2018.04.21. Új tojás – lesz-e vajon folytatás?

1 lúdtojás

A lúdpár első tojása (Fotó: Centauri)

cen_logo_circleEnnek is eljött az ideje. Új sztori kezdődik az udvarban. Tavaly érkezett hozzám négy kisliba. Mikor felnőttek egyikük szó szerint hősi halált halt a többiek védelmében, és megölte a róka (erről ITT számoltam be annak idején). Az eset különlegessége az volt, hogy a négy lúd közül egy erősen sántított, elvileg őt foghatta volna meg a róka a legkönnyebben, de épp ezért a legerősebb lúd védte a leggyengébbet. Szomorú, de valamivel később ez a sántító, gyönge ludacska elpusztult. Így maradtak ketten. Ők vitézül állták a sarat-havat egész télen, írtam róluk külön is (a világ legudvariasabb lényei), pár hete azonban barátságtalanokká váltak, és a gúnár mindenkire sziszeg, s mindenkit kerget. Tegnap éjjel a gúnár az udvaron maradt, s egy ízben láttam, ahogy egy sündisznóra fúj, azt kergeti. A tojó a helyükön töltötte az éjjelt, s mára meglett az első tojás. Sok mindent láttam már és követtem nyomon, de ludak költését még nem. Hamarosan elválik majd, lesz-e szerencsém napról napra látni, ahogy egy lúdpár tojásokat rak, kotlik és fiókákat nevel. Nagyon összetartó, okos és szép pár ők ketten. A ludak élete amúgy is sokban hasonlít a mi életünkhöz. A párok életre szóló kapcsolatban élnek és monogámok. Ez a pár most ért felnőttkorba, és életük legnagyobb feladat elé. Drukkolok nekik, segítem őket, amiben tudom, a többit pedig majd meglátjuk.

Mivel bizonyos értelemben én vagyok az “apjuk”, nemcsak az a kérdés, hogy lesznek-e hamarosan ilyen cukiságok az udvarban, (lásd utolsó kép) hanem az is, hogy nagypapa leszek-e 🙂

A legjobbakat mindenkinek ezen a nyárias hétvégén 🙂 Üdv: Nils Centauri 🙂

 
centauri-szép-ludi-3ab v

Így néz ki egy tekintélyes, komoly, megfontolt, kiegyensúlyozott, boldog párkapcsolatban élő, szülői örömök elé néző lúd 🙂 (Fotó: Centauri)

LUDIK

Így üdvözlik az embert akár naponta két tucatszor is – kivéve, ha költéshez készülődnek (Fotó: Centauri)

természet madarak madárfotók aranyos állatok birds birdlife cukiságok kislibák nature természetfotók naturephotography

Tavaly ilyenkor ilyenek voltak. Mivel bizonyos értelemben én vagyok az “apjuk”, nemcsak az a kérdés, hogy lesznek-e hamarosan ilyen cukiságok az udvarban, hanem az is, hogy nagypapa leszek-e 🙂 (Fotó: Centauri)

A világ legudvariasabb élőlényei

 

11 Comments:

  1. Johann-Bajzát Orsolya

    💞

  2. Ibolya Nagy

    Remélem, hamarosan gratulálhatunk, kedves Nils, addig is a létező legjobbakat nektek!😍☀️🕊️

  3. Ibolya Nagy

    Nem tudtam kihagyni: 😊 https://youtu.be/DrZWceUYHfE

  4. De jó! 🙂 Egyébként meg “3 az 1-ben” , minden előzőekben feltett kérdésemre választ kaptam! 🙂 Nekem is jött megint egy kis boldogság, új madárfaj dolgozik keményen, hogy a kertembe költözzön. 🙂 Egy balkáni fakopáncs odút készít a betegeskedő nyírfába. Na de ilyen szemfüles, félénk és kitartó madarat én még nem láttam. Húúú….., , és körző segítségével, fúrógéppel sem lehetne ilyen szabályos odút készíteni. 🙂

  5. Szabó Edit

    Felnőttek a ludik! 🙂 🙂
    A folytatásról beszámolsz majd, ugye? Ha esetleg nem úgy folytatódna a történet, ahogyan elképzeled, ne csüggedj, hiszen fiatalok még a ludaid. Majd jövőre!

    Azt a mailben említett kisregényt mikor kereshetjük majd a könyvesboltokban? 😍

  6. marsovszki viktória

    Nagy drukk a sikeres költéshez! Átérzem, mert én meg a gólyáink családosodását figyelem, várom , de nagyon! 🙂 🙂

  7. marsovszki viktória

    A kisregényed nem kevésbé, Cen! 🙂

  8. Marsovszki Viktória

    Ma szerintem BELÉPETT a fészekbe gólyamama, ott van, gólyapapa pedig közel hozzá. Családosodjatok már, Ludik, Gólyák! 🙂
    most annyi mosolygós jön, ahány Madárgyerek 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 héthát

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.