2020.01.14. Tudjuk hányféle út – na de mivégett?

2020.01.14. Fotó: Centauri és tsa.

Régen rossz, ha semmit sem keresünk. A Jack London-túrán bizonyítékot kerestem. Bizonyítékot arra, hogy az emberek sokkal jobbak annál, mint amilyennek gondolják egymást. A Zafír-túrán aranyat és zafírt kerestem. Természetesen most is keresek, de most egyszerre sok mindent.


S MONDÁ AZ ÚR: NEM JÓ AZ EMBERNEK EGYEDÜL

Ahogy korábban írtam (ITT) a TWO ON THE ROAD ötlete körülbelül négy éves, és ahogy a cím mondja, a korábbi utakkal ellentétben itt fontos cél, hogy ne egyedül menjek. Miért? Egyrészt – s erről is írtam már valahol – látni valami szépet és érdekeset egyedül nem igazán jó. Legalábbis bennem azonnal megszületik a felismerés, de jó lenne azt mondani valakinek: „Nézd! Hát nem elképesztő?” – s ha egy látványt, egy eseményt a következő pillanatok rettentő csöndje kíséri, valamiként elfertőződik az öröm. Tudom, nem mindenki van ezzel így, sokan hisznek abban, hogy az ember legyen képes efféle örömre a világvégén is, magányos szikla magányában is, de én nem ilyen vagyok, s ez a tulajdonságom azon kevesek közé tartozik, melyen nem is szeretnék változtatni. Nem vonz a magányos farkas léte, sosem voltam az, a legsűrűbb erdő éjjelében sem, a legkeményebb fagyok idején se, lélekben semmiképp sem – talán épp ezért lettem író. A másik irányba akarok tartani, hogy amikor felcsap egy magas hullám, kikanyarodik egy szikla mögül egy szirti sas, azt mondhassam: Nézd! – s jöjjön a válasz: Vaó! (Mint a Skylarkban).

KÉT EMBER = SOK SZEMPONT

Ugyanakkor kíváncsi vagyok. Nagyon érdekel, hogy ugyanazt, ugyanakkor látva két ember miként látja különbözően a dolgokat. Főként érdekes ez, ha férfi és női szempont egészíti ki egymást, az sem baj, ha e két szempont ütközik. E két szempont volna a Two ont he road ötletének gyújtópontja, Ám vannak további, legalább ennyire fajsúlyos célok.


REGÉNYEK, FŐHŐSÖK, HELYSZÍNEK

A páros utazás vágyán túl s annál is régebben tudom, hogy egyszer alaposan körbe kell járnom a tág környéket. Ha jól számolom 14 éve írtam meg az Adam Sude-ról szóló regény első fejezetét. Az biztos, hogy 2009 februárjában publikáltam már belőle egy részletet. Ez a regény igen necces témához nyúl, hisz a főszereplő – Adam Sude – halhatatlan. Ez sokszor feldolgozott téma, így veszélyes is, de meggyőződésem, hogy ez a regény képes lesz egészen más megvilágításba helyezni a halandóság és halhatatlanság kérdését. Ellentétben a Jégvágóval vagy a Jákob botjával, az Adam Sude esetében az első fejezetek megírása óta tudom: lehetetlen jól megírni anélkül, hogy száz és száz helyszínt ne gyűjtenék össze Adam Sude számára. Személyesen.

Ugyanez a helyzet egy jóval későbbi regény, a Galambok esetében is, bár ott jóval kisebb a feladat (ebből is publikáltam két részletet ITT és ITT). Szóval, úgy megyek, hogy elsősorban Adam Sude szemével vizslatom a helyszíneket, városokat, vadonokat, búvóhelyeket és öblöket, mivel Adam Sude sokszor a saját fajtája, az emberi nem elől menekül. Otthonokat keresek neki.


