Fekete István levele, a Téli berek és a tundrák népe

Fekete István Tüskevár

Fekete István levele, a Téli berek és a tundrák népe


Vajon efféle alkonyra gondolt levelében Fekete István is? (Fotó: Centauri) |

Valahányszor a Kis-Balatonnál járok, mindig, ha ludakat látok, mindig, ha Fekete István kerül szóba, eszembe jut, hogy egyszer volt szerencsém olyan emberrel kezet rázni, aki hajdanán sokszor nyújtott kezet Fekete Istvánnak is.

Sőt, volt szerencsém a kezemben tartani Fekete Istvántól egy levelet.

Ma sem tudom pontosan, hogy mit kerestem ott,

engem miért hívtak oda. Talán húsz éves sem voltam még. Fekete István egy igen idős barátja végrendelkezni hívott oda három embert. Az egyiket nem ismertem.

A másik madaras ember volt, ő mondta, hogy menjek én is, s várnak oda. Nem állítom biztosan, de akkortájt talán várhattak tőlem valamit, úgy gondolhatták, hogy kell majd egy fiatalember, aki tájékozott, ambiciózus, és munkabíró, de mindenek előtt a madarak és a madártan elkötelezett rajongója. Nem leszek álszerény: joggal hihettek valami ilyesmiben. Amiben csak lehetett részt vettem, ha kellett, gyűjtöttem a kékcsőrű réce megmentésére, ha kellett ellenőriztem a madárhálót hajnalban, és a többi.


Amikor ott állunk télne, úgy érezzük, nincs a világon még egy hely, ahol ekkora a csönd. Mint a berekben. (Fotó: Centauri

A rendkívül idős bácsi

egy egész napos programmal várt minket. Felesége, a nénike aprósüteménnyel, teával, kávéval, üdítőkkel. Régimódi, polgári lakásban ültettek le minket, ahol a bácsika egy teljes napon át képeket és filmeket vetített (igen, egy szupernyolcason!), albumokat mutogatott,

és adatokkal, grafikonokkal illusztrálva összefoglalta az egész életét, mondván, hogy itt az ideje megválni mindentől, amit addig összegyűjtött, és valakire, valakikre ráhagyni a hagyatékát.

Az egész nap egy rendkívül pontosan kidolgozott, megkomponált forgatókönyv szerint zajlott. Percre pontosan haladt minden, a nénike szabályos időközönként szolgált fel teát, a bácsika gépies pontossággal adott nekünk ötperces szusszanókat, és ez így ment reggeltől estig, egy borús téli napon.

Hogy aztán mi lett a bácsikával és a hagyatékkal, nem tudom. Aki engem odavitt, azóta meghalt. Egyszer próbáltam utánajárni, de a neten nem találtam semmit.

Talán újra nekifuthatnék.


Eldönthetetlen, hol szebb a hattyú, a vízen vagy a levegőben -2019.02.02. (Fotó: Centauri)

Sokszor, ha ismét Kis-Balatonnál barangolok, eszembe ötlik az a nap, és abból néhány dolog, amit akkor hallottam.

Amikor az alábbi képeket lőttem, eredetileg azért indultam útnak, hogy kihasználjam talán az utolsó lehetőséget egy kis jégfotózásra, és ránézzek a Nyugati-övcsatornára, ahol nem sokkal korábban többek között keszegekre halászó récékre találtam.


Ám a csatorna elcsöndesült, a madarak töredéke sem volt a vízen, és a Balaton sem hozta már sarkvidéki formáját, bár az elvékonyodó jég alatt szép mintázatok rajzolódtak ki az aljzaton – különösen érdekes kérdés, hogy vajon mi alkot vörös sávokat a Balaton medrében?


Kalandos színek-mintázatok a téli Balaton medrében (Fotó: Centauri)
A Nyugati-övcsatornán maradt kevés madár ezúttal inkább csak fürdőzött és tollászkodott. (Fotó: Centauri)

Inkább „áteveztem” a Kis-Balatonra.

