyig jutottam, ahol még sötétedésig lóbáltam az M7 és Nagykanizsa irányába. Miután besötétedett, wifit kerestem, de először hiába. Végül rábukkantam a balatonszentgyörgyi könyvtárra. Onnan tudósítottam először részletesebben:
https://www.facebook.com/centauriweb/posts/1066583636705719
Mielőtt elindultam erre az útra, azt kértem tőletek, osszátok meg a posztjaimat, hogy „hadd lássuk, elér-e a Facebook az út széléig”. Tegnap elért. Alig posztoltam ki, hogy hol vagyok, és hogy ezúttal nincs meghívásom, máris jött egy levél. Azt üzenték, értem jönnek. Én meg igent mondtam, két okból is. Egyrészt így újra fedélt remélhettem a fejem fölé, másrészt haladhattam. Nem tudtam még merre, de mehettem. Nem sokkal a könyvtár zárása előtt meg is jött az autó és egy kedves lány, aki Budapestről zúzott le Balatonszentgyörgyre, s onnan 21.30-ra vissza Budapestre. Azt is felajánlotta, ha akarom, továbbvisz az ország keleti részébe. Nagy volt a kísértés, hisz akkor a tegnapi napon brutális távolságokat tettem volna meg. De nem akartam visszaélni a segítőkészségével, szóval azt mondtam, köszönöm, elég a Budapest. Hogy a dolog még fűszeresebb legyen: ma kaptam egy levelet egy házaspártól. Azt írják, ők 21.00-kor látták a Facebookon, hogy B.szentgyörgyön kötöttem ki, 500 méterre laknak a könyvtártól, és este ki is mentek, tettek pár kört a faluban, hátha megtalálnak. Ezt innen is köszönöm nekik, csak úgy, mint a budapesti lánynak az esti fuvart. Szóval, 21.30-kor kicuccoltam a kocsiból a Délinél. Igaz, vannak itt meghívóim, de ilyen késői órán már nem akartam zavarni senkit. Gondoltam, elsétálgatok, főzőcskézek, bámészkodom reggelig a Duna parton, ám aztán ennél jobb ötletem támadt.
A Délitől kőhajításnyira van az egyik legismertebb, legfontosabb irodalmi műhely, szalon, nevezzük bárhogy, ahogy a tulajdonos, Fintha László szokta mondani: egyszemélyes, mini kulturális központ. Ha van igazán irodalmi helyszín az országban, ez tényleg az. És meghitt, barátságos, otthonos hely, ahol már nekem is volt fotókiállításom.
http://www.nyitottmuhely.hu/
Abban biztos voltam, hogy nyitva lesz és wifihez is hozzájutok. Igazam is volt (épp Kornis Mihály estjének végén toppantam be). Fintha Laci a tőle megszokott szívélyességgel fogadott, tengerész-csavargó léthez méltóan rögtön két kör fehér rummal, aztán bátorkodtam rákérdezni, befogad-e éjszakára. Így esett, hogy a Jack London-túra 9. napján az ország legismertebb irodalmi műhelyében aludtam, konkrétan a Nyitott Műhely színpadán. Felfoghatnám úgy is: itt adtam elő először „Mélyalvás” című performance-om.
Már az első percek után próbáltam feljutni a netre, de sehogy sem sikerült, a technika estére teljesen feladta a harcot. Azt hiszem, nem tesz jót az elektronikának a huzamos hideg. Éjfélig próbálkoztam hírt adni magamról, de csak másnap, azaz ma délelőtt sikerült felcsattanni a wifire.
1. A 9. napon mentem a legtöbbet: 122 + 30 + 180 = 332 km
2. Most főztem először a szabadban
3. Most jártam először könyvtárban írói minőségben
4. Most utaztam először este is
5. Most kéredzkedtem be először szállásra az utcáról
6. Most tapasztaltam meg először, hogy ha gond van, valóban számíthatok segítségre a Facebookon keresztül.
Ma este budapesti meghívón leszek. Onnan jelentkezem estefelé, egy újabb szavazással, hisz holnap továbbindulok. Köszönöm az aggódást, a segítségeket, és továbbra is számítok rátok. Fintha Lacinak pedig innen is köszönöm a vendéglátást. Nagyon finomat aludtam nála! Üdv: Cen’
És annak is örülök, hogy több mint 300 kilométert mentem tegnap.

 2016. január 20. 12:38
facebook-buttonTALÁLKOZÁS A JÉGEN
Mindenek előtt egy mikrotörténet tegnapról. A fonyódi mólón találkoztam egy házaspárral, akik Székesfehérvárról vonatoztak le jeget fotózni. Az úrral pálinkát cseréltünk, én ittam az övéből, ő meg az enyémből, beszélgettünk kicsit, a hölgy pedig készített fotókat rólam is. De ezt írtam már Balatonszentgyörgyről.
A hölgy volt olyan kedves és átküldte a képeket. Szemlátomást nagyon boldog volt, hogy lencsevégre kapott egy jégen korzózó rókát is. Az alábbi sorok kíséretében jöttek a fotók:
“Kedves Ismeretlen!
Ezeket a fotókat csináltam, meg a rókát.
Utjához szép időt, kedves emberekkel való találkozást, szerencsét
kivánok: Mariann”
Fogadjátok szeretettel Mariann képeit. Én pedig köszönöm neki, hogy nem feledte a képeket. Örültem a találkozásnak, és kívánom, hogy továbbra is gyönyörködtető fotókat készítsen a világ minden táján.
Üdv: Cen’

 2016. január 20. 11:44
facebook-buttonSziasztok! Elnézést az eltűnésért, de ez egy ilyen út: előfordulhat, hogy nem jutok wifihez, lemerülök, meg a többi. Most csak annyit, jól vagyok, melegben vagyok, minden rendben, és hamarosan megírok mindent részletesen. Tegnap elképesztően gazdag, rendkívüli napom volt. Köszönöm a figyelést, aggódást, mindjárt jövök a részletekkel! Üdv: Cen’
Fotó: Jack London hálószobája

2016. január 19. 19:00
facebook-buttonEmlékeztek még az akarattyai fürdőszobámra? És mit szóltok a fonyódi konyhámhoz? Nem vagyok a skandináv stílus feltétlen híve, de azért ez igazán csillivilli. Nincs igazam? És azok a tágas terek! Sok fény! Letisztult szín- és formavilág…

2016. január 19. 13:51
facebook-buttonElindulok nagykanizya fele a 7-esen. Keves ldom maradt de probalkozom.

2016. január 19. 12:22
facebook-buttonUlok a fonyodi jegen. Gyonyoru. Most keszitek par felvetelt aztan megprobalok elkesziteni egy gyors ebedet a balaton jegen. Ha most esztek nektek is jo etvagyat!

2016. január 19. 10:10
facebook-buttonMegint uton. Pecs 66-os ut. Ez tetszik. Az uj regeny 66fejezetbol all. Del korul mar balaton addig szavazzatok! Udv. Cen

2016. január 19. 8:54
facebook-buttonJÉGTÚRA (8. nap)
Jó reggelt! Nyugodt éjszakám volt, nem álmodtam semmit és kipihentem magam. Ákos visszajelzett, hogy mehetek vele, az útirány eldőlt, irány a jeges Balaton. Előreláthatóan délidőben érem el Fonyódot. Ha a jég elég erős, teszek egy kis túrát és ebédet is főzök rajta, aztán továbbállok. A mellékelt térképen jelöltem az eddig megtett utat + a Kozármisleny-Fonyód utat is. Fonyód után az lesz a kérdés, merre menjek tovább: Nagykanizsa vagy Budapest felé? (A Kaposvár útirányt azért nem szavaztatom, mert Kaposváron átmegyek délelőtt és arrafelé meghívásom sincs.) A két irányt – szokás szerint – hozzászólásban teszem fel és lájkolással szavazhattok, körülbelül délig.
Hideg van, süt a nap, remélhetően ugyanez vár rám a parton is. A Balatonnál valószínűleg szél is lesz, ami egyrészt jó, mert látványosabb felvételeket eredményez, másrészt figyelnem kell rá, hogy ne fagyjak át túlzottan.
A mai nap két dolog miatt izgalmas. Egyrészt a jégmező sok szépséget tartogat, másrészt a déli parton sincs meghívásom, vagyis ha nem sikerül délután meghívó közelébe jutni, megint jöhet egy szabadban töltött éjszaka. A meteorológia szerint -10 alatti hőmérséklet várható éjjelre, az pedig húzós. Ha nincs fuvar, nincs meghívás, könnyen lehet, hogy improvizálnom kell, például helyben szerezni valami fedett, szélvédett helyet. Most esetleg ismét segíthet, ha megosztjátok ezt a posztot, hátha estig meghíváshoz jutok a déli part közelében.
Ma különösen figyelek arra, hogy sok képet küldjek a Balatonról. Legyen szép napotok, és kövessétek a Jack London-túrát továbbra is. Üdv: Cen’
Nagy köszönet a kozármislenyi családnak! Öröm volt együtt lenni kicsit egy népes, boldog családdal.
A túráról részletesen itt: https://www.facebook.com/centauriweb/photos/a.913866455310772.1073741829.913824748648276/1060635973967152/?type=3&theater
Megvást a jacklondontura@gmail.com-ra lehet küldeni.

2016. január 18. 22:26
facebook-buttonKöszönöm a szavazatokat! A szavazás eredménye:
Balaton felé 39
Budapest 3
Tehát holnap délelőtt a Balaton déli partján, a zajló jég hazájában kötök ki, fotózok, videózok (összefagyok), és megyek tovább. Reggel rakom fel a választható irányokat.
Annyi mindent írnék még, de most fegyelmezett leszek, töltőre rakom az akksikat, és hamar lefekszem, legyen elég spiritusz bennem holnap. Köszönöm, hogy ma is itt voltatok. Jó éjt! Cen’
Fotó: Egy magányos templomrom a semmi közepén valahol Tolnában. Ha ismeri valaki, örülnék némi információnak. Mit lehet tudni róla? Ákos mutatta útközben.

2016. január 18. 19:28
facebook-buttonÚJABB CSODA: ANTIGRAVITÁCIÓS SZOBA
Sziasztok! Ma rövid leszek, mert úgy látom, sok dolgom lesz ma este. Ahol ma vagyok, az sem akármilyen hely, egy öttagú kozármislenyi család fogadott be éjszakára, engem, a vándort, ahogy az egyik kisfiú mondta: bevándorlót. Három aranyos, okos és kíváncsi kisfiúval osztozok ma egy szobán, akik máris mindent látni akarnak, amit csinálok, és mindent mutatni, ami fontos nekik. Ébredés után még a kávémat sem ittam meg, amikor már megszemlélhettem egy remek legóból épített kamiont, ráadásul az egyik legóemberkén felfedeztük, hogy épp olyan hátizsákja van, mint az enyém (ahogy azt a mellékelt fotón is láthatjátok).
A délutáni poszthoz még annyit, hogy 2 óra alvás után valamelyest több az erőm. Pihenni fogok és holnapra minden rendben lesz. És ha már a holnap!
Reggel volna fuvarom a Balaton déli partjára, ahol a napokban látványos a jégzajlás. Ez az egyik legszebb, legérdekesebb látványosság az országban. Szerintem. Ezért arra gondoltam, hogy holnap reggel élek az alkalommal, és délelőtt Fonyód körzetébe megyek, hogy onnan küldjek nektek képeket. Voltak évek, amikor napi szinten jártam a Balaton valamennyi mólóját, ezért tudom, hogy a fonyódi móló a legkegyetlenebb. Az északi part felől, végigvágtatva a jégmező felett, barátságtalan, mindenen áthatoló szél zúdul a fonyódi partra. Szóval, ha odamegyek fotózni, videózni, minden eddiginél több fagyoskodásra kell felkészülnöm (és meghívóm sincs a közelben), de megéri. Viszont nem akarom felfüggeszteni a szavazati jogotokat sem, ezért hozzászólásban felrakom a két lehetséges irányt. A kérdés az, merre induljak holnap?
A BALATON DÉLI PARTJA FELÉ
BUDAPEST FELÉ
Az idő rövidsége miatt, ma este 10 óráig szavazhattok.
Itt, ennél a kedves családnál épp nemrég sült ki a pogácsa, zajlik a vacsora, és én kellő illetlenséggel a családi asztalukon írok posztot. Holnap jó nap lesz. Nem lehet más, mivel a középső kisfiú felajánlotta, hogy megszünteti a gravitációt, és akkor alhatok a plafonon, sőt, reggel az útra is vihetek a pogácsából.

2016. január 18. 14:57
facebook-buttonHOLTPONT (7. nap)
Volt pár dolog, amit elhatároztam indulás előtt. Az egyik: történjen bármi, legyen az út bármilyen nehéz, s váljék belőle segítők és rokonszenvezők nélküli fagyos kóborlás, akkor is végigcsinálom. Ettől már nem kell tartanom. A másik: ha eljön a pillanat, amikor összecsúszok, nem fogom titkolni. Tudtam, hogy eljön, mert nem először vagyok hosszabb, nomád úton. Nem értem, miért, hisz volt mit ennem, tegnap hotelben éjszakáztam, mégis ma egész nap hasznavahetetlen vagyok. Szegény Ákos, a keszthelyi meghívóm, aki száz kilométereken át vitt, egy semmire se jó, kókadt utitárssal volt kénytelen utazni. Még szerencse, hogy a vártnál jóval hamarabb értem kozármislenyi vendéglátóimhoz, mert most is, míg írok, leragad a szemem.
A szomszéd szobában egy kisfiú alszik, s ha felkelt, én megyek a szobába, és szégyen vagy sem, fényes nappal alszom egyet.
Ha kicsit összekalapáltam magamat, jelentkezem még a mai beszámolóval, és a holnapi tervvel. Azért is muszáj ráncba szedni magam, mert ha ti is úgy akarjátok, holnapra egy rendkívül szép, de húzós napot terveztem. Köszönettel: Cen’
Utóirat: Ez az első eset, hogy a sajtónak köszönhető a szállásom. Ez a kedves család azért küldött meghívót, mert 10 nappal ezelőtt olvasott az útról a Népszabadságban. Köszönet nekik!
Nos, a kisfiú felébredt, egy igazi kis herceg, s én mehetek a kis herceg szobájába szundikálni.

2016. január 18. 8:38
facebook-buttonUj nap. Uj ut. Ragyogo napsutes es metszo hideg. Jo nap lesz ez a mai. Hirrel leszek utkozben is.

