• Slider
  • previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider
  • Slider

2017 október

2017.10.27.
ÉLETÜNK A SZIMFÓNIÁNK (Fotók: Centauri)
Van egy jelenet az Amadeus című filmben. Mozart kortársa, Salieri beszél egy gyóntatópaphoz a diliházban (Salieri valóban ott végezte, és többek között Mozart meggyilkolásával vádolta magát). F. Murray Abraham tökéletesen hozza az őrült középszer figuráját. Felejthetetlen az az önimádattól vizenyős, fájdalmas és zavarodott tekintetet. Salieri hajdani sikereiről mesél a zongoránál, és azt kérdezi: „Ezt bizonyára hallotta már!” – és játszani kezdi egykori darabját. „Nem, sajnálom, nem ismerős” – sajnálkozik a pap. „Akkor talán ezt!” „Sajnálom, ezt sem.” Ez az a pillanat, amikor Salieri nárcizmusa összeomlik, őszinte fájdalom veszi át a helyét, és újabb dallamot játszik. A pap végre felderül: „Aha, ezt ismerem!” „Ez Mozart” – feleli Salieri. Többről van itt szó, mintsem arról, hogy a középszer belebetegszik egy zseni közelségébe. Mozart olyan dallamokat szült, melyek egyszerre voltak újak, s ugyanakkor ismerősek. Ez igazán nehéz mutatvány. Mozart témákat talált. Amint Beethoven is. De hozhatunk példákat máshonnan is. Chaplin első amerikai szerződését hamar felbontották volna, mivel csapnivaló komikus volt akkoriban. Épp ez a felismerés vezette el oda, hogy kutasson valami után, ami majd Chaplinné teszi. E keresés során, egy kelléktárban, szinte megszólította a kalap, a sétapálca, és a bajusz, és mire kilépett onnan, megvolt az a figura – a keménykalapos, kacsajárású csavargó –, aki aztán az egész életét meghatározta. Meglett a téma! Vagy ott van Gauguin, aki Tahitiig utazott a témáig. Vagy ott van Assisi Szent Ferenc, akit egy templomrom szólított meg. Vagy ott van Scorsese, akit az alvilág. Vagy ott van Dalí, akit megszólított Gála. Vagy Konrad Lorenz, akit megszólítottak – szó szerint – az állatok. Hosszú a sor, s minden jelentős alkotó esetében ott a téma. Bár az utóbbi 100 évnek azt a címet is adhatnánk: „A téma haldoklása s halála.” De téma nélkül semmi sincs. Ne gondoljuk, hogy ez csak a „nagyemberekre” igaz. Ami Chaplin, Gauguin, Mozart és Beethoven feladata volt, épp az a feladat mindannyiunk számára. Csak a színpad más, a kihívás ugyanaz. Meg kell találnunk a témáinkat. Azokat a legfőbb irányokat és erőket, amelyek irányítják és utánozhatatlanná teszik az életünket. A téma megtalálásáig épp úgy bukdácsolunk, mint Chaplin; végül látni kezdjük, hogy az életünknek vannak olyan visszatérő témái, amikkel szemlátomást feladatunk van; idővel megkülönböztetjük a főtémát a melléktémáktól; életünk derekán azt is belátjuk, hogy nemcsak Vivaldi, Dosztojevszkij, Bulgakov, Monet, Shakespeare és a többiek témáinak kidolgozása alkotás; felülmúlhatatlan alkotás a saját életünk is; főtémára épülő, melléktémákkal kísért szimfónia minden élet. Technikailag pedig két komponensből áll: abból, ami ránk talált, és abból, amit megkomponáltunk.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük