Októberi barangolás a legvadabb folyó árterében

Mura vidra horgászat sujtásos küsz

Nyáron itt esett találkozásom a szilvaorrú keszegekkel – most nem. 2019.10.26. (Fotó: Centauri)

Bizonyos értelemben valóban úgy jártam, mint amikor váratlanul szilvaorrú keszegek jöttek. Minden jött, csak az nem, amire számítottam.


2019.10.27. Nos. Az történt, hogy épp tíz éve, egy interjúban megemlítettem egy állatfajt. Valószínűleg életemben egyetlen egyszer, akkor is csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy a köröttünk élő fajok száma lenyűgöző, és valószínűtlen alkatú, habitusú (és nevű) lények sokaságával osztozunk a Földön.

Hányan tudják például, hogy mi a különbség a géb, a gébics, a gérbics, és a durbincs között? 🙂

(Ezt az interjút hamarosan elétek hozom felújítva, mivel ezen az oldalon még nem ajánlottam nektek, bár itt van már egy ideje, s akadt olyan is, aki ajánlás nélkül is rábukkant.)

Tegnap hajnalban részletesen beszámoltam egy valószínűtlen élőlénnyel való találkozásomról, a szilvaorrúkeszegről. Aztán ittam egy kávét, összerámoltam a hátizsákba, s útnak eredtem megint, a hajnali sötétben, hogy visszatérjek a szilvaorrú keszeg vidékére. Valójában abban reménykedtem, hogy megismétlődhet a csoda, ugyanott találom őket, és a nap végén elmondhatom majd: életem során kétszer is sikerült szilvaorrú keszegeket fognom. De gondoltam, ha ez nem jön össze, akkor is izgalmas nap lesz, mert október végén még sosem voltam folyóvízi horgászaton, holott legalább 15 éve tervezem. Talán foghatok egy márnát, egy jászt, domolykót, bármit, ami azért a folyó néha napján adni szokott.

Bizonyos értelemben valóban úgy jártam, mint amikor váratlanul szilvaorrú keszegek jöttek. Minden jött, csak az nem, amire számítottam. Ez annyira, de annyira jellemző a folyóra, főként az ország legvadabb és legkiszámíthatatlanabb folyójára, a Murára.


mura

Túlvilági folyó: Mura (Fotó: Centauri)

Tudja az ember, merre jár a márna, hol tanyázik a balin, hol van inkább ponty, hol lehet ínséges időben is egy kis keszeg, tudja, hogy az alacsony vízállás front előtti napokban, enyhe áradásnál kedvező lehet, azt is tudja, hogy aszályos idő van, tehát a víz lent lesz, azt is tudja, hogy front közelít, szóval ez segíthet, de végül,

amikor a partra ér, csak tapogatózik, próbálkozik, helyezkedik, ügyeskedik, s végül minden történik, csak amit akart, tervezett vagy szeretett volna, az nem.

Kora reggel az első próbálkozás azon a helyen – méterre pontosan –, ahol nyáron a szilvaorrú keszegekkel való találkozás esett. Szerény eredményekkel. A víz élt még, ha nem is pezsgett. Körülbelül 70-80 pedzés-kapásféle, amiből három küsz született. Folyóvízen néha ez is valami. Ám úgy tűnt, hogy ennél több nem is igen történhet. Jöttek a vadlúdcsapatok az égen, főként lilikek, aztán hollók vagy ötvenen, szép őszi reggel, s jó hangulat, mégis jobbnak láttam, ha másik helyre, a Mura egyik legeldugottabb zugolyába megyek át, s ott faggatom tovább a vizet.


műhold mura

Műholdról is látszik, hogy a Mura mennyire zabolátlan, és nem tiszteli a határokat sem. Valaha határfolyó volt, most ide oda jön megy a határok között 🙂 Épít, rombol, árad, apad, nagyon-nagyon él. 🙂

A folyó visszaigazolta azt a reményt, hogy a vízállás alacsony lesz. Kicsit talán túlságosan is alacsony most. A holtágakban, a kisebb befolyásokban szinte áll a víz, és sok helyen térdnél alig magasabb. A Mura visszahúzódott a főmederbe, ott is viszonylag csendesen hömpölyög. Kibukkannak a meder alatti törésvonalak, jól kivehetők a padmalyok, árkok, hordalékkúpok, és persze a temérdek uszadékfa, törzsek, gyökerek, ágrakások.

Feltárul a víz alatti világ rettenetes labirintusa.

Jobbnál jobb helyek kínálják magukat, két tucat hely, ami haltartás lehet, és a sodrás visszafogottsága miatt még az is lehetséges, amire eddig sosem volt példa: etetőkosarrál is megállítható a cucc a sodorvonal mederletörésének szélében. Közben magasra emelkedik a nap, és míg hajnalban belefagyott a láb a csizmába, most már egy trikót is nehéz elviselni, szó szerint kap az ember hideget és meleget, akkora a különbség, mintha hajnalban tél lett volna, most meg rekkenő nyár.