2016. január 18. 7:25
facebook-buttonÜDVÖZLET KALIFORNIÁBÓL
Egy hete, Jack London születésnapján indultam útnak. Nem tudhattam, hogy ilyen sokan követtek majd és lesztek segítőkészek. Úgy tűnik, nemcsak ti, hanem Jack is velem van, hisz ebben az egy hétben sok, az útról egyáltalán nem tudó, ám nyitott és kíváncsi emberrel találkoztam, és a sarkvidéki hangulatú hajózástól a kényelmes hotelszobáig sokféle jóban-kalandban volt részem.
Ugyanazon a napon, amikor először álltam ki az útra, egy fiatalember szintén Jack London születésének 140. születésnapját ünnepelte, méghozzá Jack házában, Kaliforniában. Tegnap kaptam tőle egy levelet:
“Remélem, jól vagy, s utad jól alakul. Biztos fázol néha, de fel is melegedsz, szomjazol, s szomjad oltod, éhes vagy, s mennyeiek az éhségűző falatok.
Jack London élete és alkotásai nagy szerepet játszottak s játszanak az életemben. Hol útmutatómul szolgál, hol erőt ad, hol csak egyszerüen gyönyörködtet.
Volt szerencsém ellátogatni a szülőföldjére, s “140. születésnapját” a sonomai birtokán, ill. az oaklandi Heinolds’ bárban – ahova ő maga is járt – ünnepelni.
Kíváncsian várom a “Jákob botjá”-t, s útravalóul, ill. további jó utat kívánva küldöm e néhány fotót.”
Fogadjátok ti is szeretettel Péter fotóit!
Utóirat:
Két szavazást ma lezárok. A mai útirányról (Mohácstól) meggyőző fölénnyel a Pécs útirány nyert, tehát Mohács után, Pécsre tartok majd, ahonnan meghívókat is kaptam. Arra a kérdésre, hogy egy helyen maximum hány napos munkát vállalhatok, a max. 3 napot verziót támogattátok. Lassan aktuális lesz ez, mert a kaliforniai fotókat küldő fiatalember is ajánlott munkát (szögeket kell kihúzni egy házból), de kaptam szállást-munkát Eger környékén is. Köszönöm az ajánlatokat, meghívókat, és a figyelmeteket is. Legyen szép napotok, hetetek, és kövessetek továbbra is. Üdv: Cen’
Nemsokára megint útnak indulok, és vannak új terveim is, amiről – ha tehetem – este beszámolok.

2016. január 17. 22:06
facebook-buttonKét napja így érkeztem meg az éjszakai szálláshelyemre, egy jégbefagyott kis vitorlásra, a Nenére. Hideg volt, a kabinban belefagyott a víz a palackokba, a kis hajó egész éjjel a jégtáblák között verődött. Ma éjjel pedig egy hotelben alszom. Ezt is szeretem, amint a Nene kabinját is szerettem.

2016. január 17. 18:57
facebook-buttonÉRTED JÖTTEM” (6. nap)
Avagy, hogy mik vannak!
Sziasztok! Melegben vagyok, s nem is akárhol. Ezt hallgassátok meg!
Délelőtt még ettem egy finom levest meg egy meggyszószos húst krumplival Bartuc Gabi jóvoltából, aztán Fenyvesi Ottó kivitt Balatonfüred határáig. Innen is köszönök nekik ismét mindent. Főként a sok vidámságot. Fürednél nem kellett sokat várni, felvett egy bazi nagy Jeep, benne egy fickó meg egy Jeep-méretű, fekete kutya. Csak Tihanyig mentek, de azért összefoglaltam az út lényegét, s azt is említettem, hogy a whisky a hajóúton elfogyott. Erre mondta András, a sofőröm, hogy azt nem tud adni, de ha elfogadom, pénzt adhat. Mit tehettem volna? Így kaptam 2000 forintot, vagyis megint 5000-nél vagyok. Az apátsági romtól stoppolva felvett Zsolt, a badacsonyi szakács. Jót beszélgettünk, s nagyot haladtam vele. Azt is kérdezte, nem tartok-e attól, hogy egyszer csak megjelennek az oldalamon a trollok, akik szörnyű helyekre küldenek. Ha megjelennek, akkor az lesz – feleltem bölcsen. Badacsonytól Dr Miskó József, holisztikus gyógyító vitt. Bár csak Szigligetre tartott, eldobott a balatonedericsi benzinkútig. Ő volt az, akiről napközben azt posztoltam, hogy ismeri Kerouac (még egy Jack!) Úton című könyvét. Szóval, Edericsig úgy haladtam, mint kés a vajban, ott viszont beálltak a dolgok. Jeges szél fújt, az arcom elgémberedett, már azon voltam, hogy szélárnyékba vonulok, főzök egy teát, amikor rezgett a telefonom. Egy régi ismerősöm volt a vonalban, merthogy látta a Facebookon, hol vagyok, ő meg a Kis-Balatonon kolbászolt épp. Felajánlotta, hogy eljön értem és célra visz. Megállapodtunk, hogy én tovább lengetek, ő meg ismét felhív, ha Keszthelyre ér. Oké, gondoltam, ma már nagy baj nem lehet. Épp folytattam volna a stoppolást, amikor a szemközti sávból autó kanyarodott be. Odébb araszoltam, ne legyek útban, ám a kocsi megállt, kiszállt belőle egy ismeretlen hölgy és nemes egyszerűséggel csak annyit mondott: „Érted jöttem.”
Látjátok? Mire nem képes a Facebook? És mire nem képes egyesek elszántsága? Merész volt elém jönni, hisz nem tudhatta, ogy ott vagyok még. Szerencséje volt. És nekem is. Na de ezt hallgassátok meg! Ezek után megtudtam, hogy hotelszobát foglalt nekem a környéken, elvitt a hotelhez, kiválasztottam, mit eszek vacsorára (Jack London miatt rostonsült lazacot párolt zöldségekkel, előtte fokhagymakrém levest, utána diós palacsintát), a hölgy megmutatta, hol szaunázhatok, meghívott egy kávéra, beszélgettünk úgy negyedórát, aztán elbúcsúztunk, pihenjem ki magam, mondta a hölgy, és most itt vagyok egy hotelszobában, várom a vacsoraidőt, a lazacot, és írok nektek. És még cifrázzuk egy kicsit. Keszthelyről egy másik meghívót is kaptam, ma már ott nem leszek, viszont az illető felajánlotta, hogy holnap továbbvisz, egészen Mohácsig. Tehát holnap szaporítom a kilométereket. Nem tudom még, mikor érünk oda, de ha időben, akkor Mohácsról is továbbállok. Ha jól látom, Mohácstól két fő irány lehetséges:
PÉCS
SZEKSZÁRD-BUDAPEST
A hozzászólásba felteszem ezt a két opciót, s szavazhattok, Mohácsról merre menjek.
És még valami. Kérdeztem a meghívómat, honnan tud az útról. Mondta, Nyáry Krisztián osztott meg egy posztot. Ugye-ugye! Ez az első alkalom, amikor a megosztások bizonyíthatóan segítenek! Szóval továbbra is kövessetek, osszatok, s ígérem, míg vacsorázom, rátok gondolok nagy köszönettel. Talán a szélsőségek útja ez? Jégbe fagyott hajók és hotelek? Meglátjuk. Egy biztos, holnap nagyot megyek.
Ha kicsit kócos ez a bejegyzés, nézzétek el nekem. Miután bejöttem a hidegről, szinte elkábultam a melegben. Ha nem tudnám, hogy vannak, akik izgulnak és aggódnak, posztolás nélkül feküdnék le, és aludnék pár órát, kihagynám még a lazacot is. Úgy húz az ágy, mint a mágnes, holott Lovason is jó dolgom volt. De a hideg azért megdolgozott.
Vendéglátómnak üzenem: bánjon vele úgy az élet, ahogyan ő énvelem. Ilyen gyorsan, határozottan, bőkezűen, egyszerűen és nemesen.
Üdvözlettel és köszönettel: Cen’
Kösz Jack!
Utóirat: Időközben megvacsoráztam. Most először éreztem magam feszélyezve, mint aki nem érdemelte ki a mai napot. De egyrészt arra gondolok: Jack nem vacillált volna ilyesmiken. Másrészt pedig, ha egy romtanyát, havas erdőt vagy egy újabb hajót ad a nap, azt éppúgy elfogadtam volna, mint a lazacot.
www.centauriweb.hu

2016. január 17. 16:43
facebook-buttonDIDERGÉS EDERICSEN (6. nap)
Itt fáztam a legtöbbet. Többet, mint az akarattyai hajón. A képen nem látszik, de jeges szél fújt, és hosszú ideig nem állt meg senki. Aztán ezen a helyen jött egy olyan fordulat, amihez hasonló eddig még nem történt. Továbbra is csupa meglepetés ez az út. Igyekszem mihamarabb beszámolni mindenről. Üdv: Cen’

2016. január 17. 13:00
facebook-buttonBadacsonynal jarok. Eddig egy kocsi se vitt le a 71-esrol. Lehet hogy tenyleg keszthely lesz a vege? Az ido szep. Csak a szel csipos. Es itt sok a jeg a balatonon.

2016. január 17. 10:32
facebook-button“Az országút megtévesztő. Úgy gondoltam végig, hogy a magam ura vagyok. Utólag viszont belátom, a véletlen uralta az útjaimat. Persze időnként voltak céljaim, de ha összegzem őket, s összevetem a történtekkel, be kell ismerni, hogy többnyire a véletlen igazgatott, a városok többségét is csak azért láttam, mert így hozta a sors. A sors az országúton változatos formában látogat. Hol álmodozó, Európából nemrég áttelepült ír hajadonok fogadnak be – míg apjuk Texasban marhabőrrel házal –, hol egy villa, hol egy szekta segít, máskor szellemtáncosok, de a sors legtöbbször geletta vagy rendőr képében érkezik. Ritkaság az, ami Bostonban történt, hogy sikerül addig hipnotizálni a zsarut, míg végül ő ad egy ezüst negyeddollárost, sőt egy éjjel-nappali vendéglő címét is fölsercenti a gyufásdobozra. Ez kivétel. Ha zsaruval akadsz össze, még ha volt is terved, inkább eltérít tőle. Ha az első nem, akkor a második. Eszem ágában sem volt New Yorkba menni, de pont ez történt. Hiába botlottam egy rendes gelettába, aztán meg egy vajszívű zsaruba, végül mégis jött valaki, aki miatt New Yorkban kötöttem ki.”
(Jákob botja)
Fotó: Centauri – Visegrádnál

2016. január 17. 9:07
facebook-buttonHATODIK NAP – ÚJABB ETAP
Esélyek. Hideg van. A 71-es szép, de rossz emlékeim vannak róla. Nehezen veszik fel az embert. Keszthely felé indulok, ahol van meghívóm is, sőt, hétfőn fuvarom Mohács felé. Örülnék Keszthelynek, de a megérzéseim azt súgják, nem ott kötök ki.
Éjjel egyig vágtam a hajós videót, de még nem készültem el vele. Viszont sikerült feltöltenem a még Esztergomnál bütykös hattyúkról készült felvételt. Fogadjátok szeretettel!
Ottóval ittunk egy cserszegi, Bürgés kerti jóreggelt-pálinkát. Én abban a reményben, hogy Keszthely felé visz. Kávézok, aztán fürdök, pakolok, és indulok. Metsző hideg van odakinn és pengeéles fények. Az ereimben meg árad már az adrenalin. Vasárnap van, melegedjetek, pihegjetek, olvassatok, főzzetek, beszélgessetek, de azért legyetek vonalban. Üdv: Cen’
Utóirat: Bartuc Gabinak és Fenyvesi Ottónak hála meg nagy köszönet, hogy itt egy kicsit töltődhettem és utolérhettem magamat!!

2016. január 16. 23:36
facebook-buttonJó éjt. Bár ilyenkor már alig van valaki a vonalban. Ma este két határt is átléptünk. Mit tagadjam, örülök neki. Ma este kereken 800 az oldal követőinek a száma, és ma lépte át a heti 40.000-es elérést az oldal. Köszönöm nektek. Szükségem is lesz rá. Az első öt napot enyhe idő, s minden kalandja ellenére szerencse kísérte. Holnaptól viszont, amikor kilépek innen, más világ fogad az útszélen. S úgy tűnik, a következő hét nap kőkemény lesz. Most jön Jack London Alaszka-korszaka. Mégis a legjobbat remélem. És büszke vagyok rá, hogy itt nem egy, nem kettő segítőkész, kiváncsi ember van.

2016. január 16. 21:24
facebook-buttonMa dolgoztam először, fát aprítottam Fenyvesi Ottónak, nem mintha ő maga nem tudta volna felaprítani. Hajdanán a költő Rilke a szobrász Rodin titkáraként dolgozott. Ezúttal egy regényíró állt rövid időre egy költő szolgálatába.

