Fekete István levele, a Téli berek és a tundrák népe

Vajon efféle alkonyra gondolt levelében Fekete István is? (Fotó: Centauri)

2019.02.09. Valahányszor a Kis-Balatonnál járok, mindig, ha ludakat látok, mindig, ha Fekete István kerül szóba, eszembe jut, hogy egyszer volt szerencsém olyan emberrel kezet rázni, aki hajdanán sokszor nyújtott kezet Fekete Istvánnak is.

Sőt, volt szerencsém a kezemben tartani Fekete Istvántól egy levelet.

Ma sem tudom pontosan, hogy mit kerestem ott, engem miért hívtak oda. Talán húsz éves sem voltam még. Fekete István egy igen idős barátja végrendelkezni hívott oda három embert. Az egyiket nem ismertem. A másik madaras ember volt, ő mondta, hogy menjek én is, s várnak oda. Nem állítom biztosan, de akkortájt talán várhattak tőlem valamit, úgy gondolhatták, hogy kell majd egy fiatalember, aki tájékozott, ambiciózus, és munkabíró, de mindenek előtt a madarak és a madártan elkötelezett rajongója. Nem leszek álszerény: joggal hihettek valami ilyesmiben. Amiben csak lehetett részt vettem, ha kellett, gyűjtöttem a kékcsőrű réce megmentésére, ha kellett ellenőriztem a madárhálót hajnalban, és a többi.


Igaz, már a múlt hétvégén megjött a bíbic, a barázdabillegető és a mezei pacsirta, de a berek azért még néma (Fotó: Centauri)

A rendkívül idős bácsi egy egész napos programmal várt minket. Felesége, a nénike aprósüteménnyel, teával, kávéval, üdítőkkel. Régimódi, polgári lakásban ültettek le minket, ahol a bácsika egy teljes napon át képeket és filmeket vetített (igen, egy szupernyolcason!), albumokat mutogatott,

és adatokkal, grafikonokkal illusztrálva összefoglalta az egész életét, mondván, hogy itt az ideje megválni mindentől, amit addig összegyűjtött, és valakire, valakikre ráhagyni a hagyatékát.

Az egész nap egy rendkívül pontosan kidolgozott, megkomponált forgatókönyv szerint zajlott. Percre pontosan haladt minden, a nénike szabályos időközönként szolgált fel teát, a bácsika gépies pontossággal adott nekünk ötperces szusszanókat, és ez így ment reggeltől estig, egy borús téli napon.

Hogy aztán mi lett a bácsikával és a hagyatékkal, nem tudom. Aki engem odavitt, azóta meghalt. Egyszer próbáltam utánajárni, de a neten nem találtam semmit.

Talán újra nekifuthatnék.


Eldönthetetlen, hol szebb a hattyú, a vízen vagy a levegőben -2019.02.02. (Fotó: Centauri)

Egy hete, amikor ismét barangoltam a Kis-Balatonnál, eszembe ötlött ismét az a nap, és abból néhány dolog, amit akkor hallottam.

Eredetileg azért indultam útnak, hogy kihasználjam talán az utolsó lehetőséget egy kis jégfotózásra, és ránézzek a Nyugati-övcsatornára, ahol legutóbb a keszegekre halászó récékre találtam. Ám a csatorna elcsöndesült, a madarak töredéke sem volt a vízen, és a Balaton sem hozta már sarkvidéki formáját, bár az elvékonyodó jég alatt szép mintázatok rajzolódtak ki az aljzaton – különösen érdekes kérdés, hogy vajon mi alkot vörös sávokat a Balaton medrében?


