2017 november

cENTAURI ÍRÓ2017.11.15.
A TUDÁSVÁGY FÖLÖTT NEM ÁLL SEMMI (Fotó: Centauri)
Ma valaki nem ismert fel egy madárfajt a reggeli posztomnál, és ezért megjegyzést kapott (nem tőlem). Ezért elmesélek röviden valamit. Arról, hogy jó, ha sokan sok mindent ismernek, de ahogy régen gyerekeknek szoktam volt mondani: van valami, ami jóval fontosabb a tudásnál. Az pedig a tudásvágy. Az mindent visz. Ez az alap. És egy emlék. Már 25 éve foglalkoztam madarakkal (is), mondhatni, eléggé képben voltam, amikor egy gyerekcsapatot elvittem egy gyűrűzőtáborba. Történt, hogy a gyerekek körbe állták a gyűrűzőt. A gyűrűzőt kézben tartott madarak határozásában kifogás nem érhette, ám a feje fölött éneklő csicsörkét nem ismerte fel. Ez eddig nem baj, bár egy vizsgázott madárgyűrűzőtől azért fura. Mindegy. Az egyik kisfiú odafordult ehhez a gyűrűzőhöz és megkérdezte: „Ez milyen madár?” Mire a válasz: „Nem ismered fel az Acrocephalus schcoenobaenust?” Ez az egyébként is nyakatekert latin név a foltos nádiposzáta tudományos neve. Először is a foltos nádiposzáta egy gyerek számára önmagában véve sem egyszerű faj, nem egy „gólya”. Másodszor, még ha az volna, akkor sem indokolt tudományos nevekkel alázni kiskölyköket, akik persze abban a minutában butának hitték magukat, holott csak a gyűrűző volt gyökér. Egy olyan helyen, ahol a természetszeretet népszerűsítése deklarált cél volt. Talán az Fb-n nem látszik, de van az az eset, amikor eldurran a fejem. Ez például ilyen volt, de visszafogtam magam, elsősorban a gyerekek miatt. Rendbe raktam őket poszáta-ügyben, és annyi. Délután jégmadarat fogott az egyik háló. A gyerekek majd megőrültek a boldogságtól, hogy az a színes jószág ott van a kezünkben. Mikor a gyűrűző kivette a jégmadarat a zsákból, a csillogó szemű gyerekek gyűrűjében így szólt: „Nahát! Már megint egy körömpucoló!” – és a madár fejét kitámasztva a jégmadár hosszú csőrével kipiszkálta a körme alól a piszkot. Ekkor elég volt. Pár perc múlva azzal hagytam el azt a helyet, hogy közöltem a táborvezetővel: „Soha a büdös életben egyetlen lelket nem viszek oda!” Nem is vittem. Ezt csak azért mesélem el, hogy világos legyen az én alapállásom ilyen ügyekben. Bármikor jöhet velem szembe egy rovarász, egy biokémikus, egy agysebész vagy egy pályakötélellenőr, aki egyetlen kérdéssel megalázó helyzetbe hozhat – azaz hozhatja önmagát; mert egy szint felett inkább örülünk, ha a másiknak újat mondhatunk, semmint kioktassuk őt 🙂 Amint én annak is örülök mindig, ha olyasvalaki keresztezi az utamat, akitől valóban tanulhatok 🙂 A legjobbakat mindenkinek! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.