2016. január 16. 19:21
facebook-buttonÖSSZEFOGLALÁS AZ ÖTÖDIK NAPON
Ma éltem azzal a lehetőséggel, hogy a szavazaitok alapján 48 órát is tölthetek egy meghíváson. Itt Lovason, a kalandos tegnapi út után úgy döntöttem, elfogadom vendéglátóim marasztalását, és kicsit összerendezzem magam. Bartuc Gabi kimosta az összes ruhát, én végre megborotválkoztam, feltöltöttem az akksikat, letöltöttem a képeket, videókat, este pedig összerakok egy kis videót a hajóútról, s ha a technika engedi, reggelre felrakom ide. Ma dolgoztam is Fenyvesi Ottónak, készítettem is róla videót, de a Facebook nem engedte felrakni. (Próbálkozom még az est folyamán.)
Holnap az utolsó szavazásnak megfelelően Keszthely irányába indulok tovább. Keszthelyen van meghívóm, de ne feledjétek, nem biztos, hogy ott érek célba. Oda megyek, ahová az első autó visz. Talán a Bakonyban kötök ki, talán Sopronban, talán a Szlovén határnál. Ki tudja? Ismét kemény napnak nézek elébe. Szél lesz, hideg lesz, talán hó is, és ami a legrosszabb: vasárnap. Amikor is gyér a forgalom, a kocsikban pedig nincs hely. A 71-es úton ráadásul az átlagnál nehezebben veszik fel az embert. Összefoglalva: ismét jól jönne a segítségetek, ha megosztanátok a bejegyzést, hátha eljut olyanokhoz, akik holnap az északi parton, a 71-esen közlekednek.
És egy rövid összefoglalás az elmúlt napokról.
MEGTETT ÚT SZÁRAZON: 244,8 kilométer
MEGTETT TÁV VIZEN: 22 kilométer
MEGTETT ÚT LEVEGŐBEN: 0 kilométer
MEGTETT ÚT LÓHÁTON: 0 kilométer
MEGTETT ÚT ÖSSZESEN: 266,8 kilométer
(A levegőt azért vettem be, mert a tegnapi út után lehetségesnek gondolok bármit, és kaptam már New York-i meghívót is. A lóháton kategóriát pedig Fenyvesi Ottó javasolta Lovason. Nem valószínű, hogy valóban sor kerül ilyen utazásra, de ha alkalom adódik rá, megpróbálom.)
ELFOGADOTT MEGHÍVÓK SZÁMA: 3
ELFOGADOTT MEGHÍVÓK HELYE: Esztergom, Szentendre, Balatonakarattya, Lovas
ÚTVONAL: Budapest – Leányfalu – Esztergom – Visegrád – Tahitótfalu – Szentendre – Budapest – Érd – M7 Fejér megye határa, AGIP kút – Balatonakarattya – Balatonfüred (hajón) – Lovas
SZABADBAN TÖLTÖTT ÉJJELEK SZÁMA: 1
LAKÁSBAN TÖLTÖTT ÉJJELEK SZÁMA: 3
Sikerült mérlegelnem a málhámat is: 46 kg
És mivel hamarosan munka után kell néznem, újabb kérdésről szavazhattok. A kérdés az, hogy maximum hány napot dolgozhatok egy helyen:
Max. 1 napot
Max. 2 napot
Max. 3 napot
Ezt a három lehetőséget hozzászólásban rakom fel a poszt alá. Azt lájkoljátok, amelyiket szabálynak szeretnétek.
Csatolok három fotót is. Az egyiken Zubrowkával koccintunk Ottóval Varsóra (mert ott találkoztunk hajdanán). Láthatjátok a barátságosan lobogó kandallót és az egyik ablakban gyönyörű és réges régi színes szódásüvegeket.
Legyen szép estétek, hétvégetek! Holnap figyeljétek ezt az oldalt, hátha elakadok valahol, hátha valamelyik meghívó közelébe érek. Üdv: Cen’
Az újonnan erre tévednők a Jack London-túráról részletesen itt:
https://www.facebook.com/centauriweb/photos/a.913866455310772.1073741829.913824748648276/1060635973967152/?type=3&theater
www.centauriweb.hu

2016. január 16. 14:54
facebook-buttonHONNAN LESZ LÉ? (5. nap)
Mára megbizonyosodtam róla, hogy jó döntés volt elindulni erre az útra. Akkor is, ha továbbra is a pakliban vannak kemény, necces helyzetek. Az emberek, akik itt vannak, az emberek, akik megállnak sietős útjaikon, az emberek, akik csodálkoznak aztán hezitálás nélkül segítenek, az emberek, akik élnek és éreznek, akik meglepnek okosságukkal, bizalmukkal, bátorságukkal, hol szomorú, hol szép történeteikkel, az emberek azt üzenik: Igenis jó, hogy úton vagyok.
Ebéd utánra pedig egy Jákob botja részlet (Jack London elbeszélés átirata.). Napokon belül alkalmi munkát kell találnom. Tegnap költöttem, s már csak 3000 forintom van. Jack – ahogy azt az alábbi részletből láthatjátok, nem akart dolgozni. Én igen. De azt hiszem, ez lesz az út legrázósabb pontja: mi történik, ha egy vasam se marad? Fogadjátok szeretettel ezt a részletet. Üdv: Cen’
“Hamar rájöttem, hogy akár ügyesebb is lehetek, mint a csavargók zöme. Olvasott voltam és a „hantázásban” komoly gyakorlatot szereztem odahaza. Éppúgy meséltem vadidegeneknek, mint Oaklandben, ha John L. Davie lányáról, Rose-ról áradoztam, annyi különbséggel, hogy az országúton csakugyan szabadjára engedhettem a fantáziámat, hisz senki sem ismert. Mikor a nagy csavargás után visszatértem Oaklandbe, s Miss Coolbirth nagy nehezen ismét szóba állt velem, nemigen beszéltem e hosszú út részleteiről, de azért pár dolgot szóba hoztam, például azt a módszert, amivel bárki szájából kiénekeltem a sajtot.
– Egyszer bocsánatot kellene kérned azoktól az emberektől – mondta erre Miss Coolbirth. – Különösen a renói asszonytól.
 Tény, hogy néha túllőttem a célon, de az is igaz, hogy gyakran igencsak válságos volt a helyzet, nem mindig kaptam behívót, s nem mindenhol voltak velem nagyvonalúak. A nevadai Renóba például a lehető legrosszabbkor érkeztem, valamikor 1892 nyarán. Épp vásár volt és csak úgy nyüzsögtek a zsebesek és csavargók. Utóbbiak tették a várost „éhes” várossá, ahogy akkortájt Renót emlegették. Addig zörgettek az ajtókon, míg végül Reno lakói már nem akartak meghallani semmiféle kopogtatást, ráadásul a város elöljárósága közbiztonsági bizottságot állított fel a város megtisztítására, szóval ennivalót szerezni kemény dió volt. A legtöbb helyen csak kilestek az ablakon, aztán behúzták a függönyt.
 Mielőtt a szóban forgó renói asszonyhoz betértem volna, az egyik háznál jól elbántak velem. A nyitott ajtóban ácsorogtam, miközben odabenn egy pocakos, zsíros homlokú pali szünet nélkül tömte magát. Pástétomot zabált – nagy adag pástétomot. Az ilyenekre mondják az országúton, nem kis lenézéssel: „bélpoklos”. Egy harapást kértem csak, de rám kaffant:
– Nem hiszem, hogy dolgozni akarsz.
 Valóban nem akartam dolgozni, csak enni szerettem volna.
– Ha alkalmad volna rá, se dolgoznál.
– Dehogyisnem! – blöfföltem.
– Nem hiszem – horkantott a pali.
– Tegyen próbára!
– Helyes – mondta. – Gyere a főtérre reggel, ott majd hordhatsz téglát.
– Rendben, uram, ott leszek.
 Morgott és tovább lapátolt. Pár perc múlva felnézett.
– Te még itt vagy?
– Egy kis ennivalóra várok – mondtam csendesen.
– Tudtam, hogy nem akarsz dolgozni! – ordította.
– Éhes vagyok, kérem… Ha most ad valamit, őrült jól hordom majd a téglát.
– Megmondom, mit csinálok – mondta két harapás között. – Holnap eljössz dolgozni. Déltájban előleget adok neked ebédre, így majd elválik, hogy igazat beszélsz-e. Ha most enni adok, soha többé nem látlak. Ismerem a fajtádat. Nézz rám! …Sose süllyedtem olyan mélyre, hogy bárki emberfiától kolduljak. Mindig megkerestem a magam kenyerét. Veled az a baj, hogy lusta vagy és könnyelmű. Látom az arcodon. Én dolgoztam és becsületes voltam. A magam erejéből lettem az, ami vagyok. És te is eljuthatsz idáig, ha dolgozol és becsületes vagy.
– Mint ön?
– Igen, mint én.
– Eljuthatunk idáig mindnyájan? – kérdeztem.
– Igen, mindnyájan – felelte.
– Ez érdekes – mondtam. – Ha olyan lesz mindenki, mint ön, ki hord majd téglát?
 Esküszöm, egy mosoly suhant át a felesége ajkán, az öreg haspók meg tán begyulladt egy pillanatra, hogy az emberiség megjavulhat, és ő akkor nem kap senkit, aki téglát hord.
– Takarodj innen, hálátlan kutya! – ordította.”
(JÁKOB BOTJA)
 Fotó: Ez a fotó még Visegrádnál készült.

2016. január 16. 12:26
facebook-buttonEZ AZ ÚT A HAJÓM
Szép napot! Itt klasszikus hétvége van. Készül az ebéd a vendéglátóimnál, finom illatok és gőzök szállnak, én pedig kissé még fáradtan próbálom megtervezni a mai és a holnapi napot. Hamarosan beszámolok mindenről, de addig is nézzétek és osszátok meg másokkal is a Drótnak adott videó-interjúkat.
Mint oly sok minden ezen az úton, a kérdező Weiner Sennyey Tibor címadása is kísérteties. Ehhez tudnotok kell a következőt. Amikor nála voltam meghíváson, meséltem neki arról a dunabogdányi férfiról, aki az első napon Esztergomig vitt. Ennek férfinak, Zoltánnak meséltem, hogy mi minden vezetett odáig, hogy az ifjú Jack London úgy döntsön: elég a tengeri életből, a parton akar boldogulni. És amikor erről döntött, búcsúlépésként még egyszer, utoljára elment egy hajóra. Én meg – mondtam Zoltánnak – eddig is sokat vándoroltam, és azt remélem, hogy ez a Jack London-túra lesz az, amivel elbúcsúztatom a sok vándorlást. Erre mondta Zoltán: „Ezek szerint neked ez az út a hajó.” A Drót főszerkesztője ebből a történetből vette a címet.
Valahol az M7-esen tartottam még, amikor felhívott, és közölte, ez lesz a cím: „Ez az út a hajóm.” Majd egy órával később megállt egy Suzuki, benne Lacival, a kapitánnyal, akivel újabb óra múlva már a Balatonon törtük a jeget és vitorláztunk. Aznap aludtam a kis hajó kabinjában, és másnap szeltük át a jeges Balaton keleti medencéjét. Könnyen támadhat olyan érzésünk, hogy a mondatoknak néha valószínűtlenül nagy, valóságformáló, átalakító ereje lehet.
Ennek fényében ajánlom a figyelmetekbe a Drót-interjúkat. Kérlek benneteket osszátok, és továbbra is kísérjetek. Üdv: Cen’
(Ma többször is jelentkezem még!)
http://drot.eu/…/ez-az-ut-hajom-az-elso-videointerju-centau…

2016. január 16. 10:37
facebook-buttonA Bartók rádión interjú most!! Vlasics Sarolta beszélget velem.

2016. január 15. 19:41
facebook-buttonA JÓBÓL IS MEGÁRT A SOK? (4. nap)
Tegnap bőségesen adtam az anyagot, ma kicsit rövidebb leszek, bár épp ma oldalakat írhatnék, de a helyzet az, hogy a hajózásunk valódi kalandtúrába fordult egy ponton. Dél körül mobilról még bejelentkeztem a Facebookra azzal, hogy kihajóztunk jó széllel. Nos, ez a jó szél a Keleti medence közepén annyira jó, illetve sok lett, hogy kétszer kaptunk puffot (ha jól idézem Lacit), ami annyit tesz, hogy egy szélroham kis híján felborítja a hajót. A harmadik etapban ez a hirtelen, támadó szél oly durva lett, hogy be kellett vonni a vitorlákat, de kábé másodpercek alatt, és vészsebességgel kellett kidobni a horgonyt, míg Laci felrakja a motort. Egészen addig temérdek gyönyörűséget láttunk, gardarajokat dézsmáló madárfelhőket, a komor ég mögül előbukkanó napot, volt pár remek száguldásunk a vízen, ám végül kimondottan örültünk a partnak. Ugyanis miután a vitorlákat bevontuk, és áttértünk a motoros hajtásra, az északi part mentén jégtáblákkal találkoztunk, és kikötőre lelni se volt egyszerű.
Az élet (a szél) ezúttal felülírta a szavazataitokat is. Balatonfüred helyett az elsöprő többség Keszthely útirányra szavazott, s arra is mentem volna, ha elérjük Tihanyt. De nemhogy Tihanyt nem értük el, még annak is örültünk, hogy végül partot értünk, és hol másutt, ha nem Balatonfüreden. Onnan akadt is egy fuvarom Lovas felé, ahol van meghívóm. Így ma itt töltöm az éjjelt. Köszönet Bartuc Gabriellának és Fenyvesi Ottónak, hogy meghívtak, és ma – ilyen egészen rendkívüli, váratlan bejelentkezéssel – befogadtak éjjelre. A Keszthelyre szavazók sem maradnak hoppon, ígérem, innen Keszthely felé megyek tovább.
Ma készült a legtöbb felvétel, az első igazán jó videók is. Ezekből igyekszem mihamarabb összevágni egy kis anyagot. Nem mellesleg rám férne egy borotválkozás, és talán mosás sem ártana, mert a kalandtúra jóvoltából gyakorlatilag merő iszap lettem.
Köszönet a füredi hajósoknak a segítségért. És innen is üzenem Lacinak és Szaszának: Élmény volt veletek az út. Laci! Jó kapitány vagy. Igaza volt Szaszának, amikor azt mondta: mellette nem kell félnem semmitől. És Szasza! Lenyűgöző a bátorságod és életvidámságod. Örülök, hogy megismerhettelek benneteket, és remélem, hogy simán hazakerül a jég fogságába esett Nene. A hajó, amin életemben először hajóztam igazán. Mert ez igazi volt. Nem wellness. Hajóút. A javából. Valószínűleg a Nene az utolsó vitorlás, amely még járt a téli Balatonon ebben a szezonban.
Üdvözlettel: Centauri

2016. január 15. 17:42
facebook-buttonA legrosszabb vízen töltött pillanat is szebb egy szárazföldinél!
Remélem ezt ma Te is megtapasztaltad Centauri barátom! Azt gondolom különleges és az utadhoz méltó ismeretségre tettél ma is szert. Jó kalandozást és sok szerencsét kívánok!
Íme egy fotó kikötésetek után!

2016. január 15. 15:21
facebook-buttonSzelviharba kerultunk de kikeveredtunk belole. Tihanyig nem jutunk mar el. Most kikotot keresunk. Az overalos fazon en vagyok. Durva nap ez a mai. De rohadt jo.

2016. január 15. 12:21
facebook-buttonKifutottunk! Jo szellel.

2016. január 15. 11:39
facebook-buttonIme a furdoszobam! Hogy tetszik? Rusztikus stilus panoramaval.

