2015 augusztus

2015. augusztus 22. 14:51
facebook-buttonHa most nem kötne le a regény, az erdőben barangolnék gomba után. Őzláb rántva… Az milyen jó! Sebaj. Nyakunkon az ősz, szeptember-októberben, ha minden jól megy, még több gomba lesz, s addigra szabadabban mozoghatok. Várom az őszt, az nekem nyugalmasabb, és ugyanakkor aktívabb is.
(A fotót pár éve készítettem).

2015. augusztus 21. 14:28
facebook-buttonOlvasom éjjel a hírekben, hogy menekültek ostromolnak vonatokat – Jack is mesél ilyesmiről. Bő száz évvel korábban hasonló helyzet alakult ki az Államokban az éhséglázadás idején. Ezrével kóboroltak, csavarogtak a gyermekmunka és a családjaik elől menekülő gyerekek a városokban, az erdőkben és a prérin. Ez a rövid Jákob botja részlet azokról a napokról számol be, amikor Jack először áll be a csavargó kölykök közé. Fogadjátok szeretettel! Cen’ (Megtörtént eset, Jack London beszámolója alapján)
“Egy nap megint csak a folyónál henyéltünk, folyt a beszéd, mint mindig, kiruccanást terveztek a „hegyen” túlra, ahol jobb a klíma, nincs ez a kurva hőség, nincs ez a por, és adakozóbbak a népek, amikor is Bob, a banda feje, rám és a Francia Kölyöknek becézett fiúra célozva azt mondta:
– Senki sem igazi hobó, míg nem kelt át a „hegyen”.
„Hegy” alatt a Sierra Nevadát értették.
Oké, gondoltam, ezen ne múljon. A „szűz” Francia Kölyöknek is ez volt az első kalandja az országúton, alig pár nappal korábban lépett le San Franciscóból, a családjától, szóval hasonló cipőben jártunk. Este 10.20-kor indult a Csendes-óceáni Express kelet felé, élesen emlékszem az időpontra, talán mert borzasztóan izgultam. Francia Kölyök nem kevésbé, ő még annyira sem volt jártas az országúton, mint én, fehér bőrű, törékeny srác volt, sosem verekedett, s nem hogy az országutat, de a saját városát, Friszkót sem ismerte. Én meg úgy éreztem, ha ezt a próbát, amit oly fontosnak tart a banda, kiállom, végérvényesen elszakadok Oaklandtől, a családtól és Mrs. Coolbirth-től. Az egész gyerekkoromat Sacramentóban, a Sierra Nevada nyugati oldalán hagyom, és mire visszaérek, nyoma se marad bennem. Többé nem lesz visszaút. Csak fél szívvel akartam azt a próbát, s hogy végül felszálltam a Csendes-óceáni Expresszre, a kíváncsiságon és a virtuson múlt.
Tizenketten lapítottunk az állomás farakásai között. Bob, a sacramentói banda esze, suttogva magyarázott nekem és a rémült Francia Kölyöknek:
– Figyeljetek rám. Mi megpróbáljuk lekapcsolni a gelettákat. Értitek?
Bólogattunk, de lövésünk nem volt arról, kik a geletták.
– Ti ketten gyengék vagytok – folytatta Bob. – A többi tud vigyázni magára. Hát ha ti ketten elkaptok egy vakperont, nyomás a fedélzetre. Aztán maradjatok odafönn Roseville-Junctionig, ott balhésak a zsaruk, szíjra fűzik az összes snapecet.
Hát ezzel nem nyugtatott meg, de nem lett volna semmi gond, ha nem jön ki az állomásra a rivális banda, voltak vagy negyvenen. Mikor a lassan kigördülő expresszt a takarásból megrohamoztuk, a másik banda oltári ribilliót csapott, a vasutasok felfigyeltek ránk, és megkezdődött a lekapcsolásunk. Én Bob tanácsát követtem, „fedélzetre szálltam”, vagyis a vakperonról felkapaszkodtam a poggyászkocsi tetejére és meglapultam. Épp csak elhelyezkedtem, a vonat csikorogva megállt, a személyzet előrejött, s dühödten rángatták le a vakperonon ragadt társaimat, azok persze nem adták magukat könnyen. Dulakodás támadt, aki tudott, iszkolt, és máshol ugrott fel a vonatra, szegény Francia Kölyök mindig Bobék nyomában, kissé lemaradva, a vonat hol elindult, hol megállt, a geletták anyáztak, és egy szerencsétlen pillanatban Bobék átslisszantak a szerelvény alatt, nyomukban a Francia Kölyök, ám az egyik geletta a sípba fújt, Bobék átértek, a Francia Kölyök nem. Akkorát rándult a szerelvény, hogy majd leestem a tetejéről, épp csak megkapaszkodtam a peremben, sikítottak a kerekek, nyögtek a kocsik, velőtrázó üvöltés a kocsi alól, sípszó, kiabálás, fékezés. Nem győzöm tartani magam, látom, Bobék fejvesztve menekülnek a raktárak mögé, a Füzes irányába, két zsaru utánuk, a geletták meg a szerelvény mellett futkosnak, s végül a vagon alól kihúzzák a Francia Kölyköt, aki egészen kicsi, alig merek lepillantani az állomásra, látom, a Francia Kölyök tényleg egészen rövid, ez nem lehet igaz, nincs meg a lába. Egyik sem. Ömlik a vér, a kölyök magánál van, ordít, a combját markolássza, vérlövellő csonkjaira mered, ő sem érti, hogyan lett ő ilyen rövid kurta töpszli. A geletták a karjánál fogva szánkáztatják a peronon, akár a zsákot, egy másik geletta a vagon alól, mint a kézzel fogott lazacot a folyópartra, kidob egy lábat, és még egyet, a Francia Kölyök lábait, többet nem látok, az arcom a smirglis tetőre préselem, vadul markolom a szegélyt, a körmöm beleváj az esőlécbe, és mire felfognám, mi történt, a vonat elindul Nevadába.