FOTÓK MINDEN MENNYISÉGBEN

Nagyon fontos számomra, hogy a honlapépítés folyamatában, esszék, publicisztikák közzététele során megfelelően színes és jó minőségű saját képanyag álljon rendelkezésre. Évek óta „panaszkodom” a havi galériákra, alig-alig van olyan hónap, hogy elégedett volnék a képanyaggal. Ez az út, ezek az utak jelentős változást hozhatnak. Ez ennyi, ez ilyen rövid, ugyanakkor az egyik legfajsúlyosabb alproject a nagy utazás tervén belül. Meglátjuk majd, hogy sikerül. 🙂


FOTÓK MINDEN MENNYISÉGBEN KÖNYVEKHEZ

Többször is beszéltünk arról, illetve kérdeztétek, hogy tervezek-e olyan kötetet-albumot, amiben a fotóim is láthatók. Én mindig azt válaszoltam, hogy igen. Konkrétan pl. a SZÍNNEL-LÉLEKKEL rovat olyan, amit később könyvként szeretnék átnyújtani nektek. Ehhez azonban rengeteg új, és klassz kép kell. Szintén. De van olyan, nagyon régi képeskönyv tervem is, amit most nem lőnék még le.


KIHÍVÁS A FOTÓZÁSBAN

A téli hattyú- és sirályfotókkal kapcsolatosan írtam, hogy kihívás például hattyút fotózni, mivel annyi de annyi képet lőnek erről a fotogén madárról naponta. Igen nehéz olyat lőni róla, ami mond még valamit. Ehhez hasonló kihívás például olyan ikonikus épületek fotózása, mint amilyen a Colosseum vagy az Eiffel-torony. Vajon lehetséges? Ez régóta foglalkoztat. Mi történik, ha a Colosseum előtt állok? De legalább ekkora kihívás (vagy kérdés), hogy távoli helyszínek mennyire bolygatják meg a mára (főként a honlapon) kialakult képi világot. Pillanatnyilag elképzelni se tudom, hogyan illene az oldalamra (s hozzám) egy kaktuszokkal teli táj. Ez az egyik legizgalmasabb kérdésem és vállalkozásom – egy nap múlva ebből máris látszik majd valami.


MADARAK KÖZEL ÉS TÁVOL

Rengeteget írtam madarakról, néha távoli tájak madárritkaságairól is, de régóta érzem úgy, hogy itt azért jelentős bővítés volna szükséges. Képben és szövegben is. Az utazások – bárhová vezessenek is – az én szememben mindenképp madárélőhelyek, még ha városok, akkor is.


ISMERD MEG ÖNMAGAD – ÚJJÁÉPÍTÉS – LEROMBOLT KOMFORTZÓNA

Főként az utóbbi napokban vált előttem világossá, hogy végső soron leginkább arról szólnak majd a következő hónapok (évek?), hogy időm zömét, de legalábbis jelentős részét teljesen a komfortzónámon kívül, távol a birtoktól, távol a saját dolgozószobámtól, távol a fáimtól, szarvasaimtól, madaraimtól, barátaimtól, távol szeretett emberektől kell töltenem. Őszintén szólva gőzöm sincs, mennyire és meddig bírom én ezt – de épp ez a lényeg: ez is kiderül. Talán könnyen alkalmazkodom a fagyhoz, az erdőkhöz, a kitettséghez, de nehezen a városokhoz, nehezen az új és mindig egyre radikálisabb helyzetekhez. Meglátjuk. Az halálosan biztos, hogy sok olyat tudok meg magamról, amit ma még nem tudok. Talán sejtésem sincs róla pillanatnyilag.


RÉGI EMBERBŐL ZSÍR ÚJ?

Előbbivel szoros összefüggésben – s ahogy azt szintén megírtam már – erősen úgy érzem (gondolom és tudom is), hogy darabokra kell szedni magam, és bár nem valaki mást, viszont valami újat, s ha lehet jobbat kell összeraknom magamból a következő évtizedre, évtizedekre. Ez elkerülhetetlen. Nehéz, kockázatos, de kötelező – legalábbis, ha felfelé akarok tartani továbbra is, valamiféle elkényelmesedés vagy alábukás helyett.


ÚJ EMBER – ÚJ MŰKÖDÉS

Leginkább új működésimódokat kell elsajátítanom. Erre tökéletes példa, hogy ezentúl egy egészen szerény tatyóval kell megoldanom mindent. A Jack London-túrát 46 kilós málhával, a Zafír-túrát 27 kilóval csináltam végig. Ezúttal, s a jövőben be kell érnem max. 5 kilós kis táskával, amiben el kell férnie mindennek, amire a hétköznapokban, a fotózáshoz, az íráshoz, szerkesztéshez, bármihez szükségem van. Már most tudom, hogy ez egészen új érzés lesz – és persze rettentő kihívás. Ezt életemben először ma meg kell oldanom.