2016. január 15. 9:33
facebook-buttonÜRES HORDÓK ÉS BABILONGOLYÓK (4. nap)
Jó reggelt. Először is köszönöm az élénk figyelmet. Másodszor röviden az éjszakáról. Ahogy azt vártam, különös hangok között töltöttem, de nem a jég ropogását és csilingelését hallottam, sokkal inkább dörrenéseket. A hajó hosszú percekig mozdulatlanul állt, néma csöndben (a tök sötétben), aztán váratlanul megmozdult és neki ütődött a jégnek. Alapvetően két hangot adott ez az ide-odaverődés a lékben. Mintha üres hordók lökdösődtek volna a vízen (az egyikben lettem volna én), és ugyanakkor rendszeresen hallottam egy másik nagyon jellegzetes hangot is, amiről most sem tudom, mi okozta. Mintha pattogó babilongolyók gurulnának egy bádogcsatornában. Ettől még gyorsan elaludhattam volna, de időről időre olyan erővel ment a hajó a jégnek, hogy a kabin aljában olybá tűnt, nekem rohant egy másik hajó. Szóval kicsit szokni kellett ezt a hordókra, kongákra, golyókra írt ütős-darabot, így aztán három is elmúlt, mire elaludtam. Utána viszont édes volt az álom.
Reggel 8-kor jól ébredtem, ahogy kibújtam a kabinból, madarak reppentek szét, legalább 150 tőkés réce, 20 kerceréce, és vagy 80 sirály (dankasirályok, viharsirályok és sárgalábú sirályok).
Most ismét a benzinkúton vagyok, töltöm a telefont, írom a posztot, aztán várom, hogy Laci jelentkezzen és elinduljunk a vízen át Tihanyba. Reggelre a szél kiseperte a jeget az öbölből. Komor az idő, a nap nem süt, a víz ólomkék, viszont a szél a tegnapinál jóval élénkebb. Míg Tihanyba nem érek, szavazhattok még a további útirányra.
https://www.facebook.com/centauriweb/posts/1063914130306003
Kövessetek napközben is, mert előfordulhat, hogy szükség lesz további szavazásra (más útirányokról).
Azon leszek, hogy mihamarabb bejentkezhessek, és hogy estére képekkel, esetleg videóval lepjelek meg benneteket.
Legyen szép napotok! Kísérjetek továbbra is. Jön a hó, a hideg, a még keményebb fagy, az alaszkai tél. Hajrá Jack London!
Üdv nektek: Cen’
www.centauriweb.hu

2016. január 14. 22:27
Vfacebook-buttonegre elvackoltam magam. Igaz a kabin palackjaiban fagyott a viz de most hogy bebujtam a zsakba kellemes forrosag ontott el. Erzem hogy edesen alszom majd. Csoda ha kepes leszek felkelni hajnalban. A hajo andalitoan ring. A jeg olyan hangot ad mintha betont talicskaznanak a fedelzeten. Megis nagyon jo itt. Meghitt. Jo ejt. Jo ejt Jack. Centauri

2016. január 14. 21:09
facebook-buttonKedves-kalandos emberek!
Lassan elballagok a hajóra. A benzinkutasokkal megbeszéltem, hogy hajnalban – ha sikerül felébrednem (mert azért nagyon fáradt vagyok) – visszajöhetek feltölteni a telefont és a GoProt. A hajóról próbálok még ma este lőni egy képet okostelefonon. Addig meg – nem hagyhatom ki – pár sor a márciusban megjelenő Jákob botjából. Legyen nyugodt éjjeletek. Üdv: Cen’
Köszönöm, Jack!
“És akkor délnek fordította a Zenebonát, keresztbe a vitorlát, s pattanásig feszítette a kötelet. A szél olyan erővel támadt rá a vászonra, mintha az ég akadt volna belénk. A Zenebona élőlénnyé alakult, hallottam a sóhaját, fütyült a szél a köteleken, felszisszent a teste, és megkondult a fedélköz. Túl erős volt a szél, ám Potti fordulás után egy gyors mozdulattal az egészet befogta, belereccsent az árbóc, a Zenebona szinte ágaskodott, a hullámhátról a levegőbe repültünk, aztán le a hullámvölgybe. A víz felcsapott a vitorlákig, Potti a kormánykerékhez ugrott, s nem hagyta, hogy a Zenebona eltérjen a széliránytól, szilajul fogta a kormányt, s bár nem mosolygott, valamiféle révület ült ki az arcára, s tudtam, ha lenne még vitorlánk, kifeszítené azt is. Mia az orrba araszolt, belecsimpaszkodott az állókötélbe, előrehajolt, hogy a hullámok elborítsák nyakig, s mikor szabadeséssel hullottunk le a mélybe, megpördült a kötélen, és őrült örömordításban tört ki.”
(Jákob botja)
Fotó: ma, erre a hajóra megyek aludni.
A mai napról itt: https://www.facebook.com/centauriweb/posts/1063914130306003

2016. január 14. 19:05
facebook-buttonAMILYET NEM ÍR AZ EMBER – LEGFELLEBB TÖRTÉNIK VELE
3. NAP
Várnom kellene ezzel a poszttal, míg megnyugszom. Míg úgy kalapálom össze a beszámolót, hogy az valóban hihető legyen. Kezdjük ott, hogy ez volt az első nap, amikor szorongtam. A Balaton felé küldtetek, és ez annyiban kedvezett, hogy ismerős a környék, viszont az M7-esről mehetett volna velem az autó bárhová, Somogyba, Baranyába, a határhoz, a Bakonyba, Vasba… Szóval nem tudhattam, hol a fenében kötök ki, és tudjuk, hogy jön a hideg, hó, fagy, miegymás. Ezért írtam reggel, hogy ez lehet az első nap, amikor a szabadban éjszakázok. És ez ma így is lesz.
Szentendréről átvittek az M7 mellé, ahol 13.00 körül, az érdi feljárónál próbáltam kocsit fogni. A pálya nem könnyű tészta. Onnan tudom, hogy sokat vártam, mert a végén már fütyürésztem.
Ha az istennek sem vesz fel senki, fütyülészésre ezt ajánlom – én leggyakrabban ezt szoktam:
https://www.youtube.com/watch?v=ErvgV4P6Fzc
Szóval fütyülgettem, míg egy kedves pár el nem vitt Fejér megye határáig, egy AGIP kútra. Ott úgy 30 perc múlva megállt egy fiatalember. Most már tudom: Nagy László. Mondom neki, mi járatban vagyok. Ő meg mondja, Balatonakarattyára megy vitorlázni, mert „van még víz” (nem fagyott be a Balaton). Meséltem neki Jack Londonról, s igen örültem, hogy épp egy hajós ember vett fel, hisz a Jákob botja is hajós emberről, Jack London hajós korszakáról és a tengeri élettel való szakításról „szól”. Beszélgetünk egy darabig – nem sokáig – mikor ez jó ember (utóbb kiderült, nem kevésbé vagány pali) imígyen szól: „Ha gondolod, kivitorlázhatsz velem, sőt, ha bevállalod, megalhatsz a hajó aljában.” Erre én? „Naná! Mindkettő!” Aztán jó pár percre gyerekes lelkendezésbe csaptam át, s egy íróhoz roppant méltatlanul csak azt hajtogattam: „Nem hiszem el. Nem hiszem el.” Magamhoz sem tértem, mikor már Laci hajóján, a Nene fedélzetén találtam magam. Egy perccel később meg is szegtem egy szabályt. Felléptem a fedélzetre, holott – mint Lászlótól megtudtam – a fedélzetre a kapitány engedélye nélkül nem illő fellépni és veszélyes is lehet. Oké, bocsánatot kértem, s a továbbiakban nem mulasztottam el engedélyt kérni.
A parton kellemetlen meglepetés ért minket. A kikötő befagyott. Sebaj. Áttörtük csáklyával és evezővel a jeget, és kiharcoltuk a vitorlást a vízre. László hamar a kezembe adta a kormányt. Hajókáztunk egy darabig – akkor küldtem nektek egy gyors fotót –, aztán napnyugta után célba vettük a partot. A szél időközben átrendezte a jeget, és megint csak olyan művelet volt bejutni a kikötőbe, mint annak idején Amundsennek átjutni az Északnyugati Átjárón – csak kicsiben. Kikötés után Laci megadta a Facebook elérhetőségét, hogy igazolhassam előttetek, hogy ő létezik, s mindez igaz.
Ő az: https://www.facebook.com/nagy.laci.716?fref=pb
Sötétedéskor feljöttünk a közeli MOL kútra, itt Lacitól „kismeghívót” kaptam, egy sört, egy hosszú kávét meg reggeli kávépénzt. Nem kértem tőle, ne higgyétek! Sörből azért választottam a Bivalyt, mert mindketten elég nagy állatok voltunk, hogy átverekedtük a hajót a jégen. Aligha hiszem, hogy ma volt még vitorlás a Balatonon rajtunk kívül. Miután Lacival megittuk a kávét, előadtam a benzinkutasoknak, hogy jacklondontúra van, és hogy szükségem lenne netre meg áramra. Kis ideig csodálkoztak, majd ezerrel segítettek mindenben. Csak annyit mondhatok, éljenek az akarattyai benzinkutasok!!
Komolyan mondom, ha elvesztettem volna az életkedvem, akkor most visszatérne. De nem vesztettem el, basszus, szóval most az életkedv már az egekben van.
Most pedig, posztolás után a helyzet a következő lesz. Visszaballagok a hajóhoz. Csont sötét partszakasz, a hajót körbeveszi a jég, a kabin kicsi, de szépen, otthonosan berendezkedem. Fagyban alszok majd, de semmi gond. Éjjel majd hallani a jég hangjait – és ezt én bizony szenvedélyesen szeretem. Laci pedig azt mondta, holnap hajóval átvisz Tihanyba. Már ha kitörhető lesz a Nene a jégből. Szóval, ha ő is, én is elég őrültek vagyunk, holnap Tihanyba megyek innen, át a vízen. Ezért ma szavazásra azt bocsátom, hogy amennyiben Tihanyban kötök ki, merre menjek? Balatonfüred felé, vagy Keszthelynek. A két irányra a hozzászólásnál tudtuk szavazni lájkolással.
Röviden ennyi. Mert Lacitól annyi, de annyi dolgot hallottam, amivel novellákat tölthetnék meg. Nem egyet és nem kettőt.
Szeretettel, jókedvűen, kalandos, Jackes éjszaka előtt: Centauri
Kérlek benneteket, szavazzatok, maradjatok velem, és ha lehet, osszátok továbbra is a bejegyzéseket, ezt az oldalt. És borzasztóan köszönöm az esztergomi és a szentendrei meghívókat!
És még valami: Megőrülök a kíváncsiságtól, mit csinál éjjel a hajót ölelő jég! Imádom a jeget. Ezt ezzel a kis videóval már régebben is bizonyítottam:
https://www.youtube.com/watch?v=kMEDSgrCZ2o

2016. január 14. 16:33
facebook-buttonEzt nem fogjatok elhinni. Egy hajon vagyok. Ha kiertem a partra keresek egy benzinkutat ahonnan mindent megirhatok. Addig is egy foto innen. Udv

2016. január 14. 7:41
facebook-buttonJó reggelt! Most indulok Szentendréről Budapestre, s onnan – a tegnapi szavazás eredménye alapján – tovább a Balaton irányába az M7-esen. Ez az első olyan nap, amikor nagy a valószínűsége annak, hogy meghívótól távol kötök ki, és komolyabb távolságot is megtehetek. Izgulok is egy kicsit, annak viszont örülök, hogy nem esik az eső. Addig sem unatkoztok, mert 11 órakor élőben jelentkezem be a Klubrádióban! Hallgassátok!
Ez a fotó pedig tegnap este készült Szentendrén, Weiner Sennyey Tibornál, interjú közben.
Legyen szép napotok! Üdvözlettel: Centauri

2016. január 13. 21:32
facebook-buttonSziasztok! Elnézést a késői jelentkezésért! Szerencsésen megérkeztem Szentendrére, ahol olyan szívélyes, bőséges fogadtatásban volt-van részem, hogy igen nehézkes a géphez ülni. Holott sok adósságom van, még az esztergomi vendéglátást sem köszöntem meg.
A szavazás eredményeként holnap délelőtt Budapestről a Balaton irányába indulok. Úgy érzem, holnaptól jöhet a fekete leves, de ne legyen igazam.
A Dunakanyart – egy pár napra biztosan – a délelőtt Esztergomnál lőtt képpel búcsúztatom. Legyen szép estétek, holnap hírrel leszek! Üdvözlettel: Cen’

2016. január 13. 17:39
facebook-buttonMIRE ELÉG 5000?
Talán már most, az út elején megfeledkeztünk arról, hogy mindössze 5000 forint van nálam. Néhány ismerős arra bíztatott, csaljak kicsit, legyen azért nálam bankkártya vagy egy dugi húszezres. De jelentem: ellenálltam a csábításnak. Szóval tényleg ötezerből gazdálkodom, ebből megy minden, étkezés, telefon, utazás. Még érintetlen, ahogy a Párkányban készült képen láthatjátok (a tízezresen látható hasonló szögből a bazilika). De nyilván nem sokáig maradhat az, és nagy kérdés, mi történik, ha már nem lesz egy fityingem sem. Ezt jó lenne elkerülni. Szóval, holnaptól próbálkoznom kell alkalmi munkát keresni.
Tippelhettek hozzászólásban, hogy végül hány kilométert teszek meg ötezerből. Ígérem, a legsikeresebb tippelőnek kitalálok valami ajándékot.
Pár dolog, amit szívesen vállalok (egyébként bármit): fát aprítok, fűrészelek, cipekedek, hordárkodok, almolok (lovat, disznót, tehenet), novellát írok kérésre (géppel vagy kézzel), főzök (leginkább tejfölös húst, laktóz-érzékenyeknek tejföl nélkül, zöldséges tyúkhúslevest, egy spéci, saját fejlesztésű csülkös babot), sütök (leginkább palacsintát, aszúsat is), kutyát sétáltatok, mosogatok, felolvasok, megmondom milyen madarak repkednek a kertben, csiszolok, fúrok, autót mosok, porszívózok, fűtök, fényképezek, hurkát töltök, festek, jókedvűen beszélgetek…
A holnapi útirányra még este nyolcig szavazhattok itt:
https://www.facebook.com/centauriweb/posts/1063172390380177
A Balaton és Szeged útirány egész nap szoros versenyben volt, de most mintha a Balaton ellépne.
Üdv: Centauri