2015. augusztus 17. 19:38
facebook-buttonMINDEN ÁLLAT EGYENLŐ, DE VANNAK EGYENLŐBBEK
70 éve jelent meg George Orwell Állatfarmja.
“A művet Orwell 1943-44-ben írta, amely a háború idején – mivel a Szovjetunió Nagy-Britannia szövetségese volt – nem jelenhetett meg.”
“George Orwell eredeti neve Eric Arthur Blair. Írói nevét (Orwell) egy lakhelyéhez közeli folyóról választotta, amikor 1933-ban kiadta Csavargóként Párizsban, Londonban című könyvét.”
Bővebben az Origón!
http://www.origo.hu/…/kotve-fuzve/20150817-allatfarm-george…

facebook-button2015. augusztus 17. 17:28
Feliratoztam egy fotót

2015. augusztus 17. 15:08
facebook-buttonVégre! Nagy megkönnyebbülés, hogy végre kapok levegőt. A napimádok kitombolhatták magukat, annyit strandolt, napozott mindenki, amennyit csak akart, most már jöjjön a kedvencem, a csöndes, mérsékelt és színes ősz.

2015. augusztus 16. 18:52
facebook-buttonÉHSÉGLÁZADÁS AMERIKÁBAN
“Míg mi elöl lefölöztük az ellátmányt, a vonuló hadsereg néha nélkülözött. A Red Rock nevű hely előtti szakaszon például negyvennyolc órára koszt nélkül maradt, s kiéhezve érkezett meg a hatvan háztartásból álló faluba. Red Rock, követve más helységek példáját, biztonsági bizottságot jelölt ki, amely öt embert számított egy családra. A bizottság megkövült ijedtében, mikor kétezer hobó jelent meg a folyón és csónakok lepték el a partot. Kelly tábornok méltányos férfi volt, nem várta el, hogy hatvan háztartás teremtsen elő kétezer adag ételt, azonfelül a hadseregnek volt pénztára is.
A bizottság azonban bepánikolt. „Ne bátorítsuk a betolakodókat!” – ez volt a jelszó, s amikor Kelly tábornok ennivalót akart venni, a bizottság visszautasította. „Kelly tábornok pénze nem jó itt” – mondták. A tábornok nem sokat hezitált, megfújatta a kürtöket, mire a hadsereg felsorakozott Red Rock határában. A bizottság ott állt s nézte. Kelly tábornok beszéde rövid volt.
– Fiúk – mondta –, mikor ettetek utoljára?
– Tegnapelőtt – kiáltották.
– Éhesek vagytok?
Kétezer torok igenje visszhangzott a levegőben.
Akkor Kelly tábornok a biztonsági bizottsághoz fordult:
– Látják, uraim. Az embereim negyvennyolc órája nem ettek. Ha rászabadítjuk őket a községre, nem vállalok értük felelősséget. Venni akartam ennivalót, de önöknek nem jó a pénzem. Most visszavonom az ajánlatot. Öt percet adok. Vagy leölnek hat ökröt, s adnak négyezer porciót, vagy szabadjára engedem az embereimet. Öt perc, uraim.
(Jákob botja – Jack London beszámolója alapján)
P.S.: Nincs új a Nap alatt.

facebook-buttonMI MOTIVÁL EGY ÍRÓT?
Az utolsók között gondolnék a rivalizációra, de Franzen szerint az is ösztökélhet. Szép, ahogy halott vetélytársára, íróbarátjára emlékezik.
“Egy másik motiváló erő is szóba kerül a beszélgetés végén: a baráti rivalizáció, amely Franzent saját bevallása szerint egyre jobb íróvá tette. Ebben a versenyben legjobb barátja, a 2008-ban öngyilkosságot elkövető David Forster Wallace volt a partnere, akivel minden írásukat megmutatták egymásnak és mindig jobbak akartak lenni a másiknál. „A rivalizálás jó dolog, mert szerintem az ember olyanokkal tud igazán versenyezni, akiket szeret. Nagyon szerettem Davidet és iszonyúan hiányzik. Az utolsó nagy versenyünk a Javítások volt, miután meghalt, úgy gondoltam, ideje befejezni a könyvet. Haragudtam azokra, akik David halála után kiáltották ki őt a legnagyobb amerikai írónak, előtte pedig le se bagózták a könyveit. Ez a harag táplálta akkor a munkámat. Most már sokkal nehezebb úgy írni, hogy nincs többé egy igaz íróbarát, akivel versenyezni tudnék.”
Forrás: Litera
A fotón David Forster Wallace
facebook-button“A NAGYREGÉNY VISSZATÉR”
De nagyon jó, izgalmas cikk az amerikai irodalom állásáról!!
Almási Miklós a NOL.HU-n. A cikk nem idei, de talán sokan nem olvasták még. Egyébként is, bennem azt a benyomást keltette, hogy ezt ma hajnalban írták, annyira friss. Csakugyan az amerikai irodalom ma a világirodalom éllovasa? Mindenesetre úgy tűnik, bátrabban reagál az elmúlt évtizedek radikális változásaira, mint az európai irodalom, én ezt nem tudom megítélni, de hajlok rá, hogy egyetértsek a cikkíróval. Európát “ezer éve” mondják öreg kontinensnek. Talán tényleg az, s az utóbbi száz évben sem fiatalodott, Amerikában viszont mintha lenne még erő, történelmi távlatokban nézve épp az imént törte fel az ugart – a prérit -, bő száz éve. Amerika még oly fiatal… Néha nagy arcú, pökhendi és flegma, gyakran téved, hőzöng, még gyakrabban következetlen, egy szóval, tipikus kamasz, gyakran én sem tudom, mihez kezdjek vele, vannak pillanatai, amikor legszívesebben felképelném, máskor meg magamhoz ölelném, de bármi van is, nem vitás, hogy erő, élet van benne. Potenciál. Míg Európa, szegény, már alig hall, alig lát, bár mond még egy-egy bölcsességet, amikor új infúziót kötnek be neki és ágytálat csúsztatnak alá.
http://nol.hu/…/20130826-a_nagyregeny_visszaterese_es_a_mai…

