2016.02.12. Jack London-túra a borítón

Íikonrtam egy regényt. Az ifjú Jack London élete után szabadon. Nyolc éve véstem fel az első sort. A regény befejezése után, 2016. január 12-én, Jack születésének napján „világgá mentem” ötezer forinttal. Jack London után (nagyon) szabadon. Sok mindenre gondoltam előtte. Tépelődtem: Lesznek-e segítőkész emberek az úton? Lesznek-e kemény fagyok? Metsző szelek és hóviharok? Kikkel találkozom? Lesz-e mit enni? Mikor fogy el a pénz? Hol töltöm majd az éjszakákat? Hány kilométert tehetek meg így? Mihez kezdek, ha minden kötél szakad? Mire gondoljak majd, hogy a legrosszabb forgatókönyv esetén is kitartsak február elsejéig?
Viszont nem volt kérdés, hogy a regényhez ez az út nem adhat hozzá semmit, hisz az indulás pillanatában a kézirat már nyomdakész állapotban a kiadónál pihent.
A regényben szerepel Jack első hajója, a Zenebona is. Egy akkorka hajó, amin három ember épp csak elfér. Jack a legjobb barátjával Pottival és egy vak lánnyal, Miával hajózik együtt, így aztán a Jákob botja nem kevéssé tengeri történet is. A Jákob botja maga is egy régi, tengerészeti navigációs eszköz. Ám én sosem hajóztam. Egészen a túra harmadik napjáig. Már a Nene fedélzetén felmerült a kérdés: ezek után másként írnám meg a hajós jeleneteket? Nem. Nem változtatnék rajtuk, viszont míg átvágtunk a jeges vízen, készült egy fotó. Mármost a regények hátsó fülére szokás fotót rakni a szerzőről. Az előző regényemnél, a Jégvágónál nem volt. A Jákobnál lesz. Méghozzá az a kép, ami a Jack London-túrán, a viharos vízen, a Nenén, vitorlázás közben készült rólam. Ennél többet a túra nem is adhatott volna hozzá a Jákob botjához. Köszönet érte a kapitánynak és Szaszának, és köszönet érte Jack Londonnak, aki valamiként tényleg kísért, kísértett az út során.
Forrás

 

borító

Fotó: “Szasza”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.