2016. január 13. 10:27
facebook-buttonSZEDD FEL AZ ÍRÓT (2. nap)
A Drót főszerkesztője nagyon tud, ha akar. Ez a cím megint csak azt ígéri, hogy előbb-utóbb megáll egy olyan autós is, aki már hallott a Jack London emléktúráról. Köszönet Weiner Sennyey Tibornak a híradásért. Osszátok a bejegyzését, ezzel is segítve az utat.
http://drot.eu/…/szedd-fel-az-irot-centauri-jack-london-tur…
A rossz hír – nekem mindenképp az –, hogy a tegnapi út után oly sok minden zsongott bennem, hogy csak nagyon későn, hajnali három tájban aludtam el. Viszont süt a nap, ma várhatóan nem kerülök nagyon necces helyzetbe, és este is meghíváson leszek. Igyekszem „pihentetően” alakítani ma a dolgokat, mert úgy számolok, hogy holnaptól nehezebb napok jönnek.
Az első kép reggel a fürdőszobai tükörben én vagyok: mint akit összevertek. Ám azután a reggeli kávé egy élmény. Itt ugyanis az egyik fürdő dohányzó is. Ritka alkalom zárt helyen pippantani a kávé mellé. (De gyerekek! A dohányzás káros az egészségre!) Miután megírtam ezt a bejegyzést, átmegyek a hídon Szlovákiába, Párkányba, és készítek pár fotót, aztán kiállok a Szentendre felé vezető útra. Ha elértem Szentendrét, meghívásra megyek, plusz adok egy interjút, sőt az is látszik, hogy másnap reggel onnan lesz fuvarom Budapestre. És itt jön a lényeg. A következő a javaslatom. Mivel korán érek be a Fővárosba, bőven van idő arra, hogy egy svunggal ki is lőjek onnan. Szóval azt javaslom, szavazzatok megint: holnap merre induljak tovább Budapestről: BALATON, DEBRECEN, GYŐR, PÉCS, SZEGED? A Dunakanyar irányt ezúttal kihagynám, hisz most jártam itt. És elnézést a budapestiektől, de ne aggódjanak, borítékolható, hogy hamarosan ismét náluk kötök ki.
Miért gondolom, hogy holnaptól nehezebb napok jönnek? Mert a Dunakanyarban olyan az úthálózat, amely szinte biztosan meghívásra visz. Itt is vagyok az elsőn, Esztergomban. Az ország más területei viszont zegzugosabbak, vagyis nagyságrendekkel kisebb eséllyel kerülök meghívó közelébe. Ráadásul épp most jön a lehűlés. Vasárnap már mínusz 11 is lehet, jöhet eső, ónos eső, hó és szél is.
Az is igaz, hogy újabban nemcsak a régi-jó olvasóktól kapok meghívást, hanem olyanoktól is, akik a napokban jártak ezen az oldalon először. Köszönet nekik is! Van már Nem York-i meghívóm is, nézem is majd az országút széléről az eget erősen, hátha lassít egy New Yorkba tartó fapados.
Legyen szép napotok! Most megyek, hogy mihamarabb jöhessek megint. Üdv: Cen’
Az új látogatók az út, a játék fő szabályairól itt tájékozódhatnak:
https://www.facebook.com/centauriweb/photos/a.913866455310772.1073741829.913824748648276/1060635973967152/?type=3&theater
honlap: www.centauriweb.hu
Fotó: tegnap telefonnal, a Prímás Pincénél. Itt kaptam először “kismeghívót”, két kávét, nagyon finom rétest, és még útravalót is, stílusosan pogácsát! Nagyon jó hely, főként borosoknak.
Utóirat: Osszátok, lájkoljátok, legyetek kedvesek. Sok olyan táj van, ahol nincs meghívó. Hátha több lesz, mire megjön a kemény tél…

2016. január 12. 20:17
facebook-buttonSziasztok! Szerencsésen összejött a találkozó a meghívómmal, Zsuzsával, egy kávé után idejöttem vele a házba (ahol van egy kedves-hízelgő macska meg egy tetőn-rekedt macska is). Jó nap volt, jó helyen vagyok, de kicsit mostanra elfáradtam. Ezért ne haragudjatok, ha kicsit rövid és célratörő leszek, nem szeretnék kipurcanni mindjárt az első napokban. Szóval ami elmaradt máról, megpróbálom holnap reggelre leírni. Ma már csak egy fotót adnék az esti Esztergomról (nem épp a legjobbat) és megszavaztatnám a holnapi napot.
Az elmúlt hetekben sokat töprengtem azon, hogy szabad-e nekem befolyásolni a döntéseiteket. Arra jutottam, hogy csak indokolt esetben. Eddig azt hiszem, nem is próbálkoztam, ma mégis egy kicsit kilépnék ebből a szerepből. Három útirány lehetséges innen holnap: Nyergesújfalu, Dorog és Szentendre. Ezúttal is felteszem szavazásra mindhármat hozzászólásban, de elárulom, hogy most szeretnék Szentendre felé menni, mert ott is van egy meghívóm (ma már egyszer átmentem rajta), ráadásul olyan meghívó, amely egy videó-interjút is jelentene erről az útról, ha holnap arra járok.
Örülök, hogy sokan még mindig követitek az utat és megosztások is akadnak még. Elárulok egy apró titkot is. Holnapután, ha minden igaz, élőben is bejelentkezek az egyik rádióban.
Legyen szép estétek és drukkoljatok holnap is.
Éljen Jack London! Üdv: Cen’
utóirat: nem engedi az fb a hozzászólást!!!
újabb utóirat: mint kiderült nem csak az én oldalamon nem működnek a hozzászólások, akad más döcögős oldal is, szóval inkább hagyjuk most a szavazást. Köszönöm a lájkokat, és holnap jövök beszámolókkal, és megyek tovább Szentendre felé.

2016. január 12. 16:52
facebook-buttonÉLNI JÓ
15.59-kor írok Esztergomból a Prímás Pincéből. Ne higgyétek, hogy megőrültem és a februárig rendelkezésemre álló cirka ötezerből máris költekezem, s nagy zsírosan, igényes-szép helyen étkezem. Nem ettem meszet, akarom mondani, nem ment el az eszem, egyszerűen csak itt kötöttem ki.
A reggel nehezen indult annak ellenére is, hogy kisütött a nap, és csodás márciusi időjárásban vágtam neki az útnak. Nem túl korán, hisz le kellett még zárni egy szavazást. És akadtak problémáim a málhával is. Végül kikecmeregtem a Szentendrei útra. Amint lemálháztam, két dolgot állapítottam meg. Egyrészt: a kétsávos úton tilos megállni, vagyis esélytelen a stoppolás. Másrészt észrevettem, hogy épp egy szexshop alatt parkolok. Jó. Fel a két zsák megint és elcaplattam az első lámpáig. Láttam, hogy reménytelen olyan helyet találni, ahol az autók is megállhatnak. Maradtam a lámpánál, s azon tépelődtem, mekkora flesh lesz, ha olyan autó áll meg, ami átmegy a Megyeri hídon és meg sem áll Ukrajnáig. De szerencsére egy nagyon segítőkész fiatalember vett fel (Mirkó). Ő kapta az első kártyát. Vidám volt, rokonszenves, én meg boldog, hogy kijutottam a városból. Mondtam mi járatban vagyok és őt is kérdezgettem. Leányfalura megy, mondta. (Szentendrén át, ahol kihagytam egy meghívót…). Kérdeztem: „Budapestről?” „Igen”. „A barátnődtől?” „Igen!” – csodálkozott Markó, leányfalui végzős vegyészmérnök. „Honnan tudtad?” – kérdezte. „Író vagyok – feleltem –, látszik rajtad.”
Szó mi szó, Mirkó nagyon boldognak látszott!
Örülnék, ha Mirkóval itt az fb-oldalon is találkoznék, és igazolná, hogy ez így esett. Leányfalun aztán – ahogy azt a mellékelt képen is láthatjátok – a BOLDOGTANYAI ÚTI megállónál rakott ki. Gondoltam, ez jó ómen. És úgy is lett. A képen látható, engedéllyel felrakott zöld terepjáró állt meg. A tulajdonos, Zoltán, öt gyermek, szemlátomást boldog apja, nemcsak tovább vitt, hanem Dunabogdány helyett megmutatta a környéket is. Felkocsizott velem a visegrádi vár fölé, aztán tovább vitt Esztergomba. És nagyon jót beszélgettünk. A bazilika alatti parkolóban rakott ki, azzal, hogy ha újra Dunabogdány felé járok, térjek be hozzá egy vaddisznósültre. Köszönet!
Út közben már eldöntöttem, hogy Esztergomból nem megyek tovább, mert itt épp van meghívóm. A parkolóban az első két járókelőt, két fiatalembert szólítottam meg: merre találok wifit? Igazán segítőkészek voltak, és a Szent Adalbertbe irányítottak. Mielőtt bementem volna, fotókat készítettem. Esküszöm, csak fotózgattam, akár egy turista, mikor megállt egy furgon, kihajolt rajta egy fiatalember (Ágoston), és megkérdezte, segíthet-e valamiben. Komolyan. Több se kellett, mondtam mi járatban vagyok, ő meg szépen útbaigazított. A Szent Adalbert portása pedig átirányított a szemközti Prímás Pincébe. Itt a bejáratnál Meszleny Lászlóba, a hely menedzser igazgatójába botlottam, akivel úgy 5 perc múlva már érdekes beszélgetésbe keveredtem. Voltaképp itt kaptam az első „kismeghívót”, egy hosszú kávét meg túrós rétest + egy komplett idegenvezetést. Meg egy tanulságos kis történetet egy szerbiai borászról. És ami a legdurvább: régóta keresem a híres ménesi vörös aszút. De tényleg. Vagy tucatszor próbáltam meg hozatni erdélyiekkel, de egyszer sem sikerült. Ez a pince telis tele van borral, és lőn csoda: itt még ménesi vörös aszú is van! A szerbiai borász sztoriját talán később írom meg, mert innen lassan mennem kell. 17-kor zár a hely. Sétálok még egyet a Duna-parton, legalábbis leülök oda egy kicsit, aztán igyekszem felvenni a kapcsolatot a meghívómmal. Szóval úgy néz ki, hogy az első éjszakát nem töltöm a mezőn.
És ne felejtsétek el. Ha döntés elé kerülök, ismét ti szavaztok! És persze a továbbiakról is beszámolok. Üdvözlettel: Cen’
Most azt mondom (nem először): élni jó. Sőt!
Mondom! És ebben a pillanatban Meszleny Úr pogácsával bocsát útra! Na azt fogom megenni a parton. Köszönet! + 1 presszó kávé. Estig megvagyok.

2016. január 12. 15:34
facebook-buttonŐRÜLT JÓ! (egyelőre)
Ennek a cikknek az a vége, hogy: “Azért aggódni fölösleges Centauriért: tudja, mit csinál. Biztosak lehetünk abban is, hogy Jack London nyomába szegődve előbb-utóbb, így vagy úgy aranyat talál.” (Vaol.hu)
http://vaol.hu/…/centauri-vilagga-megy-jack-london-szuletes…
Először is köszönet a cikkért Ölbei Líviának!
Másodszor: máris aranyat találtam, méghozzá aranyakat! Gőzöm sincs, hogyan fogom ezt elmesélni nektek, vagy egyszer az unokáimnak. Csak kapkodom a fejem. Nem tudom, hol és mennyi segítőkész ember él, de két dolog biztos. A Dunakanyar táját jó népek lakják, és szépen fogy a névkártya.
Most is jó helyen vagyok, és próbálom összefoglalni, ami eddig történt. Nem lesz könnyű. Igyekszem! Üdvök! Cen’
Fotó: ez az első okostelefonos fotóm, hamarosan többel jövök!