Kalandos színek-mintázatok a téli Balaton medrében (Fotó: Centauri)

A Nyugati-övcsatornán maradt kevés madár ezúttal inkább csak fürdőzött és tollászkodott 🙂 (Fotó: Centauri)

Inkább „áteveztem” a Kis-Balatonra. Gondoltam, ott még mindent jég borít, de legnagyobb meglepetésemre szinte az egész Kis-Balaton kiolvadt. Mégis, a legtöbb helyen csönd honolt. Alig pár réce, néhány kárókatona lézengett ezeken a vizeken – és pár réti sas J Viszont a környék annál inkább mozgalmas volt, a repceföldek, és a Zalavár alatt található nedves legelők. Hattyú- és lúdcsapatok járták igen szép számban.

Körülbelül 6.000 vadludat láttam, zömmel nagy liliket.

20 éve ez még furcsa lett volna. 20 éve még, ha sok ludat láttunk, akkor azok vetési ludak voltak – ám a két lúdfaj számaránya az utóbbi 10-15 évben teljesen felborult. És bár a nagy lilik csapatokban szoktak volt felbukkanni olyan gyönyörű és ritka fajok, mint például a vörösnyakú lúd, ezúttal nem volt szerencsém. De nem is bántam. A fények ezúttal sem kedveztek a fotózásnak, de látni a legelőkön bandázó ludakat, hallgatni a zsivajukat, szívmelengető mindig.


🙂 🙂 (Fotó: Centauri)

Ha a téli Balatonra nézek, akkor valahol a sarkvidéken érzem magam. Ha pedig ezekre a legelésző lúdcsapatokra, akkor a tundrán – utóbbi esetben nem is tévedek nagyot. Ezek a lúdcsapatok ugyanis zömmel tundrai területekről érkeznek hozzánk telelésre.

És akkor eszembe jut Fekete István levele is, amelyben arról panaszkodik a bácsikának, hogy régen a BEREK fölött (ez alatt a fonyódi berket érti főként), alkonyatkor fekete lett az ég a ludaktól, s micsoda veszteség, hogy évről évre kevesebb a lúd.


Sorakozó! 🙂 🙂 (Fotó: Centauri)

Egy másik levélben oldalakon át azt fejtegeti, hogy milyen fontos szerep jut a Kis-Balaton mocsárvilágának a balatoni hal életében, amennyiben azok zöme íváskor a Balatonból a Kis-Balatonba vándorol, és mennyire fontos lenne e lehetőség biztosítása.

Mondhatnám: nem kell hatalmas tájékozottság, hogy ezt valaki tudja, ám ennek ellenére, amikor a Kis-Balaton rehabilitációja elindult, és elárasztották a régen lecsapolt és tönkretett területeket, akkor halzsilipet természetesen nem csináltak. Annak idején beleláttam még a költségekbe is, és egy halzsilip nevetséges aprópénz lett volna a project teljes költségéhez képest. Folyt is erről valamiféle vita, ám a vége az lett: halzsilipet akkor sem.

Többször is végignéztem Hídvégnél, hogy a betonfalakon tízezrével verik össze magukat a halak. Később heteken át csónakokkal, tonnaszám gyűjtötték a tetemeket.

Most – Fekete Istvánra gondolva – boldogan álltam meg ugyanannál a zsilipnél, Hídvégnél, mert láttam: végre épült mellé egy halzsilip is. Nem tűnt túl réginek, gőzöm sincs, mióta van ott, de az biztos, hogy a Kis-Balaton rehabilitációjának első 10-15 évében égetően hiányzott. Oké. Jobb későn, mint soha.


Végre halzsilip a Kis-Balaton I. és II. üteme között (Fotó: Centauri)

Így még inkább szép, még inkább varázslatos a téli berek. Jó volna persze, ha nem őriznék róla borzasztó emlékeket, ha nem volna nyomasztó kettős érzésem vele kapcsolatban, ha nem tudnám, hogy a Kis-Balaton rehabilitációja egyfelől nagyszerű, másfelől az elszalasztott lehetőségek és ostobaság mementója. Létrejött egy nagy víz, mely fölött valaha madárfelhő gomolygott, ma viszont a nagy része szinte halott. De mindezt feledteti pár órára a ludak zsivaja.