2015. augusztus 14. 11:20
facebook-buttonNemrégiben olvashattuk a Magvető Kiadó facebook oldalán, hogy Krasznahorkai amerikai ösztöndíjjal Melville, a Moby Dick szerzőjének életéről ír regényt. Ezúttal a Könyves Blog adja hírül, hogy Truman Capote és Harper Lee gyermekkori barátsága ihletett egy ifjúsági regényt.
“A két gyerek akkor találkozott először, amikor a kis Capote az alabamai Monroeville-be, Harper Lee szülővárosába költözött valamikor a húszas években. Lee elég fiús volt, emiatt a vele egyidős lányokkal nem nagyon találta meg a közös hangot, Capote pedig tartott a fiúktól, így hamar egymásra találtak, a lány pedig Capote védelmezője lett. Az ifjúsági regény ötlete a Capote című film nézése közben ötlött fel Neriben, aki szerint a két író valós élete egyszerre elképesztő és vicces, szomorú és egyben nagyon is emberi.”
http://konyves.blog.hu/…/harper_lee_es_truman_capote_egy_ti…

2015. augusztus 13. 18:12
facebook-buttonELSŐKÖTETES SZERZŐK FIGYELEM!
Itt egy rokonszenves kezdeményezés a fiatal, első kötetes szerzők támogatására. Tudjuk, hogy sokan írnak nálunk, bár nem érjük el Izland szintjét, ugyanis ott a legtöbb az “egy főre eső író”, de azért mi sem szűkölködünk. Viszont a lehetőségeink korlátosak, főként a kezdő, első kötetes szerzők lehetőségei. A Margó-díj létrehozói is erre gondolhattak. Kedves, lelkes, tehetséges szerző, szerintem próbáld meg! És osszátok, hogy eljusson más első kötetesekhez is.
http://konyves.blog.hu/…/meg_nehany_napig_lehet_nevezni_a_m…

2015. augusztus 12. 23:29
facebook-buttonHa teheted, menj ki te is, én már láttam vagy 10, igen szép, füstcsíkot húzó hullócsillagot!
http://www.atv.hu/…/20150812-ma-ejszaka-varhato-a-leglatvan…

2015. augusztus 12. 16:22
facebook-buttonSHAKESPEARE FÜVEZETT ÍRÁS KÖZBEN?
A The Independent szerint kannabisz-nyomokat mutattak ki a Shakespeare kertjében talált pipákban. A 76. szonettben pedig maga Shakespeare említ füvezést. Olvassátok el a magyar összefoglalót! Bárhogy írt is, jó csóka volt, zseniális író, és állítólag minden hájjal megkent lókereskedő.
Erről a The Telegraph-ban: http://www.telegraph.co.uk/…/Cannabis-discovered-in-tobacco…
http://www.hirado.hu/…/…/09/kannabisz-shakespeare-kertjeben/

2015. augusztus 11. 10:17
facebook-buttonEGY ÍRÓNAK KÖSZÖNHETJÜK A SZÖRFÖZÉST
Hőség = tenger. Tenger = szörf. Szörf = Jack London.
Bár a hullámok meglovaglását egy szál deszkával csupán elleste a bennszülöttektől, ám ő népszerűsítette Amerikában, ahonnan később elterjedt az egész világon. Ha figyelembe vesszük, hogy a szörf mintájára jött létre a snowboard, jó szívvel gondolhatnak a snowboardosok is Jack Londonra.

