2015 április

2015.04.29.
RAGYOGÓ NAP, TOMBOLÓ SZÉL, KALIFORNIAI BARÁT
Mi mindent tudhat az ember álmában, amit ébren nem!? Ma reggel, ahogy lassan jöttem fel alfából, a megvilágosodás erejével abba a felismerésbe ütköztem: megvan már, kire emlékeztet leginkább Dan Coolbirth, a Jégvágó főhőse. Hirtelen nem is tudom mire vélni, hogy se az írás idején, se a megjelenést követő másfél évben nem jöttem rá erre. Mindenesetre most már tudom, hogy az első gyerekkori barátom hasonlít rá nagyon. A párhuzamos osztályba járt, és amikor a város szélén találtam egy törött szárnyú vércsét, őt kerestem, mert az apja állatorvos volt. Másnaptól együtt jártuk a közeli erdőt-mezőt. Tavasszal már hajnalban mentünk, és mire beértünk az iskolába, bejártuk az úgynevezett “kettes körzetet”. Borga – így nevezem őt évek óta – képtelen volt magától felkelni, ezért nyitva hagyta az ablakot, és a redőnyt sem húzta le teljesen, én meg minden hajnalban, ha esett, ha fújt, bemásztam a redőny alatt és felrángattam az ágyból. Gimnazisták voltunk már, amikor felhívott a barátnője. Tündéri lány volt Virág. Borga egy szombat estén negyedmagával felcsavarodott egy lámpaoszlopra a Ladájával. Senki sem élte túl. Tipikus diszkóbaleset. Virág azt kérte, ne legyek ott a temetésen. Rossz lenne a szülőknek. Szót fogadtam. Ma sem tudom, hol a sír. De ha a Hotel Californiát hallom, ő jut eszembe. Ezt szerette. S ha az álom, illetve az ébredés nem hazudik, tudtomon és akaratomon kívül írtam róla egy regényt. Azért ez beszarás. És mit tesz isten, a helyszín is Kalifornia. Basszus, hányszor kérdezték tőlem: miért épp Amerika? Most már tudom, hogy ebben Borga is benne van, csak épp nem tudtam róla. Ha van újjászületés, akkor Borga most 23 éves – már ha nem halt megint. És nyilván Kaliforniában él. Továbbra is lusta, havonta egyszer fésülködik, szalmaszőke haja pont úgy kunkorodik összevissza, mint a Kis Hercegé, és az ég egy adta világon semmit sem csinál. Álló nap a parton sütkérezik, egy kukkot sem ért magyarul, és gőze sincs arról, miért olyan istentelenül jó bámulni a sirályokat.


https://www.youtube.com/watch?v=Yyy4yaVwsv0


2015.04.28.

Miért bukkan fel időnként a világ két különböző szegletén két egymáshoz nagyon hasonló alkat? Jack Londonban sem az írói léte érdekel, inkább az, hogy bizonyos működéseim miért hasonlítanak az övéihez. Ugyanígy a Könyvfesztivál idején árgus szemmel figyeltem az amerikai Franzent. Elsőként arra kaptam fel a fejem, hogy szabadidejében madarak után jár. Aztán – ahogy szaporodtak a hazai interjúk – egyre másra bukkantam olyan mondatokra, amit akár én is mondhattam volna, sőt már mondtam is. Legalább húsz tételt sorolhatnék fel, de csak egyet emelek ki. Franzen is a történet fontosságáról beszél, emiatt „régimódi” íróként is aposztrofálják, holott ez per pillanat inkább progresszivitás. Ha kevésbé pökhendi korban élnék, meg is állhatnék itt. Pont. Ám itt és most, rögtön felvetődik a kérdés: már hogy a viharba lehetne progresszív bármi is, amit a szemétdombról hozunk vissza? Először is: a történetet nem mindenki dobta ki. Másodszor: nem először fordul ez elő. Gondoljunk a szélre („vagy a bőrmellényrojtfésülő automata horonycsapágyra” – L’art pur l’art Társulat). Évszázadokig használtuk, vitorláson utaztunk, szél forgatta a malmot, aztán jött a szén, a gőzgép, az olaj, a benzin, és a szélenergia elavultnak tűnt. Épp Jack London ifjúkorában zajlott ez a váltás. És ma, bár szép lassan, visszajön a szélenergia. Rossz lóra tettünk, amikor száz százalékosan lemondtunk róla, s inkább pöfögő gépekre alapoztuk a jövőt. Most a megújuló erőforrás a progresszív, nem a szén, nem az olaj. Még csak nem is az atom. Nagyon hasonló a helyzet a történettel is, és talán az sem véletlen, hogy a történet fontosságát hangsúlyozó (a „kardoskodót” a békülékenyebb hangnem kedvéért „hangsúlyozóra” cseréltem) Franzen a környezet védelmére is érzékeny. Jó pár ügyben másként érvelnék, mint ő, mégis, Franzen nyitottabb, mint általában az irodalom hogyanja-mikéntje fölött vitázók. Franzen ((és én)) és más sem mondja azt, hogy írjunk csak nyugodtan pocsék mondatokat, csak a történet, a történet, az jó legyen! Ugyanakkor időről-időre olyat hallani, hogy a történet alantas és „ósdi”. Népszerű, ámbár gusztustalan.
A nyelv fontos. Jó mondatokat írni igenis nehéz. Gyakorlat, kitartás, ritmus- és arányérzék kell hozzá, de nehogy már elhiggye bárki, hogy történetet írni könnyebb! A szavakat ideális sorba rakni, mindig eltalálni a kellő hangfekvést vagy a mondathosszúságot, ha sikerül, lenyűgöző intellektuális bravúr. Hiteles történet szülése esetén pedig a szerző professzi-onálisan cincálja szét önmagát (és a közös pszichét is), de nem bababelező, cserebogárkínzó kisfiúként, hanem mint egy mérnök, aki a rendelkezésre álló részekből új egészet rak ki. A nem rendelkezésre álló részekből is. A jó történetet író szerző: érző mérnök. Arról nem is szólva, hogy mekkora befektetés kell egy jó mondatokból álló történethez. Ott a szerző egyrészt toppon van intellektuálisan és nyelvileg, másrészt (kimondom) érzelmileg és mérnökileg is. Toppon, vagyis a csúcson és a sűrűjében. Nemcsak ír, hanem él is. Akkor is él, ha ír, és – bár ez nem veszélytelen a környezete számára – akkor is ír, ha él. Javára válik, ha nem az íróasztalnál tölti minden idejét. Azért jó így írni-élni, élni-írni, mert nincs kidobott idő. A nyelvben élő, és ugyanakkor történetben lévő író mindenből profitál. Még egy kardinális pintyből is.
A fotón nem Franzent nézem, hanem egy fiatal szirti sast, aki valahol a kopáros fölött kering.

