“Másnap este hatkor már Chieka szobájában vártuk az okaszánt. Chieka feszült volt, s árva szót sem szólt, így aztán jobbnak láttam, ha én is hallgatok. Bő fél óra múlva megérkezett Miyako s vele egy másik gésa is. Chieka felállt és meghajolt, amint én is. Az okaszán arca nem mutatott semmit, csupán a másik gésán láttam, hogy zavarban van. Miyako üdvözölte Chiekát, majd hosszú, pattogós beszédet tartott. Chieka megállás nélkül bólogatott, ahogy a vendég gésa is, s néha annyit mondott: – Hai. Az okaszán végre elhallgatott, Chieka pedig hozzám fordult. – Miyako azt mondja, hogy nincs kedvére, ami történni fog, de ha már egyszer beleegyezett, be kell tartani a szertartás minden pontját. Miyako pillanatra se vette le rólam a szemét, s ezúttal ő bólogatott. – Az okaszán azt mondja – folytatta Chieka –, az ő felelőssége, hogy ne legyen baj, ezért ő felügyeli a szertartást. Elkerekedett a szemem. Jól értem? Velünk lesz az okaszán is? – Az okaszán és a segédje ügyel a szertartásra – ismételte meg Chieka, aztán ő is, Miyakóhoz és a segédgésához hasonlóan rám várt. – Rendben – mondtam. – Joideszu – fordított Chieka, mintha ugyan az okaszán ennyit sem értene angolul. – Tudod, mi a dolgod? – kérdezte jóval melegebb hangon Chieka, és megragadta a kezem. Miyako máris próbált közbeavatkozni, ám Chieka ráförmedt, mire az okaszán visszahúzta a kezét. – Tudom – válaszoltam bizonytalanul. Chiekát az okaszán és a segéd-gésa levetkőztette. Először láttam Chiekát meztelenül, mégsem éreztem semmit. Csodaszép volt, csak épp Miyako, a segédgésa és Chieka gépiességétől ledermedtem. Chiekát lefektették, azt is mondhatnám, kiterítették, akár a holtat, s intettek, hogy térdeljek a csípőjéhez, selyembe takart fürjtojást és két tálkát raktak elém, aztán pár lépésre tőlünk letelepedtek és vártak. – Onsa! – intett az okaszán. – Azt mondja, kezdd el – fordított Chieka. Kibugyoláltam a fürjtojást, feltörtem és elválasztottam a sárgáját a fehérjétől. Miyako és a kísérő faarccal figyelt, s én hiába próbáltam megfeledkezni róluk, nem sikerült. A sárgáját összekevertem pálcikával, és megittam. Miyako bólogatott. Felvettem a másik tálkát, és átmelegítettem a tenyeremben. Mikor a tálka átmelegedett, a fehérjét – akár a mézet – Chieka lába közé csorgattam lassan, s még mielőtt lefolyt volna, hozzáláttam bemasszírozni.”