Visszarepít a múlt berkébe, Fekete István korába, pár órára, a tundrák népe.

Felrakok minden képet galériába is – kattintsatok az első képre, aztán lapozgassatok!

Hozzászólásokhoz pedig gördüljetek a lap aljára 🙂


És nincs több életem

A legszebb lúdfaj, a vörösnyakú lúd hazája lettünk

Sarkvidéki Balaton és halászó récék

Téli madarakról és madáretetésről mindenkinek

Quartett – A bróker, a festőművész, az irodalomtörténész, és a regényíró

8 Comments:

  1. Szabó Edit

    Ennek a posztnak az egyik fele akár a “Legszebb emlékeim” közé is kerülhetett volna.
    Fekete István levelét már említetted régen is, de azt, hogy miért tarthattad a kezedben, azt nem mesélted még. Irigyellek ezért az emlékért.

    A gyengébbek kedvéért – mint pl. én -, elárulnád, mi az a halzsilip?
    Erről eszembe jutott valami. Elmesélem.

    A Jégvágóban írod egy helyen, hogy Dan és – ha jól emlékszem – a nagyapja valamilyen szigettel szemben ültek a csónakban és legyeztek. No, amikor ezt olvastam, felszaladt a szemöldököm a csodálkozástól. Aztán amikor kb. harmadszor olvastam el újra a mondatot, akkor kezdett derengeni, hogy ez egy horgász kifejezés, és nem arról van szó, hogy melegük volt. 🙂
    Hát ilyen nagy halász-vadász-madarász vagyok én, és ezért talán megbocsájtható, ha nem tudom, hogy mi is az a halzsilip. 🙂

    • kis türelmet, ha jut idő, megírom 🙂

      • Szabó Edit

        Köszi! 🙂
        Kicsit türelmetlen voltam és utána néztem a neten. (Már arról is van sejtésem, hogy mi az a csalivíz! 🙂 )
        Persze kíváncsian várom azt is, hogy te mit írsz majd róla.

        • csalivíz? – arról meg én nem hallottam 🙁 Tedd már meg, hogy elárulod – mert addig is én előkészíthetek másik anyagot 🙂

          • Szabó Edit

            😮 🙂
            Ha jól sejtem, akkor a csalivíz megfelelő mennyiségű mozgó, áramló víz, ami a halak mozgását befolyásolja, irányítja.
            Idemásolok egy szakszöveget, talán ebből jobban megérted:

            “Halzsilipek működtetésének ciklusa:

            – A zsilip üres. Az alsó kapu nyitva és a kamrában a vízszint megegyezik az alvízszinttel. Ilyenkor a halaknak csalivizet kell biztosítani, hogy az alvízről beússzanak a zsilipkamrába. Ebben az esetben a felső zsilipkapuit is kis mértékben ki lehet nyitni áramlás előállítása céljából, vagy külön csővezetékkel kell biztosítani a csalivizet a zsilipkamra bejáratánál. A csalivíz hatására a halak a kamrában összegyűlnek.”

  2. Nagyné Ica

    Nem győzök csodálkozni azon, micsoda gazdagság a tied Cen’. Elképesztő tudás és élmények gazdagsága. Azt hiszem boldog ember vagy. Mi pedig attól lehetünk boldogok, hogy mindezt megosztod velünk. Köszönet érte!
    Ja! És Edithez hasonlóan, én sem tudom mi az a halzsilip. Nem hallottam még ezt a kifejezést.

    • Igen, azt hiszem, boldog vagyok – épp tegnap beszélgettem át egy egész éjszakát egy fiatalemberrel, s megállapítottuk: droggal is felér az, hogy az ember millió és egy dologról gondolkodhat, ezer és egy tudást és emléket és tapasztalatot dolgozhat össze egy szőtessé, és ez még akkor is nagyszerű, akkor is boldogító, ha a szőttesbe nemcsak ősz, hanem egészen sötét szálak is kerülnek időnként 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.