Centauri és Jonathan Franzen


2015.04.05. (08:04)

Jó reggelt! Vidám zenészekkel kívánok szép ünnepet. Fogadjátok szeretettel ezt a kis kollázst. Szép napot, finom ételeket, derűt kíván (fentről és balról jobbra):
B.B. King, Barbara Streisand, Ella Fitzgerald, Jim Morrison, Paul McCartney, John Lennon, James Hetfield, Mick Jagger, Janis Joplin (ő ihlette a montázst), Louis Armstrong, Bob Marley, Jimmy Hendrix, Sid Barret és Roger Waters, Robert Plant, Kurt Cobain és Krist Novoselic, Paco de Lucia.


Centauri vidám zenészek


2015.04.04. (19:12)

Centauri Blog Jákob botjaHÚSVÉT JOPLINNAL
Nyomorultul hideg és borongós odakint, mégis szép Húsvét lesz. Ezer éve nem jártunk a húgommal sehol, de ma délután felhívott, elléptünk a városba, jártunk a könyvesboltban, hamburgereztünk, kaptam egy Franzen kötetet (ő lesz a díszvendég a tavaszi könyvfesztiválon! – talán el is megyek), a húgom meg egy Ulickaját kapott, aztán bevásároltunk, és bár úgy gondoltam, hogy én ezt a Húsvétot egyszerűen kihagyom, dolgoznom kell, mégis úgy döntöttem, legalább egy levest összeütök. Ennyi jár még az őrült nagy hajtásban is. Végül még pár kacsaszárnyat is vettem, ezt most megfőzöm, s hogy legyen sava-borsa, ereje, Joplint hallgatok. Nem egy csendesülős, ünnepi zene, de nem is baj, főzés után dolgoznom kell. Jó lesz a leves kacsaszárnnyal. És jó lesz Joplin is. Ha két és fél láb mélyen lennék eltemetve, az ő állati (jó) visítására kirobbannék a földből, legkésőbb 2.29-nél, mert ott Joplin már egy zuhanó sólyom, egy lángoló sas, a legszebb ragadozómadár, aki valaha élt a Földön.



2015.04.04. (16:21)

Centauri Blog Jákob botjaÉn sem tudom, ki ez a blogoló, de megnyugtatom: Centauri továbbra is Centauri marad. Mihelyst lesz egy kis időm, reagálok az írására. Addig is: köszönöm!
“Ááá, annyira nem akarom elhinni. Talán még meggondolja magát. Mégis ki beszélte rá?
A kiadó gondolta, hogy ez milyen jó ötlet, hogy majd jönnek a kíváncsi emberek? Meg akarják nézni, szagolni, tudni, hogy miféle ember ez a rejtőzködő író, meg hátha valami ismert nagyágyú álruhában?”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.