2016.02.01. Puha kalap

Jikonó reggelt. Mélyen aludtam. Ha nincs a benzinkúton műszakváltás, aludtam volna tízig. De könnyen és jól ébredtem. Egy jóember hajolt fölém. „Jól aludtál?” És kezet fogtunk. Ő állt, én még a földön feküdtem. Így sem ébredtem még. Komótosan összecsomagoltam, feltekertem a laticelt, a hálózsákot, szépen mindent a helyére, aztán az aprómból kávét vettem. 20 napja nem vettem kávét, italt, élelmiszert.
Nem érzem, hogy befejeztem. Talán csak annyi: szúrós eső az úton, köd és csípős szél, s ez ma már nem nyom annyit a latba. Nem leszek kinn egész nap. Hangulatosnak találom. Mert nem fog átjárni.
Öltözésnél láttam, hogy megpuhult a kalapom mára. Nem lett olyan, mint a szarvasbőrből metszett finom western-kalap, de nem is olyan kemény, kopogós, mint az út elején. Már nem vagyok keménykalapos. Az út tette ezt velem. A hátam akár a deszka, de a pszichém jóval engedékenyebb.
Legyen szép hetetek! Nem tűnök el, jövök, írok, posztolok a jövőben is. Elmondom, megírom mindazt, ami út közben elmaradt. Elmaradt mert mentem. Elmaradt, mert nem volt wifi. Elmaradt, mert nem lehetett mindent mondani egyszerre.
Hamarosan elindulok innen, megyek a rádióba, kíváncsi vagyok rá, mit kérdeznek, s magam se tudom, mit mondjak majd erről az útról, van-e olyan benne, ami a legfontosabb. Talán úgy lesz, mint eddig: ha egy kereszteződésbe vagy egy meghívóra érek, ott, abban a pillanatban mindig tudom, mit tegyek, akkor is, ha gőzöm sincs a másnapról.
FORRÁS

 

PUHAKALAP

Fotó: Centauri

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.