2019.12.31. Two on the road – Ketten egy úton

2019.12.31. Fotó: Centauri és tsa.

Bizonyos célok már mögöttem, mások épp az orrom előtt. Ez az a pillanat, amikor tilos megállni. Ezért januártól más világ jön.


2019.12.31. Olyan képeket hozok az év utolsó óráiban, ami tökéletesen testesíti meg azt, hogy néha egybe esik a kezdet és a vég. 2019 utolsó délutánja pont ilyen volt. Ez a három fotó ma készült, s látszólag nagyon hasonlóak, épp olyanok, amiket itthonról, a birtokról, az égerláperdőről szoktam volt hozni, évek óta. Nyomokat tanulmányozok (rengeteg most a vad), a közeli fenyőirtáson barangolok, és a többi, míg ezek a képek már csak küllemükben azonosak a régi képekkel, tartalmukban egy teljesen új helyzet rekvizitumai.

Természetesen ezúttal is tök homályos leszek, de nem oly sokáig, mint szoktam. Nem is terveztem, hogy erről ezen a napon írok, de mikor rájöttem, hogy épp ez az a nap, ami tökéletesen testesíti meg a régi és az új egyesülését, úgy döntöttem: ám legyen! – most írok róla, most harangozom be.

Mert fontos pillanat, amikor a nemlétből átlép valami a létbe.


2019.12.31. Fotó: Centauri és tsa.

Évekkel ezelőtt született meg bennem egy elképzelés, de hosszú utat kellett megtenni addig, míg a lehetőség is megnyílt. Tudom: jó páran vagytok úgy ezzel, hogy a szerző talán túl sok labdát tart a levegőben. Talán igaz is, de gondoljatok a megírt regényekre, gondoljatok a Jack London- vagy a Zafír-túrára, gondoljatok a rengeteg esszére és fotóra, gondoljatok a honlap lassú, néha azért látványos fejlesztéseire, s ha nem is erősen, de legalább enyhén érezhetitek, tudhatjátok, hogy itt csak a bőség zavaráról van szó, illetve arról, hogy jó pár dologhoz rengeteg erő, idő, és kitartás kell.

Így aztán az a helyzet, hogy a tervek-tennivalók gyakran egymást kerülgetik, néha egymásra torlódnak, de van egy nagy, egységes folyamat, ami mindent előre sodor, lassan elmossa maga előtt az akadályokat, akár egy folyó. A partról nézve persze kiszámíthatatlannak tűnhet, de a folyó halad, mos, árad, és apad, épít és rombol, ahogy mondani szokták, de remélem,

azt rombolja, ahol akadályok tornyosulnak, és ott épít, ahonnan ezeket az akadályokat elmosta már.

2019 végéig sok torlasz állt még előttem. Nem jutottam a mennybe az év végére sem, de alapvetően megváltozott a helyzet. Többek között jelentősen nőtt a mozgásterem, ha tetszik a szabadságom. Ezért egy nagyon fontos tervet – amely 3-4 évig várt a megvalósulás lehetőségére – most végre átsegítek a lét kapuján. Lehetőségből valósággá teszem.

Bába lettem, anya lettem, apa lettem, bárki és bármi, aki és ami a születéseknél segédkezik; bármi és bárki, aki egy nemlétezőt képes áthívni a létbe.

Ahogy a Jack London-túra is egyik napról a másikra lett valóság. Az utóbbi hetekben írtam arról, hogy vannak ábrándozók és létrehozók. És persze átmenetek. Ráadásul életszakaszonként is változhat, hogy melyik csoportba tartozunk. Egész pontosan önmagamat sem tudom elhelyezni, de vannak arra utaló jelek, hogy inkább létrehozó vagyok, semmint ábrándozó. Végül is minden regény ábrándként kezdi – de elég a polcra nézni, s nyilvánvaló, hogy létrejöttek, létrehoztam őket, megszülettek,

kihordtam őket, nem ritkán akkor is, ha minden az elvetélést segítette volna.

Sokan azért nem írnak regényt – s nem írják meg néha életük regényét sem –, mert vagy bele sem fognak, mikor látják a feladat méretét, vagy (ahogy az ábrándozók) belefognak ugyan, de nem viszik végig, elfáradnak, paradox módon nem ritkán épp a cél előtt. Ez a legveszélyesebb pillanat. Én voltaképp sok értelemben és több területen is épp a cél előtt tartózkodom. Bizonyos célok már mögöttem, mások épp az orrom előtt. Ez az a pillanat, amikor tilos megállni. Ezért januártól más világ jön.

