2018.06.11. Házi őz

cen_logo_circleKörülbelül 3 hete van egy őzbakom. Először éjjel találkoztam vele, amikor is szünetet tartottam az írásban. Ilyenkor szoktam volt tenni egy kört a harmatos, aznap éjjel holdvilágos udvarban. Legnagyobb meglepetésemre a háztól alig pár lépésnyire egy őz legelészett a lekerített udvar közepén. Pár nappal később ismét láttam, azután pedig már minden nap, elsősorban a kora esti órákban, napnyugta körül, és hajnalban. Azt is tudom már, hogy a szomszédos telek felől érkezik, nem a “pusztából”, és valószínűleg nem jódolgában jár be legelni. Pár hete a szomszédos telek új kerítést és vadhálót kapott. Ez az őzbak valószínűleg épp a területen belül volt, amikor elkészült a kerítés, és itt rekedt. Kimenni nem tud, viszont egy helyen átjárhat hozzám. Bár sokat van itt és rendszeresen látom, nem sikerült jó képet lőni róla, de majd próbálkozom. Agyalok azon is, hogy mi tévő legyek – klassz, hogy nap mint nap itt jár-kel és legelészik egy őzbak, de nem maradhat itt örökre. Nyilván jobb volna neki is, ha végre visszamehetne a pusztába-erdőbe. Megoldás lehetne, ha pár napra bezárnám minden állatom, a baknak pedig kinyitnám a mezőre vezető kapukat.

 
házi őz

Megszokta már a jövés-menést, azt is, hogy gyakran az éj közepén is felkapcsolódik a teraszon a villany, de azért megközelíteni-fotózni nem könnyű. Rendkívül éber és azonnal megugrik :-) (Fotó: Centauri)

házi őz 1

Nem egy nyerő őzportré, viszont jól látszik, hogy itt még vedlésben van (Fotó: Centauri)

2018.06.02. Gerda és Anser ma 1 éves

12 Comments:

  1. Szabó Edit

    Segíts neki kijutni a kerítésen kívülre, Cen’!!
    Akkor majd jó érzéssel mondhatod: kb. 3 hétig VOLT egy őzbakom. :-)

  2. Ibolya Nagy

    😍

  3. ❤🌳

  4. A ludaid mit szólnak hozzá? Rég kaptunk róluk fotót!!

    • Szerintem ők rá se hederítenek – a lóval viszont, gyanúm szerint, együtt legelészik. A ludakról jövök még képpel-hírrel, ha időm és az időjárás engedi. :-) Amúgy jól vannak, a kicsik cseperednek – s eddig nincs veszteség.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.