A MAJDNEMBŐL A FÉLKÉSZBE

Ezek az utak – talán már a fentiekből is látszik – sokban segítenek abban, hogy a „majdnem” állapotából tucatjával vigyek át „holmikat” a „kész”, az „elvégeztetett” állapotába. Erre megint örömmel mondanám, hogy a legfontosabb cél, de nem az. Mert van ennél fontosabb is.


A TITOK – A LEGFŐBB CÉL

S van, amiről még nem beszélhetek. Lassan azonban körvonalazódik majd. Keresek valamit. Széltében-hosszában. Közel s távol. Aminek otthon építek egy kápolnát is is (ha például kapok rá engedélyt). Megtalálhatom egy hónap múlva, fél év múlva, három év múlva. De találjak rá bármikor is, ha megvan, tudni fogjátok. Ha nagyon hosszú idő múlik el eredmény nélkül, s végül fel kell adnom – ahogy annak idején a zafír is épp csak meglett – valószínűleg inkább hallgatok. De messze van ez még. Drukkoljatok!

Ez a túra szorosan összefügg a Zafír-túrával. Annyira szorosan, hogy azt senki se hinné, holott amikor kiderül, mit kerestem, sokan majd a fejükre csapnak: hogy erre miért nem jöttünk rá.

A korábbi túrák novellák voltak – ez most regény. Hogy mekkora regény épp annyira nem tudni, mint ahogy azt egy tényleges regény írása közben sem tudni.

Továbbra is a legjobbakat mindenkinek!

S továbbra is írom, amit élek – élem, amit írok.

P.S.: Még ma bemutatom az útitársam, legalábbis az álmait. 🙂 Megdöbbentő a számomra is!


Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!

Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki! 🙂

Név*

Email cím*



2020.01.02. Mi a fontos utazásnál? Amit viszek vagy amit magam mögött hagyok?

2019.12.31. Two on the road – Ketten egy úton

SZÍNNEL-LÉLEKKEL

2020.01.08. Merre visz az út?

2020.01.13. Út a majdnemből a félkész felé

5 Comments:

  1. Szabó Edit

    Egy új lista rengeteg összetett, kipipálantó sorral.
    Nagyszerű célok, remek tervek. Kívánom, hogy minél több megvalósuljon, mert akkor mi is jól járunk. (Csak egy icipici önzés! 🙂 )

    Arra, hogy az egyik út előre viheti majd a Galambokat, volt tippem. Az Adam Sude-nak is roppant örülök, szeretném már olvasni a regényt nagyon.
    Egy fotóalbumnak is itt lenne az ideje, valóban.

    Azért a végére csak hagytál egy kis homályt… 😎

    Csodás, élményekkel teli utakat, Cen’!
    Találd meg, amiket keresel!

    • Szabó Edit

      Rég hoztam ide idézetet, épp itt az ideje. 🙂 Itt a helye ennek ennél a posztnál, úgy gondolom.
      Pár sor a Jégvágóból. ❤ Figyelj, Cen’!

      “Szabad vagy. Üres és tiszta lap, kizárólag te döntesz róla, hogyan élsz ma, milyen halált választasz holnapra, és még csak lázadnod sem kell, mivel nincs ki és mi ellen. Magadban vagy. Ezen a testen átutazó, távolról jött, messzire tartó idegen.”

  2. Hú……….., ha látnád, hogy most az egész fejem mosolyog, mit a fejem, az egész ember. 🙂 🙂
    Nem ismétlem amit már sokszor írtam, sok felületen, úgy is tudod! 🙂
    Bízom bene, hogy ugyanolyan bőkezű leszel velünk, mint eddig voltál, és most nem csak a kertedbe, vadonodba hívsz be minket, hanem megmutatod a Földet is, ahogy te látod! 🙂

  3. Nagyné Ica

    Az olvasottak alapján részemről a lélegzet eláll, szó benn akad.

    Hihetetlen pasas vagy, de annál hitelesebb….
    …. a tapasztalás mindennél többet ér.

    Kívánom vidd sikerre a küldetésed!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.