A ma lőtt képek egy paradigmaváltás képei. Nincs rajtuk célszalag sehol. Holott ez a ma délutáni túra nem egy a sok közül, nem a korábbiak hetvenhetedik epizódja. Ez egy abszolút első út.

Rövid még, ismerős helyeken fut, mintha csak rutinból járnám körbe a vidéket, de valójában nem is a vidéket járom körbe, hanem egy régi terv és egy vadonatúj lehetőség nászát. A látszat nem ezt mutatja, de ilyen fotók nem készültek rólam még. Ezek a képek már egy másik léthez kapcsolódnak. Egy olyan formához, olyan minőséghez, amit a létrehozás őszinte szándéka tart makacsul életben, nem pedig komfortos álmok.

TWO ON THE ROAD – KETTEN EGY ÚTON

Ez lesz a címe. 🙂 S ma öltött valódi testet ez a cím először. Ma délután vette magára először a lét, a megvalósulás ruháját. Négy évet vártam rá. Sokat töprengtem felőle. Ma délután volt az első konkrét lépés. Itthon.

Mintha egy regény első fejezetét írtam volna meg ma.

Fontos, hogy nem a régi terekből vesz el időt és energiát. A felszabaduló terek és idők, energiák mennek rá most erre az új működésimódra. Nem egy apadó patakot terelek másfelé, csupán kihasználom, hogy egy áradó folyó többlet vizei szabaddá váltak, és ezeket ráterelhetem erre a vadonatúj malomra.

Figyeljetek! Kiváltképp január 14. előtti napokban. Izgalmas lesz, azt garantálom. Addig is jövök, haladok és haladunk.

A legjobbakat kívánom nektek, járjatok majd 2020 útjain bárhol!!! Üdv: Cen’


2019.12.31. Fotó: Centauri és tsa.

Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!


Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki! 🙂

Név*

Email cím*



Jack London túra – Csavargás 5000 forintból egy hónapig

BARANGOLÓ

Felejthetetlen karácsonyi ajándék – Könyv Centauriról

Irány Montana! – Jégvágó, 2013

Hegy, gyöngyszem, sziget – három az egyben – A Somló 2.

Zafír-túra – Kincskeresés – Bevezetés

46 Comments:

  1. Ketten az úton vagy ketten egy úton? 🙂
    Kíváncsi vagyok!

    • Ketten egy úton – az angol és a magyar nem egészen fedi egymást, tudom. Nagyon hamar jönnek az infók, a bevezetők-felvezetők. Az alapokat már lezsíroztuk, megszerveztük… 🙂
      Négy év után végre ez sem marad talonban 🙂

      • Ibolya Nagy

        Január 12-en lesz négy éve, hogy a Jack London túrára indultal Cen’…
        … és most “történik valami zsírúj ….🤔☺️

        • bizony – majdnem ugyanaz a dátum! 🙂 de ez nem lesz annyira húzós, egyáltalán nem, ez inkább “hepi” és érdekes lesz, remélem 🙂 meghát sok fotóval jár, sok érdekességgel. – sül a rétes 🙂 🙂 megyek

          • Ibolya Nagy

            Izgalmas!
            Rétes? Váljon egészségetekre! Mit nem adnék egy jó káposztás rétesért most ☺️

  2. Szabó Edit

    “Ember! Ha kíváncsi vagy, elmondom: reménytelenül pocsék minden, de erősen érzem, hogy hamarosan valami zsírúj történik; olyasmi, amit el sem képzelhetek.”