2016. január 12. 11:00
facebook-buttonKÖRGYŰRŰ
Ez egy időzített bejegyzés. Amikor ez megjelenik az oldalamon, én nagy valószínűséggel épp az úton ázok vagy repülök. De gondoltam, addig is olvasson, aki szeretne. Talán valami nagyon vidámat, vicceset kellett volna időzítenem, de sajnos túl nagy a kísértés. Történt, hogy a napokban eszembe ötlött: írtam én egyszer egy “stoppolósat”. Körgyűrű volt a címe. Meg is kerestem, s meg is találtam a gépemen két verzióban is. Tudni akartam, melyik az utolsó, ezért megnéztem az írás adatait. És tudjátok melyik napon írtam? JANUÁR 12-én. Komolyan. 2009-ben. Nem egy vidám írás, de azért ajánlom, és a hozzátartozó zenét is aláteszem. Utazom. Legyetek otthon, munkahelyen, bárhol, utazzatok ti is jól. Üdv: Cen’
 KÖRGYŰRŰ
Hová tépünk, számít ez még?, ha netán a semmibe, határozott célunk mégis lehet, határozatlan időre felvett kétes kedves; hogy mi volna az?, honnan tudnám; induljunk ki abból, mi van velünk?, de hisz te még a nevedet se hoztad; miért nincs nálunk semmi, a hátsó ülés miért üres, mit mondhatnék?, amikor a nevem se kérded, csak azt, hogy épp merre megyek; erre, arra, mégis, mégse, ahol a sáv szabad, érted ezt?; tudom én, bérelsz engem, mint én a kocsit, de ne aggódj, dőlj csak hátra, csússz lejjebb, én már lecsúsztam, amennyire csak lehetett; állítsd be az ülést és a helyzetedet, húzd le az ablakot, eressz be levegőt, ha már egyszer felvettelek a száguldó bérleménybe, igazíts a fejtámaszon, állítsd be a kölcsönbe vett komfortokat, beálltam már én is, ráfeszültem a vízióra, akár a sámfára, mint a bakancs a feldagadt bokára; bontsd ki a hajad, legyen itt némi élet, ebben a fullextrás koporsóban; ne kegyelmezz, és ne aggódj, ne problémázz, nincs se felvezető, se levezető út, aminek vége volna, tudtad?, tudtad, hogy a világ egy elbaszott körgyűrű a semmi fővárosa körül, és én meghalok a belső sávért; meghalok, ha kiszorulok, de csigavér, nem szállunk száz alá; engedd magad, adj a csábításnak, kapcsolj ki, old ki a biztonsági övet, megoldunk mindent, csak te meg én, ma és most, hamarost, csak lazán, szét is eshetsz, átnyúlhatsz a sebváltómon, megérintheted ultraszélsőséges sebem, igen, ha fitt vagy, ha fáradt, bármikor kedves, érted ezt?, a vállamra dőlhetsz a hajtűkanyarokban, ha úgy éreznéd, hogy nem figyelek rád kellőképpen, vedd elő a térképlámpát és villogtass a visszapillantómba; térképeink?, azok bezzeg nincsenek, nem is érdekel, csak a te leplombált világatlaszod; kibonthatod, igen, kibonthatod a varkocsod, igen drága, feljebb húzhatod a szoknyát, a combodig, és a lábadat, ó a lábadat a műszerfalra pakolhatod, nem zavar a kilátásban, ha lelátok táguló öledig; dobd hátra a harisnyádat, dobd el a kesztyűt, ne félj, nem veszem fel, dobd el azt, ami az előbb voltál, azt is, amit ajándékba nekem hoztál, ha ez az út nem körbe megy, akkor a csomagtartóba nem férne be most az élet, így meg annyi csak, mintha a kötelező készletünkben kettővel több indexizzó lenne; igen kedves, berepültél, s most nem szállsz ki innen, eljött végre ez az idő, nem vársz már több kabrióra; már nem sokáig, de szabad vagy, srófolhatsz engem és a zavaromat, hadd szóljon ez a szarrá ázott szólam, bömböljön hát ez a hajódokki nóta, vissza a sötétbe, előre, az egész TNT-flotta; ne aggódj, nem robbannak föl a belsőbe rejtett trotilrudak, nem szakad fel a plasztik-aszfalt, ha meg szakad, hadd szakadjon műút, égalj, erdőszél, hosszúalkony, húr és hártya, gyere kedves, mit szólsz?, mi lenne, ha szétesnénk és összekavarodnánk mi ketten, ha úgy volnánk együtt az utastérben, mint két felrobbant galamb?; érzed?, ugye látod?, látod ugye, ahogy végtelen sorban vágtatnak a felezővonalak, és az indexünket fixírozza ezer macska szeme, minket sasolnak a trafipaxok, holnap meg tőlünk visszhangzik majd a bulvársajtó; összedőlnek a szélfogók, jobbról-balról korán fekvő, korán kelő dominóvárosok; mi lenne?, mi lenne, ha mi is feleződnénk egyet?, és mondd, mennyi is a te szerelemérzésed felezési ideje?, egy óra, száz év, két pleisztocén?; milyen hosszú a te alvázszámod?, tudnál szeretni úgy öt perc múlva?, aztán még másfél óra hosszat engem, csak egyszer halunk meg kedves, csak ma éjjel, mit szólsz?; gyújts rá, ha jól esik, ha úgy áll kézre, hamuzhatsz a számba, a füstöt a műszerfalra fújhatod vagy a lábad közé, terítsd szét a hasadon, akár lángba is boríthatsz minket; mit szólsz?, mi volna?, ha lángoló autóval haladnánk egy darabon, az első tóig, a folyóig, a gátról hajtanánk bele, a hídról?, szakítsuk át a korlátot?, azt mondod, a hídkorlátot, a szalagkorlátokat, szakítsam át a gátad?; ugyan, hisz még a záróvonalad se léphettem át, bazdmeg drága, miért kábítasz?, hol tartod a szivargyújtót?; vagy várjunk, míg ránk olvad a kaszni, jó volna?; nézd az átizzott motorfedelet, nézz hátra, látod?, lángcsóva lóbál, szikrainvázió övez, gömbvillámok tepernek utánunk, köröttünk minden csupa spuri, amerre csak járunk szirénáznak, erdő-, tarló-, kazaltüzek; nem hinném, hogy hagytunk valamit a hátunk mögött, tűt sem, egyet sem, úgy ülünk itt, mint két tök üres késtartó; nem tudom, mi szikrázik, mi lángol, ég és lobog, ugyan kedves, nem tippelnék semmire, amihez közöd lehet, nem érintelek, nem kóstollak, te se haraptál még gyönyör előtti kínban a nyaki ínba, csak ülsz itt, karnyújtásnyira tőlem, nem szólsz, nem köhögsz, csak szívod-fújod itt a sűrű a füstöt, mit is hagyhattál volna hátra, látod-látod, nézd meg, nézd, ahogy nem lankad a pedálom; szerinted?, mi veszteni valóm akadhat itt, ahol átseprünk most, mit hagyhattam a családi priccsen mondd, nem vagy éhes?, nem vagy szomjas?; kell nekünk a segélyláda?, kellek én teneked?, mit gondolsz?, lehetek-e tapaszod, mit gondolsz erről a délutánról, szerinted, milyen este ez a mai?, behajtsunk a semmi központjába?, lesz csúcsforgalom?, lehetséges?, lehetséges, hogy ez, ahogy ülünk itt, bagózunk és dorbézolunk, üvölt a roncstelepi derbi zaja, nem tudjuk, hová megyünk, a nevünket is elfelejtjük, tépünk teli tankkal, jaj-jaj, én is televagyok kedves, te mennyire vagy telítve tűvel, tűzzel, vággyal?, szóval, szerinted lehetséges, hogy ez itt a mi csúcsformánk, a mi oltári nagy tündöklésünk?, csak mert érzek valamit a tarkóm táján, ha százötven fölött rezeg a kilométeróra fehér mutatója, valami magasztos szógócot, ami százhetvennél már édesen fáj; valamit, amit nem mondtam még, elhiszed?, elhiszed, hogy van még olyan, amit nem mondtam ki, fogalmam nincs arról, mi a frász ez, de úgy érzem, ez az élet idióta imádata, egy idő óta, ilyesmi benned nincs; nincs meg valahol annak a félkész aluljárónak a képe?, én ezt bazdmeg láttam már valahol, úgy szeretlek, királynémnak majd’ megteszlek, jó hogy, jó hogy itt vagy és nem másutt, és én se másik jobbkanyarban hajtok, mint rád, mint az állat, tépek, tehát vagyok, igen kedves, nem tagadom: állat, a te V8-asod, de egyszer majd megkérdezem a neved mégis, nagyon-nagyon megjegyezlek akkor, felírlak az agendámba, minden lapra, minden istenverte napra, napi háromszori okulásra, bevezetlek a tanaimba, és nagyon-nagyon megszeretlek, te meg, te meg engem gondolsz a jövődnek és jótevődnek, mindennapi betevődnek; beléd feccölök, beléd ölök én mindent akkor bazdmeg; elvárom, hogy ne félj a hírhedt kanyarokban, vezetés közben rajtam kontárkodhatsz, ne parázz, nem fékezünk, nem kefélünk, másképp foglak én az örökös éroszba vinni, héroszként, pont úgy drága, mintha a bűn dilijébe vinnélek, kétszáz fölött, laposan és pirosan és kómásan, neked szánt szándékkal, száz decibeles agyvérzés katatón magányába, szív tépve, húr szaggatva, át a vékony jégen; kalandos életem a csomagtartó sötétjében, mint a hétrétbe hajtogatott érettségi ing, öröklétünk a kesztyűtartóban egy lapos cédétokban; mintha a körgyűrűről emelkednénk el, de le nem esünk, öt napig szállunk az alsópálya fölött keresztbe, mintha a Szaturnusz gyűrűi fölött húznánk át, mint a nagykönyvben, csak röpülünk bele a lenyugvó Napba, belehasítunk a közepébe, abba, abba a frankó fortyogásba, tök egyenesen, szputnyikosan, lassítás és hőpajzs nélkül a pofánkba fröccsenő isten atomszirupjába; dehogy, dehogy a te hajad meg milyen?, milyen hullámos és fényévhosszú, és mennyi, mennyi van belőle!; a te hajad egy gyönyörű gond, figyelj csak, kitöltöd az utasteret ezzel a hajjal, ezzel a bajjal, mint az életemet, ezt a három, gazdag órát; tudod mit?, nőj át rajtam, mint fa a kerítésen, borulj rám, amikor kiborulok, mint a repkény, mássz fel a rácsomra, egyszer majd én is rád mászok, a te penge pergoládra, még nem, most még minden rendben, az egyszer biztos, tépek, tehát neked vagyok, hát persze, csak te neked, és szólj, ha már úgy érzed magadban, szanált szíved helyén, ha ott, abban a lucskos, bukott lukban úgy véled, hogy megérkeztünk, ha meglátod azt a fát, a nekünk valót, vagy oszlop?, oszlop legyen?, dupla, tripla, magasfeszültségű vasbeton, újragyártott?, hagyjuk ki ezt?, azt is, azt is ott?, mit döntsünk le?, mit döntsünk el?, te tudod, mert én nagyvonalú vagyok, legyen tiéd a választásom, ha gondolod, csinálhatunk kidőlt sürgönyoszlopot, lehet, lehet, miért ne könnyíthetne rajtunk egy elénk vágó tehervonat, csak húzzunk be az estbe, mint vak fecske a nádba, nem félsz?, nem félsz, tehát velem vagy, s nem ellenem; tudod egyszer majd megbocsátod, hogy frontálisan szerettelek, a te véred épül-szépül bennem, tudtad?, tudtad ezt?, nem hitted volna, szép, ugye az út menti tó, pláne a vak fecskéktől zajos nádas, az a hegy, te meg giccses és karcsú vagy, baromi és démoni, dögletes, és kurva, kurva klassz így, ahogy ülsz mellettem a plüssben, cuccban, frászban; nem, nem kéred, hogy álljunk be a parkolóba, ide, ide és oda is, nem faggatsz, meddig elég az ólommentes benzin, a pénzünk, ezünk-azunk, tudod jól, hogy nincs az útnak vége, mit tegyek kedves?, álljak a sor végére?, bízzak benne, hogy a többiekkel együtt minket is az epicentrumba vezetnek, vagy a leállósávon döngessünk tovább, belülről kerülve a többit?, menjünk ott, ahol senki se lát, a szervizsáv legyen a mi perspektívánk?, igazad van, az alternatív útszélt mutatják a segélytelefonok, aha, aha, alacsony a fordulatszám, gázt még, hadd pörögjünk, kifilézzük ezt a millit, ezt a kicsi nihilt, tükrünk mások tükrét épphogy éri, zöldek a mezők valahol az alkony vörös árka mögött, és azt éneklik good bye blue sky, ó a lelkes ég, és a napfénytető fölött úszó késő délutáni légzsákok, innen-onnan felszikrázunk, és pirosak, kurva élet, pirosak a nyirkos lengő lámpák kedves!, erre?, arra?, mégis!, mégse!, de szép, de gyors, de meredek, hú de durva, de keserves, be gyönyörű, jaj édes, fordulj felém, felém halj meg… A te csakrád már csak rám ragyog – a szemed is, mind, mind a tízezer…
Zene: https://www.youtube.com/watch?v=QHGOO73Gxg4

2016. január 12. 8:39
facebook-buttonELSŐ NAP
amikor nem tudom, hol leszek majd éjszaka. És még jó pár dolgot szintén nem tudok. Ébredéskor azt vizsgáltam, mit érzek, és – szokatlan állapot már ez is – nem jutottam semmire. Viszont azt tudom, hogy arra kérdésre, hogy megszakíthatom-e az utamat, ha meghívó közelébe érek, elsöprő többség válaszolt igennel. Köszönöm a támogatásotokat, és bízok benne továbbra is. Ezt a szavazást is lezártuk, most megyek a cuccomért, és úgy 9 óra körül kiállok az útra. Hála Jacknek. 200 névjegy van nálam, adok mindenkinek, aki segítőkész. Vajon mennyit passzolok el ma? És ígérem, mihelyst tudok, jelentkezem!
Addig is hallgassátok meg, mit mond Jack a születése napjáról:
“Rajtam kívül nem szült senkit. Alighanem velem is véletlenül esett teherbe. Talán csak azért hordott ki, mert az állapota jó ideig fel sem tűnt neki. Ha rajta múlik, halva születek vagy elvetél, s hogy nem így történt, apámnak köszönhető, aki úgy etette kedvtelen és étvágytalan anyámat, mint a beteg madarat. Falatonként. Anyám rosszkedve és étvágytalansága mellett akár fel is szívódhattam volna, akár a tályog. Voltaképp apám hordott ki, amint a későbbiekben is ő volt egy személyben a férfi és az anya a mi szomorú családunkban.
Január 12-én jöttem a világra, mint mondják, az évszázad leghidegebb reggelén, anyám testén át, apám jóvoltából. Négy és fél kilóval születtem a Harmadik és a Bryant utca sarkán álló közkórházban. Nem kereszteltek meg, semmilyen egyháznak, felekezetnek tagja nem vagyok, szándékomban sem áll változtatni ezen, és azt is bátran kijelentem, hogy jóravaló apám igenis a kapitalizmus könyörtelen, emberellenes működésének esett áldozatul. Anyám kedélyhullámzása pedig nem pusztán egy különös és érzékeny nő depresszív hajlama, hanem a felső középosztálybeliek kényelméből, túlzott kifinomultságából fakadó dekadencia. Olyan ez, mintha a púder gyakori használata elmebajt okozna, az elmebaj pedig halált. Végső soron a púder lenne a felső középosztálybeliek elhalálozásának oka, amint a prolik haláláért a vég nélküli munka és a féktelen éhezés felel.
Anyám elegáns és finom, mint egy kámea. Tömjénillata van, elesett, szép, s ugyanakkor kulturáltan érzéketlen. A családjától örökölt sötét arisztokratizmus és melankólia annyira kínozza szegényt, hogy annak idején szoptatni sem tudott.”
(Jákob botja)

2016. január 11. 20:09
facebook-buttonA BUDAPEST-SZAVAZÁS EREDMÉNYE
ÉS AZ UTOLSÓ SZAVAZÁS INDULÁS ELŐTT
Lezárult a budapesti szavazás. A kérdés az volt, maximum hány budapesti címen lehetek egymás után. Azt nagyon nem szerettétek volna, hogy három címre is mehessek. A max. 1 illetve max. 2 cím “nagy csatát” vívott, s végül a MAXIMUM 2 győzőtt. Köszönöm, hogy döntöttetek.
Van itt még egy kérdés.
Mikor szállhatok ki egy kocsiból?
Képzeljétek el a következő helyzetet. Holnap elindulok a Dunakanyar felé, lengetek az esőben, megáll egy autó, kérdezem, hová?, hová?, mondja a sofjőr, esztergomi kitérővel Sopronba. Mármost nekem két meghívóm is van az adott útvonalon, Sopronban és annak környékén viszont egy sem. A kérdés az. Megszakíthatom-e az utamat bármikor, ha egy kocsi meghívón halad át vagy nem? Esetleg csak akkor szakíthatom meg, ha a kocsi végállomásán nincs meghívó?
A két lehetőséget ezúttal is hozzászólásban rakom fel. Mivel reggel indulok, holnap 8.30-ig lehet szavazni.
Előre is köszönöm! Szép estét! Centauri

2016. január 11. 14:14
facebook-buttonHOLNAP INDULOK – AZ ELSŐ HAZAI ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÓRA
HOGYAN IGAZOLOM MAGAM AZ ÚTON?
Na, most kérek szépen sok megosztást! Lássuk, elér-e az országút széléig a Facebook? Az idő pocsék lett, de a kedv, az izgalom, a kíváncsiság a régi. Legyen köd, szutyok, hideg, meleg, én megyek. Holnaptól belevágok, meglátjuk, miféle játék sül ki ebből a Jack London-túrából. Meddig bírom ötezerből? Hány kilométert teszek meg? Hány emberrel találkozom? Hányszor kell a nyitott ég alatt aludnom? Lesz-e mit enni? Találok-e munkát? Kötök-e új ismeretségeket?
És azt hiszem, most már mondhatom: Lengyelország és Észtország után ez lesz az első hazai író-olvasó találkozóm, hisz látszik, hogy főként olvasók küldtek meghívókat. Igaz, nem kevéssé rendhagyó találkozó lesz. De talán épp ettől jó. Személyesebb. Érdekesebb. 10 év után az első. Annak is örülök, hogy pár napja többen beszélnek Jack Londonról. Kérlek benneteket, támogassatok az úton és éljetek az alkalommal: neten át irányíthattok egy írót.
Akik most kapcsolódnak be a játékba, azok itt tájékozódhatnak a részletekről:
https://www.facebook.com/centauriweb/photos/a.913866455310772.1073741829.913824748648276/1060635973967152/?type=3&theater
Este nyolcig pedig még szavazhattok a budapesti szabályról:
https://www.facebook.com/centauriweb/photos/a.913866455310772.1073741829.913824748648276/1061678230529593/?type=3&theater
És még valami. Hogyan igazolom az úton, hogy valóban én vagyok az? Íme egy fotó. Ez a három ékszer lesz rajtam. Nem valószínű, hogy e hármat együtt bárki hordhatja, azért sem, mert például a gyűrű egyedi darab.
Köszönöm az eddigi támogatásotokat, nagyon izgulva, nagyon kíváncsian, nagyon elhavazva, és nagyon bizakodva kívánja nektek is a legjobbakat: Centauri
U.i.: És változatlanul az a mondás vezet: „Mindig tudd, hol vagy. Mindig tudd, hová tartasz. És vedd észre, ha túl messzire mentél.”

