2018.09.14. Kereken 24 óra utazás után megérkeztem Erdélybe

elsőnap 1

Alkony Szolnok után (Fotó: Centauri)

cen_logo_circleVan 25 percem arra, hogy írjak. Minden rendben ment, mégis volna mit mesélnem az útról, de majd később. Itt vagyok, jó itt lenni (korábban is jártam Sepsiszentgyörgyön 🙂 ), az idő szép, unatkozni nem fogok, délután író-olvasó találkozó Kézdivásárhelyen. Elfoglaltam a szállást, dobtam egy gyors zuhanyt, letöltöttem a képeket, és most rohanok elintézni pár dolgot, és benyomok egy ebédet is. Bár most nincs időm részletezni semmit, annyit azért el kell, mondjak: abban azért van valami nagyon valószínűtlen, hogy az ember ledől egy kabinban, alszik egy jó nagyot (sikerült!), majd amikor felébred és kinéz az ablakon, ködben úszó fenyveseket és hegyeket lát, rohanó folyókat, bukdácsoló patakokat… holott az utolsó, amit látott a nagy Alföld volt. Ráadásul, amikor leszáll, pont úgy magyarul beszélnek, mint amikor felszállt – csak közben 14 órán át robogott vele a vonat. És megvan az első “vadam” is: Csíkszeredától északra egy tarlón, a vasútvonaltól alig 30-40 méterre ott üldögélt egy fiatal szirti sas – ez nagy ajándék, nagy kedvencem, írok is róla még, és remélem, nem ő volt az utolsó, akit ezen a hétvégén látok. Jövök mihelyst lehet mindenféle hírekkel-képekkel, addig is fogadjátok szeretettel ezt a pár, vonatablakból lőtt képet. A legjobbakat! Üdv: Cen’  

 
elsőnap 3

Még egy kis alkonyi impresszió (Fotó: Centauri)

elsőnap 4

Ébredéskor ezt láttam elsőként 🙂 (Fotó: Centauri)

elsőnap 6

Ez is még az első kávé előtt készült (Fotó: Centauri)

elsőnap 7

Jönnek a sziklák is – gyermekkorom óta felmegy tőlük az adrenalinom (Fotó: Cetnauri)

elsőnap 8

Ennek a kis vityillónak is van egy atmoszférája (Fotó: Centauri)

elsőnap 9

Egy román mozdony vezetőfülkéje 🙂 (Fotó: Centauri)

2018.09.11. Író-olvasó találkozók Erdélyben

13 Comments:

  1. Szabó Edit

    Alig több mint egy hónapja jártam arra, mégis irigyellek most!
    Erdélyt nagyon a szívembe zártam. ❤ 🙂

    Lesz időd és lehetőséged körülnézni a környéken egy kicsit? Jó volna – ha már olyan sokat utaztál odáig. Sok látnivaló van arrafelé.
    Ott van pl. Prázsmár és Szászhermány gyönyörű erődtemploma. (Imádom az erődtemplomokat!) Vagy Bálványosfürdő fölött a hegyoldalban az Apor lányok feredője, ami egyedülálló Európában. Vagy Kisbaconban a Benedek Elek Emlékház, ahol Elek apó dédunokája várja szeretettel a látogatókat. A Fogarasi-havasok sincs messze onnan, de arra több időt érdemes szánni. S akár még medvét is láthatsz, mert kószálnak ott a környéken mostanában, úgy hallottam.

    Remélem, hogy nem csak a vonatablakból tudsz majd fotózni! 🙂
    Várjuk a beszámolót!

    • Köszi, Edit – nem meglepő, hogy ilyen alaposan ismered ezt a környéket 🙂 de sajnos ennyi időm nem lesz, hisz itt csak pár napról van szó, és programokra jöttem. Ja és nem kocsival vagyok, tehát a mozgás is nehézkes – de sebaj, eljön annak az ideje is, amikor barangolni jövök, vagy áfonyát szedni – mert régi vágyam, hogy itt szedjek áfonyát, s magam főzzek belőle lekvárt, amit pedig hazavihetek 🙂

  2. Út az irodalomba, út a vagonban a vadonba 🙂
    Álomszerűek a képek mintha fel se ébredtél volna…..

  3. Ibolya Nagy

    Most csak annyit (talán ez nem is kevés), legyen nagyon szép estéd, Cen’ és mindazoknak, akik ezt az estét veled fogják tölteni.😊📚📖💫

  4. Marsovszki Viktória

    Hű, Cen, nagy ajándék, élem veled, anélkül, hogy nekiindultam volna! köszönönöm köszönömköszönöm 🙂 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.