    A napokban lekerült a polcról a Jégvágó. Újraolvasom. Másodszor. 🙂

    Ezt a rejtvényt pedig elteszem későbbre.
    Talán január 14. körül könnyebb lesz megfejtenem. 🙂

    • jaj, de nagyon jó most ez az idézet – nagy vagy Edit; én meg csak annyit mondok erre:

      írom, amit élek
      élem, amit írok

      🙂 🙂

      • Szabó Edit

        🙂
        Bár megfogadtam, hogy nem hozok több idézetet, de ezt most muszáj volt. Én is úgy éreztem, hogy nagyon passzol ide. 🙂

      • Marsovszki Viktória

        ♥ No, ez a legfontosabb. ♥
        Biztos vagyok benne, hogy a szándék nagyszerű!
        És abban is, hogy egy nemlétezőt létezővé fogod varázsolni, Cen’!
        Amiben pedig a legbiztosabb, hogy gyönyörűségeket fog őrölni az a Malmocska.
        Kíváncsian várom a konkrétumokat! 🙂 🙂

        • Marsovszki Viktória

          A legnagyobb happy nekem természetesen az lesz, ha ezt az utad végigkísérhetem! 🙂 🙂

        • Marsovszki Viktória

          a nemlétezőt

          • Köszi, Viki – cél lesz, hogy online legyen, de azért néha biztos előfordul majd, hogy csak utólag, vagy némi késéssel tudok hozni anyagokat. De hát ez előfordult mindig, és hát valljuk be, ha az ember állandóan a gép előtt ül, akkor honnan hoz például fotókat? De majd kialakul a kettő dinamikus egyensúlya, emiatt nem aggódom.

            • Marsovszki Viktória

              Jó, jó, én igyekszem nem is türelmetlenkedni, de ez nem mindig sikerül! 🙂 Tehát nem fogsz eltűnni az omline-térből legalább! Ez megnyugtató! Bíztató! 🙂

      • Marsovszki Viktória

        🙂 🙂

  3. Ibolya Nagy

    Szeretem ezt az idézetet – ezt írta Cen’a dedikált példányba is, amit két éve lehetett megrendelni.
    Szóval csupa rejtély, csupa talány, csupa sejtelem…🤔
    A legjobbakat mindenkinek!

  4. Ketten AZ úton- nagyon izgalmasan hangzik- mi lehet az az Út?
    A legleg legboldogabbakat 2020-ban:-)

  5. Patai Mária Zsuzsanna

    A szokásos rébuszok, sejtetések! Drukkolok, hogy minden sikerüljön! BUÉK!

  6. Patai Mária Zsuzsanna

    A szokásos rébuszok, sejtetések! Drukkolok, hogy minden sikerüljön! BUÉK!

  7. Patai Mária Zsuzsanna

    Nem tudom, mi az oka, újabban mindent kétszer mondok, pedig csak egyszer nyomtam a küldés gombra…

  8. Nagyné Ica

    Ketten egy úton!

    Philemon és Baucis! Centauri és társa!
    Azért kíváncsian várom a folytatást!

    B. Ú. É. K!

  9. Nagyné Ica

    Ui: Örülök, a “mobilbarát” olvasó felületnek!

  10. Szabó Edit

    A harmadik képről jutott eszembe: mi a helyzet a csodafával? Megvan még?

  11. Enikő Benéné Lakatos

    Centauri Kedves!🙂. Nagyon tetszik amit mondasz;”. Írom amit élek……….☺️

  12. Marsovszki Viktória

    Mondd, Cen’, te tudod olvasni, amit az imént írtam?

  13. Holsky Péter

    Jó utat, jó társaságot, jó írást, jó olvasást, boldog új esztendőt kívánok mindenkinek: kinek-kinek mindazt, amire csak neki szüksége van!

  14. Kedves Cen, néha nekem is az az érzésem, nem látod amit itt reflektálunk, másrészről már régen feliratkoztam a hírleveledre és ahogy a Fehér Klára könyv mondja “én sosem kapok levelet.”:-))))
    Nem tudom mi a dolog nyitja, nos nagyon kíváncsian várom az ÚT-ról a gyönyörű írásos -képes élményeket, történeteket.

    • Hát nem mindig kerül a szemem elé minden, de amikor sokáig nem válaszolok, általában az a helyzet, hogy nem tudok a géphez ülni. Az esetek 80%-ában aztán jövök, és igyekszem végigmenni minden oldalon, ahol hozzázólások vannak.

      Szándékom szerint szép képes-írásos anyagokat hozok, s remélem sokat! 🙂

      A napokban is küldtem egy hírlevelet, pontosabban egy körmailt, elvileg meg kellett volna kapnod 🙁

      A klasszikus hírlevéllel más a helyzet, gyakran landol a promóciók vagy a spamek között, és ez ellen sajnos nem tudok tenni semmit.

  15. Működik a honlap a mobilomon💓💓úgy örülök🙏

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.