Beteljesült álom – felejthetetlen őszi barangolás itthon

2019.11.08. (Fotó: Centauri)

Bizonyos dolgokra sokáig vágyhatunk, sokáig próbálkozhatunk pár dologgal, de ha évekig vagy évtizedekig nincs eredmény, szinte sokkoló, amikor végre megtörténik.

2019.11.08. Igyekszem összekaparni magamat, egész éjjel dolgoztam, délelőtt pedig a környékbéli erdőkben barangoltam, így most nem igazán vagyok a toppon, de ezt muszáj ma, frissen-fáradtan elmesélnem. Úgy tűnik, jó szériában vagyok 🙂 Hiszen sorra esnek meg olyan dolgok, amire már nem is számítottam. Ilyen volt, hogy a nyár végén váratlanul szilvaorrú keszegeket fogtam, nemrégiben pedig sujtásos küszöket, de egyébként számos pozitív meglepetés ért mostanában, hogy csak egyet említsek még: a bakancslistáról lehúzhatom a hódot is – vele szintén egészen valószínűtlen körülmények között futottam össze a környéken, jut eszembe, vidrákat is láttam és fotóztam legutóbb.

Ma nem számítottam semmi különlegességre, egyszerűen abban reménykedtem, hogy sikerül annyi gombát szedni, ami karácsonyig kitart. Végre – mivel az utóbbi évek nemigen bővelkedtek gombában. Van egy erdő, amit csak „csodafenyvesnek” hívok, nem hiába. Erről az erdőről szintén írok a közeli jövőben. Mindenképp. Most csak annyit, nem véletlenül nevezem így körülbelül húsz éve.

De amivel ma megajándékozott, az minden szempontból váratlan volt.


A szilvaorrú keszeggel kapcsolatosan írtam, hogy ha valami sokáig várat magára, egy idő után kikopik a tudatunkból is.

Bizonyos dolgokra sokáig vágyhatunk, sokáig próbálkozhatunk pár dologgal, de ha évekig vagy évtizedekig nincs eredmény, szinte sokkoló, amikor végre megtörténik.

Ilyen vágyak és próbálkozások szegélyezik voltaképp az egész életem. Száz és száz dolog teljesült, és van pár, ami annak ellenére sem, hogy statisztikailag ennyi idő alatt már teljesülnie kellett volna. Hogy érthetőbb legyek, sok ilyen beteljesületlen vágy közül kiemelnék egyet. Szarvasokban bővelkedő helyen élek, gyerekkorom javát is ilyen erdőkben töltöttem, így tehát gyermekkorom óta él bennem egy kép, pontosabban vágykép arról, hogy egyszer igen látványosan akadok bele egy hatalmas hullajtott agancsba. Ennyi idő alatt természetesen találtam is nem egyet, de valahogy egyrészt sosem volt ez annyira látványos, mint amilyennek elképzeltem, másrészt a talált agancsok egyike sem mondható hatalmasnak. Annyira erős vágy az ilyen, hogy az egyik elbeszélésemben úgy intéztem, hogy legalább a főhős átessen ezen az élményen (Utazás a nagyvárosba). Miután évtizedekig koslattam madarak után a vadonban, és gombák után a legsötétebb erdőkben, matematikailag is kicsi az esélye annak, hogy egyszer se essek hasra egy brutális méretű agancs miatt. Ehhez mérten, nemcsak mindig kicsi, vékony agancsokat találtam, hanem megtalálásuk körülményei is prózaiak voltak. Bozótban, patakban, kaszálás közben, és az öröm mellett egy kicsit mindig csalódás volt.


Visszatérve a csodafenyveshez. Összesen négy erdőt néztem meg a környéken, de gomba alig akadt. Kivéve persze a csodafenyvest. Tényleg egy titok ez az erdő. Nem mondom, hogy kaszálni lehetett benne a gombát, de egy vacsorára valót megszedni nem volt gond. Igaz a két leginkább keresett faj, a lila pereszke és az ánizsgomba elmaradt (pereszkéből akadt pár túlkoros). Több évtized után már pontosan tudja az ember, melyik gomba merre nő, ezért viszonylag gyorsan futottam át a csodafenyvest. Először tettem egy nagy kört, hogy felmérjem az általános helyzetet – szedés nélkül. Aztán hozzáláttam a gombaszedéshez. Egész nap tipikus novemberi időjárás volt: hideg, nyirkosság és köd. Ez egy fenyves belsejében különlegesen sűrű, történelem előtti atmoszférát jelent. Szaporán telt a kosár, de azért időnként nagyobb szakaszokat kellett menni az újabb boszorkánygyűrűig.

