2016.02.25. Egy hét – hét nő (4.)

ikonMrs. McSweney
“Attól fogva gyakran zuhantam merengésbe. Néha a vállam rázta Dowanhowee, hogy felriadjak. Elbambultam a Musselshellnél, lemaradtam a kapásról, ha meg a farmon voltam, a bungaló előtt üldögéltem órák hosszat, és Mrs. McSweney-ről töprengtem. Ő meg csak jött-ment nagy vidáman, intézte az ügyeket, olyan szép volt, hogy meg kellett veszni tőle, ám az istennek se tudtam rájönni, ki is ő valójában.
Aztán már ebédre is tojást kaptam. Az életben nem ettem annyi tojást, mint Montanában. Pár nappal később pedig velem töltötte az éjszakát. Rettegtem attól, vajon mit akar a kötelekkel, s repestem az örömtől, amikor egyszerűen csak mellém feküdt, ledobta a fűzőt, s a köteleket nem forszírozta. Volt benne valamiféle igyekezet, hogy simulékonyabb legyen, s meg is mozdult benne valami, de távolról sem volt az a szeretkezések csúcsa.
Miután elélveztem, azt kérdezte:
– Kész? Készen van?
Mintha kenyeret sütöttünk volna.
– Igen.
– Jó, akkor leszállnál rólam?
– Hogyne – válaszoltam készségesen, és oldalra hengeredtem, ám ő továbbra is égnek tartotta a lábát.
– Megtennéd, hogy belerakod a kengyelbe?
– Mire jó ez?
– Csináld már, kérlek, nem bírom így tartani.
Hát jó, felsegítettem a lábát a kengyelbe.
Mrs. McSweney megkönnyebbült.
– Végre! Te jó ég, már azt hittem, görcs áll a derekamba.
mcsweneyÉn meg bávatagon álldogáltam, előttem Mrs. McSweney szétvetett, felfüggesztett lába, s nem tudtam mit kezdeni magammal.
– Azért kell ez, hogy ki ne csorogj belőlem – magyarázta Mrs. McSweney.
– Aha – mondtam.
Ezt követően minden alkalommal a kengyelbe rakta a lábát legalább egy órára. Volt, hogy kettőre is. Mikor hogy érezte. S ez idő alatt a gondját viseltem, itattam, igazítottam a párnáján, süteményt hoztam a konyháról és kávét, máskor meg a kukoricanemesítésről diskuráltunk.
Mániásan hitte, hogy megérzi a termékenység állapotát, s olyankor fényes nappal is a szalonba rendelt. Nem tudom ezt másként mondani, mert bár lassan finomult a viszonyunk, de azért a baldachinról lógó lovaglókengyelekkel felszerelt kötelek percre sem feledtették, mi is Mrs. McSweney voltaképpeni célja. Ha termékenynek érezte magát, kétóránként akart velem lenni, akár délután is. Egy ilyen alkalommal, már felfüggesztett lábbal hevert az ágyon, amikor kipillantott az ablakon.
– Hívd ide Dowanhowee-t!
– Ide? A szalonba?
– Méghozzá gyorsan! Fuss!
Oké, leszaladtam Dowanhowee-ért, aztán vissza az emeletre. Nem voltam biztos benne, hogy vissza kell-e mennem, de a kíváncsiság hajtott: vajon mit akarhat Dowanhowee-tól ebben az állapotban?
– Szedd össze az embereket, takarjátok be a szénát! Jó, ha két órátok van rá!
– Igen, asszonyom – biccentett Dowanhowee a zavar legkisebb jele nélkül.
Olybá tűnt, hogy már számos alkalommal látta ebben az állapotban Mrs. McSweney-t. Másnap a horgászaton se ment ki ez a fejemből. Egyre csak azt a képet láttam, ahogy Dowanhowee rezzenéstelenül áll Mrs. McSweney szétvetett lábai előtt – kis híján közötte –, s mielőtt kimegy, csak annyit kérdez tőlem:
– Te nem jössz?
– Nem, Jack itt marad – mondja erre Mrs. McSweney.”
(Jákob botja)
Forrás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.