Gondoltam, ott még mindent jég borít, de legnagyobb meglepetésemre szinte az egész Kis-Balaton kiolvadt. Mégis, a legtöbb helyen csönd honolt. Alig pár réce, néhány kárókatona lézengett ezeken a vizeken – és pár réti sas J Viszont a környék annál inkább mozgalmas volt, a repceföldek, és a Zalavár alatt található nedves legelők. Hattyú- és lúdcsapatok járták igen szép számban.

Körülbelül 6.000 vadludat láttam, zömmel nagy liliket.

20 éve ez még furcsa lett volna. 20 éve még, ha sok ludat láttunk, akkor azok vetési ludak voltak – ám a két lúdfaj számaránya az utóbbi 10-15 évben teljesen felborult. És bár a nagy lilik csapatokban szoktak volt felbukkanni olyan gyönyörű és ritka fajok, mint például a vörösnyakú lúd, ezúttal nem volt szerencsém. De nem is bántam. A fények ezúttal sem kedveztek a fotózásnak, de látni a legelőkön bandázó ludakat, hallgatni a zsivajukat, szívmelengető mindig.


Fotó: Centauri

Ha a téli Balatonra nézek,

akkor valahol a sarkvidéken érzem magam. Ha pedig ezekre a legelésző lúdcsapatokra, akkor a tundrán – utóbbi esetben nem is tévedek nagyot. Ezek a lúdcsapatok ugyanis zömmel tundrai területekről érkeznek hozzánk telelésre.

És akkor eszembe jut Fekete István levele is, amelyben arról panaszkodik a bácsikának, hogy régen a BEREK fölött (ez alatt a fonyódi berket érti főként), alkonyatkor fekete lett az ég a ludaktól, s micsoda veszteség, hogy évről évre kevesebb a lúd.


Sorakozó | Fotó: Centauri

Egy másik levélben oldalakon át azt fejtegeti, hogy milyen fontos szerep jut a Kis-Balaton mocsárvilágának a balatoni hal életében, amennyiben azok zöme íváskor a Balatonból a Kis-Balatonba vándorol, és mennyire fontos lenne e lehetőség biztosítása.

Mondhatnám: nem kell hatalmas tájékozottság, hogy ezt valaki tudja, ám ennek ellenére,

amikor a Kis-Balaton rehabilitációja elindult,

és elárasztották a régen lecsapolt és tönkretett területeket, akkor halzsilipet természetesen nem csináltak. Annak idején beleláttam még a költségekbe is, és egy halzsilip nevetséges aprópénz lett volna a project teljes költségéhez képest. Folyt is erről valamiféle vita, ám a vége az lett: halzsilipet akkor sem.

Többször is végignéztem Hídvégnél, hogy a betonfalakon tízezrével verik össze magukat a halak. Később heteken át csónakokkal, tonnaszám gyűjtötték a tetemeket.

Most – Fekete Istvánra gondolva – boldogan álltam meg ugyanannál a zsilipnél, Hídvégnél, mert láttam: végre épült mellé egy halzsilip is. Nem tűnt túl réginek, gőzöm sincs, mióta van ott, de az biztos, hogy a Kis-Balaton rehabilitációjának első 10-15 évében égetően hiányzott. Oké. Jobb későn, mint soha.


Végre halzsilip a Kis-Balaton I. és II. üteme között (Fotó: Centauri)

Így még inkább szép, még inkább varázslatos a téli berek. Jó volna persze, ha nem őriznék róla borzasztó emlékeket, ha nem volna nyomasztó kettős érzésem vele kapcsolatban, ha nem tudnám, hogy a Kis-Balaton rehabilitációja egyfelől nagyszerű, másfelől az elszalasztott lehetőségek és ostobaság mementója. Létrejött egy nagy víz, mely fölött valaha madárfelhő gomolygott, ma viszont a nagy része szinte halott. De mindezt feledteti pár órára a ludak zsivaja.

Visszarepít a múlt berkébe, Fekete István korába, pár órára, a tundrák népe.


Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.   

még több Kis-Balaton & Balaton

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

még több vadon

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük