2019.11.13. Videó a madáretetőről – technikai szünet

fenyvescinege

Fenyvescinege – videóból kivágott kép (@Centauri)

Kivételes alkalomnak tekintem, hogy most sok felvétel készülhet a fenyvescinegékről is. Egyelőre egy kisebb “stúdiót” rendeztem be a madarak számára, itt vettem fel körülbelül 2 órányi anyagot.


2019.11.13. Ahogy azt többen is jeleztétek, sajnos ismét belefutottunk egy technikai szünetbe; nemcsak a feltöltések maradtak el, hanem időnként ti sem értétek el a honlapot. Ennek okairól sokkal többet nem mondhatok mint eddig. Mivel ez nem először fordul elő. Biztosat nem tudunk. Legvalószínűbbnek az tűnik, hogy az a formátum, amivel elindult a honlap annak idején, már kicsi. Nem csak az a gond, hogy nem mobilbarát, hanem

ez a formátumot egyszerűen nem ekkora méretre fejlesztették. Csak abban reménykedhetem, hogy a mobilbarát verzió ezt a gondot is megoldja.

Sovány vigasz talán, de a technikai kényszerszünetet kihasználtam arra, hogy elkészítsem az első tesztvideókat a madáretetőn. Kivételes alkalom tekintem, hogy most sok felvétel készülhet a fenyvescinegékről is. Egyelőre egy kisebb “stúdiót” rendeztem be a madarak számára, itt vettem fel körülbelül 2 órányi anyagot. A hétvégére elkészül a “nagyszínpad” is. Az első felvételek vágása, szerkesztése sok időt vesz igénybe, addig is fogadjátok szeretettel az alábbi videóból merevített képeket.

Úgy tűnik, helyreállt a rendszer, kissé lassan, de most egy ideje dolgozik, így még a videószerkesztés előtt igyekszem pótolni az utóbbi két nap elmaradásait.

A legjobbakat! Üdv: Cen’


Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!

Pár másodperces regisztrálás után értesülhetsz a legfontosabb bejegyzésekről 🙂

Név*

Email cím*


Fenyvescinege – oldalról széncinege figyel

hím széncinege – a széles fekete mellsáv árulkodik róla, hogy ő egy hím 🙂

Elől barátcinege, mögötte fenyvescinege

Elől kék cinege, beljebb széncinege

Csuszka

 

Legnépszerűbb, legolvasottabb oldalak – 90 napos best of – 2019.11.11.

Búcsú a téltől (2017/18) A madáretető madarai

2019.11.10. – Az első megújult hírlevél = félsiker

Madáretetős fotók

Még több madárfotó

 

16 Comments:

  1. Szabó Edit

    Igen, valószínűleg nagy már a honlap mérete, és ez okozhat bizonytalanságot a működésében. Ráadásul, amíg ez működik, ez a méret csak nőni fog, vagyis belefuthatunk még ilyen üzemzavarba. Csak le ne álljon végképp! És bízzunk az újabb verzióban!

    Én a széncinegéimben gyönyörködöm, ahogyan cikáznak az etető körül. 🙂
    Kérhetem azt, Cen’, hogy a gyengébbek kedvéért – mint pl. én 🙁 – írd oda majd a képekhez, hogy milyen madarat látunk rajta? Hála neked, már jóval több madarat felismerek, mint néhány évvel ezelőtt, de van még mit tanulnom. 🙂

    • Az a legtitokzatosabb, hogy valamiféle rendszer mintha lenne a leállásokban. Hétfő reggel azt hiszem többször is volt már – nem tudom.

      Jó, hogy szóltál, rögtön feliratozom a képeket 🙂

      • Szabó Edit

        Tegnap napközben még rendben lévőnek látszott a honlap, aztán késő este, amikor megint rá tudtam nézni, már nem indult el. 🙁
        Én még nem fedeztem föl benne rendszert, de mostantól majd figyelem.

  2. Szabó Edit

    Köszi a feliratokat! 🙂
    Tényleg nem szeretnék az élő lelkiismereted lenni, aki mindenre emlékeztet, de van itt az oldalon egy menüpont feltöltés alatt, hogy “Madárhatározó madáretetőkhöz”.
    Tudom, hogy az a fránya időhiány, de hátha egyszer!…

  3. Ibolya Nagy

    Szépséges, imádom 😍
    Köszönöm szépen, Cen’☺️💚

  4. Bekéné Szegedi Tünde

    Gyönyörűek a képek! Nem csak ezek a madaras képek, mindegyik! Az erdős is! Szépségesek! A cikkek is nagyon jók! Jó olvasni őket! Köszönöm!

  5. Antal Anikó

    Már hozzám is jönnek a cinegék: főleg széncinege, de már vendégem volt fenyves cinege és kék cinege is. Ez utóbbi nálam a legbátrabb, ő merészkedik legelőször az új helyen lévő etetőhöz. Én sokkal kevésbé látom kéknek, mint ahogy a te képeiden – lehetséges ez? a “szemüvege” pedig egyértelműen kékcinegére utal. Jól gondolom?

    • Sok mindentől függ, hogy mennyire kék egy kék cinege. Lehet fiatal is. A tojók sem annyira kékek, mint a hímek; a képen látható madár valóban ennyire kék, nincs rajta semmiféle effekt vagy színezés.

  6. Marsovszki Viktória

    Ha jól számolom, négyfajta cinege jár hozzád: szén- fenyves- kék- búbos?
    Ez az etetőd, hol van Cen’? Ilyen szépen terített asztalnál biztos lesz sok madár- vendéged. 🙂
    Milyen jókat találsz ki: madárstúdió! 🙂 Nagyon szeretem, hogy amilyen közel lehet menni a témához, te olyan közel mégy, Így kerülnek hozzánk is közel pl. a cinegéid. 🙂

  7. Marsovszki Viktória

    Az alábbi kis széncinege leányka vesztére került hozzám közel, ablakhoz repült.
    A te útmutatásod szerint jártam el, pihentettem egy órát az erkélyen, és mikor már láthatóan magához tért a becsapódás után, kézre akartam venni, de egy kis méltatlankodó csirip után szélsebesen kiröppent, “hótt” egészségesen. 🙂 ♥

    https://www.facebook.com/photo.php?
    fbid=2733456440054715&set=pcb.2733471323386560&type=3&theater

    Meg is osztottam a face-en, a te útmutatóddal együtt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.