2019.11.21. Virágzó repcemezők, sóhajtó erdők, hosszú éjjelek

2019.11.21. Fotó: Centauri


Szép idő ígérkezik, de remélem, ez az oldal lehet olyan zug az interneten, ahol szép időben is el lehet lenni egy kicsit – értelmesen.


2019.11.21. Kedves Barátaim!Fáradt vagyok. De jó fáradtság ez. Őrület. Mennyi minden zajlik. Mennyi feladat, mennyi akadály, mennyi öröm. Hetek óta minden éjjel dolgozom, alig alszom, még sem érem utol magam. Tudomásul vettem már, hogy nem is fogom. Nem baj. Csak haladjunk. Mindig valamennyit. Hol kicsit, hol nagyot.

Ma nappal se aludtam. Muszáj volt a városba mennem halaszthatatlan ügyintézések miatt. Hajnalban persze akkora listát írtam mára, ami elég volna három napra is. De azért így is kihúztam pár tételt. Jártam megint a fenyvesben. Megnéztem, hogyan állnak a dolgok. A csodafa megvan-e még? Megvan. De a fenyves egyre keskenyebb, és sok helyen már átjárja a fény.


2019.11.21. Fotó: Centauri


Rohanás közben virágzó repcetáblát is láttam. Nem először az utóbbi években szokatlan időpontban. Mégis: őszi erdővel kontrasztban ennyire erősen virágzó táblát talán még nem.

2019.11.21. Fotó: Centauri


Legnagyobb örömöm az, hogy úgy érzékelem, örömötöket szolgálja az oldal. Na és sokakhoz eljutott az a levelem, amiben egy madáretetős kutatóhálózathoz keresek embereket. Csodálatos.

Amikor csak ránézek a mailekre, újabb és újabb jelentkezők vannak. Jó lenne, ha legalább 100 etetőhely csatlakozna. Talán meg is lesz a héten – remélem. Talán el sem képzelhetitek, hogy sok helyről származó adatok sokasága milyen látványos eredményekre vezethet. A jelentkezőktől türelmet kérek.

Igyekszem mindenkinek válaszolni, de higgyétek el, ez nem könnyű feladat.

2019.11.21. Fotó: Centauri

Ma éjjel alszom egy rettentőt. Ez a terv. Jön a hétvége. Jönnek a madáretetős jelentkezők. És itt vagytok ti. Szép idő ígérkezik, de remélem, ez az oldal lehet olyan zug az interneten, ahol szép időben is el lehet lenni egy kicsit – értelmesen. Szóval szeretnék a hétvégén sok anyaggal révbe érni (nem sorolom fel), és szeretném – nagyon! –, ha a kutatóhálózattal kapcsolatosan is elétek hozhatnám az első anyagot.

Köszönöm a figyelmeteket! Fogadjátok szeretettel a mai képeket!


2019.11.21. Fotó: Centauri



Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!


Regisztrálás után értesülhetsz a legfrissebb, legfontosabb bejegyzésekről 🙂

Név*

Email cím*


Egy forrás nem forrás – az internet és a hírfogyasztás veszélyei

A kakaskodás ára – szirti sas kontra siketfajdok

Barangolás Bécsben tavasszal

Ámorszérum – A szerelem ellenszere

Interjúk a csodafa alatt – erdei történetek

Videó madáretetőről – Fenyvescinegék az etetőn

9 Comments:

  1. Kiállítást! Kiállítást! Kiállítást!

    Ugye szerepel az irtó hosszú listádon? 🙂

    Bocs, hogy mindig ezzel nyaggatlak! 🙂

  2. Ibolya Nagy

    Ugye költői kérdésnek szántad Cen’?
    “Szép idő ígérkezik, de remélem, ez az oldal lehet olyan zug az interneten, ahol szép időben is el lehet lenni egy kicsit – értelmesen.”
    Nemrég méltattam már a honlapot, nem ismételném meg ismét 🙂
    Ez a honlap egy igazi menedék!

  3. Szabó Edit

    Gyűlnek a képek a hóvégi albumba. 🙂

    Elképzelni sem tudom, hogy bírod alvás nélkül ennyi ideig! 😮 Én már alig élnék.
    Menj pihenni végre! 😴😴😴 Jó éjszakát!

  4. Jó lenne, ha pihennél már, mert túlpörögsz, és leold a relé. 🙂

  5. Marsovszki Viktória

    Cen’! Ma a mártélyi ártéri erdőben barangoltam, a Holt-Tisza parti Fákkal társalogtam, faggattam őket, beszédbe elegyedtem velük, (szuper fotókat lőttem, úgy gondolom) Tőkés-récék buktak alá, merültek fel a délutáni ezüst-híd ragyogásában,Vadludak húztak át a víz fölött, Vörös ragyogásaban ragadozó madár pördült a levegóben, Darvak hüztak be az éjszakázó helyükre, eleinte csak hallottam, aztán futásra vettem a gát felé, hogy találkozzam velük., láthassam őket.
    Persze akkor megfogyatkoztak, de mikor a falu szélre értem, szép nyugodtan repültek el a fejem fölött, alacsonyan, 78-an voltak, engedték megszámolni magukat, Egyenes vonalban repültek, már nem láthattam, hogy fölvették a V-vonalt. És te, Cen’ ott barangoltál velem, vittelek serényen, mert neked ezt látni kell. ♥
    Ja, arról még nem is beszéltem, hogy gombát találtam,. most meghatározom. 🙂

  6. Marsovszki Viktória

    A fenti kép, a fák törzse közt átragyogó Nap hatalmazott föl rá, hogy meséljem el itt. Lóttem száz ilyet, egyelóre megosztani nem tudom.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.