Kárókatonák a Mura fölött – 2019.10.26. (Fotó: Centauri)

Berepül a cucc a sodrás közelébe, épp csak annyi idő marad, hogy a folyó fölött húzó több száz kárókatonát az ember három röpke pillanatra megcsodálja, és jön is az első kapás; de valami harmatgyönge kapás, ami a Murán egyáltalán nem megszokott. Itt a sodrás, a gyakori áradások, az állandó víz alatti viharok és változások miatt még a dévérkeszeg is vadul harap és vadul küzd. Annyira gyönge emelintést látok, hogy be sem vágok. Gémek jönnek, kócsagok, jégmadár vadászik a parti ágról, végül kiveszem a botot. Tekerem kifelé, de nem érzek semmit, csak amikor már emelem a cuccot a magas part előtt, akkor látom, hogy egy kicsi hal ficereg rajta.

Az a bizonyos halfaj, amit életemben egyszer egy interjúban, pontosan tíz évvel ezelőtt említettem.

Aztán voltaképp el is felejtettem, mivel sohasem láttam élőben. Fogni se akartam, látni se, nem volt vele semmi tervem. Más okból, de ő is kiesett a képből, a szilvaorrú keszeghez hasonlóan. Talán azért mert teltek múltak az évek, és sosem találkoztam vele. Emlékszem, húsz éve még felmerült bennem, hogy a nagy küszfogások közepette talán fel sem ismerem, elkeveredik a sok küsz között, vagy csak én nem látom, amit látnom kellene, hogy nem közönséges küszt, hanem sujtásos küszt fogtam.


mura sujtásos küsz Alburnoides bipunctatus

Sujtásos küsz (Alburnoides bipunctatus) (Fotó: Centauri)

Most már tudom, hogy a sujtásos küsz azonnal kilóg a sorból.

Elég egy pillantás, és rögtön látjuk, hogy küsz, de nem „olyan”.

A háta zöldebb, alkata is a más, a szája sem felső állású, és persze ott a névadó sujtás az oldalán. Kifogása nem egy sportteljesítmény, fárasztásról egyáltalán nem beszélhetünk, ráadásul a sujtásos küsz szinte jelentéktelenül apró halacska. A horgászok többsége talán egy pillanatra sem áll meg fölötte. Pedig ez a hal viszonylag ritka, nem véletlenül védett is. Az sem lehet véletlen, hogy sosem fogtam még. Bár a Mura épp elég tiszta és oxigén dús ahhoz, hogy megéljen benne. Talán a véletlenek hozták így. Talán az, hogy most először próbálkozom októberben.

Az irodalomban is azt írják egy helyütt (Magyarország halai, Pintér, Akadémia Kiadó), hogy horogra csak nagy ritkán akad. Ha ebből indulunk ki, ismét kegyben részesültem. Új halfajom van!

Újra dobok, alig egy perc, ismét bizonytalan kapás, aztán semmi. Kitekerem a cuccot megint: újabb sujtásos. Aztán újabb. Összesen kilenc, s természetesen valamennyit azonnal küldöm vissza a vízbe.

Más nincs is egész nap. Se a gyakori küsz, se a gyakori keszeg, egyáltalán semmi, kizárólag sujtásos küsz, kilenc darab délután háromig, a sodorvonal széléből.

Ők meg talán októberben húzódnak le a magasabban fekvő alhavasi vizek felől a Mura alsóbb szakaszába? Ki tudja. Lehetséges. Amint az is lehetséges, hogy egyszerűen csak most lehet elérni azt a részt, ahol egyébként is a legtöbbet tartózkodnak.


Oldalág alacsony vízállásnál – 2019.10.26. (Fotó. Centauri)

Később nem is csalizok csontival, mert nem akarok több sujtásos küszt fogni. Akkor azonban abbamarad a kapás is, és semmit sem fogok. Mozdítás sincs. De így sem unatkozom. Balra tőlem, egy oldalágban rettentő csobogással megindul valami. Átpillantok a nádon, és látom, egy emlős szökell az alacsony vízben, átvág a túloldalra, és eltűnik a bozótban.

Picit gondolkodom, aztán leesik: vidra!

A következő pillanatban újabb csobogás, és még egy vidra vágtat a vízben, aztán egy harmadik is. Felkapom a fényképezőt, de voltaképp csak vaktában lődözik, amikor itthon megnézem a képeket, a legtöbbön csak foltok vannak, levelek, bozótok. Pár perccel később azonban feltűnik az egyik vidra a velem szemközti fatorlasznál. Itt a lehetőség, de tovább bénázok, végül csak akkor tudom lekapni, amikor – megriadva tőlem – visszairamodik a mellékág vizébe.


