Barangolás Bécsben tavasszal

bécs wien tavasz

Bécs – Wien (Fotó: Centauri)

Épp az előadás előtti napokban engedett a tél, ragyogó napsütés kerekedett és barátságos meleg. Bécs városát abban a pillanatban kaptam el, amikor ez a változás átjárta minden pórusát.


2019.11.19. Igaz, most ősz van, Bécsben pedig tavasszal barangoltam, de mivel tegnap megígértem, hogy írok egy bécsi előadásról, bevezetésképp hozok pár képet az előadást megelőző órákról is. A képek aktualitását, érdekességét amúgy sem az évszak adja, hanem az a mód, ahogy egy nagyváros lakói az időjárásra, a napfényre, és egymásra reagálnak.

Barisnyikov miatt érkeztem Bécsbe. Bárkiről azt mondani, hogy a szakmájában a legjobb, merészség, de ha róla azt állítjuk, hogy pillanatnyilag ő a legnagyobb, legalábbis legismertebb élő balettművész, nagyot semmiképp sem tévedhetünk. Őt szerettem volna látni, legalább egyszer az életben, így aztán a városra nem is futotta igazán. Épp csak pár óra az előadás előtt. Nem először jártam Bécsben, de korábban valami okból nem láttam semmit, ami erősen szíven ütött volna. Idén tavasszal viszont igen. Épp az előadás előtti napokban engedett a tél, ragyogó napsütés kerekedett és barátságos meleg.

Bécs városát abban a pillanatban kaptam el, amikor ez a változás átjárta minden pórusát. Épp ez az, amit nem felejtek el sosem. Korábban nem láttam ehhez foghatót.

Budapesten is látni sütkérező, boldog és önfeledt embereket, de nem ilyen tömegben, nem ilyen felhőtlen, békebeli idillben. És az a rengeteg fiatal!


Bécs – Wien (Fotó: Centauri)

Nem ragozom sokáig ezt. Minden helyen, ahová odasütött a nap, ahol üldögélni vagy heverészni lehetett, mindenütt önfeledt fiatalok, párok, baráti társaságok, de magányos sütkérezők is. Mintha fesztivál volna. Egy motívumot azért kiemelek. Számomra tökéletes egzotikum volt, hogy a padokra szorosan egymás mellé zsúfolódtak a bécsiek. Test a test mellett. Idegenek. Békében, nyugodtan, derűsen. És nem zavarták egymást. Nem idegenkedtek egymástól.


Bécs – Wien (Fotó: Centauri)

Kérdezem: Látott már ilyet valaki Budapesten? Mert én nem.

Bevallom, ha úgy hozza a helyzet, hogy várakoznom kell például a Déli pályaudvar mellett, a Vérmezőn, én bizony megkeresem a legtávolabbi, legnyugisabb padot. Ha foglalt mindegyik, akkor inkább egy fa tövébe telepszem, akkor is minden kutyasétáltatótól, minden napfürdőzőtől a lehető legtávolabb. Holott én – azt hiszem – barátságos fajta vagyok. Szóba állok bárkivel bárhol, könnyen barátkozom. De mégsem ülnék le egy padra, ahol valaki már ül, legyen mellette bármekkora hely. Akkor pedig főként nem, ha a padon már épp csak egy kicsi hely maradt. Töprengésre ad okot ez.

Miért vagyunk ennyire kényesek a személyes szféránkra? Még én is.


Bécs – Wien (Fotó: Centauri)

 Mielőtt belecsúsznánk az oly divatos öngyalázásba, azért azt is el kell mondanom, hogy a másik, ami rögtön feltűnt, amit lépten nyomon éreztem, az az volt, hogy ez egy szerencsésebb sorsú város.

Egy hajdani birodalom központja. Olyan hely, amely egyrészt kevesebb újkori traumán ment keresztül,  másrészt, amit kellett, talán jobban kezelte.

Végtére is Ausztria is átesett egy brutális csonkításon, és birodalmi rangból egy kis ország státuszába süllyedt. És mégsem süllyedt. Megtartotta fényét. Magabiztosságát, hitét, jólétét. Diskurálhatnánk erről napestig, hogy voltaképp mit tartott meg, vagy mit szerzett a birodalmi lét helyébe.


bécs wien

Bécs – Wien (Fotó: Centauri)


A harmadik, amit lehetetlen nem látni: a jólét. Még pontosabban: a jólétből fakadó nyugalom.

Aki tudja, mi az egzisztenciális bizonytalanság, milyen az a kötéltánc, ami az Európa keleti felén élőknek nap mint nap lételeme, az rögtön látja a bécsi felhőtlenség mögött álló anyagi biztonságot. Cinikusan szemlélve akár úgy is láthatni a bécsieket, mint akik – egytől egyig – bankkártyával a zsebükben sütkéreznek és sétálnak. Olyan bankkártyával, melyen igen szép, de legalábbis biztonságot adó summák pihennek.


bécs wien

Bécs – Wien (Fotó: Centauri)

Frázis már, hogy Bécs a zene fővárosa is. Mégis sokkoló, hogy az ember lépten nyomon brutálisan nagy nevek, zeneszerzők emléktábláiba botlik.