2016. január 10. 20:03
facebook-buttonFÓTRÓL JELENTKEZEM
Újabb kérdések dőltek el. Tegnap estére megszavaztátok, hogy a Dunakanyar felé induljak. Ma estére az is eldőlt, hogy meddig maradhatok egy címen, vendéglátónál, meghíváson, nevezzük, ahogy tetszik. 48 ÓRÁT! Arról, hogy milyen távolságból fordulhatok rá egy meghívóra (bárhonnan, 50, 100 vagy 150 kilométerről), úgy döntöttetek, hogy BÁRHONNAN.
Tehát három dolog már biztos:
Irány: Budapestről a Dunakanyar felé
Időzés: Max. 48 óra
Címretartás: Bárhonnan.
A Budapestet érintő kérdésről holnap estig még szavazhattok itt:
https://www.facebook.com/centauriweb/photos/a.913866455310772.1073741829.913824748648276/1061678230529593/?type=3&theater
Most egyébként Fótról jelentkezem a Mónika Show stílusában. Két régi barátomnál vagyok, Sz. Éva (42), tanárnő és élete szerelme K. László (47) szerszámkészítő, méghozzá egy nagyon frankó szerszámkészítő. Lacit alig ismerem még, de már megkínált két pohár pálinkával (közbe dumált: „Most már hárommal”), Sz. Éva pedig ízletes fokhagymakrémlevessel várt. László, a kiváló fóti szerszámkészítő – potenciális barát – tetemes segítséget nyújt az úthoz, az ő svéd katonai hálózsákjával, és főzőjével, és! saját kezűleg készített kisbaltájával indulok kedden útnak. A miniatűr balta arra kell, hogyha erdőben kell éjszakázni, tüzet rakhassak. K. László (47) fóti szerszámkészítő azt is mondja, hogy amennyiben más is szeretne hasonló Jack London-túrához alkalmas mini-baltát, áll elébe (a megrendeléseket küldhetitek nekem). Ezúton is köszönöm a segítségüket – csakúgy, mint mindenkiét! Legyen szép estétek, holnap még egy kérdésről kell dönteni, aztán indulás. Centauri
Fotó: Sz. Éva (42) tanárnő & K. László (47)
fóti szerszámkészítő
Utóirat: üdvözlet K. László papájának, aki a pálinkát főzte.

2016. január 10. 16:07
facebook-buttonJACK LONDON-TÚRA ÖTEZERBŐL
A tegnapi Népszabadság cikk már olvasható a NOL.HU-n!
http://nol.hu/kul…/jack-london-tura-otezer-forintbol-1583791
A budapesti szabályról a szavazás szoros! Hajrá mindenki. A másik két szabályról még 4 órán át szavazhattok.
HÁNY ÓRÁT TÖLTHETEK EGY CÍMEN? (Ez is változhat még!)
MAX.48 (jelenlegi állás:24)
MAX.24 (jelenlegi állás:17)
https://www.facebook.com/centauriweb/photos/a.913866455310772.1073741829.913824748648276/1060841307279952/?type=3&theater
MILYEN TÁVOLSÁGBÓL FRODULHATOK RÁ EGY CÍMRE? (Ebben a kérdésben délutánra fordult a kocka, most a BÁRHONNAN “elhúzni” látszik)
BÁRHONNAN (jelenlegi állás:15)
50 KILOMÉTER (jelenlegi állás: 10)
100 KILOMÉTER (jelenlegi állás: 3)
150 KILOMÉTER (jelenlegi állás: 1)
https://www.facebook.com/centauriweb/photos/a.913866455310772.1073741829.913824748648276/1061142847249798/?type=3&theater
További szép napot! Cen’

2016. január 10. 10:52
facebook-buttonSZAVAZÁS BUDAPESTRŐL
(“Előirat”: Kérlek benneteket, a szavazás mellett a posztot is lájkoljátok, osszátok. Itt most olyan kérdésről van szó, ahol a fővárosiak és a vidéken élők érdeke erősen eltérhet. Kíváncsi vagyok az eredményre.)
Szép vasárnapot! Szerintem ma jobb otthon ülni, ne menjetek ki a sártengerbe, a latyakba. Inkább szavazzatok és osszatok. Ígéretemhez hűen, mától arról a kérdésről szavazhattok, amely a budapesti mozgásomat befolyásolja. Az szinte biztos, hogy a vidéki helyszínekről viszonylag hamar kerülök vissza a Fővárosba, egyrészt mert ilyen az ország szerkezete, úthálózata, másrészt a budapestiek könnyen szavazhatnak meg nagy eséllyel Budapestre mutató útirányokat. Ráadásul, ha például a debreceniek azt akarják, hogy feléjük vetődjek, mondjuk a Dunakanyar után, először nekik is Budapestre kell irányítaniuk. Szóval előre láthatóan sokszor megyek át Budapesten, ahol pedig az a kérdés, hogy mennyi időt tölthetek ott. Budapesten előfordulhat, hogy több meghívóm is van – és persze ismerősök, barátok is – elvileg napokig mehetnék egyik címről a másikra. Annak ellenére is, hogy eddig Budapestről kaptam a legkevesebb meghívót. A kérdés tehát:
HÁNY CÍMRE MEHETEK, MIELŐTT MEGINT EL KELL HAGYNOM A VÁROST?
MAX. 1
MAX. 2
MAX. 3
Szavazni továbbra is a hozzászólásoknál lehet.
És ne feledjétek, ma este nyolcig még a másik két kérdésről is szavazhattok!
HÁNY ÓRÁT TÖLTHETEK EGY CÍMEN?
MAX.48 (jelenlegi állás:21)
MAX.24 (jelenlegi állás:15)
https://www.facebook.com/centauriweb/photos/a.913866455310772.1073741829.913824748648276/1060841307279952/?type=3&theater
MILYEN TÁVOLSÁGBÓL FRODULHATOK RÁ EGY CÍMRE?
BÁRHONNAN (jelenlegi állás:11)
50 KILOMÉTER (jelenlegi állás: 10)
100 KILOMÉTER (jelenlegi állás: 3)
150 KILOMÉTER (jelenlegi állás: 1)
https://www.facebook.com/centauriweb/photos/a.913866455310772.1073741829.913824748648276/1061142847249798/?type=3&theater
Jó szavazást. Remélem, most kicsit aktívabbak lesznek a fővárosiak is! Üdvözlettel: Cen’
Fotó: Centauri

 2016. január 9. 20:04
facebook-buttonELDŐLT
Oké, eldőlt merre indulok Budapestről Jack London születésének napján. A sokáig vezető Balaton-irányt ma lenyomta a Dunakanyar. Kíváncsi vagyok rá, kik vannak arra, akiknek ezt az eredményt köszönhetjük! Ne feledjétek, a többi dologra még lehet szavazni! Legyen szép estétek. Én pedig lélekben már felvettem az irányt.
Szavazni lehet még holnap estig:
HÁNY ÓRÁT TÖLTHETEK EGY CÍMEN?
MAX.24
MAX.48
https://www.facebook.com/centauriweb/photos/a.913866455310772.1073741829.913824748648276/1060841307279952/?type=3&theater
MILYEN TÁVOLSÁGBÓL FRODULHATOK RÁ EGY CÍMRE?
BÁRHONNAN
50 KILOMÉTER
100 KILOMÉTER
150 KILOMÉTER
https://www.facebook.com/centauriweb/photos/a.913866455310772.1073741829.913824748648276/1061142847249798/?type=3&theater
Holnap a Budapestet érintő kérdésről szavazhattok.
A legjobbakat!! Cen’

2016. január 9. 19:17
facebook-buttonMég 46 perc. A Dunakanyar kontra Balaton meccs 28-15-re áll. Ebből Dunakanyar lesz… Vagy nem?

2016. január 9. 16:31
facebook-buttonKedves, kalandos emberek!
Köszönöm a további meghívókat. Igyekszem majd valami térképet is eszkábálni, és remélem, hogy a lehető legtöbb helyre valóban eljutok. Várom a továbbiakat is a jacklondontura@gmail.com-ra! Egyúttal türelmeteket is kérem, ha késnék a köszönettel, levéllel, nézzétek el nekem. Ígérem, igyekezni fogok. Egy fontos kérdésről még, mivel többen is kérdeztétek: IGEN, SZABAD MOZGÓSÍTANI. Ahogy látom a Balaton, mint útirány veszélybe is kerülthet, jön föl Pécs és a Dunakanyar. Szóval bátran “lobbizhattok”. Köszönöm az útravalókat is, mint amilyen pl ez a Doors nóta. Ha esetleg van tanácsotok, mit vigyek, mire figyeljek, vagy bármiféle ötlet az úttal (és Jack Londonnal) kapcsolatosan, itt írjátok meg hozzászólásban. A budapestieknek pedig annyit, hogy Budapestről holnap szavazunk, mert az boritékolható, hogy előbb-utóbb ide érek vissza, és az nem egyszerű kérdés, hogy itt mihez kezdjek.
Előre is köszönök mindent, üdvözlettel: Centauri
https://www.youtube.com/watch?v=eszNKHrXxgY&noredirect=1

2016. január 9. 10:09
facebook-buttonSZAVAZZATOK!
MIKOR FORDULHATOK RÁ EGY CÍMRE?
Szép hétvégét mindenkinek és vigyázzatok az utakon! Nálam ezerrel folyik a készülődés, most épp se lelkesülni, se vacillálni nincs időm. De addig is van itt még pár kérdés. Az internet népe és az olvasók szerencsére vették a lapot, köszönöm a biztatást, a szurkolást, és a meghívókat. Utóbbival kapcsolatosan több kérdés is felmerül. Remélem, az mindenki számára világos, hogy nem célra stoppolok, hanem arra megyek, amerre irányítatok illetve amerre az első megálló kocsi visz. A kérdés pedig az, milyen távolságból fordulhatok rá célirányosan egy-egy meghívóra. A hozzászólásban a következő lehetőségekre szavazhattok.
BÁRHONNAN
50 KILOMÉTERRŐL
100 KILOMÉTERRŐL
150 KILOMÉTERRŐL
A másik két szavazást
MILYEN IRÁNYBA INDULJAK BUDAPESTRŐL?
https://www.facebook.com/centauriweb/photos/a.913866455310772.1073741829.913824748648276/1060635973967152/?type=3&theater
MENNYI IDŐT TÖLTHESSEK EGY CÍMEN?
https://www.facebook.com/centauriweb/photos/a.913866455310772.1073741829.913824748648276/1060841307279952/?type=3&theater
ma este nyolc órakor zárom. Per pillanat úgy néz ki, hogy a Balaton irányába rajtolok el és akár 48 órát is tölthetek egy címen. De este nyolcig ez még változhat.
És olvassátok a mai Népszabadságot! Csinos cikket találtok benne az útról.
Óvatosan vezessetek, óvatosan lépkedjetek. Kora reggel több, tyúklépésben csúszkáló emberrel is találkoztam a dobostorta tetején. Egy lány mosolyogva siklott egy lejtős járdán. Nem bosszankodva. Egy úr messziről rám kiáltott: „Vigyázzon, ott nagyon csúszós!” Gondoltam is: el sem indultam még, de már jóakaratú embereket látok. Üdv mindenkinek: Cen’
Fotó: Centauri – Látjátok, régen is előfordult, hogy a szabad ég alá húzott a vérem.

2016. január 8. 21:12
facebook-buttonMa sikerült pontosan megmérni a testsúlyom, tévedtem, a korábban írt 74 kilóval szemben csak 67 vagyok. Ehhez mérten kell majd mérlegelnem az út végén.

2016. január 8. 19:04
facebook-buttonAZ ELSŐ SZAVAZÁS JÁTÉKSZABÁLYRÓL.
Van pár dolog, amivel már elkészültem. Mi az, ami nélkül nem vágunk neki egy tisztességes Jack London túrának? Hát persze, hogy a névjegy! Az például már megvan. Ilyet adok azoknak, akik felvesznek, és elvisznek… bárhová.
Azt is tudom, mit tartok majd leginkább szem előtt. Van egy ír mondás, amit erősen kedvelek. Régóta. Azt hiszem, ezúttal igazán aktuális lesz.
“Tudd, hogy hová tartasz. Tudd, hogy hol vagy épp. És vedd észre, ha túl messzire mentél.”
Az elsőre esélyem sincs. A másodikat tudhatom. De a legrázósabb az utolsó lesz. Időben észrevenni, ha valami nem stimmel, ha valahonnan vissza kell fordulnom, ha valahová nem kellene bemennem, ha valamit ki kellene hagynom. De jól eszembe vésem, és akkor talán segít a kellő időben.
És van pár szabály, amiről szintén szavazhattok. Nem hittem volna, hogy már az első napon ennyi meghívót kapok – számoltam azzal is, hogy egyet sem -, de még így is kérdés, ha van egy cím (meghívó, barát, ismerős…), mennyi időt tölthetek egy címen? Két opciót kínálok fel: 24 ill. 48 óra. Melyik legyen? A hozzászólásoknál tudtuk szavazni!
(És ne felejtsétek el, még arra is lehet, hogy kedd reggel merre induljak el Budapestről. Pillanatnyilag a Balaton vezet, de könnyen változhat még minden.)

