2017 november

2017. november 16.

TÁJFESTÉSZET OTTHON (Fotó: Centauri)

Boldoggá tesz a hely, ahol élek, mégis van vele egy régi gondom. Ha a felső udvarból lepillantok késő ősszel vagy télen a völgybe, nem látok színeket. Idefent már egészen pompás, 10 fenyőfaj örökzöldje között aranylik a nyír, a mezei juhar, és itt-ott sóskaborbolya meg kecskerágó visz bele vöröset. Ez a három szín az ősz alapszíne: zöld, sárga, vörös. Ettől olyan lenyűgöző Észak-Amerikában az ősz, például Montanában; ott jóval több a vörös, mint Európában. (Ezért is örültem, amikor a Jégvágó írása közben ráeszméltem, hogy a főhősömet egészen Montanáig „üldözhetem” 🙂 ) Itt viszont a völgy – vagyis a birtok 80%-a – novembertől egyszerűen barna. Deka sárga, deka vörös, de zöld sincs benne. A feladat az, hogy egy 1,5 kilométer hosszú völgyet kiszínezzek. Ez nemcsak esztétikai kérdés, hanem ökológiai is. Nemrég írtam arról, hogy a következő 10 évben szeretném az itt élő madárfajok számát a másfélszeresére, a példányszámot a háromszorosára emelni. Ennek egyik módja, hogy a jelenlegi fa- és bokorállományt meg kell triplázni (ez több ezer fát és bokrot jelent). Nemcsak színeiben kell változatossá tenni, hanem ökológiai szempontból is. Erre eddig nem került sor, ám ma nekiálltam. A kép egy közeli vörös tölgyesben készült délután. Ahogy a neve is mondja, ősszel ez a fa a legvörösebb (a kép jobb oldalán láttok csemetéket). Egyébként is impozáns, jó növekedésű faj, és hasonlóan a nyírhez, vörös lombkoronáját az utolsók között dobja le. Elsőként ezt a fajt telepítem tömegesen, de úgy, hogy egy fillért sem fordítok rá, kárt sehol sem okozok, segítségül pedig nem napszámosokat hívok, hanem madarakat. Hogy ez a képlet hogyan áll össze, megírom holnap. Remélem, az elkövetkező hetekben sokak kedvét meghozom majd ahhoz, hogy olvasson, fát ültessen és madarakat etessen.

Fotó: Centauri