Vidra a Muránál – 2019.10.26. (Fotó: Centauri)

Újabb percek elteltével, tőlem balra nagy vízgyűrűt látok, gondolom: talán a vidra jött közelebb a víz alatt. S valóban. Tíz perc múlva, mintha csak lomha uszadékfa emelkedne lassan a felszínre, épp az orrom előtt jön fel. Ha nem láttam volna őket korábban, fel sem tűnne, mozdulatlanul les a vízből, beleolvad az uszadékfák sokaságába, de kiszúrtam, nincs mit tenni, jól látom okos-csinos vidrafejét, apró füleit, a vizes prém barázdáit. Rám pillant, és amikor találkozik a tekintetünk, épp oly lassan, ahogy sellőként felbukkant, egy hang nélkül süllyed vissza a Mura mélyébe.

Láttuk egymást. Ő nemigen, de én szívből örültem.


Az utolsó kattintás, az utolsó kép, amit tegnap a Muránál láttam 🙂 Nagykócsagok egy zátonyon (Fotó: Centauri)

 

Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!

 

Csak egy kattintás, és értesülhetsz a legfrissebb újdonságokról 🙂

Név*

Email cím*


Sok van mi csodálatos, például a szilvaorrú keszeg

http://centauriweb.hu/barangolo/legvadabb-folyo-mura/

Mrożek és a Mura – árkon bokron át három határon

http://centauriweb.hu/barangolo/mumia-borvidek-sziveben-lendva/

http://centauriweb.hu/barangolo/oszi-balaton-tengeri-madarak-pihenohelye-es-a-nyugalom-szigete/

Nem gyereknek való vidék

 

   

 

16 Comments:

  1. juhuuuu! Gratulálok az új halfajodhoz és a vidrafotóhoz is 🙂

    Küszt már én is fogtam, nagy élmény volt, hogy legalább valamit kifogtam. 🙂 Igen csinos kis apróság.

    Olyan jól leírtad a tegnapi napodat, mint ha egy izgalmas kalandregény részlete lett volna. 🙂

    • Nemcsak csinos, hanem igen móhónak tűnik ;a felszerelést egyáltalán nem az ő méretére szabtam, mégis, azonnal felvette, nehéz is elképzelni, hogyan fért el abban az apró szájban akkora falat.

  2. Szabó Edit

    A Muráról jut eszembe! 🙂
    Nem tudom, te hogyan emlékszel rá, de nekem úgy rémlik, még mindig nem tudjuk, hogy meglett-e az a bizonyos márna.

    Erre gondolok:

    http://centauriweb.hu/legszebb-emlekeim/10428-2/

    Van még remény rá, hogy egyszer megtudjuk?

    • Hű basszus, csakugyan. ….és lesújtott Szabó Edit pallosa 🙂 🙂 🙂 Előre veszem a sorban, ez valóban vétkes és régi tartozásom. És tartozom még a “Bú” folytatásával is. Apropó: a rendkívül meleg október hatására újraindult a szavasbőgés is, így az idén kettő volt belőle 🙂 Amúgy pedig azt is mondhatnám, jókedvemben, hogy néha ez a honlap is olyan kicsit, mint a Mura: “Minden jött, csak az nem, amire számítottam.” 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂

  3. Ibolya Nagy

    Kedves Cen’, élmény volt olvasni, nagyon örülök a nyerő szériádnak, kívánom, hogy maradjon le így! Szép estét!☺️🦉

  4. Biztos jó hely ez a Mura, ha ennyi állat van ott. Lehet egyszer majd én is kipróbálom

  5. Marsovszki Viktória

    Hinnye, de jó kis olvasmánnyal kezdődik ez a hét, Cen’! 🙂
    Rajna Edit, olvaosd ezt az izgi horgász-vadász-madarász kalandot?

  6. Itt minden jön valóban, én nagyon várom a Bú folytatást, meg a Galambokat:-)))
    Nem győzöm olvasni ezt a rengeteg írást, itt olyan habzsidőzsi van van, hogy ihaj:-))))no meg aztán állandóan megyek, mert eddig olyan csodás volt az ősz, hogy bevallom egy hete nem is jártam itt Cen , csak a tóparton, meg a közeli arborétumban bóklásztunk, össze is szedtem a karácsonyi asztalra való tobozt, makkot, gesztenyét, meg japánbirset, nem is tudtam eddig, hogy az utóbbi is ehető.

    • Nem kárhoztatlak, bár néha azért bekukkantathatsz 🙂 🙂 sebaj, sajnos itt a vége az őszi nyaralásnak, rövidek a nappalok már, ahogy Szabó Edit írta a minap, jön a “zegernye”, így majd jut több idő olvasásra is 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.