Mintha a zenetörténet gigászi múzeuma volna az egész belváros.

Mozart háza – Bécs – Wien (Fotó: Centauri)

Szép város ez. Jó benne lenni. Izgalmas az erős tradíció és a modern, nemritkán az ultramodern találkozása és együttélése, bár néha meghökkentő is (ahogy arról korábban írtam ITT). Bécs is hozza azokat a kontrasztokat, amit Budapest, a modern, csilli-villi üvegpaloták és régi épületek kontrasztját. Ezeket – ahogy Budapest esetében is – itt is izgalmasnak találtam.

Bécs – Wien (Fotó: Centauri)

Bécs – Wien (Fotó: Centauri)

Épp elég izgatott voltam az előadás miatt, de Bécs még inkább felvillanyozott. Máig nem tértem napirendre a tömegesen sütkérező, padokra felzsúfolódó bécsiek látványa fölött. Ezer és egy nevezetes helyszín hív egy sörre, egy kávéra, de ha már lúd, legyen kövér. Utoljára abba a kávézóba tértem be, ahol a “Mielőtt felkel a nap” című film egy híres jelenetét forgatták, a Café Sperlbe.


Bécs – Wien (Fotó: Centauri)

Bécs – Wien (Fotó: Centauri)

bécs wien night

Bécs – Wien (Fotó: Centauri)

Egy jó kávé és egy sütemény után irány az esti Bécs, és egy felejthetetlen előadás – amely a bécsi előadások közül is csak egy a sok közül. 🙂

FOLYT. KÖV.

Valamennyi fotót megnézhetitek az alábbi galériában. Kattintsatok az első képre, aztán lapozgassatok!


Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!


Gyors regisztrálás után értesülhetsz a legfrissebb, legfontosabb tartalmakról 🙂

Név*

Email cím*


Ezt a félelmet megköszönöm – Jordán Tamás – Márton partjelző fázik

Betondzsungel, üvegpaloták, üzleti negyedek Budapesten

Kontraszt vagy harmónia? – Fák kontra üvegpaloták

Új vallás és új istenhit, mobilt vegyél, az istenit!

Delhi adományai (Litera)

5 Comments:

  1. Ibolya Nagy

    Ez szépséges és nagyon kerek egész, ahogy nézegettem a fotókat, egy pillanatra úgy éreztem, mintha ott lennék.
    És az utolsó fotón a fantasztikus Mihail Barisnyikov! Óriási élmény lehetett.
    Hálás köszönet érte, Cen’!

    • Köszönöm! Úgy tervezem, hogy holnap a Barisnyikovos beszámolóval jövök 🙂 Most egy kicsit akadozik a rendszer, ha jól érzékelem, de örülök, hogy sikerült olvasnod 🙂

  2. Marsovszki Viktória

    Ó, de remek, hogy megmutatod ezeket a képeket!
    Sok igazság van abban, amit, írsz, Cen’, persze, a te a lekesült látásmődod, hajlamod a kontrasztok megvilágítására, eltoloja ezt a kettős képet a szélsőségek felé. Én úgy látom, nem ilyen nagy a kontraszt Bécs és Budapest között. A padon ülés, az tényleg, jogos, mi nem birjuk elviselni az idegen testek érintését. Igen, a jólét-küszködés ellentéte a legfőbb ok, azt hiszem. Akik oda leültek a padraösszezsúfoléódva – hét közben, gondolom, kocsival járnak mindenhova, nincsenek kitéve pl. a Budapesti zsúfolt buszok irritáló embertömegének, mikor sokszor úgy érzed, megölöm, ha hozzámér, lelövöm, ha meglök, kibelezem, ha fejbe vág a hátizsákjával. 🙂 Budapest túlzsúfolt város, tényleg vízfejjé vált mára. Gondolom Bécs nem.
    De azért nagyon kedélyes volt az a kép is, amit a képed első megosztása előtti napokban, októberben, a Városligetben láttam. Mi két családdal, jó sok gyerekkel játszottunk ott önfeledten, hűsöltünk az árnyékban, több szát másik emberrel egyetemben, sok-sok-fiatallal körülvéve. Nincs ezzel olyan nagy baj Budapesten sem, Cen’!
    Aztán még mentségünkre beugrott Thomas Bernhard is. 🙂

  3. Barisnyikovot élőben látni! Te mázlista 🙂

    Várom az újabb remek beszámolót róla!

  4. Marsovszki Viktória

    No, ez az, Anna, Cen’, Viki! Hol vannak ők? Markó Iván, Baryshnikov: Cen’, szedd össze a gondolataidat. 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.