facebook-button2015.08.10. “Ahol minden változik, a szem nem találhat biztos pontot, alattad a tenger, fölötted az ég, ott pokoli fontos minden közös emlék, máskülönben még átitat az érzés, hogy nincs fogódzó és ebbe rövid úton beleőrülsz. Tartani az irányt az óceánon egészen más, mint a szárazon, szögpercnyi eltérés és sosem érsz célba, és ha egyszer az életed múlik a pontosságon, egy hajó balsorsáról sem fecseghetsz bármit. Kerülje meg a történet a Földet százszor, kereknek és pontosnak kell maradnia, hogy a végtelenek közé vetett, védtelen matróz megőrizhesse emberi formáját.” (Jákob botja)
Az óceán nem szelídül.
https://www.youtube.com/watch?v=AzULyCYA8a8
2015. augusztus 10. 14:36
2015.08.07.
AZ ÍRÓ TÉMAVÁLASZTÁSA – AZ ÍRÓ, MINT TÉMA
Izgalmas hírt olvastam a Magvető Kiadó oldalán.
“Krasznahorkai László a New York Public Library/Cullman Center vendége lesz szeptembertől jövő májusig. Az ösztöndíjra 28 országból 349 író és tudós jelentkezett, összesen tizenöten nyerték el az ösztöndíjat. Krasznahorkai László egy Herman Melville-ről szóló regényen dolgozik majd.”
Talán “van valami a levegőben”? Az idén jelent meg Spiró Diavolinája Gorkij életéről, én Jack London életéből dolgozok (bár a Diavolinával ellentétben a Jákob botja legalább fele részt fikció), és most itt van Krasznahorkai Melville-regénye. Számomra ez két szempontból is különösen izgalmas. Egyrészt a Jákob botja szerint épp Melville hatása a meghatározó az ifjú Jack London életében. Sokat idézi, jó pár konfliktusa adódik a Moby Dick iránti rajongásából és voltaképp Melville-nek köszönhetően lesz író. Tengerész-, kalózéletének is a Moby Dick az alapja. Másrészt Jack épp azt a részt idézi Melville-től a legnagyobb terjedelemben, ami a témaválasztás nehézségeiről beszél:
“Az ember gyakran hall írókról, akik tárgyukkal együtt emelkednek és dagadnak, noha tárgyuk köznapi. Mi történik hát velem, aki a leviatánról írok? Kézírásom öntudatlanul plakátbetűkké növekszik. Adjatok nekem kondorkeselyű szárnyából készült tollat! Adjátok a Vezúv kráterét tintatartónak! Barátaim fogjátok meg a karomat! Mert pusztán azáltal, hogy leírom gondolataimat e leviatánról, elfáradok, és csaknem összerogyok széles és átfogó lendületüktől, ami mintha magában akarná foglalni a tudományok minden körét, a bálnák minden nemzedékét, embereket és masztodonokat, múltat és jelent, s idehozni a földi birodalom forgó körképeit, s az egész világegyetemet, nem feledkezvén meg külvárosairól sem. Íme, ilyen felemelő és megnövesztő hatása van egy nagy és tágas témának! Hozzánövünk a terjedelméhez. Ha az ember hatalmas könyvet akar alkotni, hatalmas témát kell választania. Nem lehet nagy és maradandó kötetet írni a bolháról, bár sokan megpróbálták már.”
(Herman Melville: Moby Dick)
Herman Melville valóban hatalmas téma.
Leviatán az írók között.

Centauri Herman Melville Krasznahorkai


2015.08.03.
Jó reggelt, szép napot! Kánikula jön megint. Ennek fényében, s Jack London mintájára tervezek. Ő szívesen dolgozott a szabadban. Ezt célzom meg én is a hét végére. Most még szobában, gépen dolgozok, de legkésőbb szombat-vasárnapra Jack London-féle pozíciót veszek fel. Mi sem könnyebb, csak némi árnyék, egy háromszáz oldalas kinyomtatott kézirat, és egy ceruza kell hozzá.



centauri jack london szieszta


2015.08.02.
A napokban új könyveket bújtam a készülő regényhez (Jákob botja). Ezekben a könyvekben sok szó esett lovas emberekről, főként indiánokról, így aztán kedvem támadt lecserélni a kissé komor Saint-Exupéry képet erre a körülbelül hét-nyolc éve készített ló-tanulmányomra. Sok szeretettel mindenkinek, aki a tágas tereket, friss levegőt vagy a lovakat szereti. Válasszatok közülük kedvencet! Nem könnyű… Centauri



Centauri lótanulmány

Fotó: Centauri

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.