Egy ilyen alkalommal, ahogy haladtam a fenyősoron, messze előttem, a tökéletesen kopár fenyves talaján, körülbelül 70-80 méternyire tőlem megpillantottam, amit eddig sosem.

Látványosan, lenyűgözően, valószínűtlenül. Körötte semmi. Se bozót, se gallyak, se avar rajta, egyáltalán semmi, úgy feküdt ott, mint egy közszemlére tett kiállítási tárgy. És valami hatalmas. Az ágai világítottak a fenyves sűrűjében. Egy agancs. De végre egy brutális szépségű, hatalmas és súlyos agancs. Tavalyról. Hihetetlen, hogy abban a könnyen átlátható erdőben nem találta meg senki, még a vaddisznók sem – azok ugyanis a hullott agancsot is megeszik. Volt is rajta néhány harapásnyom, de csodával határos módon ez az agancs ott hever tavasz óta. És mekkora súlya van!

Épp úgy bukkant elő, épp olyan hivalkodón és lenyűgözőn, ahogy gyerekkorom óta magam előtt láttam. Csoda ez nekem. Csodafenyves! Köszönöm.


2019.11.08. (Fotó: Centauri)

Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!

Csak egy email-cím szükséges, és értesülhetsz a legfontosabb bejegyzésekről 🙂

Név*

Email cím*


Októberi barangolás a legvadabb folyó árterében

Sok van mi csodálatos, például a szilvaorrú keszeg

Az éltető víz csodája – Kíváncsi gyerekeknek és felnőtteknek

Utazás a nagyvárosba – novella

Jövendőmondó álom

12 Comments:

  1. Szép! Nem tudom elhoztad-e, de ha igen, nézz utána, hogy megtarthatod-e! Vannak szabályok sajnos, amikben nem vagyok otthon, de valami rémlik. Bocs, hogy ilyen hangulatromboló vagyok!!

    • nem ugyanaz a kategória, de pl. elvileg az ablaknak repült védett madarat sem veheted fel a saját ablakod alól – nem segíthetsz rajta, bejelentheted, hogy ilyen madarat találtál, de egy ujjal sem nyúlhatsz hozzá – legalábbis régen így szólt a törvény, és így szól ma is, ha meg nem változtatták; ezzel csak azt akarom mondani, hogy akadnak kimondottan ostoba szabályozások

  2. Hoztam volna linket, de nem jelenik meg az oldalon.

  3. Ibolya Nagy

    Hűha, ez kapitalis példány!
    Remélem és kívánom, hogy a tiéd legyen, Cen’! Köszi a csodás fotókat!🦉🐦☺️

  4. Elolvastam újra az “Utazás a nagyvárosba” novellát a szarvasagancs ürügyén. Amit most találtál, az a Te nagy bikád agancsa – miért ne vihetnéd haza mint a novellában az nagyvárosba induló fiú? A vaddisznók vsz. azért eszik meg az agancsot, mert benne olyan anyagok vannak ami porcerősítő. Az egyik ismert magyar szarvastelepről sok évvel ezelőtt vittek északi országba szarvasokat, hogy ott szaporodjanak.(bocs nem írom ide melyik) Amikor a leesett agancs helyén kezd nőni az új , egy bizonyos nagyságnál levágják és porcerősítőt készítenek belőle-humán felhasználásra, legalábbis egyszer egyszer egy fiatal szakember aki ott dolgozott egy erdei bemutató túrán ezt mondta. (sosem olvastam utána mi lehet az igazság ebben, csak eszembe jutott a vaddisznó harapdálásokról:-))Nagyon szépek a képek, nekünk is voltak vargányázó helyeink otthon, a nagyanyám ismerte a titkos helyeket.

    • A hullott agancs a vaddisznók számára valóban a felhalmozott ásványok és kalcium miatt fontos – agancs nélkül igen nehéz összeszedni ennyi ásványi anyagot, természetes úton.

  5. Az utolsó fotó egy csoda! Tökéletes!

    Mázlista 🙂

  6. Marsovszki Viktória

    Gyömyörű! Az örömöd is, Cen’!
    Akár a darvak megtalálása, pedig erről (már) nem is álmodtál. 🙂

  7. Marsovszki Viktória

    És bizony ez, törvény ide, szabályozás oda, neked adta az erdő, a tied ez teljes pompájában, neked jár!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.