2018.04.26. Nils naplója a lúdlakból

ansergerda 4

Fotó: Centauri


cen_logo_circleKicsit hallgattam – holott az élet nem állt meg. ITT írtam arról, hogy a két ludam, Anser (ejtsd: anzer) és Gerda felnőttkorba értek, és életük legnagyobb feladata elé, az első tojásrakásig, s ha minden jól megy, most először nevelnek majd fiókákat. Azt is beharangoztam (ITT), hogy talán érkezik a második tojás is. Jól sejtettem: ha Anser az udvaron tölti az éjjelt, akkor Gerda a lúdlakban éppen tojást rak. Reggelre meglett a második is. Mivel ludak költését még nem figyeltem közelről sosem, azt is csak sejtettem, hogy két naponta raknak egy tojást.
Tegnap előtt éjjel pedig történt valami, amitől a frász jött rám. Este Anser ismét az udvaron maradt, Gerda pedig a lúdlakba vonult. Ezúttal már biztosan tudtam, hogy érkezik a harmadik tojás. Éjjel nem tudtam aludni, s éjfél után úgy 2-3 óra körül dobogást hallottam a hálószoba fölött a padlásról. Egyszer, még egyszer és harmadszor is – ebből tudtam, hogy nyestek jöttek a házhoz. Jól ismerem őket, hisz egy időben együtt laktam két nyestkölyökkel is. Huba és Tas névre hallgattak, egy bontásra ítélt garázs tetőszerkezetében találtak rájuk, és én neveltem fel őket. A nyest nagyon eleven, okos és játékos kis ragadozó, ezért is csinál gyakran eszméletlen ramazurit a padlásokon: ilyenkor jó dolgukban egymást kergetik. Egy pillanatra eszembe jutott ugyan, hogy a nyest nem előszeretettel fosztogat madárfészkeket is, ám végül is elaludtam, és nem gondoltam arra, hogy a nyestek kárt tehetnének a ludakban is. Azért sem, mert Anser hatalmas, erős, és kimondottan vakmerő.

Olyan tüzesen védi Gerdát és a lúdlakot, hogy most talán még egy róka sem bírna vele.

Gondoltam, s elaludtam. Másnap, azaz tegnap este, szürkülettájt éktelen ricsajt csaptak a ludak. Kimentem megnézni, mi a gond, s legnagyobb megdöbbenésemre a két izgatott lúdon kívül nem volt semmi a lúdlakban. Eltűntek a tojások. Ekkor biztosra vettem, hogy a nyestek találtak rá a fészekaljra, és ahogy az tőlük elvárható, meglovasították őket. Látni véltem a ludakon is a csalódást, a tanácstalanságot, nekem pedig nagyon rossz kedvem lett, annak ellenére is, hogy Gerda még nem rakta le az összes tojást, s egyébként is: ha kifosztják a fészküket, a ludak új, úgynevezett pótköltésbe kezdenek. Ma éjjel mindketten az udvaron éjszakáztak, de nagyon nyugodtan és derűsen, mintha mi sem történt volna. Ez szöget ütött a fejembe. Visszamentem hát a lúdlakba, és ott, ahol korábban a tojásokat láttam, alaposan szemügyre vettem az almot. S lám, a tojásokat nem vitte el a nyest, mi több, tegnap lerakták a harmadikat is, csak épp Gerda olyan alaposan betakarta őket, hogy a tojásokból semmi sem látszott ki. De a félelem bennem maradt. Ezért a lúdlak bejáratába kutyaszőrt szórok (ettől állítólag a nyest herótot kap, s messzire kerüli), és behintem alaposan őrölt borssal is. A legtökéletesebb megoldás az lenne, ha zárnám. Róka is idevetődhet az éjjel, de nem tudom, mennyit ártanék ezzel. Azt gyanítom, hogy Gerdának nem volna jó, ha rájuk zárnám az ajtót, míg ő tojást rak. Nyilván nem véletlen, hogy Anser mindig az udvaron őrködik a tojásrakás idején. Ha minden igaz, ma éjjel érkezik a negyedik tojás. Az irodalom szerint 10-12 tojás is lehet egy fészekaljban. Kíváncsi vagyok, Gerda hol áll meg. Elvileg kissé még fiatal egy sikeres költéshez, annál is inkább, mert állítólag a ludak nehezen ülnek meg a fészken, de én bizakodó vagyok. Annyira összehangolt párnak tűnnek, hátha már az első kísérletet is siker koronázza 🙂 A következő tojásig is a legjobbakat! Üdv: Nils

ansergerda 2

Anser tollászkodik – tegnap (Fotó: Centauri)

ansergerda 1

Fotó: Centauri

A bennünk élő fióka

 

 

 

5 Comments:

  1. Ibolya Nagy

    Izgalmas, félelmetes és csodás időszak! Drukkolok nektek, Cen’ és a legjobbakat kívánom! (Elbűvölő fotók😍)

  2. Marsovszki Viktória

    Mennyi aggodalom és öröm egy fészekrakó madárpár mentorálása, kedves Nils Papa. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.