2016. január 8. 11:12
facebook-buttonA JACK LONDON EMLÉKTÚRA RÉSZLETEI
Tegnap megjött az első, Jack London emléktúrával kapcsolatos interjúkérdés. Ennél rövidebb, velősebb kérdést nem kaptam még. “Megőrültél?”
Nem hiszem, de ítéljétek meg ti!
AZ ÚTRÓL ÁLTALÁBAN
2016 Jack London halálának századik és születésének száznegyvenedik évfordulója. Ebből az apropóból, és mert március elsején megjelenik az ő életén alapuló Jákob botja, Jack London ifjúkori csavargását követve, január 12-én reggel „világgá megyek”. Országot látni, embereket és tájakat, gyakorlatilag pénz és mindenféle biztosítás nélkül, az olvasók és az utamba kerülő emberek jó szándékára és a véletlenre bízva magam. Hogy merre megyek, hová jutok, a véletleneken és a facebookon leadott szavazatokon múlik. Az útról folyamatosan tudósítok, és ha döntések elé kerülök, a döntés jogát átengedem az olvasóknak. Sokak szerint mifelénk a közöny és bizalmatlanság az úr. Szerintem pedig segítőkész emberekre mindenütt találni. Elválik majd, melyik igaz. Egy biztos: el sem indultam még, de máris lelkesít, hogy lehetetlen megjósolni, mi történik majd. Ritkán szoktam megosztást kérni, de most arra kérlek benneteket, osszátok ezt a bejegyzést, ahol csak lehet, mert adott esetben ezen múlhat, hogy pár nap múlva ágyban töltöm a januári éjjelt vagy hóban. És már szavazhattok is az első útirányra. Köszönettel és bizakodva: Centauri.
Kapcsolat: Az út a www.facebook.com/centauriweb oldalon követhető. Ha ez nem működne, akkor a www.centauriweb.hu-n. Az úttal kapcsolatos megkereséseket a jacklondontura@gmail.com mailre címezzétek.
JACK LONDON ÚTJA
Miért ment világgá Jack London? Mert elege volt a rabszolgamunkából és a családjából, kiváltképp Flora Wellmanból.
Hogyan közlekedett? Vonatokra kapaszkodott fel, általában az alvázra, és így tett meg ezermérföldes utakat.
Miből élt? Koldult, rabolt, lopott, néha dolgozott (utóbbit a legritkábban). Jack saját bevallása szerint minden létező bűnt elkövetett, az emberölést kivéve. Ha jó napja volt, „meghívót” kapott egy-egy állomáson.
Mi volt a „meghívó”? Jack idejében dívott a jómódú családoknál behívni egy ebédre a csavargót, néha mosakodhatott és alhatott is, majd élelmet csomagolva neki, újra kivitték az állomásra.
Mi volt Jack úti célja? Nem volt cél. Általában arra ment, amerre az első vonat vitte. Gyakran a rendőrök elől kellett felpattannia egyik-másik szerelvényre, s csak utóbb szembesült azzal, hogy hová tart.
Mi jellemezte leginkább az útját? Az, amitől a leginkább félünk: a bizonytalanság. Sosem tudhatta, lesz-e mit enni, lesz-e fedél a feje fölött, jó vidéken köt ki, vagy „zabos” helyen.
AZ ÉN UTAM
Miért megyek világgá? Hogy megtudjam, valóban olyan volt Jack útja, mint amilyennek képzelem. Hogy megtudjam, igaza van-e azoknak, akik szerint mifelénk a közöny és a féktelen bizalmatlanság az úr. Hogy fejet hajtsak Jack London előtt.
Hogyan közlekedek? Országúton stoppal.
Mitől lesz az én utam is bizonytalan? Arra megyek, amerre az első kocsi visz, ha pedig kereszteződésbe érek, az olvasókra-követőkre hagyom a döntést, ők szavazhatnak róla facebookon. Arra megyek, amerre küldenek.
Miből gazdálkodom? 5000 forint, 5 deci víz, 5 csomag gyorsleves, 5 doboz dohány, 5 deci Jack Daniel’s, 5 tábla csokoládé. Hajdanán Jacknél sem volt sokkal több. Plusz meleg ruha, a táborveréshez meg a kapcsolattartáshoz szükséges eszközök.
Miből élek? Rabolni – mint Jack – nem fogok. Viszont bármilyen alkalmi munkát vállalok.
Lehet-e meghívót küldeni? Bár ez mifelénk sosem volt szokás, ha valaki úgy gondolja, hogy amikor a közelében járok, segít koszttal, kvártéllyal, munkával, szívesen fogadom.
Hol lesz szállásom, ha nincs meghívó? Ahol kerítek magamnak vagy a szabad ég alatt.
Meddig leszek úton? Ameddig bírom. Szeretném legalább február elejéig állni a sarat (havat).
Indulás: 2016. január 12 (kedd) Budapest
Választható útirányok: Dunakanyar, Balaton, Győr, Debrecen, Szeged, Pécs.
Hogyan szavazhattok? Az irányokat hozzászólásban adom meg külön-külön. Arra indulok, amelyik keddig a legtöbb tetszikelést kapja.

2016. január 7. 10:52
facebook-buttonEgy jó hír. Keddre, Jack születésnapjára enyhül az idő. Inkább a +10 felé tart majd a higany, mintsem mínuszba. És egy rossz hír: a későbbiekben viszont erős lehülés jön, és már inkább a -10 lesz az irány. Jövő hétvégén talán már szó szerint a jég hátán kell megélnem? Ne már! Január…
Fotó: Centauri

2016. január 6. 19:12
facebook-buttonJACK LONDON UTÁN SZABADON
Ma jártam a kiadóban, és eldőlt: március elsején jelenik meg a Jákob botja, vagyis ha jól számolom, már csak 55-öt kell aludni. De addig sem fogok-fogtok unatkozni. 6 nap múlva Jack London emléktúrára indulok. A legtöbben azt gondolják, Alaszkába. Nem csoda, hisz legtöbben az aranyásó Jack Londont ismerik. Az én regényem viszont az ifjú Jack életén alapul, így aztán az utamat is hozzá mérem. A részleteket pénteken rakom fel. Több hetes út lesz, s hogy milyen, és nekem mennyire lesz nehéz, az rajtatok is múlik majd. És az utamba kerülő idegenek jóindulatán. Na és persze a szerencsén is. Azt szeretném, hogy még ha csak neten keresztül is, de elkísérhessetek. Jó pár kérdésben a ti kezetekben lesz a döntés. És akad pár szabály, amiről az indulás előtti napokban, ti dönthettek majd. A csatolt fotón látható harmadik szám a 74. Ma akartam mérlegelni, de sajnos nem sikerült. Úgy sejtem 74 kiló lehetek most. Az a kérdés, hogy az út végére fogyok-e? S ha igen, mennyit? Ha úgy van, ahogy pár ismerősöm mondja, hogy az emberek közömbösek és rosszindulatúak, fogyni fogok, nem is keveset. Ha úgy van, ahogy én gondolom, vagyis bármerre jársz is, segítőkész ember mindenhol akad, akkor akár még hízhatok is. Ki tudja? Van-e annyi bizalom mifelénk az emberekben, mint amennyi volt az 1800-as évek végén az amerikaiakban? Meglátjuk. Már csomagolok és izgulok. És már most köszönetet kell mondanom azoknak, akik a napokban segítettek felkészülni, tanácsokkal láttak el, véleményezték a tervet, bíztattak, s eszközökkel is támogattak.
Ezúttal azért is örülnék a megosztásoknak, mert sok múlhat azon, mennyien tudnak az útról. És Jack London is megérdemli. Jó fej volt, higgyétek el! Nehéz eset, de jó fej. Bár talán nem is ő volt a nehéz, mint inkább a családja. Így vagy úgy, Jack nem volt akárki.
Üdv és köszönet: Centauri

2016. január 6. 10:28
facebook-button“Meghúztam az üveget, a szél megélénkült, a hullámzás felerősödött. Sötétedett, a sziklákat sem láttam már, de éreztem: oly közeliek, hogy hozzájuk koccanhatunk bármikor. A nyílt tengerről dühödten tört be a víz az öbölbe, a Morton ide-oda dülöngélt, alig találtam el a kormányszékig. Amint lángra lobbant a viharlámpa, felragyogott a kormánykerék rézbetétje, s azon az alábbi felirat:
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart.”
(Jákob botja)
Fotó: Centauri

2016. január 5. 19:21
facebook-buttonORSZÁGÚT
“A záróvizsga utáni nyáron elhatároztam, hogy megírom – hadd tudja meg a világ –, mi folyik a Cook House-ban. Csakhogy valahányszor belefogtam, elapadtak a konkrétumok, és az írás átment vad pocskondiázásba. Joggal persze, de az éhséglázadás idején megértettem, hogy az országúton lépten-nyomon történetekbe botlom, s ha csak tárgyszerűen feljegyzek mindent, az is izgalmasabb, mint a Cook House-ról írni hosszú, dühödt oldalakat. Az országút legalább annyi témát ad, mint Oakland kocsmái, csak a Kelly-seregben nem hallgató, hanem résztvevő vagyok, én csüngök a poggyászkocsik alvázán, és több palival beszélek naponta, mint azelőtt egy hónap alatt.
A szűk látókörű, keveset tapasztalt embert a csavargók „egy műszakosnak” hívják. Hiába előkelő valaki, hiába fordul meg Párizsban, Rómában, Londonban, ha ezt a jómód biztosítja a számára, ugyanabban a létben marad végig. A kedvenceit eszi, a cipőjét inas pucolja, londiner hajbókol előtte, gondja nincs, nem ázik, nem fázik. Ezer mérföldeket tesz meg, de egy centit se mozdul ki a komfortzónából.
A „műszak” a csavargónak létformát jelent, és bizony az országúton megjársz minden létező műszakot.
(Jákob botja – Jack London alapján)
Fotó: Centauri

2016. január 5. 10:36
facebook-buttonMÉG NYOLC NAP
Kalandosan indul az év, talán még sosem indult ennyire kalandosan, holott akadtak már extrém éveim. Nyolc napom maradt Jack London születésnapjáig (jan. 12.). Azon túl, hogy megírtam az ifjúkorán alapuló regényt, megemlékezek róla másként is – amint 2016-ban az egész világ. Vannak ötleteim. Ismeritek Jacket? Ti hogyan emlékeznétek meg róla? Addig is, míg el nem árulom, én mire gondoltam, egy idézet a feleségétől, Mrs. Jack Londontól. Igaz, a Jégvágóban kemény kritikával illettem őt, de a Jack London életéről írt könyve sok helyütt valóban szép.
“Itt írok arról a Jack Londonról, akit ismertem, az ő dolgozószobájában, az ő íróasztalán, amely darabos, erős, egyenes, szép darab, mint amilyen ember ő maga volt. “Hogy valamelyikünk hamarább haljon meg, mint a másik, az elképzelhetetlen – mondta gyakran – és igazság szerint úgy kellene lennie, hogy valami nagyszerű kalandban egyszerre múljunk el mindketten, mint a végzet orkánjának hajótöröttjei. De ha mégis én mennék el először, szívem, akkor neked kell írnod rólam. Ha ugyan van elég bátorságod becsületesen őszintének lenni. Félek, hogy nem lesz, ha erre kerül a sor. Nemigen fogsz írni a fogyatkozásaimról, amiket nagyon is jól ismersz, márpedig azok nélkül a munkád értéktelen lesz. Azonkívül egyikünk sem tud teljes leplezetlenséggel írni helyzetekről és emberekről, akik és amelyek segítettek vagy akadályoztak, csak ha már öregek leszünk, és a többiek is túl vannak már azon, hogy megsértődjenek.”
Fotó: Centauri

2016. január 4. 16:44
facebook-button2016 jó év lesz. Meglátjátok!
A január sokaknak nehéz, elfogyott vagy megszáradt a bejgli, lesoványodtak a számlák, hullik a fenyőtű, ma reggel százezrek tértek vissza a melóba és iskolába, ráadásul ez egy hosszú, sötét, hideg (a leghidegebb) hónap, s messze esik tőle a következő ünnep, én mégis úgy számolok, hogy 2016-ban még a január is szerethető lesz. Épp csak elkezdődött, máris számos ajándékot adott. Például hegyi patak jege alól drágakövet, egy ritka nagy, majdnem egy centis almandin gránátot (kisebb méretben “csak” féldrágakő lenne). Most azután nyomozok, hol lehet követ csiszoltatni. Ha valaki csiszoltatott már, kérem, segítsen. Üdvözlettel: Centauri.
Fotók az internetről. Az első két képen a tegnap talált gránátkőhöz hasonló kövek, a harmadikon egy szépen csiszolt gránátkőre hangolt antik medál.

2016. január 3. 19:38
facebook-buttonIN MEMORIAM JACK LONDON
Vége az ünnepeknek, valójában holnaptól kezdődik 2016, a következő év dolgos-szorgos része. Én is ma estétől állok sorompóba, s elsősorban arra gondolok: 2016 Jack London éve lesz. Halálának századik évfordulója. Amikor a mai fotókat készítettem fagyott patakoknál, ő jutott eszembe. Láttam már patakot sokat, fagyott patakot és jeget, havat is eleget, de annyit életem végéig sem fogok, mint amennyit aranyásóként ő látott.
Kedves Jack, sokszor segítettél eddig. Kérlek, segíts ezután is! Segíts akkor is majd, amikor bizonytalan időre én is a te utadra lépek. Üdvözlettel: késői barát, Centauri
Fotó: Centauri (Börzsöny)

2016. január 2. 12:55
facebook-buttonHavazik, majdnem olyan szépen, mint a seregély téli tollazatán. (Ugyanez a madár nyáron fekete).
Fotó: Centauri

2016. január 1. 20:47
facebook-buttonEzt a filmet általában karácsonykor szoktam megnézni. Most egy kicsit megcsúsztam vele.

2016. január 1. 9:27
facebook-buttonÉjfélkor a völgyben a város fényei, tüzijáték mindenfelé, fölötte Hold, afölött Esthajnalcsillag, ablakon tükröződő, kandallóban lobogó láng, akár egy túl szépre festett filmben. A Hajnal utcában. A képeken pedig 2016 első hajnala – az égen és az ablakon. Szép napot, szép évet. Üdvözlettel: Centauri

4 Comments:

  1. nincs szabad akarat, még neked sem… a szabadság illúzió

  2. Repülő Embernek azt a mondatát idézném: “Voltam már jobban is, csak az több pénzbe került”… zseniális :)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.